Egyedül lenni nem más, mint „kettesben lenni" önmagunkkal, és pontosan ez az, amitől sokan halálosan rettegnek. Hisz vannak olyan élethelyzetek, amikor nagyon is szívesen vagyunk egyedül: csak nézünk ki a fejünkből, vagy elmerülünk saját magunkban, egy kedvelt tevékenységben. Fel sem tűnik az idő múlása, mert valami fantasztikus dolgot élünk meg. De az is lehet, hogy az érzelmeink annyira elöntenek, hogy csak jólesik egy kicsit egyedül lenni, és félrevonulni mindenkitől, akár magunkra húzni vagy csapni az ajtót, és helyre rakni a dolgokat... Egyedül lenni. Annyira félünk ettől az érzéstől, hogy szinte pánikszerűen menekülni próbálunk előle... De miért van ez így?

Az alig kivilágított szobában Nashi kedvetlenül feküdt az ágyában, miközben többször is a sírás kerülgette, olyannyira szomorúnak érezte magát. Akarva-akaratlanul, a gondolatai közt végig ott motoszkált az a bizonyos párbeszéd, amit hiába akart, sehogyan se tudott kiverni a fejéből.

xxx

– Nagyon sajnálom, Nashi-chan. Bocsáss meg, de nem lehetek a mamád – tette hozzá még megjegyzésképp Erza, míg Nashi szeme ismételten könnybe lábadt.

– De miért nem? Erza-san, talán nem szereted Nashit? Rossz kislánynak tartasz? – kérdezett vissza elcsuklott hangon Nashi, majd bánatában pityeregni kezdett.

– Ez nem igaz. Hidd el, nagyon szeretlek téged, Nashi. Nálad elbűvölőbb kislánnyal még nem találkoztam – ecsetelte kissé rosszkedvűen Erza, míg a kezeit ökölbe szorította. – Azonban hiába szeretlek téged, ennek ellenére sem tölthetem be a mamád szerepét. Higgy nekem, tőlem sokkal, de sokkal alkalmasabb nők élnek a világon, akik közül az egyikük biztosan jó...

– Nem! – kiabálta mérgesen Nashi, majd folytatta. – Ez nem igaz! Erza-san, te vagy az egyetlen, akit eltudnék fogadni a mamámnak! Engem nem érdekelnek a többiek! Te vagy az egyetlen, akit mamának akarok hívni! – ordította elkeseredetten Nashi, miközben megállás nélkül sírdogált.

– Mondtam, hogy nem lehet! Kérlek, ne nehezítsd meg az életemet! Fogadd el a döntésemet, és végre-valahára fejezd be a hisztit! – szólt vissza erőteljesen Erza, amikor is ráeszmélt arra, hogy pontosan mit is mondott a másiknak. – Nashi-chan, várj, én nem úgy gondoltam...

– Rendben van, megértettem...

xxx

Neheztelt a nőre, mert az végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A reményt, miszerint ő lesz egyszer a mamája. Azonban hiába haragudott a másikra, a történtek ellenére, mélyen legbelül még mindig szerette őt. Hisz Nashi sose volt az a haragtartó kislány. Ha valakire neheztelt is valami oknál fogva, később aztán mégis kibékült az illetővel. Hisz aki ismerte őt, az pontosan tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Nashi mindig is igyekezett jó kapcsolatot ápolni a családjával, a barátaival, osztálytársaival. Azonban ez nem jelentette azt, hogy az ifjú Dragneel mindig és minden körülmények között megbocsátott a másiknak. Erre a legjobb példa azok a másodikos fiúk, akik gúnyolódva rajta és a barátain, a konfliktus közepette olyan mondatok hagyták el a szájukat, amit már Nashi se hagyhatott szó nélkül.

