-Yuna? Akkor elolvasod vagy nem?
-Hogy mi? Jaj, igen, persze.

Szegényre egyáltalán nem figyeltem, mert teljesen le voltam taglózva. Egy dal, rólunk. Egy dal, amit mi inspiráltunk. És mindezt pár nap alatt? Yoongi tényleg ért ahhoz, amit csinál.

-Akkor tessék.
Adta a kezembe a telefonját, amin a dalszöveg már megvolt nyitva. Ez már talán megmagyarázza azt, hogy miért lógott annyit a telefonján.

A dal csodálatos volt. Ennél jobb szót nem tudok találni rá. Elképesztő, ahogy a szavakkal bánik. Hiába szerelmes dal, egyáltalán nem sablonos a szövege és amiről szól.
Úgy foglalta össze ezt az egészet, hogy az emberek fejében sokáig ott fog zsongani a dal és a mondanivalója. Alig várom, hogy felénekeljék. Már ha persze Yoongi-nak ez a terve vele.

-Yoongi, ez..ez..egyszerűen csodálatos. Fantasztikus vagy.
-Szóval tetszik?
-Nagyon. Az egész dal, a szavak, a hangulata. Pompás.
-Köszönöm.-jött kicsit zavarba Yoongi és visszakérte a telefonját.
-És mi a terved vele?
Kérdésemre szemei kitágultak és enyhén elnyíló ajkakkal rám nézett.
-Hogy tessék?
-Mi a terved vele? Az együttesnek szántad, hogy legyen egy újabb dalotok vagy csak magadnak írtad?
-Hát erre még nem igazán gondoltam. Szerinted..szerinted felkéne énekelnünk?
-Mindenképpen.
Lelkesültem be azonnal. Badarság lenne egy ilyen csodát, egy ilyen értéket nem megmutatni a világnak. Remélem minél előbb megmutatja a többieknek.

-Amúgy, minden oké köztetek?
-Persze. Nagyon boldogok vagyunk.
-Akkor jó. Rá fért már V-re a szerelem. Megérdemli.

Rámosolyogtam Suga-ra. Kedves, hogy így gondol a barátjára.
Mivel Yoongi ezek után nem nagyon szólalt meg, úgy gondoltam, hogy végeztünk is.

-Nos, akkor én megyek.
Köszöntem el Yoongi-tól, ám épp mikor lenyomtam volna a kilincset, még utánam szólt.
-Yuna, várj. Ne mondd el senkinek ezt a dalt, jó?-kérdezte úgy, mintha valami illegális dolgot csinált volna.
-Persze, bízhatsz bennem.-feleltem egy baráti mosoly kíséretében.-És Yoongi. Köszönöm, hogy megmutattad.

Yoongi megeresztett egy mosolyt, majd ott hagytam a pihenőszobát.
Azt hiszem, ez egy elég bizalmas beszélgetés volt. Nem csak magára a "titokra" gondolok, hanem arra, ahogy Yoongi kommunikált velem.

Az étkezőbe vissza érve már egy elég népes társaság fogadott.
Hopi-hoz és Lottie-hoz csatlakozott Jin is, aki szinte megállás nélkül tömte magába a reggelijét. Taehyung, aki Hopiék-kal beszélgetett és Jimin. Jimin, aki magányosan üldögélt egy asztalnál, szentimentális pillantásokat küldve a tányérján lévő rántotta felé.
Leültem Taehyung-ékhoz, félve nézve Jimin-re, ám neki fel se tűnt a jelenlétem.

-Hé Yuna, miért nem ülsz oda Jimin-hez? Amúgy is beszélni szerettél volna vele.-vágott a közepébe Hobi vidámabban, mint ahogy 'itt hagytam'. Jót tesz neki az emberek jelenléte.

Taehyung meglepődve nézett rám, amiben lapult egy kis félelem is. Mindenki a válaszomra várt. Számat beharapva futtattam a tekintetem Jimin, Taehyung és Lottie között. Lottie felé próbáltam segítségkérően nézni, ám most nem nagyon vette a lapot.
Ezért cselekedtem. Taehyung-al utána ezt megfogjuk beszélni, szóval remélem nem fogja halálra aggódni magát.

-Jimin, beszélhetnénk?
Kocogtattam meg a fiú vállát. Pirosas hajzuhataga alól üveges szemekkel bámult vissza rám. Végül felállt és intett a fejével, hogy kövessem.
A folyosón távolabb mentünk az étkezőtől, csak a biztonság kedvéért. Jimin a hátát a falnak vetette, majd várakozóan rám nézett.

