„Syccát nemcsak a bor, hanem páratlan természeti értékeiért is érdemes felkeresni. A térség lakossága maga is évszázadok óta csodálattal viseltetik a környezete iránt. Csodálattal, de egyben alázattal: a helyi mesék szerint a Caupool Beck és Fair Tributary folyóiban, az Arnston-hegyen és a Morinnach-hegyen tündérek élnek, akik segítik az itt élőket, s megbüntetik azokat, akik nem tisztelik és óvják kellőképpen a környezetüket. Egy olyan világot mutatnak be ezek a mesék, ahol az emberek nem uralják a természetet, hanem alárendelik magukat a természet sajátos törvényeinek, cserében a természet megajándékozza őket minden elképzelhető jóval.

Nem véletlen a helyi mesék tündérvilága: az Arnston-hegy páratlan természeti környezetben sehol máshol fel nem lelhető állatok és növények élnek, amelyek nemcsak a természetbúvárok számára teszik vonzóvá a környéket, hanem minden ide látogató vendég számára is.

A Fair Tributary és a Caupool Beck találkozásánál fekszik a páratlan szépségű kisváros, Sycca. A Caupool-híddal szemben visz fel a lépcsősor a Shefcaster-dombi kilátóba, ahonnan meseszép látvány nyűgözi le a vendégeket. A látogató úgy érzi, a síkság a lába előtt hever, hiszen tiszta időben akár tizenöt kilométerre is el lehet látni. Északra a Jolsby-mocsarai, illetve a Baxfell vonulatai láthatók, miközben a vendég hátra fordulva a syccai szőlőskertekben gyönyörködhet.

Az Arnston-hegy felől két úton is megközelíthető. A Márvány tanösvény a vasútállomással szemközti táblával kezdődik. Érdemes sorait figyelmesen végig olvasni, mert érdekes információkat tudhatunk meg a hegy geológiai adottságairól, növény- és állatvilágáról. A hegy legkiemelkedőbb értékei közé tartozik Fiore területén ma már csak itt előforduló gyapjas Őszirózsa. Az utat a tündér-pincesor mentén érdemes folytatni, ahol kifizetődő rövid kitérőt tenni valamelyik útba eső pincébe, s megízlelni a hegy levét. A pincesor után jobbra fordulva a Nicolow-völgyi bánya irányában folytatódik az út, majd a bányaudvar mellett, jobb oldalon a kék jelzést kell követni. A belvárosból a temetőn keresztül, a piros jelzést követve visz fel az út a Meriman-tetőre, ahol is találkozik a két útvonal."

A csapat a hűvös októberi idő ellenére vidáman bandukolt fel a hegyre, ahol aztán megcsodálhatták a több kilométeren át végighúzódó alföldet, Bár nyáron szemet gyönyörködtetőbb a látványa, azonban ahogyan mondani szokás, minden évszaknak megvan a maga varázsa, így az ősz is tartogatott egy-két érdekes és ugyanakkor meseszép dolgot. Ilyenkor a sárga, vörös és barna színben pompázó erdő a maga módján módfelett gyönyörű volt. A lehullott színes falevelek az egész hegyen elterültek, így aki akart, az kedve szerint gyűjtögethette őket, amiket aztán később préselt növénygyűjtemény gyanánt hazavihetett. A társaság két legfiatalabb tagja, nevezetesen Nashi és Larcade önfeledten kereste a tökéletes formájú faleveleket, míg a felnőttek közül Irene és Mavis ugyancsak jókedvűen segített a két csöppségnek, miközben alkalomadtán több fotót is készítettek a kirándulás során. Zeref földrajz tanár révén rengeteg érdekes információval látta el a környezetét, amit Gray kíváncsian végighallgatott. Natsu egy ideig egymagában ücsörgött a padon, miközben tekintetével a többieket fürkészte. Örömmel vette tudomásul, hogy mindenki jól érzi magát a kiránduláson. A gyerekek lelkes levélgyűjtése láttán egy-két alkalomkor elnevette magát, amikor is a csapat utolsó tagja leült mellé a padon.

