Egy csapat középiskolás úgy döntött, hogy már az első napot ellógják, holott pedig még nem is lett volna számukra rendes tanítás. Főleg annak tudatában elgondolkodtató a tettük, hogy ezen a pénteki napsütéses napon találkoztak volna először a leendő osztályfőnökükkel. Azonban a fiatalokat nem igazán foglalkoztatta az a tény, hogy vajon ebben az évben milyen tanárt tukmáltak rájuk. Hiszen számukra a tanárok nem voltak többek egyszerű zavaró tényezőtől, amit valahogyan muszáj tönkretenniük. 

A Fairy Tail különc osztálya miatt több tanár beadta a felmondását, akik közül néhányan sírva rohantak ki a tantermekből, annyira durva tréfákat űztek belőlük a diákok. Bár a tanulóknak ezekért a tettekért számtalan büntetést kellett eltűrniük, ám meglepő módon egyetlen egy diákot sem rúgtak ki az osztályból. Ellenben ez nem jelentette azt, hogy a Fairy Tail vezetősége ne akart volna megszabadulni a problémás egyénektől. Azonban akadt némi bökkenő, amit sehogyan se tudtak kiküszöbölni: hiába tudták, hogy elvileg ki volt a bűnös, ellenben a felnőttek sose tudták bebizonyítani azt, hogy valóban ő és ő volt az, aki valamilyen oknál fogva megsértette, illetve megtréfálta az áldozatát. Ezért is lehetséges az, hogy a leleményes nebulók mindig megúszták a kirúgást, és ráadásul még eléggé nagy hírnevet szereztek ahhoz, hogy a legtöbb tanár szorongva lépjen be az ő órájukra.

Viszont a mai napon úgy döntöttek, hogy még arra se veszik a fáradtságot, hogy megtiszteljék a jelenlétükkel az új osztályfőnöküket, akiről ténylegesen semmit se tudtak. Férfi vagy nő? Fiatal, középkorú, esetleg öreg? Ezek a kérdések még véletlenül se merültek fel bennük, mert mint ahogyan az lenni szokott, most is úgy hitték, hogy ezt a tanárt is könnyedén elintézik. Sőt, annyira magabiztosak voltak, hogy a városban meg se próbáltak elrejtőzni. Nem érdekelte őket, hogy netalántán a Fairy Tail egyik alkalmazottja rájuk lel, és ezáltal pedig hatalmas bajba keverednének. 

A többségük úgy vélte, hogy a sulin kívül a tanároknak nincs hatalmuk és bár valóban iskola idő van, mégis ki lenne az a hülye, aki egymagában megpróbálna visszaráncigálni egy egész osztályt, akikről köztudott, hogy balhés társaság? Az ilyenfajta gondolkodás miatt történhetett meg az, hogy a társaság a magnoliai park egyik kosárpályáján múlatták az időt. A fiúk jókedvűen meccseztek egymás ellen, míg a lányok kihasználva a napsütéses időt, fürdőruhában napoztak. A pálya melletti füvön, a saját strandlepedőjükön feküdtek és a napsugarak köszönhetően barnították magukat, miközben egy szeméremnyit se foglalkoztak a körülöttük lévő környezettel.

– Ne tökölj már annyit, Romeo! Passzolj már végre ide! – kiabálta frusztráltan Sting, aki nem akart a mai mérkőzésen veszíteni. – Ne már, miért pont Rogue-nak? Ő úgy se tudja bedobni...

– Miről beszélsz, ember? – kérdezte gúnyolódva Rogue, aki tíz méteres távolságból egy hárompontosat dobott. – Éppen, hogy te vagy az, aki miatt hátrányba vagyunk. Amúgy meg Romeo cipőjét se pucolhatnád, annyira béna vagy, ha a kosarazásról van szó!

– Oh, igen? Te szemét, ezért most megfizetsz! – Sting és Rogue ezután megvívták a szokásos szájkaratéjukat, miközben a többiek csak nevettek rajtuk.

