- NamJoon szemszöge -

Esküszöm, ha százszor nem, akkor egyszer sem bántam meg, hogy akkor nem csókoltam meg SeoYunt. Amikor lehunyta a szemét valóban még közelebb vittem a fejemet, de aztán eszembe jutott, hogy mi van ha valaki meglát minket és nem akartam a lányt veszélybe sodorni, így nem is tettem semmit sem. Talán még az is közrejátszott, hogy egy kicsit tartottam attól, hogy megbánja utána, hogy ennyire közel engedett magához. Jól tudtam, hogy elszúrtam már ott ezt az egészet, amikor hazudtam neki arról, hogy idol vagyok-e. Talán, ha akkor másképp döntök, nem bonyolódtak volna meg így a dolgok.

Hiába hagyott faképnél mérgében a kórház előtt, mégis megvártam, amíg kijött. Ugyan eléggé hideg volt, de az sem zavart volna, ha a betonhoz fagyok. Mindenféleképpen megakartam neki magyarázni a dolgokat. Tartoztam neki ennyivel. Arra viszont nem számítottam, hogy könnyeit törölgetve ront ki az élpületből és megy neki egy idegen férfinak, aki vállainál fogva eltolta magától és mikor SeoYun észrevette ki is volt az, zokogva borult a nyakába. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot és a féltékenység teljesen urrá lett rajtam. Nem akartam hagyni, hogy a lányt, akit szerettem egy másik fiú ölelgessen, így gondolkozás nélkül odamentem hozzájuk. Pont úgy, mint a parkban, amikor Jimin hozzá akart érni. Csakhogy akkor még nem jöttem rá, hogy kezdtem a lány iránt többet érezni, mint egyszerű szimpátia, esetleg kíváncsiság. Nem akartam beleszeretni, mégis egyre közelebb kerültem hozzá és megismerve több oldalát is, szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne szeressek bele. Ilyan aranyos, jó szívű, néha kötöszködő, könnyen zavarbajövő és az érzéseit mindig kimutató lánnyal már rég találkoztam és rögtön bele is habarodtam. Az ő arcával keltem és feküdtem, ami igazán kiakasztó volt egy idő után, mivel fogalmam sem volt róla, hogy ő mit is érezhetett és én már képzelegtem. Kezdtem megőrülni épp ezért muszáj volt a törékeny testét kiszabadítanom az ismeretlen férfi karjaiból, akinek meglepettségét nem titkolva nyíltak tágra a szemei és figyelte, ahogy elhúztam SeoYunt tőle, majd szó nélkül futásnak eredtem vele. Éreztem, hogy nehezen bírta a tempót mégis nem álltam meg, egészen egy kis utcáig, ahol bekanyarodva lelasítottam, majd le is cövekeltem. Lassan megfordultam el nem engedve SeoYun kezét és két kezembe fogva az arcát belenéztem sötét szemeibe, amik most nem csillogtak úgy, mint a csillagos ég. Egy nagy massza volt az egész és mintha nem is látott volna engem csak nézett ki a fejéből és néha szipogott párat.

- SeoYun ! - hajoltam hozzá közelebb és megpróbáltam vele felvenni a szemkontaktust. Egy kis idő után párat pislogott, majd visszatért egy kis élet a tekintetébe és meglepetten fürkészte az arcomat.

- Te mégis mit csinálsz itt ? Egyáltalán hol vagyunk ? - próbált körbe nézni, de én nem engedve neki tartottam fogva és nem is válaszolva a kérdésére megszólaltam.

- Mi történt ? Ráadásul mit csináltál te egy idegen férfi karjaiban ? - lettem egyre idegesebb és nem tudtam visszafogni magamat, mivel kiakasztott a fojton előttem megjelenő látvány, ahogy átölelte vékony derekát és úgy szorította magához. Még nem is ismertem, de már nem kedveltem azt a pasast.

- Mi ? Ooo, ő a fönököm volt a kávézóból - magyarázta, mire értetlenül pislogtam rá, majd fogtam fel a dolgokat.

- Aha, így már értem - túrtam zavartan a hajamba és éreztem, hogy ebből már igen nehéz lesz kimásznom. SeoYun csak kíváncsian nézte az arcomat és mosolyodott el halványan.

