Harry óvatosan kilesett a folyosóra, azonban pár másodperc múlva ijedten húzódott vissza a rejtekhelyére és a tenyerét a szájára szorította.

- Ki mer ebben az órában a folyosókon járkálni? - hallatszott Frics hangja, akinek a kezében egy ócska petróleumlámpa égett. - Gyere elő te gézengúz - morogta mérgesen és közelebb sétált Harry búvóhelyéhez.

A fiú ösztönösen összébb húzta magát, miközben próbálta leküzdeni a rátörő hányingert. Az egyik kezében a pálcáját szorongatta arra az esetre ha kénytelen lenne használni a gondnokkal szemben, míg a másikban egy zöld dobozt tartott.

- Nem hiszem, hogy gézengúz lennék Argus - Remus a gondnok elé lépett és könnyedén felnevetett.

A férfi arckifejezése azonnal megváltozott.
- Elnézést, Lupin Professzor. Nem tudtam, hogy ön is a hálón kívül tartózkodik - szabadkozott Frics.

Lupin jókedvűen megrázta a fejét. - Semmi gond. Ha emlékezetem nem csal fiatalkoromban is sokszor illetett ezzel a jelzővel.

Argus láthatóan nem szívesen emlékezett vissza arra az időszakra. - Ó, igen. Ön és Jamesék - Harry egy pillanatra megdermedt és egészen biztos, hogy valamilyen hangot is kiadott, ugyanis a tanár rápillantott. Mindössze egy másodperc volt az egész, de Harrynek olyan érzése volt, mintha a férfi tudná, hogy ott van valaki, habár a köpenye miatt nem láthatta. - Piton Professzort is mindig belecsalták a rosszaságaikba - nosztalgiázott Argus.

- A folyosón akarják megvitatni az egész múltat? Esetleg teát ne hozzak? - Harry ijedten pillantott maga mögé, ahol Piton állt.

- Mi ez a savanyú hangulat, Perselus? - mosolyodott el Remus. - Úgy tűnik ez a tizenegynéhány év mit sem segített a világhoz való hozzáállásodon.

Piton mindössze egy apró fintorral reagált, rá sem hederített a férfira.
- Mi ez a szag? - kérdezte Fricstől, akinek a ruhájából kesernyés bűz áradt.

A gondnok lesütötte a szemét, miközben csak egy szót mondott: Hóborc.

[...]

Most mihez kezdjek? - Harry a pincében állt, a Mardekárosok hálókörzetétől mindössze egy ajtó választotta el. Szokásához híven azonban most sem tervezte meg a dolgokat, és mivel nem tudta a jelszót, így csak céltalanul kódorgott a folyosón. Már vagy fél óra is eltelhetett, amikor hirtelen kinyílt az ajtó.

- Apád tényleg nem írta alá? - Draco lépett ki a klubhelységből, a hang pedig Blaisehez, Draco barátjához tartozott.

- Nem - válaszolta Malfoy elkeseredetten. - Azt mondta, hogy nem szabad holmi pornéppel vegyülnöm - magyarázta. - Pedig szerettem volna csokit venni - tette hozzá az ajkát lebiggyesztve. Blaise néhányszor meglapogatta a hátát, majd lekanyarodtak a folyosóról, ezért Harry nem hallhatta a további beszélgetést.

A Griffendéles szíve szokatlanul gyorsan kezdett dobogni, amikor belegondolt abba, hogy ellensége egy kis édesség miatt szomorkodik, a dobozkát pedig a mellkasához szorította.

[...]

Másnap az aranytrió a Nagyteremben reggelizett, amikor Malfoy mosollyal az arcán belépett a helyiségben. A kezében egy a házszíneivel megegyező doboz pihent.

Ron kíváncsian pillantott barátjára. - Végül csak odaadtad neki? - érdeklődött.

- Hát persze, hogy odaadta neki, Ron. Harry nem fél a Malfoy féléktől - dicsérte háztársát, aki azonban szégyenkezve vakarta meg a tarkóját.

- Ami azt illeti, nem személyesen adtam oda. Este becsempéztem a szobájába - vallotta be, amire Mione hitetlenkedve kezdte csóválni a fejét. - Ne nézz így Hermione! - kérte a lányt. - Nektek egyszerűbb dolgotok volt, hiszen egymást húztátok ki.

Ron együttérzően bólintott. - Azért meglep, hogy ilyen boldog egy kis csokitól meg cukorkától - elmélkedett. - Talán a végén barátok lesztek - jegyezte meg egy baconön csámcsogva.

Harry lemondóan megrázta a fejét, majd mégegyszer a boldogan nassoló Dracóra pillantott és lassan elmosolyodott.

Kicsit összeszedetlen, kicsit rémes, kicsit késve érkezett, de azért boldog karácsonyt mindenkinek. Jól gondolom, hogy azt hittétek meghaltam?