– Fenébe, már megint ugyanaz a nóta... – sóhajtotta Romeo, miközben úgy döntött, hogy visszahozza a kosárlabdát, ami a két társának köszönhetően messze elgurult a pályától. – Mi ez a zaj? – kérdezte csodálkozva a fiú, amikor a távolban megpillantott egy motorost, aki nagy sebességgel közeledett az irányába.

A motoros végül elszáguldott Romeo és a kosárpálya mellett, amikor is hirtelen hatalmasat fékezve, kis híján felborulva az útitársával együtt, megállt nem messze a diákoktól. A másik utas végül lekászálódva a járműről, hálát adott az égieknek, hogy megmentették őt a haláltól, miközben a vezető szintén leszállva a motorjáról, hosszasan figyelte Romeót, aki a döbbenettől meg se tudott moccanni.

– Erza-san, ők lennének azok? Ez az én elkallódott osztályom? – kérdezte kíváncsian Natsu, és közben levette a bukósisakját.

– Igen, ők azok – válaszolta Erza, aki szintúgy levette a sisakját. – Ez a fiú itt például Romeo-kun.

– Fenébe, ez Erza! – kiáltotta rémülten Romeo, majd az ellenkező irányban futni kezdett.

– Hmm... Azért úgy veszem észre, hogy neked is meg van a saját hírneved. Igazam van, Erza-san? – viccelődött a kollégájával Natsu, amikor a közelében lévő kosárlabdát felszedve a földről, mindenféle figyelmeztetés nélkül a pálya irányába dobta a labdát, amivel végül sikeresen eltalálta a szerencsétlen diák fejét. – Hoppá! Nem őt akartam eltalálni...

– Úristen, Natsu! Teljesen kiütötted Romeo-kunt! Miért csináltad ezt? Szerintem most túl messzire mentél! Nem üthetjük ki a diákokat, akik aztán magatehetetlenül összerogynak. Ráadásul pont egy kosárlabdával végezted ki a szerencsétlent – kezdett bele a magyarázatba Erza, aki abban reménykedett, hogy a fiatalabbiknak nem esett komolyabb baja. – De komolyan, miért vágtad fejbe?

– Mondom, hogy nem őt akartam eltalálni – reagált az előbbi kijelentésre Natsu. – Én a haverjainak akartam visszapasszolni, ám arra nem számítottam, hogy a srác pont belehajol a lövésbe. Komolyan mondom, hogy véletlen volt.

– Aha, akkor hajrá és magyarázd el ezt nekik is – ecsetelte újból Erza, miközben néhányan úgy döntöttek, hogy elégtétel gyanánt megverik Natsut.

– Ne aggódj, Erza-san! Biztosra veszem, hogy vannak annyira intelligensek, hogy verekedés nélkül, civilizált módon akarják átbeszélni ezt a kínos bakit...

– Te szemétláda, mégis ki a francnak képzeled magad, hogy így bánj az egyik haverommal? Most kinyírlak, te rohadék! – Sting ezután dühösen megiramodott Natsu irányába, aki végül hárítva az ütést, megragadta Sting öklét, és azt erőből szorítani kezdte. – Áh, ez fáj! Ez rohadtul fáj! – üvöltötte Sting, akinek többen is elindultak segíteni.

– Rohadék! Enged el! – Rogue és Freed két irányból támadott a másikra, aki végül megragadva Stinget a karjánál fogva, félfordulatból Freed irányába dobta, majd elkerülve Rogue ütését, gyomorszájon térdelte a fiatalabbikat, aki kínjában a földön kuporgott.

– Francba, előjöttek a középiskolás emlékek! Elragadott a hév és már megint túllőttem a célon – szólott újból Natsu, majd lehajolt a fekete hajúhoz. – Bocsi, nem akartalak bántani! Szóval fel a fejjel és egyenesedj föl. Azért annyira nem volt erős, hisz a végén visszafogtam magam.

– Hé, öreg! Mégis mi a franc bajod van velünk? Mit ártottunk mi neked? Válaszolj, miért bántod a barátaimat? – puhatolózott kíváncsian Minerva, miközben egy rúgással szándékában állt hátrébb repíteni Natsut, aki ezt látván megragadta a lány lábát, így könnyedén kivédte annak rúgását. – Engedjen el, maga perverz disznó!

