Öt évvel korábban

„A testvérek többnyire közel állnak egymáshoz, de ikernek lenni olyan kötelék, amit hétköznapi testvérek soha nem foghatnak fel. Az első naptól barátok voltunk."

Mi a barátság? A barátság egy összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az emberek társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság olyan emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együtt érző képesség, nyitottság, törődés.

Két férfi ült a bárpultnál, akik már baba koruk óta ismerték egymást. Sok titkot tudnak a másikról, de ezeket a titkokat nagy becsben tartották. Bármi is legyen az a bizonyos titok, ők gondosan megőrizték azt, és senkinek sem árulták el. Nem is tették volna, hiszen a kettejük közti bizalom erős, és ennek köszönhetően bátran számíthattak a másik támogatására.

A sötétkék hajú fiatal beavatta a testvérét egy ötlet megvalósítására. Szüksége is van most egy megbízható emberre, hisz élete egyik legfontosabb döntésére szánta el magát.

– Nos, mi a válaszod? – kérdezte kíváncsian Gerard, miközben kortyolgatta az italát.

– Biztos vagy ebben? – reagált az előbbi kijelentésre Siegrain, miközben hosszasan töprengett. – Valóban ezt szeretnéd?

– Igen, ezt akarom – válaszolta magabiztosan Gerard. – Nem áll szándékomban tovább húzni az időt. Holnap este meg fogom tenni. De nélküled a tervem nem valósulhat meg. Ezért kérlek téged, segíts rajtam.

– Szóval eljött az idő... – mondta nagy sóhaj kíséretében Siegrain, majd Gerardra pillantott. – Legyen, benne vagyok. Rajtam nem múlik majd a dolog. Azért van valami terved, ha mondjuk még sem sikerül a célodat megvalósítani? Bár szerintem nem lesz baj, csak hát sose lehet elég óvatos az ember...

– Én is úgy látom, hogy nem lesz probléma holnap – jelentette ki mosolygósan Gerard. – Ezzel szemben, ha még se jönne össze... – Gerard miután bele kalkulálta a bukás lehetőségét, kissé elbizonytalanodott.

– Hé, csak nyugalom. Nem lesz baj – nyugtatta meg a másikat Siegrain. – Bocsi, nem akartam elvenni a kedvedet. Azonban ismersz már, én minden eshetőségre próbálok felkészülni. De mivel én is jól ismerlek téged, tudom jól, hogy bármi is történjék, te sosem fogsz meghátrálni. Holnap se fogsz szégyent vallani! Szóval még véletlenül se gondolj arra, hogy nem sikerül a holnapi nap... – Siegrain kétségbeesetten igyekezte nyugtatni a másikat, de Gerard végül nem bírta tovább, és nevetett a másik viselkedésén.

– Bocsi, nem akartalak kinevetni, csak valami eszembe jutott – válaszolta jókedvűen Gerard. – Jó azt hallani, hogy van olyan ember, akit bátran nevezhetek barátomnak. Életem legfontosabb döntése előtt állok, de az előbbi szavaidnak hála bizakodva tekintek a jövő felé. Köszönöm, tesó!

– Nincs mit, tesó – mondta vidáman Siegrain, majd még egyszer átvették a tervet, amit reményeik szerint holnap sikeresen végre fognak hajtani.

xxx

Karácsony előestéje volt. Erza szorosan az ablaküveghez nyomta az orrát. A csendesen hulló havat bámulta, amely finoman betakarta egész Magnoliát, pihe puha paplant gyűrve Erza háza köré.

– Imádom a hót – nevetett Erza az ablak előtt táncoló kövér hópelyhekre. – Épp jókor jöttetek, hiszen itt a karácsony. A karácsony pedig nem igazi hó nélkül.

– Hát, ebben nem értek veled egyet. Én simán eltudnám képzelni ezt az ünnepet hó nélkül is – szólt a témához Siegrain, aki a konyhában tevékenykedett. – Utálom a havat...

– Te lehet, de én nem! Sőt, imádom a havat – mondta széles mosollyal az arcán Erza. – Amúgy a többiek akkor mégis csak délután jönnek?

– Jah, mert állítólag közbe jött nekik valami. Amúgy én azt mondom neked, hogy nyugodtan segíthetnél annak a bolondnak, mert félő, hogy megint tönkreteszi a karácsonyfát – ecsetelte el a meglátását Siegrain, majd hozzátette. – Most se fogom fel épp ésszel, hogy a tavalyit miképp tudta felgyújtani...

– Akartam, de nem engedte meg. Arról papolt, hogy ez férfi dolog, és ez a harc kizárólag csak rá, és a fenyőfára tartozik – magyarázta Erza, majd egy legyintés közepette felsóhajtott. – Makacs öszvér...

