Kedden, reggel nyolc órakor a 11. E tagjai a tornacsarnokban ácsorogtak, miközben az osztályfőnökük felbukkanását várták. Az óra már tíz perce elkezdődött, ám a férfi tőle szokatlan módon, még mindig nem jelent meg. Bár a társaság egy részét annyira nem foglalkoztatta az a tudat, hogy vajon merre csámboroghat Natsu-sensei. Ők ugyanis határozottan kijelentették, hogy jól elvannak Natsu-sensei nélkül is. Azonban tizenöt perc ácsorgás után végre-valahára betoppant a férfi is, aki kivételes módon, nem egyedül érkezett. Mivel a kislányát egy hétre felfüggesztették az iskolájából és miután Natsu senkire se tudta rábízni a lányát, így úgy döntött, hogy Nashi egész nap vele lesz a középiskolában. 

Viszont nemrég kiderült, hogy nem csak ő döntött így, mert Zeref szintúgy magával hozta a fiát, miképpen Laxus és Mirajane se tudta senkire se rábízni a fiúkat, így végül ők is magukkal hozták a gyermeküket az iskolába. Nashi látványa azonban vegyes érzéseket váltott ki a tizenegyedikesekből: a fél banda értetlenkedve figyelte a kislányt, míg Minerva életkedve egyik pillanatról a másikra látványos növekedésnek indult, ahogyan a barátai is jókat mosolyogtak Nashi láttán, miközben jókedvűen feléje intettek.

– Jó reggelt, fiúk és lányok! Elnézést a késésért, de a keddi nap számomra eléggé zűrzavarosan kezdődött. Azonban mielőtt megkezdenénk az órát, szeretném nektek bemutatni a lányomat, Nashi Dragneelt – kezdett bele a beszédbe Natsu, majd bemutatta az osztályának a lányát, aki szokásához híven, vidáman mosolygott.

– Üdv, a nevem Nashi Dragneel! Hét éves vagyok! Elsős lennék a Fairy Tail Általános Iskolában. Boldog vagyok, hogy végre-valahára láthatom a papám osztályát – mutatkozott be vigyorogva Nashi, és rövid pillanat erejéig meghajolt a társaság előtt.

– Még mindig nagyon aranyos – mondta jókedvűen Minerva.

– Igen, Nashi-chan valóban tüneményes kislány – reagált a barátja kijelentésére Yukino.

A tornasorban két lány szintúgy egymással beszélgettek.

– Őszintén, ez kissé meglepett – súgta oda Kana a legjobb barátjának, Lisannának. – A senseiből nem néztem volna ki, hogy már van egy hét éves lánya. Komolyan, ez a csávó amúgy hány éves?

– Passz. Mindenesetre ettől még nem változott meg a véleményem Natsu-senseiről – ecsetelte Lisanna, aki közben folyamatosan Nashit vizslatta. – Sajnálom, csöppség. A papádtól ma mindenáron meg kell szabadulnunk. Ma végre-valahára kirúgatjuk az iskolából...

– Hmm, mintha azt annyiban hagynám – mondta dünnyögve Levy, aki meghallotta, hogy a két osztálytársa miről diskurált.

Míg a lányok megvitatták a mai nap teendőit, Romeo ugyancsak a kislányt figyelte.

– Értem. Szóval Natsu-sensei miatta hagyott fel végleg a harcművészettel – mondta alig hallhatóan Romeo. – Azonban most már tudom, hogy mit kell tennem. Ez a nap sok érdekességgel fog szolgálni, mit ne mondjak...

– Mondtál valamit, Romeo? – faggatózott közömbösen Gajeel.

– Ne törődj velem, csak hangosan gondolkodtam – válaszolta sunyi vigyorral Romeo. – Hé, amúgy nem úgy volt, hogy az októbert hanyagolni fogod, és nem szándékozol semmi hülyeséget csinálni Natsu-sensei ellen?

– Gihihihi! Eleinte így volt, ám tegnap támadt egy remek ötletem, amit a többiekkel együtt ma sikeresen végre is hajtunk – mondta gonosz mosollyal az arcán Gajeel, majd ezt követően idétlenül elröhögte magát.