– Oké, elengedlek. Bár jobban örülnék annak, ha egy csöppet megválogatnád a szavaidat és például udvariasan megkérnél engem, hogy „legyen szíves, engedje el a lábam, mert nekem ez a póz roppantul kínos". Na, visszatudod ezt mondani?

– Engedje el, vagy különben szétrúgom a seggét! – kapcsolódott be a témába Gajeel, aki nem sokkal Natsu előtt megállt. – Nem hallottad, öreg? Vagy azt akarod, hogy a szart is kiverjem belőled?

– Egek, közületek mindenki ennyire agresszív? – tette fel a kérdést Natsu, majd elengedte Minervát, aki gyorsan visszasietett a barátaihoz. – Erza-san, biztos, hogy őket keressük? Ennyi gyilkos tekintetet középiskolás korom óta nem láttam.

– Ilyen nincs! Erza-sensei itt van? – mondták döbbenten a diákok, akik eddig figyelmen kívül hagyták a nőt, ezáltal észre sem vették, hogy a Fairy Tail tanárnője is a helyszínen tartózkodik.

– Srácok, ne legyetek már beszarva tőle! – jelentette ki határozottan Gajeel, majd folytatta. – Mégis kit érdekel, hogy a vörös hajú lotyó is itt van? Ő is csak egy senkiházi tanár, akár csak a többi felnőtt!

– Te szemtelen kölyök! – Erza mielőtt bármit is tehetett volna, Natsu szó nélkül elindult Gajeel irányába. – Hé-hé, Natsu-kun! Ugye nem...

– Hé, te piercinges, mi a neved? – kérdezte kissé feszült hangnemben Natsu, aki már alig pár méterre volt a fiatalabbiktól.

– Bocs, de nem szándékozom egy magad fajta senkiházinak bemutatkozni – reagált a kérdésre Gajeel, majd a férfi irányába ütött.

– Lassú vagy, kölyök! – Natsu könnyedén elhajolt az ütéstől, majd miután a fekete hajú mögé került, megragadta fiú jobb karját és hátra csavarta azt.

– Áhh! Ereszen el! – jajgatta fájdalmasan Gajeel, aki hiába igyekezett, nem tudott kiszabadulni a fogásból. – Rohadt életbe, ez fáj! Engedjen el!

– Nincs akadálya, csupán annyit kell tenned, hogy bocsánatot kérsz Erza-santól – magyarázta a fiatalnak Natsu, miközben tovább feszítette annak végtagját. – Ám a helyedben sietnék, mert minél tovább makacskodsz, annál biztosabbra veszem, hogy eltöröm a kis karodat...

– Oké-oké! Rendben van, megértettem! – mondta rimánkodva Gajeel. – Sajnálom, hogy tiszteletlen voltam önnel szemben, kedves Erza-sensei! Kérem szépen, bocsássa meg a faragatlan viselkedésemet. Megígérem, több ilyen alkalom nem fordul elő.

– Na, látod? Tudsz te kedves is lenni – szólt a témához jókedvűen Natsu, majd Erzára pillantott. – Tanárnő, ön mit gondol erről? Megbocsát ennek a nebulónak?

– Rendben van, megbocsátok. Ám most már nyugodtan elengedheted Gajeel-kunt. Ahogyan mondtam az előbb, mi semmilyen módon nem árthatunk a diákjainknak. A törvényt muszáj betartanunk – kezdett bele a magyarázta újból Erza, amin Natsu csak idétlenül nevetett. – Hé, ne nevess ki engem! Én csak neked akarok jót, Natsu-sensei...

– Micsoda? Maga tanár? – kérdezték többen is csodálkozva, miközben Natsu elengedte Gajeel karját, aki gyors léptekkel a társaihoz iszkolt.

