A Fairy Tail főépülete mögött nem messze található a régi középiskola, ami már több, mint tíz éve nem üzemelt. A hátsó területen elhelyezkedő építményt drótkerítéssel vették körbe, hogy az arra járó kíváncsiskodó diákok még véletlenül se menjenek annak közelébe. Többnyire a kerítés elérte a célját, hisz a tanulók figyelmen kívül hagyták a régi sulit, és a legtöbbjük nem akart szabályt szegni azzal, hogy engedély nélkül bemenjen a romos épületbe. Ám ahogyan az ilyenkor lenni szokott, néhány tanuló dacolva a szabályokkal, jelenleg is az épületben tartózkodtak. A társaság „titkos" bázisán Kana ebben a pillanatban is a laptopján ügyeskedett, miközben lelkesen megszerkesztette a hamis fotókat, amikkel aztán kínos helyzetbe szándékozta hozni az osztályfőnökét.

– Készen vagy már, Kana? – kérdezte türelmetlenül Lisanna. – Siess már!

– Nyugi van, csajos. Most fejeztem be – válaszolta önelégült vigyorral Kana, majd felállva a székből, nyújtózkodott egyet. – Natsu-senseinek ezzel végleg befellegzett. Ez valóban profi munka lett a javából. Azok a hülyék sose fognak rájönni arra, hogy ezek a fotók valójában egytől egyig hamisak. Hehehe, már látom is magam előtt az újságot: „Botrány! Egy középiskolás tanár a diákjaival szexelt." – tette hozzá ördögi kacaj kíséretében a barna hajú leányzó.

– Azonban ez csak akkor következik be, ha nem tesz eleget a kérésünknek. Márpedig mi csak annyit akarunk, hogy végre-valahára tűnjön el a suliból! Nem kell nekünk osztályfőnök se most, se később! – jelentette ki mérgesen Lisanna, majd folytatta. – Ám igyekeznünk kéne, mert Wendy nemsokára idehozza Natsu-senseit. Bár arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis milyen indokkal csalja ide az ofőt.

– Én nem aggódóm Wendy miatt. Furfangos csaj, így biztosan hihető sztorit mesélt be annak a hülyének – reagált jókedvűen a barátja kijelentésére Kana, amikor is kintről hangos ordibálás hallatszott. – Mi a franc? Mi bajuk van a Phantomosoknak? Egyáltalán Gajeel minek hívta őket ide?

– Nyugi, ez csak erőfitogtatás, ha netalántán Natsu-sensei valami meggondolatlanságot csinálna – magyarázta készségesen Lisanna, majd folytatta a beszédet. – Ellenben én se értem, hogy Gajeel miért lóg ennyi időt ezekkel a huligánokkal.

– Ráadásul tegnap arról beszélt, hogy van egy vészterve, ha esetleg a mostani valamiért balul sülne el – ecsetelte Kana, és hosszadalmasan töprengeni kezdett. – Kíváncsi vagyok, hogy valójában mi jár Gajeel fejében...

– A fenébe is! Mi a francért kell ekkora hanggal lenniük? – Lisanna nem bírva tovább a hangos zsivajt, egymaga dühösen elindult az ajtó irányába. – Hé, ti csőcselék banda! Fogjátok már be a pofátokat! – tette hozzá ingerült állapotban Lisanna, majd teljes erőből kicsapta az ajtót.

A tizenegyedikes lány szeme ekkor kikerekedett, annyira nem akart hinni a tekintetének. Tátott szájjal figyelte a Phantom Lord diákjait, akik magatehetetlenül, csúnyán összeverve feküdtek a földön. Mielőtt Lisanna bármit is csinálhatott volna, Levy és Yumiko hátulról rávetették magukat a meglepődött lányra, majd a hátrakulcsolt kezére egy kötegelőt helyeztek rá, így Lisanna hiába erőlködött, nem tudta kiszabadítani a kezeit.

Kana felfigyelt a furcsa hangokra, így azon nyomban a barátja után sietett. Átlépve a terem küszöbét, nagy pechére Minervával találta szembe magát, aki megragadva a másikat a nyakánál fogva, erősen a falhoz szorította Kanát. A társához hasonlóan, Kana kezét is gyorsan megkötözték, és ezek után mindkét lányt visszaráncigáltak a terembe. A két embert leültették a földre, míg Levy észrevéve a laptopot, belekukkantott annak tartalmába. Pár perc keresgélés után rálelt a keresett fotókra.

– Atyaisten... – mondta döbbenten Levy. – Ti tényleg betegek vagytok! Komolyan ezeket a hamis fotókat akartátok felhasználni Natsu-sensei ellen?

