-SRÁCOK,MEGJÖTT!-kiabálta a folyosón Jungkook.
Két másodperc. Namjoon,komolyan,az időzítésed fantasztikus.
-Sajnálom.-mondtam Taehyung-nak,majd elsiettem a hang irányába.
Fájó szívvel hagytam ott Taehyung-ot,hisz amióta ismerem,erre a pillanatra vártam,de Namjoon mindenkinél fontosabb.

Ahogy megláttam,éreztem,hogy a könnyeim kezdenek utat törni maguknak.
Ő megelőzött,mert miközben én realizáltam magamban,hogy tényleg itt van,azalatt odajött hozzám és szorosan magához ölelt. És ebben a pillanatban kezdtem el ontani magamból több könnyet,mint amennyi víz a Niagarán folyik le egy év alatt.
Nem tudom meddig lehettünk így,mert mikor elengedtük egymást,már az egész Bangtan populáció ott volt a szobában.
A tekintetemmel Tae-t kerestem,aki az ajtó mellett állt karba font kézzel,enyhén piros arccal és a földet pásztázta.
Hm,vajon én is ennyire kipirultam volna?!

Rapmon megkérte a fiúkat,hogy hagyjanak magunkra. Egy szót se kérdeztek,csupán a szemük árulkodott arról,hogy aggódnak.
Miután becsukodótt az ajtó,Rapmon-t egy mély sóhaj hagyta el. Nem akartam a kérdéseimmel faggatni. Biztos nehéz erről beszélnie,úgy hogy megvártam,míg összeszedi a gondolatait.

-Hát..nehéz elkezdeni,de azért megpróbálom. Szóval,a rád eső részével szeretném kezdeni. Sajnálom. Sajnálom,hogy úgy kitörtem a táncos ötletetek miatt. Igazából ha téged ez boldoggá tenne,akkor én is benne vagyok. Meg így többet is lehetnénk együtt.-összemosolyogtunk. Láttam rajta,hogy nehezen folytatja,ezért biztatóan megfogtam a kezét. Éreztem a sok feszültséget az ízületeiben.-A dolog rám eső része. Vagyis inkább,a hugomra eső része..hah. Jelentkezett egy egyetemre. Ahova fel is vették. Ezzel semmi gond nem lenne,persze,neki is tovább kell tanulnia,ezt abszolút támogatom. Viszont..Amerikát már annyira nem.-ezen a ponton sírta el magát. Magamhoz öleltem. Nem kellett tovább folytatnia,már értem,mire akar kilyukadni.
-Cshh,Rapmon,na hallod,nyugodj meg. Emlékezz mit szoktál nekem mondani: sírással nem oldunk meg semmit.-próbáltam lenyugtatni,miközben a fejét simogattam.
Valamennyire hatott,mert elhúzódott tőlem és megtörölte a szemét.
-Tegnap mindent megbeszéltünk otthon,négyesben. Büszke vagyok a hugomra,őszintén örülök neki. Viszont azt még nehezen dolgozom fel,hogy még kevesebbet fogom látni. De majd beszélek a menedzserünkkel,hogy jövőhéten engedjen el. Akkor még itthon lesz,így együtt lehetünk még vele egy hetet. Utána már nehezebb lesz összehozni a találkozásokat.

Ahogy néztem unokabátyámat,rájöttem,hogy mennyire is büszke vagyok rá. Nemcsak a zenei karrierjére,hanem az egész lényére. Nem nyafog,mint egy kisfiú,hanem felnőttek módjára kezeli a helyzetet és aszerint próbálja megoldani.
Vagy egy órát beszélgettünk Namjoon-nal. Kicsit visszatért a vidámabb énje,de azért lehetett látni rajta,hogy nyomasztja ez az egész.
A beszélgetésünk után magára hagytam a srácokkal,hogy nyugodtan eltudja nekik is mondani.

Én addig visszamentem a szobámba és felhívtam Sung-ot,hogy gratuláljak neki. Elcsevegtünk vagy fél órán keresztül,de kellemes volt hallgatni,hogy milyen lelkes.
A telefonbeszélgetésünk után még benéztem Rapmon-hoz,de már az alváshoz készülődtek Jungkook-al. Megértem,Rapmon-t nagyon kifárasztotta ez a két nap,lelkileg. Jó éjszakát kívántam nekik,majd én is elmentem aludni.

Lottie valamikor éjfél után esett be a szobába. Sikeresen felébresztett a zörgő szatyraival és azzal,hogy felkapcsolta a nagy lámpát. A nagy lámpát. Nem,neki nem lett volna elég a kis éjjeli lámpája,ami az ágya mellett van. De túl fáradt voltam most elkezdeni drámázni ezen.
-Te meg hol az Isten nyilába voltál Lottie?-suttogtam kiabálva.
-Úristen,te ébren vagy?-kérdezte ijedten,miközben felültem az ágyamon.
-Nem,igazából van egy rejtett tehetségem,amiről eddig nem tudtál.-láttam,hogy nem esik le neki.-Igen,ébren vagyok. De mondd már,merre jártál? És mik ezek a szatyrok?
-Csak elmentem vásárolni.-bamba fejemet látva inkább leült és elmagyarázta.-Tudod,amúgy is rosszul érzem magam,hogy én is itt vagyok. Mármint nem úgy. Ahj,te Rapmon unokahuga vagy,így természetes,hogy itt lehetsz,de én?!
-Lottie,ezt már annyiszor megbeszéltük.-fogtam lágyabbra a hangom,mert tudom,mennyire érzékenyen érinti ez a téma.
-Tudom,de néha akkor is rosszul érzem magam miatta. Szóval,úgy döntöttem,hogy szeretném valahogy ezt meghálálni,ezért vettem azt a sok édességet. Jungkook segített összeírni,hogy ki milyet szeret,szóval aszerint vásároltam.-itt már vigyorgott a barátnőm.
-Jungkook? Hűha,látom nem csak te maradtál le dolgokról.-húztam sejtelmes mosolyra a számat.
Ez elég volt Lottie-nak és nekem is ahhoz,hogy egész hajnalig fent legyünk és mindent átbeszéljünk. Ahogy a lányok szokták,ugye.