– Úgy bizony, jómagam is a Fairy Tail tanára vagyok, akár csak a kedves Erza-san – ecsetelte még mindig jókedvűen Natsu, majd magabiztosan folytatni kezdte a beszédet. – A nevem Natsu Dragneel! Az a megtiszteltetés ért benneteket, hogy szerény személyem lett az újdonsült osztályfőnökötök. Nagyon örvendek a találkozásnak, 11. E!

– Hee? Ugye csak szívat minket? – faggatózottak továbbra is a diákok, akik egyszerűen nem akartak hinni a fülüknek. – Ez tuti csak egy rossz vicc!

– Hiába rimánkodtok, mert Natsu-sensei minden szava igaz! A mai naptól fogva ő lett a 11. E új osztályfőnöke – szólt közbe Erza, aki ezzel a kijelentésével még jobban elbizonytalanította a fiatalokat. – Most pedig srácok öltözzetek fel, mert közösen visszamegyünk az iskolába!

– Erre semmi szükség, Erza-san – mondta karba tett kézzel Natsu, majd folytatta. – Lassan tizenegy óra, ami azt jelenti, hogy nemsokára véget ér az első tanítási nap a Fairy Tailben. Ezért most gyorsan olvasok egy névsort és amint végeztem, már léptem is innen.

– De-de Natsu, biztos vagy te ebben? Hisz...

– Nem kell aggódnod, Erza-san! Én csak találkozni akartam ma velük – magyarázta magabiztosan Natsu. – Egyáltalán nem állt szándékomban visszaráncigálni őket a suliba. A másik fontos dolog, hogy nem muszáj mindent tudnia az iskolának. Az előbbi incidens pedig csak félreértés volt...

– Félreértés? De hát az előbb...

– Kérlek téged, Erza-san, ne aggodalmaskodj annyit! Hiszen ahogyan mondtam, nem történt semmi. Ugye, osztály? – kérdezte kíváncsian Natsu, mire a diákok némán bólintottak. – Látod? Ők is ugyanezt gondolják, szóval nincs probléma. Most pedig kezdjük el a névsorolvasást! – Natsu ezután a zsebéből kivett egy összegyűrt papírt. – Bickslow itt van?

– Jelen – válaszolta közömbösen a kék hajú fiú, aki a maga kétszáz centiméterével a legmagasabb volt az osztályában.

– Váó, te aztán magas vagy! – mondta viccelődve Natsu. – Oké, Freed Justine itt van?

– Igen, vagyok!

– Áh, hozzád vágtam véletlenül a szőke hajú srácot. Remélem, ezért már nem haragszol rám. A következő Gajeel Redfox!

– Jelen – válaszolta mogorván a fekete hajú.

– Oh, szóval így hívnak téged. Rendben, most már ezt is tudom. A következő pedig nem más, Gray Fullbuster! – ecsetelte érthetően a diák nevet Natsu, ám meglepetésére válasz nem érkezett. – Gray Fullbuster! Hahó, itt van Gray?

– Nincs itt!

– Értem, szóval nincs veletek. Esetleg megtudnátok nekem mondani, hogy merre találom?

– Fene se tudja, hogy merre van az kis senkiházi – szólott újból Gajeel. – Jobb lenne, ha végre-valahára eltűnne az osztályunkból.

– Egyetértek! Bár én annak örülnék a legjobban, ha elpatkolna...

– Juvia-san, ne mond ezt! Ezt a kijelentésedet azonnal vond vissza! – szidta le a barátját Wendy, az osztály második legalacsonyabb lánya.

– Én ugyan nem vonok vissza semmit se! Ki nem állhatom Gray-t, ahogyan az osztályból mindenki más utálja őt! Egyedül csak te gondolod úgy, hogy Gray rendes srác – folytatta a beszédet Juvia. – Egek, csak nem megtetszett neked az a gyökér? Vagy netalántán azért véded őt, mert kedveled őt? Ennyire elszédített annak az idiótának a látványa? Esetleg szeretnél vele ágyba bújni? Magadban akarod tudni a kicsi Gray-t? – gúnyolódott Juvia, mire Wendy hirtelen arcon csapta Juviát.