– Értem. Sok sikert hozzá – zárta le a témát Romeo, aki valójában nagyon is jól tudta, hogy mit terveznek Gajeelék. – Ne aggódj, kislány. Ígérem, ma mindenképpen meg fogom védeni a papádat... – gondolta magában Romeo, és közben egy terven kezdett el agyalni.

Sting és Gray gyanakvóan nézett a másik két srác irányába.

– Ezek valami rosszban sántikálnak – mondta el a meglátást Sting. – Gray, rossz előérzetem van ezzel a nappal kapcsolatban.

– Nem csak te érzel így – reagálta kissé rosszkedvűen Gray, majd ökölbe szorította a kezét. – Fenébe, rá kell jönnünk a tervükre, mert a végén tényleg sikerrel járnak...

– Sensei, nem érzem jól magam. Elmehetek a gyengélkedőre? – kérdezte sápadt arccal Wendy, és ennek hála minden tekintet a kék hajú leányzóra szegeződött.

– Persze, nyugodtan mehetsz, Wendy-chan. Gray-kun, kérlek téged, kísérd el Wendy-chant a gyengélkedőre – kérte meg a fiatalabbikat Natsu, és a két ember lassú léptekkel maga mögött hagyta a tornacsarnokot. – Úgy látom, nincs hiányzónk, így akár kezdhetnénk is. Bemelegítésként hat kör futás lesz. Indulhatsz, Levy-chan – adta ki az utasítást Natsu, és végre-valahára elkezdődhetett a tesi óra.

xxx

Míg a testnevelés óra javában zajlott, addig Wendy és Gray egymás mellett slattyogva, szótlanul haladtak a gyengélkedő irányába, ami az iskola túloldalán helyezkedett el. A fiú többször is rápillantott a lányra, aki ellenben gondterhelten nézett maga elé. Graynek ekkor eszébe jutott, miszerint Wendy talán tud arról, hogy pontosan mit terveznek Gajeelék. Ám abban már egy cseppet sem volt biztos, hogy a kék hajú leányzó esetleg, valamilyen oknál fogva őt is beavatná a társai tervébe. Bár az elmúlt két évben Wendy volt az egyetlen olyan személy, aki egyszer sem bántotta, miképp sose gúnyolta ki őt. Sőt, alkalomadtán Wendynek köszönheti, hogy a többiek felhagytak a piszkálásával. Ezzel szemben az előző tanévben történt valami kettejük között, ám azokról az időkről eddig senkinek sem beszéltek. Gray időközben alaposan átgondolta az akkor történteket, és miután összeszedte a bátorságot, megtörte a hosszú ideje tartó néma csendet.

– Régen sétáltunk már így együtt – kezdett bele bátortalanul a témába Gray.

– Egyetértek – válaszolta röviden Wendy. – Június huszonhatodika óta viszont egyszer sem beszéltünk egymással – tette hozzá még megjegyzésképp Wendy. – Az okát pedig máig nem magyaráztad el.

– Wendy, te is jól tudod, hogy miért döntöttem így – szólott újból Gray.

– Ne érts félre, azzal én is tisztában vagyok, hogy mi ketten pontosan miért is szakítottunk. Hidd el, nem is ezzel van problémám. Én kizárólag csak azt nem értem, hogy egyik pillanatról a másikra miért szakítottál meg velem minden kapcsolatot? Netalántán ennyire nem élvezted a velem töltött együttlétet? – szólt a témához erőltetett mosoly kíséretében Wendy. – Pedig én nagyon élveztem azt a hat hónapot. Hála neked, sok új élménnyel lettem gazdagabb, amiért tényleg hálás vagyok. Ezért, ha visszamehetnénk az időben, most is ugyanezt tenném. – Wendy ezután hirtelen megállt, miképp néhány előre lépést követően Gray ugyancsak megtorpant. – Gray-san, így visszagondolva most a múltra: szerettél velem lenni? Élvezted, amikor is...