– Nem vagy éhes? Anyával csináltunk néhány szendvicset, így jut belőle mindenkinek – érdeklődte mosolygósan Erza, miközben jóízűen beleharapott a szendvicsébe. – Hmm... Ez eszméletlenül finom!

– Valóban? Ez esetben én is kérek egy ugyanilyet – mondta jókedvűen Natsu.

– Bocsi, de ebből csak ez az egy maradt. Helyette van még paprikás és... – kezdett volna a magyarázatba Erza, és amíg a táskájában kutakodott, addig az asztalra letett szendvicsének hirtelen nyoma veszett. – Hé, hova tűnt? Hol van a szendvicsem? – faggatózott meglepődve a vörös hajú szépség, közben pedig Natsu csak nevetett a nő reakcióján. – Vagy úgy... Megetted a kajámat?

– Dehogyis! – ecsetelte vidáman Natsu, aki nem bírta abbahagyni a röhögést. – Egek, ez nem semmi...

– Hé, hagyd abba a röhögést! Te-te sunyi szendvics tolvaj! – mondta sértődötten Erza, majd elfordította a tekintetét. – Szendvics tolvaj...

– De komolyan nem én voltam. Vagyis nem teljes egészében miattam tűnt el a szendvicsed – beszélt ismételten a férfi, miközben többé-kevésbé sikerült megkomolyodnia.

– Áhá! Szóval mégis te etted meg!

– Mondom, hogy nem, hisz én csak egy harapást ettem belőle – mentegetőzött Natsu, aki csöppet megrémült a dühös és egyben éhes Erza láttán. – A mókusok egy harapás után kiszedték a kezemből a szendvicset, majd villámsebesen eliszkoltak innen.

– Aha... Mókusok... Ezen a hegyen nem is élnek mókusok – jelentette ki karba tett kézzel Erza, miközben szúrós tekintettel figyelte a férfit, aki időközben elkezdett verejtékezni. – Sunyi szendvics tolvaj...

– E-Erza, ké-kérlek téged, ne nézz így rám! Ke-Kezdek fé-félni tőled – dadogta rémülten Natsu, és felállva a helyéről, szép lassan hátrálni kezdett. – Tudod mit? Bebizonyítva az igazamat, rögvest a mókusok után megyek! – tette hozzá még megjegyzésképp Natsu, majd sarkon fordult, és minden erejét összeszedve, nagy sebességgel futásnak eredt.

– Állj meg, Natsu-kun! Add vissza a speciális készítésű, drága alapanyagokból készült Erza-szendvicset! – kiabált a férfi után Erza, és a másik emberhez hasonlóan, szintén sprintelni kezdett. – Gyere vissza, te szendvics tolvaj!

Míg Erza a barátját hajkurászta az erdőben, a társaság többi tagja meglepődve nézett az irányukba. Csöndben figyelték a fejleményeket mindaddig, amikor is a két ember már látótávolságon kívül helyezkedett. Nashi a faleveleket a kezében szorongatva, szintúgy csendes szemtanúja volt az események tömkelegének, majd miután már ő se látta a két felnőttet, mintha mi se történt volna, újból színese faleveleket kezdett gyűjtögetni. Gray pedig időközben magához tért a látottak után, és eszébe jutva egy remek ötlet, gyorsan odasietett a kishúgához.

– Hé, Nashi-chan. Mit gondolsz, nem lenne vicces utánuk menni? – puhatolózott kíváncsian a fiatal középiskolás fiú. – Vagy netalántán elfelejtetted az állatkertben tett ígéretet?

– Milyen ígéretről beszélsz, Gray-kun? – kapcsolódott be a témába Irene, aki fél füllel meghallotta, hogy Gray miről sutyorog a lánynak.

