Harry ajkain halvány mosoly játszott, amikor belépett az Odú étkezőjébe. A barátai már az asztalnál ültek, és míg Hermione egy „A bűbájtan története" című könyvet olvasott, addig Ronald a frissen sült bacont majszolta.

– Szevasz, haver – Ron továbbra is a reggelijén csámcsogva köszöntötte a fiút, amire a lány arca egy undorodó grimaszba torzult. Minden erejével azon dolgozott, hogy ne tegyen semmilyen sértő megjegyzést a párjára, de végül nem tudta megállni, hogy ne szidja le.

– Ron, nyeld le az ételt mielőtt beszélsz – mondta, majd a zöld szeműhöz fordult. – Egyébként jó reggelt Harry – az említett egy aprót biccentett, miközben kedvtelve figyelte a párost, és azon gondolkodott, hogy vajon lesz-e olyan személy az életében, akivel úgy fogják szeretni egymást, mint a legjobb barátai. Erre igencsak kevés esélyt látott.

– Malfoy már reggelizett? – érdeklődött, és helyet foglalt Mione mellett. A másik két Griffendéles egy mindentudó pillantást váltott, ami a Kis Túlélő figyelmét sem kerülte el. – Mi az? – kérdezte értetlenül. A vörös hajú felsóhajtott, és még az evést is félbe hagyta, csakhogy beszélni tudjon.

– Mondd csak Harry, véletlenül nem kerültél te túl közel az utóbbi időben ahhoz a görényhez? – ennek hallatán a sötét hajú megvonta a vállát és megforgatta a szemét. Egy külső szemlélő számára valószínűleg eléggé ellentétesnek tűnt volna ez a két mozdulat, azonban Ron és Hermione már elég régóta volt a fiú mellett ahhoz, hogy kiismerjék az összes apró gesztikáját.

– Ó, meg se próbálj minket beetetni ezzel a szarsággal Harry James Potter! – Hermione rosszallóan nézett a mellette ülőre, aki továbbra is elveszetten kapkodta a tekintetét az asztalnál ülők között. Fogalma sem volt, hogy miért kell őt ilyenekről faggatni. – Lehetetlen, hogy ne vetted volna észre. Amint felkelsz, őt keresed, órákat töltöttök kettesben, hol a te szobádban, hol pedig a padlásszobában – Harry elnyílt ajkakkal nézett a boszorkára, aki gúnyosan elvigyorodott. – Merlin szerelmére Harry! Tényleg azt hitted, hogy nem veszem észre? – ezen még az említettnek is el kellett gondolkodnia. Hogy is képzelte ő azt, hogy csak önmaga és a Mardekáros tud arról a helyről?

– Túl sok mindent képzeltek ebbe az egészbe – kelletlenül felsóhajtott, és néhány pirítóst rakott az előtte lévő tálra. – Talán jobb lenne, ha minden percben meg akarnánk átkozni egymást? – egyik szemöldökét felhúzta, és köszöntötte az étkezőbe belépő ikreket.

– Jó reggelt Harry – üdvözölték egyszerre, miközben a fiú széke mögé álltak és a személyestérre fittyet hányva, egyenest az arcába hajoltak.

– Hol hagytad a szőke herceged? – kérdezte Fred. A sötét hajú legszívesebben a falba verte volna a fejét. – Miért hiszi mindenki azt, hogy van valami köztem és Malfoy között? – őrjöngött magában.

– Ne legyél udvariatlan Fred – George vigyorogva pillantott testvérére, íriszeikben huncutság villant, ebből pedig Harry tudta, hogy egyikőjük sem fog kegyelmezni. – Biztos alszik még, – vihogta – úgy hallottam, hogy az este folyamán kikészítette a Kis Túlélő – kacsintott. Fred a kezeit a szája elé kapta, döbbenetet színlelve.

– Csak nem verekedtek George? – érdeklődött.

– Mégis hova gondolsz Fred? – a testvére felé fordult, tettetett felháborodással, majd gondolkodást színlelve nézett Ronra, aki már-már alig kapott levegőt a nevetéstől. – Bár lehet, hogy igazad van, és az ágyban birkóztak, – ennek hallatán Hermione elpirult, Harry pedig felállt a helyéről és a lépcsősor felé indult – meztelenül – ez volt az utolsó szó, amit a háta mögül hallott, egetrengető röhögéssel kísérve.

Sziasztok! Ezt a részt eredetileg hosszabbra terveztem...de nem tudtam, hogy átvezetni az étkezős szitut a Draco, Harry beszélgetésig. Mára még várható egy rész (főleg, mert KIVÉTELESEN van időm) szóval ja......nem nagyon tudok mit mondani ugyhogy Annyeong!