Ideje lenne végre megszólalnom.

-Nem..nem is tudom, mit mondjak.-számat beharapva gondolkodtam azon, hogy mivel is kéne kezdenem.
-Pedig te akartál beszélni velem és most itt vagyok. Szóval?-hangjából barátságtalanság áradt.
-Figyelj, én, én nem akartam, hogy végül ez így alakuljon. Hogy fájdalmat okozzunk neked. Mert hidd el, egyikünknek sem ez volt a szándéka. Plána Taehyung-nak, hisz ismered őt. Soha nem tudna ártani senkinek. És megértem, tényleg, ha haragszol ránk, minden okod megvan rá, de kérlek, ne legyetek rosszban. Nem miattam, hanem miattatok. Egy család vagytok és a család mindig összetart.
-A családban nem titkolóznak egymás előtt.
-Ebben igazad van, de...
-Nincs de, Yuna. Miért nem lehetett ezt elmondani a barátaitoknak? Akkor ez nem történt volna meg. Hiú reményeket tápláltam irántad, pedig azt hittem, hogy neked is tetszek.
-Ezt..ezt miből gondoltad?
-Egyszerűen csak éreztem. De úgy látszik, kezdenek cserben hagyni a megérzéseim.
-Jimin, kérlek...
-Nem, Yuna. Megbántottatok. Hazudtatok. Nem csak nekem, a többieknek is. Ezt nem lehet csak egy egyszerű bocsánatkéréssel elintézni.
-Tudom. De, akkor mégis mit szeretnél, mit csináljunk?
-Álljatok oda a többiek elé és mondjátok el nekik is.
-De. De azt nem lehet.
-És ugyan miért nem?
-Mert akkor szeretnénk, mikor Namjoon visszajön. Meglepetésnek szántuk.
-Az a két nap, már nem oszt, nem szoroz, nem igaz?

Gonosz mosollyal a száján elindult visszafelé. Elhiszem, hogy megbántottuk és minden joga megvan arra, hogy haragudjon ránk, de ilyet csak nem tenne.
Taehyung-al, mikor évek óta szinte testvérek. Jimin nem ilyen. A düh beszél belőle.

Annyira lesokkolt az, amit Jimin mondott, hogy fel se fogtam, hogy már szinte az étkezőnél van. Elkezdtem futni felé.
-Jimin, várj már.
Kiabáltam utána, abban reménykedve hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.

Ám talán elkéstem, mert Jimin alakja már eltűnt az étkező ajtaja mögött, mire odaértem.
Levegő után kapkodva nyitottam ki az ajtót és tárult elém a látvány.
Jimin ökölbe szorított kezekkel állt a többiek előtt és Taehyung-ra meredt, aki nem is tudta, hogy mire készült Jimin. Félve nézett fel barátjára, aki még mindig tartotta vele a kemény szemkontaktust.
A többiekben is meghűlt a levegő és lélegzet visszafojtva várták a végkimenelt, miközben szemük ide-oda cikázott Jimin-en.
Meg sem mertem mozdulni, még pislogni se volt bátorságom.
Igen, igaza van Jimin-nek, hogy két nap már nem oszt, nem szoroz, de nekünk mégis számít.
Azt szeretnénk, ha tőlünk tudná meg mindenki, mikor Namjoon visszatér. Így Namjoon-nak is boldogságot okozva.
-A FENÉBE IS.

Kiabálta mérgesen Jimin, majd indulatoktól túl hevítve rontott ki a helységből. Időben elugrottam az ajtó elől, mielőtt még Jimin fellökött volna.
Az ajtó hangosan csapódott vissza, ami a kialakult síri csendben elég fülsértőre sikerült.
Félve néztem a többiekre, akik még ugyanolyan zavartan néztek egymásra, választ várva a kialakult helyzetre.

-Ez..meg..mi..A JÓ ISTEN VOLT?-kiabálta Hopi, aki már végképp elveszítette a fonalat.
Kérdését főleg hozzám intézte, mivel velem volt kint Jimin.
Számat beharapva pásztáztam a földet, mivel képtelen voltam a szemükbe nézni. A sírás kerülgetett.

-Yuna, mi történt odakint?
Hallottam meg Lottie finom hangját, amiben egyáltalán nem tükröződött semmiféle bántó hangnem.

Nem tudtam mit mondhatnék. Ezt a helyzetet se tudtam kezelni. Mindenki a válaszomra várt, amitől csak még több nyomás nehezedett rám.
Végül eluralkodott rajtam a pánik és sírva rohantam ki az étkezőből.