– Te kis... – sziszegte mérgesen Wendy, akit Juviához hasonlóan a többieknek kellett lefogniuk, még mielőtt valóban egymásnak estek volna.

– Elég legyen! – ordított rájuk Natsu. – Fejezzétek be, mert különben kénytelen leszek én magam rendet tenni, amit lássunk be, nem lenne fájdalommentes. – Natsu miután lecsillapította a kedélyeket, újból beszélni kezdett. – Értem, ezek szerint senki se tudja, hogy merre csámborog Gray. Sebaj, majd őt is megkeresem. A következő pedig... – Natsu ezután gyorsan végigment a névsoron, majd miután mindent elmondott, elrakta a papírt. – Rendben van fiúk-lányok, mára ennyi volt! Hétfőn találkozunk az iskolában! Még egyszer mondom: az iskolában találkozunk!

– Értettük, sensei – válaszolták egybehangzóan a Fairy Tail diákjai.

– Ennek igazán örülök. Akkor jövő hét hétfőn találkozunk. Kellemes hétvégét kívánok! Menjünk, Erza-san! – Natsu ezután a nővel együtt hátrahagyta az osztályát, akik közül többen is összeráncolt homlokkal figyelték a férfit.

– Rohadék, ezt nem úszod meg! Legközelebb tuti kicsinálunk – mondta dühvel teli szívvel Gajeel, amivel a legtöbb barátja egyetértett. – Készülj fel, Natsu Dragneel, mert nem sokáig leszel a Fairy Tail tanára!

xxx

Natsu délutáni nap folyamán Zereffel együtt a lelátóról figyelte, ahogyan Mavis vezetésével bevonultak az elsős diákok. Nashi és Larcade egymás mellett álltak, miközben a kislány a tekintetével a nézősereget szemlélte. Hosszas keresgélés után végül sikeresen megpillantotta a papáját, majd egy pillanat erejéig feléje integetett. Az ünnepség közel egy óráig tartott és miután az igazgató sok szerencsét kívánt az elsősöknek, a gyerekek felfedezhették a leendő osztálytermüket, majd miután ezzel is végeztek, a szüleikkel együtt hátrahagyták az iskolát.

A két Dragneel család tagjai emelkedett hangulatban sétáltak hazafelé, miközben Nashi az út során lelkesen mesélte el, hogy nemcsak Larcade-kun, hanem Asuka-chan is az ő osztályába fog járni. Ahogyan annak is nagyon örült, hogy a keresztanyja az osztályfőnöke. Mavis a maga módján szintúgy boldog volt, hisz a fiával ellentétben, Nashi személyében legalább lesz valaki a családban, aki szeret majd iskolába járni. Ám a nő abban reménykedett a leginkább, hogy a lány lelkesedése előbb-utóbb átragad a fiára is, bár erre Zeref halkan megjegyezte, hogy a közeljövőben erre nem sok esélyt lát, hisz köztudott volt, hogy a Dragneel fiúk kölyök korukban nem éppen a tanulásról híresek. Példaként felhozta önmagát és az öccsét is, akikkel általános iskolában eléggé sok probléma volt...

Körülbelül húsz perce bandukoltak, amikor Zeref hirtelen megállt.

– Mi a baj, drágám? – kérdezte érdeklődve Mavis.

– Oh, semmi bajom, csak eszembe jutott, hogy Natsu nem tudta megtalálni az egyik diákját – válaszolt a kérdésre Zeref. – Nézd csak, öcskös! Látod azt a fekete hajú fiút a távolból?

– Aha, már látom! Ezek szerint az a kölyök lenne Gray Fullbuster? – puhatolózott kíváncsian Natsu. – Hmm... Halljátok, ti nem éreztek valami szokatlant ezzel a fiúval kapcsolatban?

– Pontosan mire gondolsz? – kérdezett vissza Mavis.

– Nézz csak rá: innen látom, hogy a ruhája több helyen el van szakadva. Ahogyan úgy veszem észre, még cipő sincs a lábán. A mozgása is nagyon furcsa – magyarázta az észrevételét Natsu.

