Jimin szinte úgy futott utánam. Karomat megragadva óvatosan megállított, ezzel kibillentve engem a gondolataim tengeréből. Fel se tűnt, hogy ennyire sietek, mert csak Tae-ra tudtam gondolni.

-Yuna, minden rendben veled?-kérdezte Jimin kissé aggodalmaskodva.
-Persze, minden oké. Na, megyünk táncolni?-kérdeztem, terelve a témát.
-Igen, de..ugye tudod, hogy hozzám is fordulhatsz, ha valami gond lenne?! Számíthatsz rám is, hisz tudod.-felelte határozottan.
-Tudom és..köszönöm.-öleltem meg hálálkodva.-Ez fordítva is igaz, Jimin.

Jimin szorosabban magához húzott. Ám nem akartam, hogy Tae ezt is félreértse, ha netán meglátna minket, ezért még az udvariasság keretein belül maradva eltoltam magamtól Jimin-t, majd egy minden-oké-velem-hidd-el mosolyt rávillantva indultam tovább a táncterem felé. Jimin nem maradt le tőlem, felvette a tempómat, amire most igyekeztem odafigyelni.

A táncteremben Hobi adott elő egy szóló táncot, amit majd a BangtanTV youtube csatornájára töltenek fel. Lottie az ablak alatti sarokban ült, hogy ő ne látszódjon a videóban és lenyűgözve figyelte Hope elbűvölő táncát. Minden egyes mozdulata profizmusról árulkodott. Könnyedén mozgott a zene ritmusára és meg se kottyant neki egy-egy nehezebb mozdulat, amit mások gyakorolhatnának évekig, akkor se sikerülne nekik olyan pontosan és szépen, mint Hope-nak.

A zene leálltával Hope várt pár másodpercet, majd a tükör előtti kamerához kocogva kikapcsolta azt, miközben hármunkból kitört a tapsvihar. Hopi meglepődötten nézenk felénk, majd mikor felfogta, hogy csak Jimin és én érkeztünk meg, megnyugodva tette félre a kamerát.

Körülbelül három órán keresztül próbáltunk. A dallista alapján haladtunk a táncokkal, amiből ma kettőt sikeresen meg is tanultunk Hope és Jimin segítségével. Az egész próba alatt nagyon készségesek és segítőkészek voltak velünk. Akkor sem akadtak ki, amikor egy szám alatt vagy ötször kellett leállítani a zenét és újra kezdeni, mert Lottie-val mindig belekeveredtünk a lépésekbe. Szabadidőnkben lesz mit gyakorolni, az biztos.

A próba után felváltva elmentünk zuhayozni, hogy frissen és tisztán folytassuk az elkezdett napunkat. Lottie elment besegíteni Jin-nek és Jungkook-nak a takarításban, de állítom, hogy nem a szennyesek tisztává varázsolása hozta volna lázba.

Én felhívtam Namjoon-t és beszéltünk vagy fél órán keresztül. Ebből 10 perc a napunkkal telt, a további 20 percben pedig kitárgyaltuk Tae-t. Szegény, szerintem azóta is csuklik.
Először is kérdőre vontam unokabátyámat, hogy mégis honnan tud rólunk. Aztán ő vont kérdőre engem, hogy hogy mertem belezúgni. Mintha ezt én irányítanám. Továbbá utasított, hogy mire vissza ér, szerezzem meg. Ha meg se mer a közelemben szólalni, csak miután eléggé áttanulmányozta a kezén lévő összes bőrredőt, akkor úgy elég nehéz dolgom lesz.
De Namjoon szavai, ahogy Tae-ről mesélt nekem, valamennyire eloszlatta kétségeimet. És szerinte egyáltalán nem gond, ha a lány lép először. Egy kapcsolatban mindkét fél egyenlő, így nem kell leragadni a megszokott sémánál.

A telefonbeszélgetésünk Namjoon-nal eléggé fellelkesített, hogy lépjek az ügyben, mert tényleg nem szeretnék a végén zárdába vonulni, szóval miután kellő magabiztosságot magamba szívtam, elindultam, hogy beszélhessek Tae-val. Fél úton megálltam Jin-éknél és megkérdeztem, hogy kell-e még segítség, de biztosították, hogy elboldogulnak ők hárman is, szóval fellélegezve folytattam utamat TaeTae-hez. Talán ezt a beszélgetést máskorra kellett volna beütemezni.

