Draco hunyorogva bámulta a reggeli napsugarakat a boltíves ablakon keresztül. Fáradt volt, hiszen már napok óta egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, akárhányszor lehunyta az íriszeit mindig Fenrir undorító vigyorát látta maga előtt. Undorodott magától, és kezdte úgy érezni, hogy az eddig ismert önmaga már nem is létezik.

Meglepő módon, jelenleg az egyetlen pozitív dolog, amit az életében tudhatott, az Potter volt. Habár nem váltak legjobb barátokká, Draco mégis úgy érezte, hogy Harry támogatja őt. Nem volt hülye, észrevette, hogy amikor eluralkodott rajta a depresszió, akkor a Kis Túlélő minden erejével azon dolgozott, hogy jobb kedvre derítse őt. A róla alkotott véleménye is erősen megingott, már nem is találta egy nárcisztikus köcsögnek, aki csak az emberek idegeivel tud szórakozni.

– Jó reggelt Napsugaram! – Harry szokásához híven, kopogás nélkül tört be a Mardekároshoz, aki ezt egy ideges morgással díjazta. – Még hogy nem is olyan idegesítő, tch.—gondolta magában, az előző kijelentését azonnal cáfolva.

– Tűnj a fenébe, Potter – motyogta, arra sem méltatva az említettet, hogy a szemébe nézzen a nem túl kedves üdvözlése során. Harry elmosolyodott, majd megkerülte az ágyat, és beállt Draco elé. Pont úgy, hogy a teste eltakarja az összes fénysugarat, ami a hófehér arcra vetült.

– Úgy néz ki valaki bal lábbal ébredt – utalt arra, hogy Malfoy harapós kedvében van. – Ilyenkor kifejezetten aranyos – jegyezte meg magában.

– Agyadra ment a túl sok hős tett Potter? – kérdezte szkeptikusan, ajkain egy szórakozott mosollyal. – Még a vak is látja, hogy nem keltem ki az ágyból. Akkor, hogy a francba állhattam volna a bal lábamra? – a sötét hajú hátra hajtott fejjel nevetett az idősebben, aki mérgesen pillantott fel rá. – Ez tényleg megbolondult – könyvelte el véglegesen.

– Aranyos, hogy nem érted a mugli dolgokat – mosolyogta Harry. – Lehet, hogy fel kéne venned az óráid közé, mondjuk a Rúnaismeret helyett. Úgy hallottam, hogy az amúgy sem az erősséged – bár másoknak nem szívesen vallotta volna be, de élvezte az ilyen reggeleket, amikor Malfoy és ő játékosan csipkelődtek. Tetszett neki a szürke szemű temperamentuma, ezt tagadni sem tudta volna.

– Menj a faszba – Draco ezzel lezártnak is tekintette a témát, mert habár tudta, hogy Harry csak viccelődik, mégis igaza volt. A Rúnaismeret valóban nem tartozott az erősségei közé.

A Griffendéles szórakozottan ciccegett, majd leült a zöld, selyem lepedővel ellátott ágyra.

– Bár, ahogy elnézem a mugli szitokszógyűjteményedet már sikerült kiszélesítened. Eléggé jó vagy a káromkodásban – Draco huncutul elmosolyodott, a Kis Túlélő pedig már alig győzte kivárni, hogy a szőkeség egy újabb, zsigerből érkező beszólással illesse.

– Mit mondhatnék, Potter? – kérdezte virgoncul. – Maximum annyit, hogy kapd be – vihogta, Harry nevetésének kíséretében. – Tudod, sokkal szétszórtabb vagy, mint amilyennek látszol. Ahányszor csak bénázol, mindig csúnyán beszélsz, így sikerült ellesnem néhányat – motyogta a párnájába, ajkain egy őszinte és kedves mosollyal.

Az előző rész végén elkiabáltam magamat...semmi időm nem volt. Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt. <3