- Yoon Mirae szemszöge -

Anyukám keltései, apukám öblös hangja, mind mind hiányoztak. Elköltözni Szöulba életem legnagyobb döntése volt, de a cég, ahol lassan már egy éve dolgoztam, olyan barátságos volt, hogy képtelen voltam lemondani róla. Az egyetlen megoldás pedig, hogy ne kelljen hajnalok hajnalán kelnem, hogy elérjem a vonatomat, hát ez maradt. A fentebb említetteken kívül viszont nem csak szimplán ennyi volt a bajom. Kis korom óta a szüleim óvtak mindentől, mivel én voltam az egyetlen gyerekük, ezért pedig nagyon nehezemre ment elszakadnom tőlük. Akkor semmi gond nem lett volna, ha nem pont egy ilyen nagy városba költözök, ami tele van emberekkel. Utáltam az embereket. Azt is mondhattuk, hogy tömegiszonyom volt. Egyenesen rosszul voltam sok ember közelében és emiatt nem is nagyon mertem egyedül olyan helyre menni, ami túl szűkös lett volna a számomra. Igen, talán a kevés hellyel volt a fő bajom, épp ezért kerültem a lifteket és kis szobácskákat is. A lakás, amit béreltem is egy viszonylag nagy belterű hely volt, így nem féltem attól, hogy a falak összenyomnának.

Miután elkészítettem szokásos reggeli fekete teámat, siettem is a fürdőbe megcsinálni a hajamat, ugyanis már elég kevés időm maradt a busz érkezéséig, ami elvitt volna a munkahelyemhez. Fekete hosszú hajamat két copfba fontam, majd fánkban a fejemre tekertem és odaerősítettem hullámcsatokkal, frufrumat pedig fésűvel elrendeztem és feltéve egy kis sminket már kész is voltam. Vajszínű táskámba bepakoltam a jegyzetfüzetemet, egyéb papírjaimat, a pénztárcámat és a termoszomat is, amiből már alig vártam, hogy megízlelhessem a kellemes fekete tea ízét. Más emberek ugyan utálták, de én imádtam, amit megint csak nem néztek volna ki belőlem, de nem is számítottam soha az ellenkezőjére. Gyorsan még leellenőriztem, hogy elhúztam-e a függönyt, beágyaztam-e és lekapcsoltam mindent, majd miután megállapítottam, hogy igen, gyorsan felhúztam a csizmámat és felvettem fehér kabátomat és már be is csukva az ajtót siettem a megállóba, hogy még elérjem a buszomat. Karórámat megnézve várakoztam a járműre, ami lassan meg is érkezett és már épp szálltam volna fel, amikor is eszembe jutott, hogy a telefonomat otthon hagytam. Homlokon csapva saját magamat futottam vissza és forgattam fel szinte az egész lakást azért a kütyüért. Megint volt vagy tizenöt perc míg visszaértem a megállóba és vagy tíz eltelt a busz érkezéséig. Idegesen állapítottam meg, hogy már jócskán lekéstem az időt, amire bent kellett volna lennem és előre tudtam, hogy ezért még kapni fogok, de megpróbáltam ezt figyelmen kívül hagyni és elővéve a kitöltendő papírokat átnéztem, hogy minden rendben volt-e a szervezéssel.

Elég sok percet késve ugyan, de szinte beestem a Big Hit épületébe és felvéve a staff feliratú kártyámat már siettem is a reggeli megbeszélésre. Megpróbáltam a lehető leghalkabban benyitni a terembe, de sajnos pont állt valaki az ajtóban, így sikeresen rányitottam.

- Mirae ! - fogta a felettesem a homlokát és mögé pillantva láttam, hogy már mindenki összepakolt és épp kifelé tartottak. Ijedten néztem újra az előttem álló szemüveges férfira és mélyen meghajolva azonnal bocsánatot kértem. Ennek ellenére viszont behivatott az irodájába, így lehorgasztott fejjel követtem és egy szót sem mertem szólni egészen addig, amíg be nem csukódott mögöttünk az ajtó.

- Őszintén sajnálom, csak otthon felejtettem a mobilomat és mivel kell a munkához, így még vissza kellett mennem érte, így az egyel későbbi busszal kellett jönnöm... - magyaráztam halkan és meg-meg remegő hanggal. Utáltam, hogyha ilyen helyzetbe kerültem. Ráadásul semmit se tudtam tenni annak érdekében, hogy megvédjem magamat, ha bármit is szólt volna. Viszont a fejem leordítása helyet csak sóhajtva nekidőlt az asztalának és kedvesen megszólalt.

- Nem terveztem a hajadat is lekiabálni a fejedről, így nyugodtan rám nézhetsz - mondta, mire félve felemeltem a fejemet és egy kicsit megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy valóban nem tűnt mérgesnek. - Természetes, hogy az emberek otthon felejtenek véletlenül dolgokat, de a te esetedben nem ez az első. Azért szeretném, hogyha erre megpróbálnál figyelni a jövőben, mert a végén még a munkádban is elköveted ugyanezt a hibát, ami se neked, se pedig nekünk nem lenne túl szerencsés. Remélem, hogy ezt megérted.

- Igenis uram - hajoltam meg újra és éreztem, hogy nem kicsi lelkiismeret furdalás költözött a mellkasomba. Nagyon jól tudtam, hogy igaza volt, épp ezért bántott ennyire.

- Egyébként pedig szép munkát végeztél múlt héten, amikor a BTS menedzsere nélkül meg tudtál oldani egy fontos ügyet. Biztos vagyok benne, hogy miattad kezd egyre jobban lenni és hamarosan visszaáll a munkába.