Az előcsarnokban találtam meg, egy lány társaságában. A fotelokon ültek és távolról úgy tűnt, nagyon élvezik egymás társaságát.
A lány gyönyörű volt, tipikusan az a fajta, aki minden fiúnak kell és a lányok irigykedve álmodoznak arról, hogy bárcsak olyan fele szép lehetne, mint ő. Hosszú, fekete haját szoros konytba fogta, arcát szolíd, elegáns smink fedte. Fekete kiskosztümben volt, amihez hozzá illő fekete magassarkút viselt. Kistáskáját az ölében tartotta, egy sárga mappával együtt.
Akár sejthettem is volna, hogy valamilyen hivatalos ügyben jött a kiadóhoz, de agyamat elborította a féltékenység és a félelem. Féltékeny voltam a lányra és féltem, hogy Tae-nak megtetszik és vége lesz köztünk annak, ami el se kezdődött még igazán.

Nem akartam a szívemet tovább fájdítani, így vissza indultam abba az irányba, ahonnan jöttem. Vissza mentem a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót. Lerogytam az ágyamra és magamhoz szorítottam egy párnát, amit nem is olyan sokára a könnyeim borítottak be. Átvertnek éreztem magam. Csalódottnak. És a könnyeim csak folytak és folytak. Ilyenkor áldom az eget, amiért nem sminkelek mert nem szívesen szaporítottam volna tovább a szennyes tartalmát, amit mindig szegény Jin-nek kell elintéznie. Azt hiszem velem most jól járt.

Nem tudtam lenyugodni. A racionális gondolkodásom megszűnt és helyét átvette az összetört szívem táplálta keserves gondolatok. Hiszen mi van, ha ő csak egy rokon? Vagy a menedzserük hozzátartozója? Vagy csak új még itt és mesél neki a kiadóról? Nem, ilyesmi lehetőségek szóba sem jöhettek most nálam, az agyamat elborította a féltékenység, a félelem és a szomorúság.

Mikor vállam már nem rázkódott a sírástól, egy kezet éreztem a hátamon, ami finoman simogatott. Aztán a kéz tulajdonosa egy ölelésbe burkolt engem. Az illatáról felismertem, hogy a legjobb barátnőm az. Kókusz illat áradt a hajából. Mindig kókuszos sampont használ.
Nem kérdezett semmit. Ismert már annyira, hogy tudja, attól csak rosszabb lenne. Megvárta míg lenyugszom, majd kisimította a hajamat az arcomból. Biztatóan megszorította a kezemet és rám mosolygott. Minden rendben lesz, sugallta mindig ez a gesztusa. És engem ez mindig megnyugtatott, így gyorsan megtöröltem a szemeimet és fájó hangon megkérdeztem:
-Nem filmezünk?

Válasz helyett cselekedett. Mindig ez történt. Gyorsan beüzemelte a laptopomat és rám bízta a filmválasztást. Addig pár percre magamra hagyott és elrohant valami nassolnivalóért.
Kikapcsoltam a telefonomat, hogy senki se zavarjon most. Szükségem van pár nyugodt órára. Mire Lottie visszaért egy tálcányi, többnyire egészségtelen nassolnivalóért, elindítottam a filmet. Az egyik kedvencemet tettem be, amit sose tudok megunni, hiába tudom már előre a poénokat benne.
A Nekem 8 című film mindig feltudott dobni, bármilyen kedvemben voltam, így most is bíztam a hatásában. A vígjáték után, aminek sikerült most is megmosolyogtatnia, megnéztünk még pár filmet, ami egyik se romantikus film volt. Most a romantika hiányzik a legkevésbé. Ezért néztünk inkább horrort és akciót. Sajnos az utolsó film utolsó negyed órájára nem emlékszem, mert szemeim lassan lefelé csukódtak és a barátnőm vállának dőlve elaludtam.