Namjoon nélkül, negyedik nap.

Ma nem volt kedvem a táncpróbához, a tegnap történtek után. Én tényleg szeretem Jimin-t, de csak mint barátot. Nem szeretném, ha ez a jó viszony megromlana köztünk.
Épp ezért megbeszéltük Lottie-val, hogy üzen Hobi-éknak, hogy ha nem lenne gond, akkor nem mennék be a mai táncpróbára, megfázásra hivatkozva.
Tudom, hogy nem szép dolog hazudni, pláne a barátainknak, de azt hiszem, ez mindannyiunk érdeke, hogy az együttesben tovább folyjon a zavartalan munka és a több éves barátság.

Épp fésülködtem, amikor Lottie visszajött a szobánkba. Egy nagy tálca volt nála, rajta reggelivel. Kicsit meglepődtem, hogy Jin gondolt rám, de ugyanakkor örültem is neki.
Jin mindig finomakat főz és mindenkiről gondoskodik, de hogy ebből én is részesülök, melegséggel töltött el.
Mosolyomat azonnal lehervasztotta, amit Lottie a következő pillanatban mondott.

-Jimin azt üzeni, hogy jobbulást és ezt küldte neked. Nem akarta, hogy még jobban legyengülj, szóval a szavamat adtam, hogy ezt itt mind megeszed.-mondta monoton hangon Lottie, mintha egy robot lenne.
Hm, ez már megmagyarázza a sok gyümölcsöt a tálcán.
-Mi? Jimin? JIMIN?!-nem terveztem már reggel dührohamot kapni, de Jimin az idegeimen táncol.
-Igen. Ne tudd meg, hogy Taehyung hogy reagált, mikor Jimin kiment a konyhába, hogy csináljon neked reggelit. Suga-nak kellett kivinnie, nehogy neki ugorjon Jimin-nek.
-HOGY MI?
-Nyugi, nyugi, nem történt semmi, hála Suga-nak. Megmentette a helyzetet, ahogy tegnap is, szóval senki nem sejt semmit.

Lottie letette a tálcát az éjjeli szekrényemre. Szememmel követtem a mozdulatot, majd leültem az ágyamra.
-Egyébként Hopi azt üzeni, hogy jobbulást és maradj egész nap az ágyban.-próbálta oldani a feszültséget, kisebb sikerrel.
-De..de miért csinálja ezt Jimin?
-Hmm, valószínűleg azért, mert utál.
-Ne hülyéskedj már mindig, Lottie.
-Jó na, bocsi.
-V jól van?
-Fogalmam sincs. Amióta Suga kivitte az ebédlőből, nem láttam sehol egyiküket se. De úgy is jön majd látogatóba gondolom, szóval akkor majd tudtok beszélni.
Lottie küldött felém egy biztató mosolyt, majd elköszönt és már indult is a próbára.

Próbáltam kizárni a fejemből a gyötrő gondolatokat, de állandóan visszakúsztak az elmémbe.
Azt hittem, ha csak egy kis időre is, de boldog lehetek. Hogy Tae-val felhőtlen pillanatokat élhetünk át együtt. Hogy a többiekre is rátalál a szerelem és ők is átélik ezt a fajta boldogságot. Hogy ez a szoros, családi kötelék a srácok között nem szakad meg. De félek, hogy most ezt az egészet tönkreteszem. Hiszen ha nem jövök ide, akkor nem szeretek bele Taehyung-ba, Jimin belém és ezáltal nem alakul ki ez a  szerelmi háromszög. Amiből valaki így is, úgy is rosszul fog kijönni.
De lepődjek meg ezen? Mindig mindent elrontok. Nekem soha nem jön össze semmi. Bármibe kezdek bele, az katasztrófába fullad. Soha nem voltam olyan jó ember, mint a húgom. Ő mindig tudta, hogy mit csinál és volt elég kitartása mindenhez. Ő nem került volna ilyen helyzetbe.