– Az már biztos. Ellenben mégis úgy érzem, hogy hála neki, ez a karácsony irtó jó lesz – zárta le a témát Siegrain, miközben Erzával együtt tovább folytatták a sütést.

Időközben Gerardnak szembe kellett néznie egy problémával, ami nem tűrhetett további halasztást. Karácsony előtt az emberek különböző módon készülnek az ünnepekre. Huszonnegyedikére a legtöbben már befejezték az ajándékok beszerzését, a nagytakarítást, a konyhai teendők nagy részét. Azonban van valami, ami nélkül a karácsony, nem lehet igazán boldog karácsony...

Ilyenkor jön el az idő a férfiak speciális ünnepi szertartására, ami nem más, mint az élő fenyőfa talpba faragása. A szertartás előtti pillanatokig él az emberben a halvány remény, hogy az idén sikerült olyan fát választani, amit kis szerencsével különösebb faragás nélkül illeszthet a talpba. Ez az illúzió általában abban a pillanatban illan el, amikor először próbálja oda az ember a családi karácsonyfatalpat, és rádöbben, hogy már késő elindulni egy csavaros, állítható talpért valamelyik barkácsboltba. Marad az ősi eljárás, a faragás.

Igen ám, de Gerardnak nem a karácsonyfa faragás volt a specialitása. Legtöbbször Siegrain faragta jókedvűen a karácsonyfát, ám tavaly óta ráhárult az a megtisztelő feladat, hogy valamilyen módon a fát a talpba állítsa.

Nem volt mit tenni, Gerard elsőnek egy éles konyhakéssel kezdte meg a faragást. Ellenben ezt a módszert túl lassúnak ítélte meg, ezért felforgatta az egész házat, hogy keressen egy kis baltát. Fél óra kutakodás után rá is talált a baltára, és újfent megkezdte a munkát. Az eleinte gyengéd faragás egyre hevesebb lett, hiszen többszöri kísérletre se tudta talpba helyezni a fenyőfát, aminek következtében a fiú egyre idegesebb volt. A helyzet csak tovább romlott, amikor hirtelen egy ember szólalt meg mögüle. Kis híján eldobta a baltát, annyira megijedt. Siegrain szíve is kihagyott egy szívdobbanást, amikor meglátta a testvére kezében a baltát. El se merte képzelni, hogy mi történt volna akkor, ha mondjuk tényleg megijeszti a másikat...

Siegrain segítségével végül sikerült a talpba állítani a fenyőfát, majd ezután hárman együtt megkezdték a díszítést felrakosgatni. Hangulat fokozáskép karácsonyi dalokat játszottak le, amit olykor hangosan énekeltek. Viszont azért díszítés közben is felhozódott egy-két érdekes téma.

– Nem azért, de nem úgy volt, hogy ebben az évben csak egyfajta színű díszt használunk? – kérdezte érdeklődve Siegrain. – Hogy is volt? Három éve arany, két éve fehér, tavaly kék, és most kellett volna vöröset használni...

– Jah, csak éppen egy véletlent folytán, az összest vörös díszt eltörtem... – kezdett bele a magyarázatba Gerard, miközben kínjában a fejét vakargatta. – Ezért most a régieket kell kombinálnunk. De szerintem így is szép lesz. Vagy nem?

– De-de! Jó lesz, csak tudod, hogy Erzának is vörös a haja, meg ilyenek...

– Mi van a hajammal? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Erza, Gerard pedig amilyen gyorsan csak lehet, befogta a testvére száját.

– Semmi! Vagyis mint általában, most is nagyon gyönyörű a hajad – reagált erőltetett nevetés kíséretében Gerard, míg Siegrain némán, befogott szájjal helyeselt a fivére kijelentésére.

– Oké, ha ti mondjátok, akkor biztosan így van – zárta le a témát Erza, aki nem értette, hogy a másik két ember miért viselkedik ma ennyire furcsán. – Nocsak, úgy hallom, hogy megjöttek a többiek is. Megyek, beengedem őket. – Erza magára hagyva a duót, gyorsan a bejárathoz sietett.

– Hülye, majdnem lebuktattál – mondta alig hallhatóan Gerard, és elengedte Siegrain száját.

– Pont te mondod rám, hogy hülye? Nekem úgy rémlik, hogy nem én törtem el az összes vörös díszt, ami egyébiránt nem volt olcsó mulatság... – szólt vissza ugyancsak halkan Siegrain.

– Oké, elismerem, hibáztam. Ámbár nyugtass meg, hogy a kajával már nem lesz gond. Ugye?