– Igen, akkoriban nagyon is örültem annak a ténynek, miszerint Wendy Marvell az én barátnőm – szólt közbe határozottan Gray, és hátrapillantott a lányra. – Ellenben hiába próbáltuk meg, én nem akartam egy olyan lány mellett maradni, akibe sehogyan se tudtam beleszeretni. Hat hónap se volt elég idő ahhoz, hogy beléd szeressek, Wendy.

– Sajnos megértem az érzésedet, Gray-san. Hisz én is pontosan ugyanígy vélekedők erről... – Wendy ezután közelebb lépett a fiúhoz, és mélyen a szemébe nézett. – Mindketten olyan emberekbe vagyunk szerelmesek, akik az elmúlt évek alatt sokszor megbántottak, esetleg megalázó dolgokat tettek a mi rovásunkra. Viszont téged most egyáltalán nem tudlak megérteni, hiszen végre-valahára kibékültél vele. Akkor meg miért nem mondod el neki az igazat? Meddig szándékozol még úgy tenni, mintha csak egy gyerekkori barát lenne?

– Ha rajtam múlik, sose fog a valós érzéseimről tudomást szerezni – mondta rezzenéstelen arccal Gray, amivel igencsak meglepte Wendyt. – Pontosan a kibékülésünk miatt kell ezt titokban tartanom Juvia előtt. Végre megint szóba áll velem, amire mostanában nem sok esélyt láttam. Ezért mindkettőnknek az lenne a legjobb, ha csak barátok maradunk.

– Értem. De ugye tisztában vagy azzal a ténnyel, hogy bejössz neki? – tette fel határozottan a kérdést Wendy, majd folytatta. – A múltban sok rossz dolgot vétett ellened. Emlékszem rá, hogy pontosan miket is mondott rólad. Rengeteg ocsmány szó hagyta el Juvia-san ajkát, amiért nagyon haragudtam rá. Azonban az évnyitó óta Juvia-san viselkedése teljesen megváltozott. Mintha kicserélték volna a személyiségét. Ám számomra az a legszembetűnőbb változás, hogy Juvia-san sokszor elbambul, és ilyenkor csak is egy személyre koncentrál... Ugye mondanom se kell, hogy ki is ez a bizonyos ember?

– Jól tudom, hogy Juvia romantikus érzéseket táplál irántam. Ezzel nem mondtál nekem újat – válaszolta kedvetlenül Gray, majd megszüntetve a szemkontaktust, oldalra tekintett. – De ez mit sem változtat azon, hogy nem jöhetek össze Juviával. Most még biztosan nem... Túl korai lenne...

– Gray-san, kezdesz összezavarni. Az előbb még arról beszéltél, hogy örökké titokban akarod ezt tartani, most meg már azt mondod, hogy túl korai lenne Juviával összejönni? Kérlek, ezt fejtsd ki bővebben – ecsetelte nyugodt hangnemben Wendy, és gyengéden megérintve a fiú arcát, feléje fordította Gray fejét, így újból egymás szemébe néztek. – Szóval, miért gyötröd ennyire a saját lelkedet?

– Mert gyenge vagyok, Wendy. A mostani énem nem képes senkit sem megvédeni – kezdett bele a témába Gray, és a jobb kezével megérintette Wendy bal kezét, aki még mindig a fiú arcát fogta. – Mostanában az élet azért alakulhatott számomra kedvezően, mert Natsu-sensei mindvégig támogatott engem a nehéz időkben. Azonban Wendy, őszinte leszek hozzád: ha ő nem jelenik meg az évnyitó napján, akkor most biztosan nem beszélgetnénk itt, miképpen Juvia is sokat köszönhet Natsu-senseinek. A többiek szintúgy hálásak azért, amit értünk tett az elmúlt egy hónapban. Ezzel szemben mi történik akkor, ha valamilyen oknál fogva a sensei nem tud nekünk segíteni? Mi fog történni az osztályunkkal? Érted már, Wendy? Erősebb emberré kell válnom, mert különben fennáll a veszélye annak, hogy elveszítem a hozzám közelállókat. Ezt nem hagyhatom annyiban, mert Juvia, a sensei, a srácok, beleértve téged is Wendy... Nem akarlak elveszíteni titeket – magyarázta hosszasan Gray, amit Wendy érdeklődve végig hallgatott. – Sokáig magamra voltam utalva, ami miatt majdnem eldobtam magamtól az életet. Könyörgök neked, ne akard azt, hogy újból egyedül maradjak, mert egy újabb magányt már nem tudnék elviselni. Wendy, Natsu-sensei számomra olyan, mintha az apám lenne. A fiaként szeret engem. Ellenben tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy nem kedveled a tanárokat, és emiatt nincs is jogom elítélni téged. De Wendy, kérlek szépen, segíts nekem! Tudom, hogy Gajeelék valami rosszban sántikálnak, ezért bármit is akarnak tenni Natsu-sensei ellen, mindenáron meg kell akadályoznom!