Ezen nagyon feldühítettem magam. A saját démonjaim kergettek az őrületbe. Képtelen voltam kontrollálni a rossz gondolataimat, ami síráshoz vezetett.
Ültem ott az ágyamon és csak sírtam. Nem hisztérikusan, nem csapkodva. Fájdalmasan. Ami a legrosszabb mind közül.
Pedig nem is kéne túl reagálnom a helyzetet, hanem normális emberek módjára megoldani. De pillanatnyilag nem tudtam józanon gondolkodni.

Halk kopogásra kaptam fel a fejem. Mielőtt rendbe szedhettem volna magam, addig a váratlan látogatóm már be is dugta a fejét az ajtón.

-Szia hercegnőm..-suttogta Taehyung, ám ahogy meglátott, elakadt a szava.
Lesokkolódása után oda rohant hozzám és kérdésekkel kezdett bombázni.
-Mi a baj? Mi történt? Bántott valaki?
-Nem, semmi, csak..csak ez így nem jó.
-M-mármint mire gondolsz?
-Erre.-mutattam kettőnkre.
Taehyung szemöldöke az egekbe szökött. Le ült velem szemben, Lottie ágyára és olyan fejet vágott, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott.
-Szakítani akarsz?
-Mi? Nem. Nem mondtam ilyet.
-De igen, épp az előbb mondtál ilyet.
-De nem erre céloztam.
-Pedig nagyon úgy hangzott.
-Taehyung. Nem, nem akarok veled szakítani. Hogy gondolhatsz erre?
-Akkor ne mondj olyanokat, hogy erre tudjak gondolni.
-Én csak arra céloztam, hogy ez így nem jó, ahogy most vagyunk. Jimin miatt.
-Jimin miatt?! Nagyszerű, szóval Jimin miatt akarsz szakítani?
-Az előbb mondtam, hogy nem akarok veled szakítani. Te figyelsz rám egyáltalán?
-Nagyon is jól figyelek.
-Akkor kérlek ne gyárts itt összeesküvés elméleteket.

Erre olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Fogta magát és kisétált a szobámból. Még az ajtót is becsukta maga után.
Azt hiszem, meg volt az első veszekedésünk Tae-val. Egyre jobb ez a nap, komolyan.

Nem mentem utána. Ha nem töri magát azon, hogy végig hallgasson, akkor én miért menjek utána?! Valószínűleg akkor sem hallgatna végig, pedig én tényleg nem akarok vele szakítani. Hogy gondolhat egyáltalán ilyeneket? Én voltam a világ legboldogabb embere, mikor végre összejöttünk és senki másra nem vágyom, csakis rá.

Megint előtört belőlem a sírás és ismét dühös lettem. Utálom magam. Én megmondtam, hogy mindent tönkreteszek.
Mivel képtelen voltam lenyugodni, gyógyszerekhez folyamodtam.
Bevettem pár gyenge altatót. Legalább addig se gondolok a rossz dolgokra és nem csinálok olyat, amit később megbánnék.
A gyógyszerek gyorsan hatottak, így mély álomba szenderültem.

~Pár órával később~

Mikor felébredtem, éreztem hogy ajkaim kiszáradtak, így kicsit kómásan keltem ki az ágyból, hogy tudjak magamnak vizet hozni.
Amire nem volt szükség, mert Lottie velem volt és mikor látta, hogy felkeltem, megkértem hogy hozzon nekem egy pohár vizet. Miután ajkaim valamennyire visszanyerték vízháztartásukat, Lottie megkérdezte, hogy vagyok.

-Nem valami jól. Miután reggel elmentél, nagyon rossz kedvem lett. Utána Tae-val is összevesztünk, legalábbis azt hiszem, az az volt..
-Igeen, azt mesélte, hogy kicsit összekaptatok.
-Elmesélte? Mégis miért?
-Nos, mikor véget ért a táncpróba és jöttem vissza, akkor láttam hogy egyedül ücsörög az előcsarnokban és eléggé le volt törve. Szóval odamentem hozzá és akkor elmesélte, hogy mi volt köztetek.
-Ahha.
-De nehogy idegeskedj ez miatt is. Megfogjátok beszélni és kifogtok békülni. De szegényem annyira szomorú volt, hogy muszáj volt megvigasztalnom.
-Nem, semmi gond. Majd ezt megbeszélem vele.
-Remek, akkor szólok neki.
-Mi? Most?
-Igen, itt vár kint az ajtónál. Egész végig itt volt, de nem akart bejönni. Meg szerette volna várni, míg felébredsz.