- De egyáltalán miért érdekel ez téged ennyire ? - döntötte oldalra a fejét. A kis cseles. Persze, hogy átlátott rajtam. Széles mosolyra húztam a számat, majd levéve a maszkomat közelebb hajoltam és szó nélkül megcsókoltam. A kezemet végig vezettem arcélén, nyakán és végül megállapottam a sállal fedett tarkóján így húzva közelebb magamhoz őt. Ajkai valóban olyan édesek voltak, mint ahogy azt gondoltam és ugyan éreztem rajtuk a sírás miatt keletkezett sós ízt, mégis mintha csak forró csokit ittam volna. Édes volt, puha és meleg. Fogalmam sem volt róla, hogy belőle mégis milyen érzéseket váltott ki, belőlem viszont igazán furcsákat. Már nem fáztam és fejemben ezernyi dalfoszlány cikázott, amik mind arról szóltak, amit iránta éreztem. Kis kezeit hirtelen megéreztem nyakamban, ami mosolygásra késztetett, mivel éreztem, hogy lábujjhegyre állt, hogy jobban elérjen. Pedig még így is lehajoltam hozzá.

- Kicsi vagy - hajoltam el tőle lassan, mire csak nevetve megrázta a fejét és derekamat átölelve belefúrta fejét a mellkasomba, majd mesélésbe kezdett. Hosszú-hosszú mesélésbe. Az érzéseiről, hogy mik játszódtak le benne mostanában és egy TaeMin nevű fiúról. Annál a résznél újra eltört benne a mécses és végig azt mondogatta, hogy miért nincsen egyeseknek csoda az életében. Hisz még a fiú olyan fiatal volt és még előtte állt az élet. Ő mégis egy olyan helyzetbe került, amiből nem jöhetett ki jól. Félt a jövőtől és attól, hogy a történések milyen hatással lesznek a húgára. Legszívesebben eltiltotta volna a fiútól, de nem akart önző lenni. Ráadásul ezzel TaeMinnek is csak magányt okozott volna, ami miatt örökre megutálta volna saját magát. Nem tudta mit évő legyen, de szerencsére én tudtam neki adni egy jó ötletet, amivel talán a segítségére lehetett.

Eljött karácsony és még mindig nem tudtam megvenni SeoYun ajándékát, amit mindenhol kerestem, de természetesen csak a legutolsó helyen akadtam rá. Egy hasonló óra után kutattam, mint ami leállt neki és szerencsére meg is találtam, így boldogan sétáltam az eladó lányhoz, aki ugyan felsimert, de csak végig mosolyogva szolgált ki, majd utamra is engedett. Szerettem, hogyha egy ARMY ennyire tekintettel volt a magánéletünkre is és nem ugrott sikítozva a nyakunkba. Imádtam a rajongóinkat, de még én is tisztában voltam azzal, hogy voltak köztük igen érdekes emberek. De nem akartam előítéletes lenni, így mindenkivel ugyanúgy bántam.

Beszerezve az órát és Jiu fényképezőgépét is, már igazán vártam, hogy találkozhassak SeoYunnal és meglephessem ezekkel az ajándékokkkal. Ugyan sokáig kellett gondolkoznom, hogy mégis melyik gépet nézegette abban az elektronikai szaküzletben, ahol egy hete jártunk, de végül rájöttem, így azt is be tudtam szerezni. Lehet, hogy SeoYun nem igazán örült volna neki, hogy megvásároltam azt a drága dolgot, mégis már kitaláltam egy fedősztorit, így kevésbé tűnt rossznak az ő szemében.

Arcomon levakarhatatlan vigyorral sétáltam a parkba, ahhoz a bizonyos padhoz, ahol már messziről kiszúrtam a lányt, ahogy ott ülve rugdosta a nagy havat, ami leesett az éjszaka. Valóban karácsonyi hangulat uralkodott egész Szöulban, ami csak vidított az emberek kedvén és mindenkin csak a mosolygást láttam. Kivéve egy embert, azt, akin a legjobban szerettem volna látni. A földet bámulva nézett ki a fejéből, maga mellett egy fehér zacskót szorongatott, ölében pedig fekete hátizsákja pihent. Érkezésemre fel se kapta fejét szimplán csak halkan megszólalt, hogy maradjak állva, ami miatt ugyan eléggé meglepődtem mégsem mondtam semmit sem. Követve az utasítását vártam, hogy rám nézzem, de amint felemelte a fejét megpillantottam szomorúsággal teli tekintetét és valami mást is, bár arra csak később jöttem rá.

- Bocsánat, hogy ilyen vagyok csak sietnem kell és fáradt is vagyok, ezért tessék - nyújtotta felém kedvtelenül a zacskót, amit össszeráncolt szemöldökkel ugyan, de elfogadtam és érdeklődve lestem bele. Egy kottafüzet volt benne és egy a nevemmel ellátott fekete ceruza és toll. A legalján a csomagnak még találtam egy szépen összehajtogatott Ryan medvés narancssárga pulcsit, ami miatt rögtön felnevettem és szinte el sem hittem, hogy még erre is emlékezett.

