Vannak emberek akik olyanok akár egy hurikkán. Hirtelen lépnek be az életedbe,mindent fenekestől felforgatnak és aztán elmennek. Sose fogom elfeledni azokat a zöldes szemeket amelyek tele voltak reménnyel,tűzzel és szerettetel. Nem érdemeltük meg Carlyt. Az életét adta értünk. A temetésen...ott volt. Mindenki látta és hallota azt a bizonyos mondatát. Meg akartam ölelni de nem tudtam. Eltűnt. Van az a mondás,hogy a szívűnkben örökké élnek a szeretteink emléke. Carly úgy hagyott itt minket,hogy csak a jó élmények maradjanak meg bennünk és ne hibásztassuk magunkat. Viszont engem mardos a bűntudat. Nem kaptam elég időt! Még maradni kellett volna! Elvesztettem... Ő egy igazi hős aki megérdemli,hogy ezt a jelzőt használják rá. Az élet kemény volt vele,de ő végig kitartott. Ki kell használni minden egyes percet mert az élet túl rövid és nem tudod kit mikor láthatsz,érinthetsz vagy ölelhetsz utoljára... Carlotte Morgan Stark megmentette az egész univerzumot.
-Szóval én Carly után kaptam a nevemet?-kérdezte Morgan.
-Igen. Légy olyan bátor,kitartó és őnzetlen mint ő!-pusziltam meg a feje búbját és gyorsan megtöröltem a szemeimet.
-Apa nézd!-mutatott fel az égre,ahol megannyi csillag éleskedett. Elősször nem is tudtam  mit kéne látnom,de aztán...Ott volt. Ő. Egy csillag a sok közül,de mégis ragyog.

~Vége~