– Nyugi, tesó. Ellentétben veled, én nem vagyok egy két lábon járó szerencsétlenség – gúnyolódott a fivérén Siegrain, és gyorsan a konyhába futott, míg Gerard szorosan a nyomában haladt.

xxx

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

Estére a hótakaró elérte már a tizenöt centiméter vastagságot, és ebben a pillanatban is egyre több hópehely száll alá az égből. A kinti terasznál két ember tartózkodott, akik egymás mellett ácsorogva, kéz a kézben figyelték a hószállingózást.

– Emlékszel, Gerard? – kezdett bele a témába Erza, miközben a jobb kezét kinyújtva, próbált megfogni egy hópelyhet. – Egy téli napon találkoztunk először.

– Emlékszem. Több mint négy éve már annak, hogy az iskolában először megpillantottam egy gyönyörű, vörös hajszínben pompázó lányt – válaszolta mosolygósan Gerard, aki közben felnézett az égre. – Azonban azt álmomban sem gondoltam, hogy Erza Scarlet valaha is a barátnőm lesz. Egyszerűen még mindig nem akarom ezt elhinni... – tette hozzá még megjegyzéskép Gerard, miközben szép lassan rápillantott a barátnőjére. – Erza, hadd kérdezek valamit: jelenleg, ebben a pillanatban mit érzel irántam? Mit gondolsz a mi kapcsolatunkról?

A lányt meglepte a furcsa kérdés, és az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy hezitál a választ illetően. Idegesen babrált az ujjaival, miközben gondterhelten nézett maga elé. Őszintén szeretne vallani az érzéseiről, de ugyanakkor nem akar semmiféle meggondolatlanságot mondani, amivel esetleg megbántaná a fiút. Jól tudta, hogy ez a beszélgetés örökre megváltoztatja kettejük kapcsolatát. Erza felnézett, és a szemeivel a fiút vizslatta. Gerard is idegesnek látszott. Feszülten figyelte a barátnőjét, aki hosszas gondolkodás után ismét beszélni kezdett.

– Eleinte nehéz volt. Emlékszem, az első évben több alkalommal is összevesztünk. Ilyenkor pedig általában te kértél bocsánatot. Ez nagyon furcsa volt, hisz bármi rossz történt, te magadra vállaltad azt, holott sokszor egyértelműen nem te voltál a bűnös. Nem egyszer hibáztam én is, ám ezt nem mertem magamnak beismerni. Viszont az ezt követő három év csodálatos élményekben részesített. Sok jó dolog történt velem, és ez mind neked köszönhető. Úgy érzem, egyre jobban összecsiszolódtunk. Ez volt azaz időszak, amikor igazán úgy éreztem, hogy nekem tényleg van egy fiúm. Hogy csakugyan a barátnője vagyok egy férfinak, aki valóban szeret engem. A konfliktusok alábbhagytak, és minden problémát sikeresen át tudtunk beszélni. 

Titkaink ezzel szemben továbbá is vannak, hiszen vannak olyan események az életünkben, ami kizárólag csak önmagunkra tartozik. Amit szándékozunk, azt elmondjuk egymásnak, és ez így van rendjén. Visszatérve a kérdésedhez: észre se vettem, de egyik percről a másikra szerelmes lettem. Szerelmes vagyok Gerard Fernandesbe! Valahányszor csak rád gondolok, egyre hevesebben ver a szívem. Mára fontos, nélkülözhetetlen személlyé nőtted ki magad az életemben. Tudd meg, hogy ezek az érzések egy cseppet sem fakultak az évek során! Sőt, minden egyes nap, minden egyes percében egyre csak téged akarlak. Történjen bármi, én veled szeretném leélni az életemet. Ez megfelel válasznak? – kérdezte könnyes szemmel Erza, de igyekezte gyorsan letörölni a könnyeit.

– Értem... – válaszolta egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében Gerard, majd megfogva a lány mindkét kezét, szembeállt vele. – Igen, igazad van, hogy sokszor én játszottam el a bűnös szerepét. Csak azért, mert reménykedtem... – folytatta a téma kifejtését Gerard, és egy szuszanyásnyi pihenőre megállt. – Reménykedtem, hogy a kapcsolatunk átvészeli ezt a nehéz időszakot és lám, végül tényleg így történt. Erza, én első látásra beléd szerettem. Talán ezért is tűrtem el mindent. Hosszú ideje vártam már arra, hogy kizárólag csak is az enyém lehess. Ezzel szemben tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy azért annyira én se vagyok tökéletes. A hülyeségeimmel nem egyszer kiakasztottalak. Ellenben te nem hagytál el. Leszidtál, de nem taszítottál el magad mellől. A nehéz pillanatokban is kitartottál mellettem, és kedvesen bátorítottál. Az ilyen pillanatok miatt is hiszem azt, hogy te vagy az a nő, akit a sors nekem szánt. És tudod... – Gerard végül abbahagyta a beszédet, mert a lány hirtelen ölelése teljesen meglepte őt.