- Köszönöm - hajoltam volna közelebb, hogy adjak egy puszit az arcára, viszont fejét lehajtva adta tudtomra, hogy most inkább ne. Még mindig nem értettem semmit, így ugyan összezavarodva, de azért izgatottan adtam neki oda először az órát, aminek ugyan tényleg örült, de csak rövid ideig mutatta és már nézte is a fényképezőgépet. Először csak szótlanul forgatta, ami eleve furcsa reakció volt, mivel nem erre számítottam, majd érdeklődve felém emelte kissé dühös tekintetét és kimérten megkérdezte:

- Ezt tényleg a dalszerzői állásod jóvoltából kapott pénz miatt tudtad megvenni ?

- Igen - válaszoltam zavartan, mire hirtelen felemelte a gépet és hozzám vágta. A mellkasomnak csapódva ért célba, ami miatt fájdalmamban összeszorítottam a számat, majd nagy csattanással földet ért a fehér hóban. Ami most nem nyugtatott meg úgy, mint általában.

- Nem kell a géped és a te "barátságod" sem - rajzolt macskakörmöt a levegőbe, de mielőtt bármit is szólni tudtam volna dühösen felállt és az órát is hozzám vágta. - Örülsz, hogy megkeseríthetted az életemet ? Jiut muszáj volt előbb hazavinni a kórházból, mert az újságírok betörtek hozzá. A munkahelyemre se tudok bemenni, mert mindenki felismer és olyan dolgokat is a fejemhez vág, ami nem is igaz. És ez mind miattad van és amiatt mert képtelen voltál igazat mondani nekem. Nem lett volna egyszerűbb közölnöd velem, hogy egy francos idol vagy ? Vagy direkt csináltad, hogy aztán jót röhöghess rajtam, mert elképzeltem, hogy van egy egy kis esélyem is nálad ? - fakadt ki dühösen és szemében mégis a mérhetetlen megbántottságot láttam. Semmit sem tudtam szólni, mégcsak nem is állítottam az ellentettjét. Fogalmam sem volt róla, hogy mégis mit kellett volna mondanom, de amikor meg is szólaltam, bár kussban maradtam volna.

- Egyáltalán nem akartalak tönkretenni, csak féltem, hogy megváltozol, ha megtudod valójában idol vagyok - magyarázkodtam, mire szorosan lehunyta a szemét és megfogva a táskáját a hátára dobta, majd mélyen a szemembe nézve még szólt egy utolsót, mielőtt faképnél hagyott volna. Már ki tudja hanyadjára.

- És te komolyan egy ilyen embernek ismertél meg ? - kérdezte szomorúan elmosolyodva, majd hátat fordítva nekem, el is ment. Én pedig nem állítottam meg; most először.

Az esti koncerthez semmi kedvem nem volt, ami meg is látszódott a nem figyelésemen. Mindenki kérdezgette, hogy mégis mi történt, de mikor az orruk elé nyomtam a cikket, amiben mi szerepeltünk SeoYunnal el is hallgattak. Az igazgatóval már lejátszottam egy szócsatát, amiben csak arra kért, hogy vagy oldjam meg én ezt az ügyet, vagy pedig ő teszi, de akkor nem találkozhatok többet a lánnyal. Szeretett volna ugyan segíteni nekem, de valóban nem tehetett semmi olyat, ami még több pletykát szült.

Magamba zárkózva ültem le a koncert elött pár perccel egy kevésbé zsongó folyosón és emeltem fejemet a plafon felé. Mindent elrontottam és erről csak én tehettem egyedül. Ha akkor igazat mondtam volna, talán minden ilyet elkerültünk volna. SeoYunnak igaza volt, tönkre tettem az életét. Úgy, hogy nem is akartam...

- Hyung, gyere, mert mennünk kell - közeledett felém Jimin, de rá se hederítve néztem továbbra is a szép fehér plafont és ócsároltam magamat szebbnél szebb szavakkal. - Meddig fogod még ezt csinálni ? - ült le mellém a kisebbik, mire mérgesen felé kaptam a fejemet, ami miatt nyakát behúzva ment távolabb és nézett a szemeimbe félve. - Békével jöttem - rakta fel kezeit, mire csak sóhajtva leengedtem vállaimat és halkan megszólaltam.