– Őőő... Irene-san, ez nem olyan dolog, amiről tudnia ké...

– Az ígéret, miszerint a papát és Erza-sant összehozzuk – szólt közbe vigyorogva Nashi, amikor is eszébe jutott, hogy erről a titokról nem szabadott volna ennyire nyíltan beszélnie. – Áh! Dehogyis! Vagyis a papa és Erza-san...

– Oh, szóval erről lenne szó – ecsetelte sunyi mosollyal az arcán Irene, majd leguggolva a kislányhoz, gyengéden megfogta Nashi kezét, miközben csillogó szemekkel figyelte a meglepődött lányt. – Ez esetben vegyetek be engem is a tervetekbe!

– Már megbocsásson nekem, de mi van? – faggatózott döbbenten Gray, aki nem akart hinni a hallásának. – Jól értelmezem az iménti kijelentését? Ezek szerint magának nincs semmi kivetni valója afelől, hogy Natsu-sensei és Erza-sensei netalántán, a közeljövőben összejönne?

– Naná, hogy örülnék neki! Én lennék a legboldogabb a világon, ha ez valóban így alakulna. A meglátásom szerint, ők ketten tényleg helyes párt alkotnának. Ezen kívül szeretném újra boldognak látni Erzát. Öt év után kezd visszatérni a régi önfeledt, vidám, jókedvű énje. Amióta találkozott Natsu-kunnal, azóta kezd megint... – kezdett volna a magyarázatba Irene, ám hirtelen minden előjel nélkül abbahagyta a beszédet. – Mindegy, erről nem muszáj tudnotok. Mindenesetre nem szabad kapkodnunk! Végtére is legfőképpen rajtuk áll vagy bukik ez a kapcsolat. Azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy észrevétlenül ne mehetnénk utánuk...

– Ez jól hangzik! Ez esetben menjünk együtt – ecsetelte mosolygósan Mavis, aki a családjával együtt mindent tisztán és érthetően hallott. – Gyerünk, srácok! Lessük meg őket!

– Nem is tudom, hogy mi a rosszabb: hogy fény derült a titokra, vagy az, hogy mindenki olyan könnyedén belement ebbe az ötletbe? – tette fel halkan magának a kérdést Gray, miközben Irene átkarolva a srácot, együtt „felderítő" expedícióra indultak.

xxx

Erza olyannyira lemaradt, hogy végül szem elől vesztette Natsut. Hiába kiabálta a férfi nevét, az nem reagált a nő hangjára. Erza már éppen azon kezdett aggódni, hogy talán valami baleset történt a másikkal, amikor is keresgélés közben, egy kis tisztás közepette megpillantotta Natsut. A rózsaszín hajú férfi szótlanul ácsorgott egy pad mellett, miközben szemlátomást az iménti jókedvét felváltotta a szomorúság. Erza többször is a nevén szólította a kollégáját, ám az továbbra se mondott egy árva szót se. A nő nem értette, hogy mégis mi történhetett a másikkal, így a kíváncsiságtól hajtva Natsuhoz bandukolt. Miután mellé érkezett, ismételten beszédet kezdeményezett, ellenben észrevette, hogy Natsu rezzenéstelen arccal a padot figyelte. Erza néhány másodperccel később végül mindenre rájött. Most már tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Natsu miért viselkedik így. Végül megszüntetve a hosszú ideje tartó kínos csendet, Erza a témához kapcsán újból beszélni kezdett. Hisz jól tudta, hogy a másik nemsokára fel fog hagyni a némasággal.

– Itt pihentetek meg?

– Igen. Nyolc éve eljöttem vele a hegyekbe kirándulni. Mi a létező legnehezebb útvonalon jöttünk fel, így a fáradtságtól vezérelve ennél a padnál kötöttünk ki – reagált Erza kérdésére Natsu, miközben továbbra is a padot vizslatta.

– Értem – ecsetelte alig hallhatóan Erza. – Legalább jó idő volt rátok?