– Hé, Gerard. Ez a mai nap nagyon különleges. Siegraint ilyen lelkesnek még sosem láttam a konyhában. A vacsora alatt a srácok is állandóan a mi irányunkba néztek, és olykor halkan összesúgtak. Úgy érzem, hogy valamit eltitkoltok előttem. Vagy netalántán... – érdeklődött kíváncsian Erza, amikor is Gerard gyengéden eltolva magától a lányt, hátrébb lépett egyet, majd fél térdre ereszkedett. – Kicsim... – Erza már sejtette, hogy a férfi pontosan mit is szeretne neki mondani.

Gerard időközben kivett egy kis ékszerdobozt a zsebéből, miközben Erza szeme könnybe lábadt a látottaktól.

– Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé. Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Örültségnek tűnhet, de még soha életemben nem voltam semmiben ennyire biztos. Ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! Szeretlek, és nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled. Erza Scarlet, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Erza döbbenten figyelte a fiút, aki a dobozból egy eljegyzési gyűrűt vett elő. A gyűrű fő dísze egy négy mini méteres átmérőjű, hófehér gyémánt, ami apró briliánssal van körülvéve. A gyűrűt kettéváló sín része szintén végig gyémántkövekkel volt foglalva. A szépséges ékszer tizennyolc karátos fehéraranyból készült, ami még gyönyörűbbé tette azt. A lány alig bírta visszatartani a könnyeit. A fiú szavai boldogsággal töltötték el.

– Igen! – válaszolta mosolygósan Erza, amit hallva végül Gerard boldogan húzta fel a lány ujjára az eljegyzési gyűrűt. – Szeretlek, kicsim! – tette hozzá még megjegyzésképp Erza, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást.

„Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, az egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent."

A percekig tartó csókot végül Erza szüntette meg, miután az ajkai elengedték az elpirult arcú fiút, aki csillogó szemekkel stírölte a barátnőjét. Ha a fiatal férfin múlott volna, valószínűleg egész nap egymással szemeztek volna, de Erza lágy hangon, ismételten megtörte a kettejük közt lévő csendet.

– Gyere, ideje visszamennünk. A többiek már várnak minket.

– Hadd várjanak még egy kicsit – mondta jókedvűen Gerard, és gyengéden magához ölelte a menyasszonyát. – Szeretlek, Erza. Mindörökké szeretni foglak téged.

– Én is szeretlek téged, Gerard...

xxx

Napjainkban

– Erza, gyere már! Natsu-kun és a többiek már régen itt vannak – kiabált fel türelmetlenül az emeletre Irene, miközben a lánya még mindig nem jött ki a szobájából. – Erza, meddig várjunk még rád?

– Nyugi, mindjárt megyek! Két perc és kész vagyok! – válaszolt magabiztosan Erza, majd behúzta a táskája cipzárját. – Fenébe, jól elaludtam. Pedig nem állt szándékomban elaludni... – dünnyögte rosszkedvűen a nő, és miközben felhúzta a lábára cipőjét, ránézett a polcon található képre.

Felállva a helyéről a polchoz lépett, majd a kezébe vette a fotót. Hosszasan figyelte a képet, miközben szótlanul, kissé szomorkásan elmerengett a múlton. Rengeteg emlék jutott eszébe, amire most egyáltalán nem szándékozott visszaemlékezni. Főleg arra az időszakra nem, amikor is ezt a képet előhívatta...

– Sose lesz már olyan, mint régen – mondta alig hallhatóan Erza, amikor is valaki hirtelen hátulról megölelte őt.

– Megvagy! – jelentette ki jókedvűen a kislány.

– Szia, Nashi! – köszönt most már mosolygósan Erza, és visszatéve a helyére a fotót, megsimogatta a lány buksiját. – Mesélj, és a papádat hol hagytad?

– Hihi, a papa lent beszélget Irene-sannal – válaszolta készségesen Nashi, majd elengedte a nőt. – Tényleg, Irene-san azt mondta, hogy mivel úgyis még várnunk kell rád, így addig mutat rólad a papának néhány gyerekkori fotót.

– Mi-Micsoda? – kérdezett vissza dadogva Erza, és felkapva magára a kabátot és a hátizsákot, Nashival együtt gyorsan leszaladt a lépcsőn. – Kész vagyok, most már indulhatunk! – ecsetelte határozottan a vörös hajú szépség, Irene pedig csak nevetett a lánya reakcióján.

Végül maguk mögött hagyva a házat, a csapat beszállt a kocsiba, majd együtt útnak indultak a hegyekbe. Erza ekkor még nem is sejthette, hogy a múltbéli álma csupán a kezdett volt, és az eddigi nyugodt, békés élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen meg fog változni...

xxx

  Békés, boldog, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok nektek!❤