Nagyokat pislogva figyeltem Lottie-t, ahogy kinyitja az ajtót és beengedi Taehyung-ot. Persze az agyamat rögtön elborította a rózsaszín felhő, így elég bamba fejet vághattam, mikor Taehyung bejött.
-Akkor..akkor én most megyek.
Lottie becsukta maga mögött az ajtót.

Taehyung értetlenül álldogált és a kezeit tördelte. Nem tudta mit csináljon.
Én számat beharapva néztem őt, mivel én sem nagyon tudtam, hogyan kezdjünk ennek neki.
Végül Taehyung megtörni látszott és leült mellém az ágyra. Úgy meredt maga elé, mint aki most felelne történelemből és egy betűt sem tanult rá.
Lassan felém fordította arcát és még mindig nagy, boci szemekkel ezt mondta:

-Sajnálom.
Hangja halk volt, ám határozott. Őszinteség áradt abból, ahogy mondta és ahogy rám nézett.
Nem sok olyan tiszta lelkű emberrel találkoztam eddig, mint ő. Persze tudom, hogy nem ez lesz az egyetlen nézeteltérésünk, hiszen az lehetetlen lenne, de valahogy az ember képtelen haragudni rá.
Elmosolyodtam és egyszerűen megöleltem. Pár pillanat múlva éreztem meleg kezeit a hátamon.

-Tényleg sajnálom. Tudom, hogy ez nem mentség, de még nem veszekedtem komolyan egy barátnőmmel se és hirtelen nem tudtam kezelni a helyzetet. Mondjuk azok nem is voltak komoly kapcsolatok.
Hirtelen zavarba jöttem attól, hogy velem komolyan gondolja. Persze ez nem mintha nem lenne kölcsönös.
-Nem tudok rád haragudni. De..nem futhatsz el mindig, valahányszor elkezdünk vitatkozni.
-Tudom, tudom. Csak..még nem is új ez az egész és nem szeretném elrontani, szóval..

Olyan aranyosan mondta ezeket, hogy molyosom lassan a fülemig ért. Ő kivételes fiú és örülök, hogy így gondolkodik rólunk.
-Szóval akkor szent a béke?-tartotta fel kisujját, mint a kisgyerekek.
-Szent.-adtam oda kisujjamat.

Kibékülésünket egy csókkal is megpecsételtük. Ám annyira egymásra hangolódtunk, hogy hamarosan vízszintes helyzetbe kerültünk az ágyamon.
Egyre szaporábban vettük a levegőt. Ha nem állunk le, úgy érzem, hogy a szívem kifog szakadni a helyéről.  Taehyung elindult lefelé a nyakamon és apró puszikkal kezdte el behinteni a bőröm. Megborzongtam a gyönyörtől. Szerintem ez nem tett jót a szívverésemnek és a pulzusomnak. Annyira vágytam rá. Annyira vágytam Taehyung-ra, hogy még közelebb akartam érezni magamhoz, pedig már egy milliméter hely se maradt köztünk.

Épp indult vissza az ajkaimhoz, amikor hirtelen kopogtak és válaszomat meg sem várva bejött. Be kellett volna zárnunk.
-Yuna, jobban va..
Megdöbbenve állt meg az ajtóban. Egyik keze még mindig a kilincsen pihent. Taehyung gyorsan leszállt rólam.
-Ez..ez..ez mi?-kérdezte letörve.
Taehyung-al nem tudtunk megszólalni. Pont ezt akartam elkerülni, erre nem megtörténik?!
-Öm..hát..

Ennyi tellett tőlem. Annyira megsajnáltam és egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet. Ilyenkor az ember nem tud jó megoldást hozni, mert már mindegy mit mondasz ilyenkor.

Aztán otthagyott minket. Elfutott. Nem mondott semmit, nem is nézett ránk. Hm, ez valami közös szokás lehet?!
-JIMIN, GYERE VISSZA!
Kiabáltam utána, de mire a folyosóra értem, már nem volt sehol.