Az ablak nyitva volt.
-Tony! Pepper! Steve!-kiáltottam miközben lerohantam a konyhába.
-Jóreggelt Carly!-köszönt Pepp.
-Eltűnt Molli!!!-válaszoltam idegesen miközben megragadtam a táskámat és kifutottam az épületből.

Molli szemszöge:
Nem akartam ott lenni... Úgy éreztem,hogy a falak szép lassan összenyomnak. Belülről emésztett a fájdalom és az a kín amit nem lehetett megszüntetni... Ki kellett szelőztetnem a fejemet,viszont semmi kedvem nem volt emberek közé menni. Felvettem valami fekete göncöt és összekötöttem vöröses barna vállig érő hajamat. Kiléptem az erkélyre és átmásztam a túloldali ház tetejére. Onnan pedig egyszerűen lecsúsztam az eresz csatornán. (nagy szerencse,hogy gimnasztikára jártam majdnem 3 évig)
Nem volt pontos úticélom,csak tettem az egyik lábamat a másik után. A gondolataim a halál körül forogtak. Mért ennyire kegyetlen az élet? Mért vesz el tőlünk mindent? Mért kell egyeltalán élnünk? Mért pont anyának kellett meghalnia? Nekem ez már túl sok volt. Az arcomon egy könnycsepp csordult végig amelyet milliónyi követett. Az út előttem elhomályosodott. Le kellett ülnöm. A közelben megláttam egy parkot aminek az egyik sarkában ott állt egy üres pad. Gyorsan odarohantam és elfoglaltam. Arcomat a kezeimbe temettem.

Nem tudom mióta ülhettem ott,de az ég vörös színekben tündökölt. Vissza kellett mennem. Tudtam,hogy a nővérem aggodók értem. Csak ő maradt nekem,de valamiért az a ház..barátságtalan és rideg volt számomra. A nagybátyám akit az életem folyamán jó ha egyszer láttam, hirtelen befogadott. Valószínűleg Carly miatt... Az agyam csak kattogot megállás nélkül miközben visszafelé baktattam a sötét utcán. Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy észre se vettem mikor egy fekete ruhás kopasz férfi elém állt én pedig neki mentem.
-Elnézést.-hebegtem aztán tovább akartam menni,de a pasi ismét elém állt. Ráemeltem tekintetemet. A fószer arcán egy kaján vigyort véltem felfedezni. Sejtettem mi a szándéka így reflekszből hátrálni kezdtem. A férfi egyből közelebb jött.
-Hagyon békén!-kiáltottam.
-Jaj,aranyom! Még csak most kezdődik a játszma!-nevetett fel miközben előre lendítette a kezét azzal a szándékkal,hogy elkapja a karom,viszont én gyorsabb voltam és hátrébb léptem. Az arcára egy pillanat erejéig kiült a döbbenet,de aztán az előbbi cselekedetét ismét megismételte. Viszont,most sikeresen.
-Engedjen el!-ordíbáltam és próbáltam kiszabadulni,de túp erős volt.
-Erőszakos egy cica vagy,de ez tetszik!-nyalta meg a szája szélét. A hányinger kerülgetett.

REMÉLEM TETSZIK!!!❤️❤️❤️