A jazz mint olyan, a boldogsàgról az àtlagos emberi dolgokról,érzelmekröl,szerelemröl szól. Annak idején még ki iskolàs koromban ismerkedtem meg a jazz-el. Emlékszem még elöször Bill Evanst és Billie Holidayt meg Benny Goodmant, hallgattam persze erröl nem tudtam mivel nem nézegettem a neveket, zeneszàmokat hanem magàt a varàzsàt figyeltem, az atmoszféràjàt ami megragadott engem és boldoggà tett, onanntól kezdtem figyelni milyen stílusban kiket és milyen szàmaikat hallgatom. Àltalàban különféle feldolgozàsokat szerettem mint pl. Ella Fritzgerald I don't mean a thing -et. A előadók sajàt stílusuk előadàsmódjuk teljesen eltéröek, mintha màs vilàgban lennék a két szàm között, és ezt elképesztő volt tapasztalni hallani és érezni, ott akartam lenni előben hallani ahogy sajàt maguk szerint jàtszanak le egy szàmot. Majd az is szóba jött nàlam hogy én magam is jazz zenész leszek és majdnem az ősszes jazz hangszeren megtanulok jàtszani de az volt a baj hogy még Chet Baker sem volt olyan ügyes hogy elsajàtítsa ezt. Nem adtam föl és elkezdtem tanulni hegedűn, jóanyàm tanít mivel ő màr 38 éve népzenész és prímàs, és elkezdtem Grappelit hallgatni aki àltalàban Swinget Modern Jazz jàtszott, hegedűn a legjobb Grappeliben az improvizàlàsa ahogy színpadon jàtszik és improvizàl ahogy beleadja magàt az egészbe maga a jazz volt a élete. Kedvencem tőle a Dinah

Persze nekem még ott van John Coltrane, róla egy külön részt is írhatnék mennyire van hatàssal ràm és még a mai generàció kis részére, úgy tartom hogy ha lenne komoly jazz akkor azt ő maga képviselné amilyen komolysàggal tette azt. Igaz hogy nem élt sokàig de maradandót alkotott és nagy része volt/van a jazznek. Hatalmas kedvencem tőle a Blue Train,My Favorite Things. (Az egyik szerzemény tőle: )

Duettek

A duettek egy baromi nagy része kész remekművek, a nagyobb nevek mint Duke Ellington, Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Frank Sinatra együtt hatalmasakat alkotott a The Lady is a Tramp meg az elöbb említett I don't mean a thing is fellet dolgozva az Ella & Duke féle feldolgozàs/verzió a kedvencem nem csak a többi verzió közül hanem az egész jazzben. Ahogy kiszàll és beszàll a énekes duó és ahogy lehet hallani a mosolyt miközben énekelnek az valami elképesztő amilyen szellemiséggel teszik azt, élvezettel beleéléssel és ettől volt igazàn csodàs a jazz. Mostanàban is aktív a jazz, sőt még 21. Szàzadi feldolgozàsok is vannak màs szàmokból, Tony Bennet elő jazz legendàtól mai pop énekesekkel karöltve mint pl. Lady Gaga,Amy Winehouse aki tényleg jazzénekes volt de sajnos fiatalon meghalt. (Az elmített duettek:  )

A jazzénekesek sosem akartak nagy termekben sok közönség előtt fellépni giccses díszekkel meg stb. Nekik maga a zene volt a lényeg, az élmény az élvezet ami akkor àtjàrja az egész testet/lelket. Lehet akàr 1000 tagú közönség az énekes akkor is avval fog foglalkozni ami a színpadon történik és az aki làtja az làtja aki nem az nem.