– Lányok, csakugyan ennyire gyűlölitek a senseit? Még azok után is, amit értünk tett? – puhatolózott karba tett kézzel Minerva, ám a kérdésére nem kapott választ. – Egek, nem unjátok még ezt a gyerekes viselkedést? Vagy komolyan ennyire idióták vagytok? Nem fogjátok fel azzal a csöppnyi kis agyatokkal, hogy Natsu-sensei nélkül a mi osztályunknak végleg befellegzett? Higgyétek el, ha kirúgatjátok az iskolából, akkor innentől kezdve senki se fog minket megvédeni a többi tanártól. Megint magunkra leszünk utalva...

– És ez miért is lenne akkora nagy baj? – kérdezett vissza bosszúsan Kana. – Eddig is jól megvoltunk osztályfőnök nélkül is. Különben is Natsu-sensei semmivel se jobb, mint az elődjei. Eleinte ők is jó pofiztak, ám később mindegyik kimutatta a foga fehérjét. Egyikükben se lehet megbízni!

– Ez nem igaz! – szólt közbe Yukino, aki eddig csendes hallgatója volt a fejleményeknek. – Tény és való, miszerint eddig kifejezetten olyan tanárokkal sodort össze az élet, akiket egyáltalán nem érdekelt a mi problémánk. Ráadásul az egyiküknek hála az osztályunk létszáma drasztikusan lecsökkent...

– Ugye? Én is arról papolok, hogy nem lehet a tanárokban megbízni! – förmedt rá dühösen Kana. – Natsu-sensei is ugyanolyan tanár, mint a többi! Lehet, most azt hiszitek, hogy kedves, segítőkész krapek, aki csak jót akar nekünk. Ám később rá fogtok döbbenni, hogy amikor eljön az idő, Natsu-sensei szintúgy el fog árulni minket...

– Tévedsz! – ecsetelte határozottan Yukino, aki nem hagyta annyiban ezt a témát. – Natsu-sensei nem olyan, mint a többi tanár. Te és a többiek semmit se tudtok róla. Fogalmatok sincsen, hogy ezalatt a rövid idő alatt mi mindent tett értünk.

– Valóban? Akkor kérlek téged, áruld el nekünk is, hogy mik is voltak ezek a nagy tettek? – reagált gúnyolódva Lisanna.

– Például megmentette az életemet – reflektált az elhangzott kérdésre Juvia, és lassú léptekkel haladt az osztálytársai irányába.

A kék hajú leányzó mögött feltűnt Wendy is, ami még nagyobb döbbenetet váltott ki a két emberből. Tovább bonyolította a helyzetet, amikor is megjelentek a többiek is, nevezetesen Gray, Sting, Freed, Bickslow és Rogue. Utóbbi háromnak a keze szintén megvolt kötözve, miközben mind az öt fiú arca tele volt sérülésekkel. Lila színű monokli, vérző orr, feldagadt arc...

A három harcképtelenné tett srácot a két társuk mellé ültették, miközben ők továbbra is rosszkedvűen bámultak maguk elé.

– Értem. Szóval te is elárultál minket... – adott hangot a véleményének Kana, majd csalódottan felsóhajtott.

– Kana-san, ideje befejeznünk ezt a gyerekes viselkedést – szólt a barna hajú lányhoz Wendy, majd folytatta. – Belefáradtam, hogy folyton-folyvást kikészítjük a tanárokat, akik közül azóta többen is felmondtak már. Sőt, mostanra bűntudatom lett amiatt, hogy az elmúlt időszakban olyan tanároknak is ártottunk, akik tényleg csak jót akartak nekünk. Nem tudom, hogy te és a többiek mit szándékoztok tenni a jövőben, de én a részemről befejeztem ezt. Gray-sanékhoz hasonlóan, nem fogom hagyni, hogy Natsu-senseit kirúgassátok a Fairy Tailből.

– Egek, mi a franc van veletek? – faggatózott ingerülten Lisanna. – Mi a fenét látok abban a hapsiban? Mégis miért akarjátok ennyire megvédeni? Miért bíztok meg benne?

– Mert ő is megbízik bennünk – felelt elsőnként a kérdésre Minerva. – A régi osztályfőnökökkel ellentétben, Natsu-sensei nem csak szóval, hanem tettekkel is igazolja azt, hogy tényleg hisz nekünk. Amikor elmeséltük neki, hogy mi történt az osztályunkkal, egy pillanatig se kételkedett a szavahihetőségünkben. Megértette, átérezte a bajainkat, és ő ennek tudatában cselekedett. Erre a legjobb példa én vagyok: megvertem néhány végzőst, ám Natsu-sensei ennek ellenére se penderített ki az iskolából. Sőt, később feltette tétnek az állását, csakhogy egyszer s mindenkorra megszabaduljunk attól a szemétláda Serena-senseitől. Higgyétek el nekem, nincs még ilyen tanár a Földön.