- Sajnálom, csak egy kicsit ki vagyok - vallottam be.

- Na ne - vágta rá Jimin, majd rögtön szabadkozni is kezdett. - Tudod, hogy nem úgy értettem, csak egy kicsit kiakaszt a viselkedésed...

- Még hogy az én viselkedésem a kiakasztó ? - csattantam fel idegesen. - A hülye újságíroké inkább és te azt mondod az enyém az ?

- Igen hyung, mivel őszintén most egyáltalán nem úgy viselkedsz, mint egy férfi. Magadba fordulsz és még csak tenni sem akarsz semmit sem.

- Mégis mit kéne tennem okoskám ? - veszítettem el végleg a türelmemet és idgesen felálltam, majd a hajamba markoltam.

- Mondjuk megmagyarázhatnád az egészet és megvédhetnéd szegény lányt. Bizonyítsd be, hogy nem csak játszadoztál vele és tényleg szereted - nézett mélyen a szemembe és felállva megpaskolta a mellkasomat. - Csak úgy mondom, hogy a többiek is egyet értenek velem - mosolyodott el és el is sietett a színpad felé. Engem pedig teljesen egyedül hagyott a gondolataimmal együtt, amik csak még jobban összezavarodtak ezt hallva...

A színpadon most először éreztem magamat rosszul és feszengve. Épp ezért a búcsúzásunkkor muszáj volt mindent kiadnom magamból, így magamhoz véve a mikrofont körbenéztem a hatalmas ARMY tömegen és habozás nélkül belekezdtem.

- Gondolom már mind láttátok azt az érdekes cikket rólam és egy ismeretlen lányról - erre rögtön mozgolódás lett a tömegben, de fojtattam, amit elkezdtem. - Semmi sem igaz azokban a cikkekben. Ugyanis nem szimplán szórakozásnak használtam a lányt, mivel ahhoz túlságosan is megszerettem és mind jól ismertek. Én nem tennék ilyet soha sem. Ez a lány sokkal többet jelent számomra, mint ahogy azt bármikor is gondoltam volna. Imádom a mosolyát, a morcos arcát, a hangulatváltozásait és az egész személyiségét. Ha ismernétek, ti is kedvelnétek. Igen, őszintén és hangosan kimondom, hogy szeretem SeoYungot ! - kiáltottam bele a mikrofonba, ami miatt egy jó darabig visszhangzott az egész csarnokban a hangom. - Ez pedig nem azt jelenti, hogy mostantól titeket nem foglak szeretni és kevésbé lesztek fontosak a számomra, mert ez nem igaz. Imádlak titeket és mindig is egy fontos helyet fogtok elfoglalni a szívemben, de szeretném, hogyha elfogadnátok ezt a lányt is mellettem, mivel ez nekem nagyon fontos lenne. A ti beleegyezésetek - hajoltam meg olyan mélyen amennyire csak tudtam és a síri csendet hallgatva összeszorult a szívem. Szóval ezzel rontottam el mindent...

- Na, hát nem sajnáljátok szegényt ? Gyerünk szólaljatok fel - szólalt meg hirtelen Jimin, mire meglepetten kaptam felé a fejemet és találtam szembe magamat a mosolygó arcával.

- Gyerünk, mondjátok együtt, hogy szeretünk NamJoon oppa ! - kiáltotta Hobi vidáman.

- Higyjétek el, hogy NamJoon valóban számít a beleegyezésetekbe - tette hozzá JungKook is.

- Ne szenvedjen már szegény szerelmes pár - mondta V.

- Szerintem még egész jól össze is illenek - szólt közbe Suga is.

- Szurkoljunk nekik együtt ! - kiabálta Jin hynug is, mire meghatva néztem végig az én családomon és fordultam az ARMY tömeg felé, majd hajoltam meg újra. Egy darabig ismét síri csend volt, majd hallottam, ahogy egyre többen kiabáltak be.

- Gratulálunk ! Ha te örülsz mi is ! Csak ne légy szomorú ! Szeretünk oppa ! - hallottam a különböző hangokat, de végén már csak az utolsó mondat hallatszódott ki és mosolyogva emeltem fel a fejemet és mutattam nekik egy hatalmas szívet. Ők voltak az én drága ARMYjaim.