– Félig-meddig igen. Nyárhoz képest eléggé hűvös idő volt akkor tájt. Sőt, délután még az eső is eleredt. Mire leértünk a hegyről, teljesen eláztunk – válaszolt egy rövid mosollyal az arcán Natsu, majd a jobb kezével gyengéden végigsimította a padot. – Mikor fent voltunk a kilátónál, észrevettem az új padokat és asztalokat. Gondoltam, hogy egy bizonyos idő után kicserélik őket, mert ugye már abban az időben is eléggé megviseltek voltak. Azonban ezt valamiért itt hagyták – tette hozzá még megjegyzésképp Natsu, Erza pedig érdeklődve végighallgatta a másik történetét.

– Lehet, hogy elfelejtették kicserélni. Ez a tisztás beljebb van az erdei úttól, így feltehetőleg csak kevesen jönnek ehhez a padhoz – mondta el a meglátását Erza, és a tekintetét egy pillanatra sem vette le Natsuról. – Hé, amúgy elnézést kérek az előbbi viselkedésemért. Egy hülye szendvics miatt így kiakadni... Nem is értem, hogy miért csináltam ezt...

– Ott a szendvicsed! A kis gazfickóknak bejött a különleges Erza-szendvics. – Mutatott a közeli kuka irányba Natsu, míg Erza tátott szájjal vette tudomásul, hogy a másiknak valóban igaza volt.

– Ez nem lehet igaz. Pedig azt olvastam erről a helyről, hogy itt egyáltalán nem élnek mókusok – mondta döbbenten Erza, majd folytatta. – Ráadásul a mókusok mióta esznek szendvicset?

– Fogalmam sincs. Kérdezzük meg tőlük? – viccelődött a barátjával Natsu, aki egyik pillanatról a másikra felhagyva a lehangoltsággal, újból jókedvű volt. – Hé, mókusok! Mióta esztek szendvicset? Mert hála nektek, az előbb egy éhes nő miatt majdnem kipurcantam.

– Hülye, ne nevettess már! – szólt ugyancsak emelkedett hangnemben a témához Erza, majd gyengén vállon ütötte a férfit. – Egek, hogy tudsz ennyi ökörséget összeszedni?

– Majd a következő kiránduláson talán elmondom neked – felelte vigyorogva Natsu.

– Vagy úgy! Szóval újabb kirándulás? És most hova akarsz vinni minket? – puhatolózott kíváncsian Erza, miközben vidáman elnevette magát.

– Tudod, Erza-san, arra gondoltam, hogy legközelebb csak téged vinnélek magammal – ecsetelte alig hallhatóan Natsu, míg Erza felhagyva a nevetéssel, értetlenkedve nézet Natsura.

– Mi? – kérdezett vissza elcsodálkozva Erza. – Áh, vagy úgy. Natsu-kun, már megint megakarsz engem tréfálni? Egek, te aztán tudod, hogy miképp kell az embereket jókedvre deríteni.

– Kivételesen most nem vicceltem, és az előbbi kijelentésemet tényleg komolyan gondoltam – mondta határozottan Natsu, míg Erza döbbenten nézett a másik szemébe. – Erza-san, én szeretnélek téged elvinni egy ra...

– Sajnálom, Natsu-kun. Eszembe jutott, hogy mostanában nem lesz ennyi szabadidőm – reagált elpirult orcával Erza, és elfordítva a tekintetét, megszüntette a szemkontaktust. – Az őszi szünetben ráadásul elutazom a városból, így fogalmam sincs, hogy mikor érnék rá egy újabb kirándulásra – magyarázta lehajtott fejjel Erza.

– Ér-Értem – mondta kissé csalódottan Natsu. – Bocsi, ne haragudj rám. Fogalmam sincs, hogy az előbb miért hozakodtam ezzel elő. Az érzelmeim bizonyára eluralkodtak eme pad láttán. Emiatt most annyira hülyén érzem magam...