Wendy nem szólt semmit, csak szótlanul figyelte a fiút, miközben elengedte annak arcát. Lehajtott fejjel, néhány másodperc erejéig a padlót bámulta, majd a rövid töprengést követően újból felnézett Grayre, aki kíváncsian várta a lány válaszát. Wendy időközben elsétált Gray mellett, majd komoly tekintettel hátranézett.

– Lenne egy feltételem, Gray-san... – mondta alig hallhatóan Wendy.

– Mi lenne az, Wendy?

– Ígérd meg nekem, hogy legalább addig a barátom maradsz, mígnem én is erős emberré nem válok, ahogyan te is azzá akarsz válni, Gray-san – válaszolta könnyes szemmel Wendy, ami nem kis döbbenetet váltott ki a srácból. – Hisz nem csak te gondolod úgy, hogy jelenleg hasznavehetetlen vagy. Nem csak te fáradozol azért, hogy valahogyan megvédd a szeretteidet. Hidd el, ahogyan te, úgy én se akarok egyedül maradni. Én se akarom a hozzám közelállókat elveszíteni – folytatta a beszédet Wendy, míg a könnyei lassacskán lefolytak az arcán. – Mi a válaszod, Gray? Szerinted a baráti köröd örömmel fogadná a hírt, miszerint egy újabb taggal bővülne a létszám?

– Hülye, ne mondj butaságokat! – Gray közelebb lépett a lányhoz, és gyengéden magához ölelte a megszeppent Wendyt. – Nálam a barátság nem csak egy bizonyos időtartalomra szól. Wendy, vannak emberek, akikről tudod, hogy soha senkinek nem akarnak rosszat, és örökké melletted állnak. Nem sok ilyen ember létezik. De hidd el, azért akad néhány személy, akit nyugodtan nevezhetsz barátodnak. Te pontosan ilyen lány vagy, Wendy. Bár egyben az exem is vagy, de ez nem változtat azon a véleményemen, hogy még mindig jó barátként viszonyulok hozzád. Wendy, bármi is történjen a jövőben, ígérem, örökké barátok maradunk.

– Örökké, mi? – kérdezett vissza mosolygósan Wendy, miközben visszaölelte a srácot. – Az exem vagy, de amikor „szakítottunk," akkor se éreztem igazán rosszul magam. Hisz legbelül mindvégig tudtam, hogy alapvetően mi csak barátok lehetünk, se több, se kevesebb...

– Igen, én is hasonlóan vélekedtem erről a kapcsolatról. Ettől függetlenül igazat mondok, amikor is azt állítom, hogy örülök annak, hogy hat hónap erejéig a fiúd lehettem. Miként te, úgy én is rengeteg tapasztalatot szereztem, amit a jövőben igyekszek majd hasznosítani – felelte mosolygósan Gray, és elengedte a lányt. – Wendy...

– Ne folytasd, Gray-san. Hiszen még rengeteg dolgot kell átbeszélnünk. Például arról is szót kell ejtenünk, hogy mit terveznek a többiek. Viszont jobb, ha ezt tőlem tudod meg: Gray-san, a mai nap sok veszélyt rejteget. A srácok eldöntötték, hogy ma mindenáron megszabadulnak Natsu-senseitől – szólt közbe Wendy, majd részletesen elmagyarázta, hogy az osztály többi tagja mit szándékozik tenni az osztályfőnökük rovására.