- Szilveszter napján -

Szapora lélegzetvétellel álltam meg egy kicsit és fújtam ki a levegőmet, ami a futás miatt jócskán beszorult, de már rögtön fojtattam is utamat vigyázva nehogy hasra essek a csúszós talajon. Ugyan hó nem esett, de eső igen, ami rá is fagyott az éjszaka a betonra. Már csak pár percem volt a megbeszélt időpontig, amire tulajdonképpen nem is volt biztos, hogy eljön. Nem békültünk ki és még csak az üzeneteimre se válaszolt, mégis reménykedtem benne, hogy ott találom. A padon ülve lehajtott fejjel, ahogy mindig is. Hátizsákját ölében szorongatva és azt lesve, hogy kit fújhat le bors sprayel, ha esetleg úgy közeledne felé. Átfutva a kis hídon el is érkeztem a nádddal borított tóhoz, de befordulva nem pillantottam meg a padon ülve. Senki sem volt ott, az egyedül árválkodott, mint mindig. A szívem rögtön lelassult és levéve magamról a maszkomat mosolyodtam el keserűen és mentem lassan közelebb a padhoz. Kezemmek végig simítottam a fa felületén és sóhajtva leültem rá.

- Látom nagyon szereted te ezt a padot - szólalt meg hirtelen nem sokkal messzebb tőlem egy közeledő alak, aki futva el is ért hozzám és térdein megtámszkodva vette szaporán a levegőjét. - Bocsánat, hogy késtem, csak otthon hagytam még a mobilomat és a pénztárcámat - magyarázkodott, majd arcomat látva elmosolyodott. - Azt hitted nem jövök el, ugye ? - lépett elém, mire csak bólintva jeleztem, hogy igaza volt és még mindig képtelen voltam felfogni, hogy ő volt az. Hosszú haját a tőlem kapott fehér sapka fedte és a sálat is viselte, amit szintén mellé vettem. Sötét szemei ugyanúgy csillogtak, mint eddig és sütött róla a boldogság, ami engem is azzá tett. - Őszintén először elgondolkoztam azon, hogy ne jöjjek el, de végül Jiu és TaeMin rábeszéltek - vallotta be elkapva a fejét, de nekem csak egy valami maradt meg a fejemben.

- TaeMin ? De hisz ő...

- Senki nem tudja hogyan, de az eredményei kezdenek jobbak lenni és lassan, de halad a gyógyulás útján - rázta meg avfejét hitetlenkedve. - Ez valóban egy karácsonyi csoda, de tényleg.

- Igen, valóban az - mosolyodtam el, majd felálltam és közelebb léptem hozzá. Fejét bizonytalanul emelte fel és nézett a szemembe, de nem szólt semmit sem. Most én következtem.

- Sajnálom. Mindent. Szavakkal ki nem tudom fejezni, hogy mennyire, de mégis muszáj megkérdeznem valamit - akadtam meg egy pillanatra, ugyanis megéreztem arcomon valami nedveset, így az ég felé emelve a tekintetemet elmosolyodtam, ahogy SeoYun is.

- Esik a hó - nyújtotta ki a kezét vidáman, mire sóhajtva újra ránéztem és komolyra fordítva a szót végül feltettem a szívemet nyomó kérdést.

- Minden nehézséget figyelembe véve, lennél a barátnőm ? - fogtam meg a vállát, mire meglepetten kapta felém a fejét és nézett rám bizonytalanul.

- Úgy igazán ?

- Úgy igazán - bólintottam, mire szó nélkül lábujjhegyre állt és megszüntetve köztünk azt a minimális távolságot is, megcsókolt. Meglepetten kaptam el a derekánál fogva, hogy nehogy elessen, majd elmosolyodva gyengéden visszacsókoltam és egyik kezemet arcához vezettem.

Soha életemben nem gondoltam, hogy valaha részese lehetek egy csodának, de belegondolva, hogy visszakaptam a lányt, akit olyannyira megszerettem, egyre jobban kezdtem benne hinni. Körölüttünk eleredt a hó ezzel újra beborítva a várost és boldogságot hozva mindenkinek. Nekem pedig rögtön eszembe jutott a Tél és az, hogy valóban ez volt a kedvenc évszakom. Tagadhatatlanul és végérvényesen.

Sziasztok^^

Elnézést, hogy ilyen későn tettem ki, csak ma elég sok dolgom volt, így nehezen jutottam gép elé. Ráadásul le se tudom most ellenőrizni normálisan a helyesírási hibáimat, de holnap frissebb fejjel majd kijavítom őket^^ Mindenesetre remélem élveztétek ezt a kis NamJoonos sztorit és várjátok már a YoonGisat :) Sajnos nem biztos, hogy holnap ki tudom rakni az első részt, mivel koreai vizsgám lesz és készülnöm kell rá, de azért próbálkozom^^ 

Szép estét mindeninek^^