– Natsu-kun, ne hülyéskedj. Nincs okod bocsánatot kérni tőlem, hisz valójában semmi rosszat nem mondtál – szólott újonnan Erza, és erőltetett mosoly kíséretében gyengéden mellkason ütötte Natsut. – Ne aggódj, mert néha engem is magával ragad a múlt. Ilyenkor én is szoktam néhány felelőtlen kijelentést tenni. Ellenben azt tanácsolom, hogy ideje lenne visszamennünk. A többiek feltehetőleg már várnak minket.

– Nyugodtan visszamehetsz, Erza-san – reflektált a nő kijelentésére Natsu, majd hozzátette –, én még egy kicsit itt maradok. Pár perc, és én is utánad megyek.

– Rendben van. Akkor majd a kilátónál megvárunk téged – köszönt el egy rövid időre a férfitól Erza, miközben leplezve a valódi érzéseit, erőltetett mosoly kíséretében magára hagyta a barátját.

Natsu a tekintetével egy ideig Erzát fürkészte, majd ezt követően behunyva a szemeit, visszaült a padra. A férfi kissé csalódottan a fejét vakargatva, miközben többször is felsóhajtott.

– Mekkora egy vadbarom vagyok. Egyik a pillanatról a másikra egy ilyennel előrukkolni. Tényleg egy idióta vagyok – mondta egy hosszú sóhaj kíséretében Natsu, majd folytatta. – Ez sokkal nehezebb lesz, mint hittem. Azonban látván az arckifejezését... – Felhagyva a beszéddel, Natsu pár perc erejéig gondterhelten töprengeni kezdett, majd miután alaposan átgondolta a történéseket, újból hangot adott a meglátásnak. – Erza-san, az előbb arról beszéltél, hogy olykor téged is magával ragad a múlt, és ilyenkor elvétve te is szoktál felelőtlen kijelentést tenni. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan mire gondoltál. Érdekel, hogy miért vagy az, aki most vagy. Érdekelsz engem, Erza Scarlet – tette hozzá még megjegyzésképp Natsu, és hirtelen felpattanva a helyéről, még egyszer a padra szegezte tekintetét. – Fogalmam sincs, hogy ezt a helyet valaha is viszontlátom. Ha netalántán vissza is térnék ide, talán a múltam ezen darabját örökre elveszítem. Azonban te is tudod, hogy ígéretet tettem a drága hercegnőmnek, miképpen nemrégiben neked is. Bár igaz, ami igaz, a jövőmet egyelőre még kétes homály fedi, ám ettől függetlenül bárhová is sodorjon az élet, mindig hallgatni fogok a szívemre! A szívem pedig ebben a pillanatban is azt mondja, hogy igazad volt. Észre se vettem, de egyre inkább kezdek másként viszonyulni a Vörös tündérhez. Az érzelmek csak úgy kavarognak bennem és emiatt sem tudnám megmondani, hogy most, ebben a pillanatban valójában mit is érzek Erza-san iránt? Több, mint egyszerű kolléga, ebben száz százalékig biztos vagyok. Azonban a kérdés, miszerint Erza-san több lenne számomra, mint egyszerű barát... Erre a kérdésre még nem sikerült rájönnöm. Hogy ráleljek a válaszra, ahhoz jobban meg kellene ismernem őt... – Natsu miután alaposan átgondolta a jelenlegi helyzetét, még egyszer utoljára végigsimította a padon fennlelhető feliratot, és sarkon fordulva, zsebre dugott kézzel visszaindult a többiekhez.

(megjegyzés: a kép valóban eredeti. Aki egyszer netalántán a Tokaji-hegyen kirándulna, és ott végül egy rövid időre megpihenve egy padnál, találkozna ezzel a bizonyos felirattal... Szóval legalább tudni fogod, hogy anno én is ott jártam.)

xxx

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! :)