– Ez a döntése inkább ostobaságra vall. Mégis ki az a hülye, aki mások kezébe adja az állását? – puhatolózott gúnyolódva Kana, ám ami ezután történt, arra nem talált szavakat.

– Lehet, hogy kissé lökött a fickó, de tudnotok kell, hogy Natsu-sensei nélkül valószínűleg most nem lennék itt – szólott ismételten Juvia, majd egy rövid szuszanyásnyi pihenő után folytatta. – Eddig nem beszéltem erről nektek, de engem szeptember másodikán elrabolt néhány fickó, mégpedig abból a célból, hogy megerőszakoljanak engem – folytatta lassan, kissé halkan Juvia, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy minden tekintet a kék hajú leányzóra szegeződjön. – Ráadásul fel akarták venni ezt videóra, és kitudja, hogy ezután még mit tettek volna velem. Megölnek, esetleg eladnak külföldre egy stricinek? Szerencsére ezt már nem fogom megtudni, mert Gray-san rám talált, ő pedig az életét kockáztatva felvette a harcot azokkal a tagokkal. Amikor pedig a helyzetünk kilátástalanná vált, egyszer csak megjelent Natsu-sensei is. Bátran kijelenthetem, hogy nélküle talán Gray-san és én már régen halottak lennénk...

– Egyetértek veled, bár ennek a történetnek van egy előzménye is, amiről még te se tudsz – szólt a témához Gray, és mielőtt folytatta volna a beszédet, az ablakhoz sétált, miközben halvány mosoly kíséretében figyelte az eső áztatta udvart. – Az évnyitó napján eldöntöttem, hogy öngyilkos leszek. Arra a következtetésre jutottam, hogy nincs értelme az életemnek. Úgy véltem, nincs okom arra, hogy éljek. Meg akartam halni... – kezdett bele a saját története elmesélésébe Gray, amivel alaposan meglepte a bent tartózkodókat.

– G-Gray? – Juvia könnyes szemekkel vette tudomásul a fiú kijelentését, és időközben csökkentette a kettejük közt távolságot. – Gray... – Juvia a fiú mellé lépve észrevette, hogy Gray szeméből könnycseppek csordogáltak le az arcán, miközben továbbra is az udvart figyelte.

– „Gray Fullbuster, kérdezek tőled valamit, és te őszintén válaszolni fogsz nekem: szeretnél boldog életet élni? Erős, bátor, magabiztos férfi lenni? Szerető családban élni? Barátokat szerezni? Leküzdeni a félelmeidet és bebizonyítani a világnak, hogy te valójában lenyűgöző srác vagy és magasról leszarod, hogy ki mit gondol rólad és az álmaidról. Mert igen, biztosra veszem azt, hogy mindenkinek vannak álmai. Azonban a legtöbben nem mernek semmit se tenni azért, hogy jobb életük legyen. Te is olyan akarsz lenni, mint a többség? Én hiszem, hogy te nem vagy átlagos kölyök. Azonban, ha most leugrasz, nem fogok tudni neked segíteni. Szóval, mit fogsz tenni?" – mondta el szóról szóra az akkor elhangzottakat Gray, miközben a remegő hangjában érezni lehetett, hogy egyáltalán nem könnyű neki erről a témáról beszélni. – Megmentette az életemet. Hála neki, azóta sok jó dolog történt velem. Megszabadultam az alkoholista apámtól, aki évek óta vert engem. A sensei befogadott a házába, és szinte már a fiává fogadott. A lánya, Nashi-chan pedig testvérként tekint rám. Hála kettejüknek, lassacskán kezdem megérteni, hogy milyen érzés az, amikor az embernek családja van. Képzeljétek, a múltkor elmentünk az állatkertbe is. Tizennyolc év alatt először jártam állatkertben. Sose voltam még ennyire boldog. Annyira jól éreztem magam, hogy azt szavakban nem tudnám elmondani. Örülök, hogy végül az életet választottam – zárta le a témát Gray, amikor is Juvia minden előjel nélkül megölelte a fekete hajú fiút.

A két ember továbbra is egymást átölelve sírdogált, miközben a többiek szemébe is összegyűltek a szomorú könnycseppek. Hisz egyikük se volt azzal tisztában, hogy Gray és Juvia mostanában mennyi mindenen ment keresztül.

– Válaszoljatok: még mindig úgy vélitek, hogy Natsu-sensei rossz ember? – puhatolózott kíváncsian Minerva, és időközben gyorsan letörölte a könnyeit.

– Nem... – reagált elsőnként Rogue, és az arcáról lefolyt könnycsepp a padlóra hullt. – Már nem hiszem ezt...

– Én se gondolom már azt, hogy a sensei rossz ember lenne – tette hozzá szomorú hangnemben Freed.

– Hallva ezeket a történeteket, kezdem rosszul érezni magam – folytatta Bickslow, és a homlokát a földhöz nyomta, miközben keservesen sírdogált. – Úristen, mekkora szarháziak voltunk...