Ám volt egy közös dolog a verekedés és a mostani incidens között: még pediglen az édesapja. Hisz mindkét esetnél Natsu volt az a személy, aki átbeszélte a kislányával a történteket. Amikor ilyen vagy ehhez hasonló problémákba ütköztek, a férfi tanácsokkal és meglátásokkal támasztotta alá az érveit, miközben nem elhanyagolva a másik észrevételét, Natsu ilyenkor mindig kíváncsian hallgatta, hogy az adott témáról pontosan mi is a véleménye a lányának. Azonban Nashi most úgy érezte, hogy nem beszélték át alaposan a gondokat, amiért kicsit önmagát is okolta...

xxx

– Hercegnőm, nyugodj meg – próbálta lecsillapítani a lányát Natsu, ám a rózsaszín hajú lány minden erején azon fáradozott, hogy kiszabaduljon a férfi fogságából.

– Átvertél engem, papa! Egyszer azt mondtad nekem, hogy anyu mielőtt eltávozott volna az angyalok világába, utolsó feladatként megbízott valakit, hogy vigyázzon kettőnkre. Azt mondtad, hogy a Vörös tündér ez a bizonyos valaki! – kiabált elkeseredetten Nashi, miközben a sírása nem akart alábbhagyni. – Hazudtál, papa! A Vörös tündér valójában nem is szeret engem. Ő nem akar a mamám lenni. Nem ő az az ember, akiről anyu beszélt! Nem Erza-san az... Nem ő az... – tette hozzá még keserves pityergés kíséretében Nashi, míg Natsu egyszer sem szakítva félbe a másik mondandóját, csendben hallgatta a lányát.

– Sajnálom, Nashi. Bocsáss meg nekem, amiért hazudtam. Hidd el, nem állt szándékomban átverni téged – mondta halkan, szomorúan Natsu, miközben gyengéden magához ölelte Nashit. – Miért is akartalak volna becsapni? Hisz én is úgy hittem, hogy ő az igazi. Azonban most én is elbizonytalanodtam, akár csak te. Viszont bármennyire is fáj ez, el kell fogadnunk Erza-san döntését. Neki is van magánélete, miközben biztosra veszem, hogy a múltban vele is történt egy-két szomorú esemény. Ezért se szabad rá haragudnod, Nashi. Talán most nem úgy látod, de Erza-san valójában szintúgy szeret téged. Ezzel szemben ne feledd, hogy mindenkinek megvan a maga problémája, amibe jobb, ha egy kívülálló nem avatkozik közbe. Csupán annyit tehetünk, hogy mi hárman folytatjuk tovább az életünket. Mi hárman, vagyis te, Gray és én...

xxx

Mielőtt Nashi jobban elmerülhetett volna a gondolatai között, halk kopogás törte meg a néma csendet. A kislány egy pillanatra összerezzent, majd gyorsan magára húzta a takaróját. Pillanatokkal később hallotta, hogy az ajtó kinyílik, majd az pár másodperc múltán becsukódik. Nashi nem szólt semmit, miközben a bent tartózkodó férfi végül leült az ágyszélére. A lányához hasonlóan ő se kezdett bele a beszédbe. Csak ült az ágyon, mialatt alaposan átgondolta a mondanivalóját. Azonban mielőtt bármibe is belekezdhetett volna, a takaró alatt lévé személy úgy érezte, hogy eljött a megfelelő pillanat, és végül beszédre nyitotta száját.

– Sajnálom, papa. Ne haragudj rám – kezdett bele a témába Nashi, amivel sikeresen meglepte az édesapját.

– Már miért is haragudnék rád? – puhatolózott kíváncsian Natsu. – Hercegnőm, te semmi rosszat nem csináltál. Hisz ami ma történt, azért részben én vagyok a hibás. Felelőtlen kijelentést tettem Erza-san előtt, aminek végül ez lett a következménye. Ezért se szabad csüggedned, kicsi kincsem. A papa hibázott, nem te...

– Nem fogadtam szót neked. Kiabáltam veled, rossz dolgokat mondtam. Nashi emiatt ma nagyon rossz kislány volt – reagált a papája kijelentésére Nashi. – Miattam kellett hamarabb hazajönnünk a kirándulásról. Miattam mindenki rosszkedvű lett...