- Csak a dolgomat végeztem - ráztam meg a fejemet a szavait hallva.

- Állandó staff tagként nem feltétlenül ez lenne a feladatot, de ennek ellenére is jól kezelted a helyzetet, ezért kapod a dicséretet. Most pedig add le a papírokat és már mehetsz is a dolgodra - nyújtotta felém a kezét, mire gyorsan kikerestem a táskámból a lapokat és leadva neki el is hagytam a szobát. Lesétáltam a dolgozószobánkba és köszönve a többieknek gyorsan megkerestem az én asztalomat és lepakolva a cuccaimat felkerestem a főnökasszonyt. Ő kevésbé volt ilyen elnéző a késésemet illetően, így beosztott, hogy hordjam be a karácsonyi partira való kellékes dobozokat a raktárunkba.

- Jöttelek leváltani - léptem Byul mellé, aki az egyik legjobb barátommá vált ez alatt az egy év alatt és mindig a segítségemre volt. Bár szinte majdnem az ellentétem volt a szókimondóságával és állandó pörgésével, de ennek ellenére egy nagyon szerethető embernek tartottam.

- Az a némber már megint téged küldött egy erős pasi helyett ? - nézett rám felvont szemöldökömmel, mire csak mosolyogva leintettem és és megfogva pár dobozt ránéztem.

- Ha hallaná amit mondasz, szerintem már rég repültél volna...

- Ami igaz az igaz - tárta szét a karját. - Több ránc van rajta, mint a nagymamámon. Pedig ő idősebb - tette hozzá. Erre csak halkan felnevetve hagytam figyelmen kívűü, hogy újra csak ilyen szavakkal illette az egyik felettesünket és végeztem is a kiszabott feladatomat. Abban mondjuk igaza volt Byulnak, hogy valamelyik férfi alkalmazottat is küldhette volna, de ezt hangosan már nem mondtam ki. Úgyis tudta, hogy ennek ellenére is egyet értettem vele.

Kezemben vagy négy dobozzal egyensúlyoztam a raktár felé úgy, hogy alacsony termetem miatt ki se láttam rendesen mögülük. Segítségem természetesen már nem maradt, mivel Byulnak mennie kellett fel, hogy segédkezzen a koncert előkészületeiben, így egyedül maradtam. Már csak ez az egy köröm volt szerencsére, így nem kellett túl sok hátra, de a bajok természetesen mindig ilyenkor történtek, ezért el is gondolkoztam rajta, hogy hogyan lehettem ilyen szerencsétlen. Valaki sikeresen nem nézett a lába elé, így ahogy jött úgy fel is döntött engem a dobozokkal együtt. Egyensúlyomat elveszítve estem el és próbáltam karommal kivédeni a dobozokat, ami kisebb nagyobb sikerrel ment is.

- Szerencsétlen - hallottam meg egy ismerős hangot, mire sóhajtva leraktam magamról az utolsó dobozt is és a felém tornyosuló Min YoonGira néztem. Ő volt az egyetlen személy, aki így tudott bánni az emberekkel ennél a cégnél. Vagy csak velem. Ez még igen kérdéses volt, tekintve, hogy azért másokkal egy fokkal kedvesebben viselkedett.

- Neked is szia - keltem fel nagy nehezen és pakoltam újra egymásra a dobozokat, majd kikerülve őt, folytattam utamat. Vele nem szabadott leállni vitatkozni, mert akkor annak soha nem lett volna vége. Byul ezt már tapasztalatból tudta. Ők már annyiszor veszekedtek, mint égen a csillag, így azon már senki sem csodálkozott, hogyha az ő hangjuktól zengett a folyosó. 

- Látom te valóban olyan szende kislány vagy, mint mindenki mondja... - hallottam magam mögül, mikor már sikeresen bepakoltam a dobozokat és bezártam a raktár ajtaját. Nem tagadom ez a hirtelen hang annyira megijesztett, hogy ugrottam is miatta egyet és nagyokat lélegezve fordultam a fekete hajú fiú felé. 

- Nem vagyok szende - ráztam meg a fejemet, noha valamennyire egyet tudtam vele érteni. - Szimplán csak nem látom értelmét a fölösleges szócsatáknak. A vége úgyis csak bántás lenne... 

- És igen egyoldalú - jegyezte meg összeráncolt szemöldökkel, amivel ugyan valamilyen szinten egyet értettem, mégis voltak dolgok, amiket nem tudott rólam. Mégpedig, hogy egy év alatt egész jól kiismertem az itt dolgozókat, beleértve őt is. A fiút, akiről az a hír járta, hogy nem hitt a szerelemben és a szemében csak valami hülyeségnek számított, amit az emberek csak túlreagáltak. Pedig, ha lett volna része egy normális kapcsolatban, akkor nem ezt mondta volna. Épp emiatt egész jól ismertem a gyengeségeit, ahogy ő is másokét. Ebben hasonlítottunk, hisz mind a ketten elég jó emberismerők voltunk, bár arra még nem sikerült rájönnöm hogy miért utált engem, de igazán kíváncsi lettem volna rá, hogy mégis mit vétettem ellene, ami miatt ezt érdemeltem. Pedig staffosként, igenis csak a hasznára voltam...

Sziasztok^^

Későn, de meghoztam a részt. Remélem ez is annyira elnyeri majd a tetszéseteket, mint az előző és várjátok, majd a végkifejletet :) Véleményeiteket szívesen olvasom, hogy szerintetek mik lesznek itt :D 

Már csak 11 nap karácsonyig~