– Válthatnánk néhány szót Mr. Potter? – kérdezte Perselus, azonban pillantását továbbra is a szilánkok közt térdelő Dracón tartotta. Mérhetetlenül aggódott érte, önmagát hibáztatta, amiért nem volt a kúriában és nem védte meg a fiút.

Harry esetlenül bólintott, majd amikor rájött, hogy ezt a roxforti tanár nem látja, elsuttogott egy halk igent, s megpróbálta elszakítani a tekintetét a zokogó Mardekárosról. – Draco, figyelj rám – kérte a férfi. – Mrs. Weasley felkísér a szobába, pihenj le – javasolta, miközben a nőre nézett, aki egy aprót bólintott, majd az üvegdarabokat megkerülve a Malfoy örököshöz lépett, a kezét pedig a vállára simította. Érezte, ahogy a fiú megremeg az érintése alatt, ez pedig mérhetetlen szomorúsággal töltötte el. Mindenről tudott. Amikor Piton a segítségét kérte, mindenbe beavatta.

[...]

– Segítséget kell kérnem öntől Mr. Potter – sóhajtotta gondterhelten. Harry egy aprót biccentett, aminek hatására a tanár beszélni kezdett. – Draco nincs jól – jelentette ki a nyilvánvalót. – Szeretném, ha vigyázna rá, amíg itt van – a smaragd íriszek kistányér méretűre nyíltak. – Miért pont tőlem kér ilyet? – kérdezte magától. Kíváncsi volt, hogy az eddig ellenséges tanár miért pont őt választotta ki erre a célra. Bár azt már tudta, hogy eleget fog tenni a kérésnek. – Draco lelkiállapota jelenleg eléggé instabil, nem szeretném, ha véletlenül vagy akár szándékosan kárt tenne magában – osztotta meg félelmeit diákjával. A Griffendéles ismételten döbbenten nézett a tanárra. – Malfoy bántaná önmagát? – És azt sem szeretném, ha a barátaid bármilyen sértő megjegyzést is tennének rá. Félő, hogy az csak még inkább a padlóra küldené.

A következő részt igyekszek gyorsabban hozni és hosszabbra írni. A történet innentől fog jobban beindulni és Drarrysedni.