– Nashi, a veszekedések, nézeteltérések kivétel nélkül a létező összes családoknál előforduló probléma. Mi se vagyunk különbek a többi embertől, miképp egy család csak akkor maradhat egységes, ha együtt át tudják beszélni a problémákat. Együtt, ez a kulcsszó, Nashi – magyarázta magabiztosan Natsu, mialatt Nashi csendben végighallgatta a másikat. – Minden bizonyára lesz még olyan eset az életben, amikor összeveszünk, ahogyan abban is biztos vagyok, hogy sok olyan alkalom lesz, amikor nem fog egyezni a véleményünk. De ezzel nincs semmi gond, hisz az élet már csak ilyen bonyodalmakkal teli. Állandóan kihívások elé állít, és olykor előfordul, hogy egyedül képtelen vagy leküzdeni a nehéz akadályokat. Azonban neked nem kell aggódni, mert sosem leszel egyedül. Hercegnőm, történjék bármi, én mindig melletted leszek és támogatni foglak az álmaid elérésében...

– Pa-pa... – dadogta pityergés közepette Nashi, mialatt Natsu gyengéden lehúzva a kislányáról a takarót, befeküdt a kislánya mellé, majd óvatosan magához ölelte Nashit. – Pa-pa, én nagyon sajnálom! Ne haragudj rám, papa! Ne haragudj rám... – tette hozzá szipogva Nashi, és szorosan megölelte az édesapját.

– Semmi baj, Nashi. Nincs okom rád haragudni – nyugtatta meg a lányát Natsu, aki még mindig nem hagyott fel a sírással. – Ami megtörtént, azon már kár rágódni. A sors most egy csöppet kibabrált velünk, de hiszek abban, hogy együtt felülkerekedünk a nehézségéken. Meglásd, előbb-utóbb a papa betartja az ígéretét. Csak higgy bennem, hercegnőm. Rendben van?

– De-de papa, az az ígéret már nem fog valóra válni... – hebegte meglepődve Nashi, majd ezután mélyen a másik szemébe nézett. – Papa?

– Higgy bennem, Nashi. A papa még nem adta fel, szóval neked sem szabad ezt tenned. Mert legyen bármennyire is erős a Vörös tündér, hiszem... Nem is, tudom, hogy szüksége van ránk, miképp nekünk is szükségünk van ő rá. Azonban a részünkről most csak annyit tehetünk, hogy türelmesen várakozunk. Ameddig nem nyílik meg előttünk, amíg magába fojtja az érzéseit, addig nem tehetünk semmit se. Ez egy hosszú türelemjáték lesz, ahol rá kell bíznunk magunkat az időre – magyarázta mosolygósan a meglátását Natsu, mialatt a kezével végig simítva Nashi arcán, gyengéden letörölte a lánya keserű könnycseppjeit.

– Rendben van, papa. Hiszek benned, mert te sosem szeged meg az ígéreted – mondta most már valamelyest jobb kedvűen Nashi, majd folytatta. – Nagyon szeretlek téged, papa!

– Én is nagyon szeretlek téged, drága kis hercegnőm – ecsetelte vigyorogva Natsu, ami láttán Nashi is elmosolyogta magát. – Gyere, menjünk le vacsorázni. A testvéreid már biztosan várnak minket...

– Testvéreid? – kérdezte csodálkozva Nashi, aki nem akart hinni a fülének. – Ezt nem értem, papa. Hisz nekem csak Gray-nii a testvérem...

– Hoppá, igaz is, elfelejtettem mondani, miszerint nemrég bővült a családunk létszáma – jelentette ki emelkedett hangulatban Natsu, majd elnevette magát. – Szóval lett egy nővéred...

– Nővérem? Lett egy lány testvérem? – faggatózót tágra nyílt pupillákkal Nashi, míg Natsu válasz gyanánt bólintott, aminek hatására Nashi életkedve hirtelen az egekbe szökött. – Hurrá! Van egy nővérem! Hol van? Látni akarom! – kiabálta ujjongva Nashi, majd kikászálódva az ágyából, gyorsan elhagyta a szobáját, és a nővére keresésének indult. – Megtaláltam!

– Kyaa! – sikoltott fel Wendy, amikor Nashi benyitva a fürdőszobába, váratlanul beugrott hozzá a fürdőkádba...