Nem hittem volna hogy Thanosnál létezik gonoszabb a földőn,de Hela túlszárnyal minden képzeletemen. A saját lánya erejét használja fel,hogy elpusztítsa a világot. Csak egy dolgot nem értek... Mért nem tette meg eddig,hisz Thanos kesztyűje ha jól tudom nála van a 6 végtelen kővel együtt. Mégis mire vár? Le akartam szaladni Norához,de valami meggátolt ebben a cselekedetembe. Egy burok. Óvatosan hozzáérintettem az ujjbegyemet mire egy áramütés félét érzékeltem. Valahol kell lennie egy kijáratnak mert lehet,hogy Hela az élet meg a halál úrnője,de biztos nem lebeg csak úgy ki semmilyen sérűlés nélkül a pajszon. Lassan körbejártam és megláttam egy kör féleséget. Óvatosan hozzáértem,de nem éreztem semmit. Bingo! Ki akartam nyitni a lejáratot mikor is hirtelen valaki megragadta a vállamat és ellökött. Olyan hirtelen történt,hogy dermedten feküdtem a poros talajon. Az ajtó kicsapodott és Hela sötét nyúlványai jöttek ki rajta. Matt rámemelte a tekintetét. Villantott egy halvány mosolyt és eltűnt... A csáp behurcolta magával. A keze után kaptam,de túl késő volt...
-Neeee!-üvöltöttem miközben a könnyek úgy csorogtak le az arcomról,mintha dézsából öntenék. Elvesztettem... Mért vesztek el mindig olyat akit szeretek? Mit akar Hela elérni? Mért akarja,hogy szenvedjek?

-Carly!-bököt meg Thor,mire ijedten riadtam fel.
-Miaz?-kérdeztem miközben a szemeim zöldre változtak és a kezeimet ökölbe szorítottam.
-Hé! Nyugalom! Megjöttünk.-mondta azzal kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját.
-Akkor készen állsz?-kérdezte. Határozottan bólintottam egyet aztán belkapaszkodtam a karjába. Thor meglóbálta a balta féleségét és már szárnyaltunk is Asgard felé...

Nora szemszöge:
Szédültem. Minden olyan homályos volt. Gyengének érzeztem magam,de muszály volt kapcsolatba lépnem Carlyval. Csak ő tud segíteni. Szép lassan kinyitottam a szememet. Egy égető érzést éreztem a csúklom tájékán.
-Ááá!-üvöltöttem fel.
-Nocsak...hát felébredt a kis álomszuszék!-nevetett a szemembe az a szörnyeteg akit teljes szívemből gyűlőlök.
-Hagyd abba!-sziszegtem a fogaim közott,de úgy tett mintha meg se hallaná. Lehunytam a szemeimet és vettem egy mély lélegzetett.
-Gyerünk...-suttogtam. Alig volt energiám ezért csak Carlyban bízhattam. Muszály eljönnie mert ha nem teszi akkor az anyám az egész univerzumot a rabigájába fogja hajtani és akik ellen mernek szegülni meghalnak....
-Gyerünk....-sziszegtem,de nem történt semmi.
-Strange...kérlek..segíts!-leheltem az utolsó energiáimat is felhasználva. Hirtelen teljes nyugalmat éreztem. A végtagjain ellazultak. Egyenletesen vettem a levegőt. Hát sikerült... halványan elmosolyodtam,mikor a búrán túl megláttam azt a két zölden izzó szempárt amely a reményt tükrőzte.

REMÉLEM TETSZIK!!!❤️❤️❤️❤️