– Szemmel láthatólag biceg. Lehet, hogy megverték? – szólt a témához Mavis, amikor is Gray mindenféle előjel nélkül beszaladt egy sötét, kivilágítatlan utcába. – Talán meghallotta, hogy róla beszélünk?

– Nem, tuti nem! A rendőrök miatt szaladt el – jelentette ki magabiztosan Zeref. – Az utca túloldalán rendőrök vannak. Biztos meg van rá az oka, hogy még véletlenül se találkozzon velük.

– Srácok, ha szépen megkérlek benneteket, magatokkal vinnétek Nashit? Nekem most sürgősen el kell intéznem valamit. Otthon találkozunk! – mondta határozottan Natsu, majd a fiú után eredt. – Fenébe, valamiért rossz előérzetem van...

Natsu maga se értette igazán, de valamiért most úgy érezte, hogy muszáj követnie a diákot, akit tíz perc keresgélés után megpillantott egy üresen álló, régi tíz emeletes ház bejáratánál. Natsu emlékezett erre a helyre, hiszen anno egyszer már járt itt a középiskolás bandájával, amikor is egy rivális tagokból álló bandával sikeresen összeverekedtek. Ellenben az elmúlt évek során hiába volt távol Magnoliától, még így is hallott arról, hogy néhány éve a rendőrség megtiltotta az embereknek azt, hogy bárki is a közelébe menjen az elhagyatott lakóháznak. Emiatt az épületet kordonnal vették körül, és akit netalántán a helyszínen találtak, azt pénzbírsággal sújtottak, esetleg néhány napra előzetesbe vitték. A rendőrség azért vette ezt a szabályt szigorúan, mert néhány évvel ezelőtt egy régi törmelék leesve a magasból eltalált egy járókelőt, aki végül a helyszínen életét vesztette. Ráadásul az elmúlt időszakban három olyan eset is történt, amikor is öngyilkosság céljából az illető nemes egyszerűséggel leugrott a tetőről...

Ezzel szemben Gray dacolva a törvénnyel, átmászta a kordont és besétált az épületbe. Natsu ezt látván pedig óvatosan utána ment, miközben még mindig nem hagyta nyugodni egy negatív gondolat.

„Miért jött ide? Ha az újságíróknak hinni lehet, akkor ezt a romhalmazt két hét múlva lebontják. Mégis, mit kereshet itt? Hiszen ide az alkoholisták, a drogosok, és a hajléktalanokon kívül csak azok jönnek ide, akik meg akarnak..."

Natsu a legrosszabb eshetőségre gondolt, ezért sietve felrohant a lépcsőn, majd percekkel később megpillantotta a fiút, aki az épület peremén ácsorgott. Natsu félelme kezdett beigazolódni. Jól tudta, hogy mit tervez a kölyök. Ellenben vett egy mély lélegzetet, és szép lassan elindult a fiú irányába.

– A nevem Natsu Dragneel. Huszonöt éves, új tanár vagyok a Fairy Tail Gimnáziumban. Benned kit tisztelhetek meg? – kérdezte érdeklődve Natsu, majd nem messze megállt a tinédzsertől.

A fiú rémülten hátrapillantott, aminek hatására elkezdődött egy bonyodalmakkal teli történet, ahol a szereplők többségének fogalma sincs, hogy mihez kezdjen az életével. Nincsenek álmaik, mert szerintük azok úgy se fognak beteljesülni. Célok nélkül bolyonganak a nagyvilágban, miközben úgy vélik, hogy a felnőttek semmibe veszik a problémájukat...

Azonban egy férfi elhatározta, hogy a szárnyai alá vesz tizennégy diákot és bebizonyítja nekik, hogy nem kell ahhoz feltétlenül meghalniuk, hogy a „paradicsomba" kerüljenek. A Földön is létezik ilyen hely, ezt pedig tőle senkinél sem tudta jobban. Hiszen ő volt Natsu Dragneel, aki már megjárta a mennyet és a poklot. A férfi, aki végül a Földön találta meg a tökéletes világot, és azóta is úgy éli az életét, ahogyan azt ő szeretné...