Idegesen kopogtattam az ujjaimat a nappaliban heverő asztalon. Telefonomat a másik kezemben szorongattam, Namjoon hívására várva.
Két órája, hogy elment, de még egyáltalán nem jelentkezett. Próbáltam Taehyung-éktól megtudni valamit, ám őket se nagyon lehetett elérni. Utoljára egy órája beszéltem V-vel telefonon, de semmilyen előre lendülés nem volt az ügyben. Sőt, mintha egy helyben topognánk.

A többiek se voltak valami nyugodtak.  Fél óránként hívogatták Namjoon-t és üzenetekkel bombázták, hogy van-e hír Jimin-ről.
Sung önként elment a környékre körülnézni, hátha egy kósza pillanatban megpillantja Jimin-t, ám még ez sem vezetett eredményre.

Rossz előérzetünk lassan kezdett a tetőfokig emelkedni. Mi van, ha megsérült és óvatlanul hever egy üres utcában? Vagy ha megtámadták és nincs senki, aki segíteni tudna rajta?

Borzasztóan éreztem magam. Egyáltalán nem tűnt fel, hogy Jimin ennyire érzékeny lenne. De vajon hová mehetett, amiről nem akart szólni senkinek?

A nap lassan már az aljzatot verdeste, így Sung kénytelen volt hazajönni. A Kim szülők pedig nyugovóra tértek, de figyelmeztettek, hogy ha bármit megtudok Jimin-ről, azonnal ébresszem fel őket.
Sung is elment aludni, hiszen ilyen későn már úgy sem tudna tenni semmit.

Egyedül maradtam a földszinten. A lámpa tompa világításában nyomkodtam a telefonomat, ezzel megpróbálva elterelni a gondolataimat, sikertelenül. Üzenet, hívás még mindig nem érkezett senkitől.

Lassan én is kezdtem felmondani a szolgálatot és szemeim egyre nehezebbé váltak, amikor a csengő éles hangja azonnal felvert a szuszogásomból.
Na végre megjött Namjoon, gondoltam magamban, miközben komótosan kiballagtam a bejárati ajtóhoz.
Szememet dörzsölve nyitottam ki az ajtót, ami miatt beáramlott a késő esti hűvös levegő a házba, de Namjoon helyett egy váratlan vendég fogadott a küszöbön.

-Ji..Jimin?-hebegtem összezavarodottan, mert teljesen le voltam döbbenve.

Sötét szemeit lassan rám emelte, amiből fájdalom tükröződött.
Fájdalom? Talán ez túl konkrét megfogalmazás arra a megmagyarázhatatlan zavartságra, amit a tekintetében láttam.

-Bejöhetek?-kérdezte suttogva, megtörten, miközben ajkai dideregtek a kint röpködő mínuszok miatt.

Szótlanul álltam félre a folyosón, hogy mellettem be tudjon jönni. Alig tett pár lépést, épp csak annyit, hogy bent legyen a házban.
Nem tudtam, hogy mi zajlik le most benne. Nem tudtam, hogy mire gondol.
Oda álltam elé és karba font kezekkel ajkaimat harapdáltam. Nem találtam a megfelelő szavakat.

-Jimin, én..
-Menjünk beljebb. Ott majd elmesélek mindent.-hangja még mindig suttogássá alakult.

Helyet foglaltunk a kanapékon. Jimin a kezeit térdein pihentette, mintha először járna Namjoon-éknál vendégségben és szegyenlős lenne. Barna szemeit a padlóra szegezte és súlyos csend ölelte körül, miközben ajkait harapdálta.

-Jimin, ugye tudod, hogy mindenki..
-Hogy mindenki engem keres, tudom. De kérlek, ne értesíts senkit, amíg nem beszéltünk. Ezt..ezt nyugodtan szeretném tisztázni.-tekintetét most már rám emelte, ám hangjából még mindig áradt az a megmagyarazhatatlán zavartság.
-Re-rendben.-mentem bele nagy nehezen.

Talán azért egyeztem bele, mert Jimin tekintetében felfedeztem önmagam? Vagy mert sajnáltam?