– Azt mondtam nemrégiben, hogy a Phantom Lord diákjai csőcselékekből állnak. Azonban be kell látnom, hogy mi még tőlük is rosszabb bagázs vagyunk – mondta alig hallhatóan Lisanna, és Kana vállára dőlt. – Kana...

– Tudom, csajos. Tudom, hogy mire gondolsz – ecsetelte rosszkedvűen Kana, és könnyes tekintettel nézett végig a többieken. – Szóval, ha esetleg segítségre szorulunk, akkor Natsu-senseire bátran számíthatunk? A sensei valóban nem fog minket cserbenhagyni? – kérdezte elcsuklott hangon Kana, miközben patakokban hullott alá a könnye...

xxx

A hideg, zuhogó eső továbbra sem hagyott alább. A felerősödött szél ellenére néhányan figyelmen kívül hagyva az időjárást, magabiztosan haladtak a régi Fairy Tail írányába. A két tucat ember közt jelen volt Gajeel Redfox is, aki sunyi vigyorral az arcán, zsebre dugott kézzel slattyogott a célállomás felé. Mellette haladt egy középkorú férfi is, kinek az arcát szinte mindig egy vigyor ékesíti, és őrült megjelenését a vöröses pupillája még vadabbá tette őt. Szőke, tüskés haja a háta közepéig ért, és a mellkasa jobb oldalán egy tetoválás virított. A középiskoláshoz hasonlóan, határozott tekintettel haladt előre.

– Köszönöm neked, hogy eljöttél ma, Zancrow-san – törte meg a néma csendet Gajeel.

– Persze, hogy eljöttem. Végtére is a te osztályfőnököd nagyon „híres" ember. Nincs olyan huligán Magnoliában, aki ne hallott volna a híres Natsu Dragneelről – reagált jókedvűen Zancrow, majd folytatta. – Azonban hiába pofázzuk el mindig, a hozzád hasonló korú kölykök egyszerűen nem értik meg, hogy Natsu Dragneel ellen fikarcnyi esélyük sincs. Viszont a szerencséje eddig a napig tartott. Ma alaposan megleckéztetem azt a rohadékot! Hahaha! – magyarázta gonosz mosollyal az arcán Zancrow, majd idétlenül elnevette magát.

– Már, ha egyáltalán eljutsz hozzá – szólt a témához egy sötétlila hajú fiú, aki kilépve a bokorból, elállta a társaság útját.

– Ro-Romeo? – dadogta döbbenten Gajeel. – Te mit keresel itt?

– Gajeel-san, sajnálattal közlöm veled, hogy a terved nem fog összejönni – ecsetelte magabiztosan Romeo, és letörölte a vérrel áztatott arcát. – Számotokra itt ér véget az út.

– Miről beszélsz, Ro... – kezdett volna mérgesen a beszédbe Gajeel, ám Zancrow egy mozdulattal jelezte a fiúnak, hogy maradjon most csöndben.

– Kölyök, úgy látom véres bunyók által jutottál el idáig. A homlokodon lévő vágásból gyengén ugyan, de jelenleg is folyik a vér. A tested pedig szemlátomást telis-tele van sérülésekkel. Az egyenruhád több helyen el van szakadva... Jól sejtem, hogy az előre küldött embereimet egymagad győzted le? – puhatolózott kíváncsian Zancrow, miközben szép lassan megropogtatta a kezeit.

– Szóval ők voltak a te csicskásaid? Így már kezdem kapiskálni, hogy miért is voltak ennyire gyengék – felelt mosollyal az arcán Romeo, majd nem sokkal ezután harci beállást vett fel.

– Hahaha. Ostoba vagy, kölyök! – mondta ördögi vigyor kíséretében Zancrow, és lassú léptekkel megindult Romeo irányába... 

xxx

Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre-valahára sikerült megírnom a 30. részt. Bár azt nem gondoltam volna, hogy pont ma, a szülinapomon fogok elkészülni ezzel a résszel. :) 

Tudom, hogy szinte már két hónap telt el a 29. rész publikálása óta, ám őszintén bevallom, kellett nekem egy "kis" idő, hogy alaposan átgondoljam a történet későbbi cselekményeit. Remélem, azért annyira nem haragszotok rám, és ezt követően is olvasni fogjátok Natsu-sensei és diákjai történetét. :)

Mellesleg aki nyomon követte a "200 napos anime kihívást," azok már tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy nemrégiben rendeltem magamnak egy 1000 darabos Fairy Tailes kirakót. Nos, múlthéten ez is megérkezett. :) 

Természetesen a dobozon ugyanolyan jó a képminőség, mint a jobb oldali képen, csak ugye a fotó elkészítése pillanatában a fényviszonyok eléggé rosszak voltak... XD