-Nem kérsz egy meleg teát? Nagyon hideg van kint, nem szeretném ha megfáznál.-tört elő belőlem az aggodalmaskodó anya jellem, de tényleg féltettem Jimin-t.
-Nem, köszönöm.
-Legalább, akkor azt a pokrócot terítsd magadra, Jimin.

Nem kértem tőle sokat és ő teljesítette is. Ugyan az agyam még mindig zakatolt attól, hogy nem szólhattam Namjoon-éknak, de legalább egy kicsit sikerült megnyugodnam afelől, hogy a teste nem reszket a hidegtől.
Ahogy a kanapén ült és a pokrócot maga köré szorította, olyan volt, mint egy kisgyermek. Olyan védtelennek és ártatlannak tűnt.

-Nem, nem is tudom hogyan kezdjek bele. De, tudod, már az első napon megtetszettél nekem. Persze, az még amolyan ártatlan vonzódás volt, mert még nem  ismertelek. De az idő előre haladtával a belsőd is megfogott.
Igaz, sokszor volt már ilyen velem, nem tagadom. Hamar sikerül beleszeretnem egy lányba, de most úgy éreztem, hogy te különlegesebb vagy ennél. Talán az volt az oka, hogy mindennap láttalak, nem is tudom.
És általában nyert ügyem szokott lenni a lányoknál, szóval ezért nem értettem, amikor elutasítottad a közeledésemet. Nagyon rosszul esett. Fájt. Az is fájt, hogy eltitkoltátok előttünk a kapcsolatotokat Taehyung-gal. Egy család vagyunk és szerintem illett volna elmondani. De meglehet érteni titeket is. Nem lehet könnyű. Szóval, huh kicsit nehéz, amikor az ember így kitárja a szívét valakinek, de azt akarom mondani, hogy sajnálom. Teljesen őszintén mondom, hogy nem akartam rosszat nektek. De összetört a szívem. És, egy összetört szívvel a belsőjében az ember néha tesz olyan dolgokat, amikkel megbánt másokat és amiket meg is bán később. Csak..ah, nem tudom. Valahogy úgy gondoltam, hogy illenénk egymáshoz és hogy esetleg neked sem vagyok közömbös. De sokat gondolkodtam rajtunk, illetve rajtatok. És most már belátom, hogy nektek együtt kell lennetek. Te és Taehyung, mint két összeillő puzzle darab, amik csak ketten alkotnak egy egészet.
Ah, remélem, lehetett érteni, amiről itt zagyváltam, mert őszintén, gőzöm sincs arról, hogy összefüggően beszéltem-e, csak mondtam, amit a szívem mélyén gondolok.

Szaggatottan beszélt, de őszintén. Lehetett látni rajta, hogy nehezére esett. Ahogy az ujjait babrálta, mert izgult. Ahogy a szavakat ejtette, mert megnyitotta előttem a szívét.

Még mindig zavarban volt, ezért könnyeimet letörölve odamentem hozzá és szeretetteljesen átöleltem. Meghatottak az őszinte szavai és hogy ezeket meg is osztotta velem. Így már mindent megértettem. A viselkedését, a kiborulását.

-Köszönöm, Jimin.-suttogtam szipogva Jimin vállába.
-Ne köszönd, inkább..inkább fogadd el a bocsánatkérésemet, kérlek.-hangja még mindig megtört volt.

Eltoltam magamtól, majd leültem mellé.

-Jimin, nincs semmi baj. Nem haragszok rád. Ne aggódj, most már rendben lesz minden.-küldtem felé egy biztató mosolyt.

Nem szerettem volna, hogy Jimin ennyire görcsös legyen, mikor Namjoon-ék érte jönnek, ezért csináltam neki egy pohár kakaót, bekapcsoltam valami mesét és beszélgettünk.
Már nem volt köztünk semmi feszélyezettség, semmi harag. Nem hoztuk fel a témát. Úgy beszélgettünk, mint két régi jó barát.

Egy óra múlva felhívtam Namjoon-t és tájékoztattam a tényállásról.

-Szia Namjoon. Jimin, Jimin itt van velem, nálatok.