Juvia születésnapi partija után nem sokkal Gray és Nashi sikeresen hazajutottak. Gray a fáradtság miatt szeretett volna minél hamarabb lefeküdni. Ezzel szemben Nashi addig nem volt hajlandó elaludni, mígnem a papája fel nem hívja őket, hogy aztán jó éjszakát kívánjon nekik. A várakozás során a kislány gyorsan lefürdött, majd miután meghallotta az idősebbik fiú csengőhangját, száz százalékig meg volt győződve arról, hogy a papája hívja őket. A megérzése pillanatokkal később valóban beigazolódott, amikor is Gray felvéve a mobilt, beszélgetni kezdett Natsuval.

– Hali, Gray. Mi a helyzet arrafelé? Még Juviáéknál vagytok? – kérdezte kíváncsian a vonal túloldalán lévő férfi.

– Jó napot, sensei. Körülbelül egy órája jöttünk haza – felelte magabiztosan Gray.

– Értem. Nashival mi a helyzet? Jól viselkedett a hercegnőm? – puhatolózott érdeklődve Natsu.

– Igen, nagyon jó kislány volt. Ahogyan a többiek, úgy ő is kifejezetten élvezte a szülinapi partit. Sőt, a mai nap folyamán Minerva-san és Nashi-chan szinte elválaszthatatlanok voltak – válaszolt újfent Gray.

– Oh, ez érdekesnek hangzik. De ezek szerint mindegyikőtök élvezte Juvia-chan születésnapi partiját, aminek roppant örülök – mondta jókedvűen Natsu. – Viszont Gray, az a helyzet, hogy sajnos holnap csak késő este érek haza, szóval ne maradjatok fenn miattam.

– Rendben van, ám önnel minden rendben? Úgy hallom, ott eléggé nagy hangzavar van...

– Ne aggódj értem. Egy rendezvényen vagyok, ahol ma sok furcsa ember gyűlt össze. Viszont ennél többet nem mondhatok el neked. A lényeg, hogy jól vagyok, és holnap estére már otthon leszek.

– Rendben van, Natsu-sensei. Ám sensei, van mellettem valaki, aki mindenáron beszélni kíván önnel. Odaadom neki a telefont.

– Okés, köszi szépen. Jó éjt, Gray. Jah és kérlek téged, holnap ugyancsak viseld gondját Nashinak.

– Ne aggódjon, figyelni fogok rá. Jó éjt, sensei! – búcsúzott el Gray a másik embertől, majd a telefonját átnyújtotta a mellette toporzékoló lánynak.

xxx

– Szia, papa! – köszönt vidáman Nashi.

– Szia, hercegnőm. Hogy van az én kis drágaságom? – puhatolózott kíváncsian Natsu, akit boldog érzéssel töltött el az a tudat, hogy ismét hallhatja a kislányát.

– Jól vagyok. Képzeld papa, ma találkoztam Onii-chan osztálytársaival – reagált jókedvűen Nashi.

– Értem. Mesélj, milyen embereknek ismerted meg őket?

– Mindegyikük kedves és nagyon vicces. Főleg Sting-nii, aki sokszor tréfálkozott Minerva-neevel. Minerva-nee emiatt sokszor megkergette Sting bátyust, ám olyan is volt, hogy Yukino-nee őket üldözte, mert szerinte ők ketten rosszul viselkednek – magyarázta lelkesen Nashi, amit Natsu érdeklődve végighallgatott.

– Értem, ezt hallva biztosan mókás lehetett a buli – viccelődött Natsu, majd halkan elkuncogta magát. – Azonban azt hallottam, hogy te és Minerva nagyon jól kijöttetek egymással.

– Igen, ez igaz. Minerva-nee nagyon vicces, kedves ember, akivel ma sokat játszottam. Ráadásul gyönyörű lány, akárcsak Juvia-nee.

– Igazán? Szóval ők ketten szebbek, mint a legendás „Vörös tündér?"

– Tévedsz, papa! – válaszolta határozottan Nashi. – Nem emlékszel, apu? A Vörös tündér nem átlagos személy, így nem lehet őt senkivel se összehasonlítani. Tényleg papa, őt mikor láthatom?

– Gondoltam, hogy ezt fogod válaszolni – reagált tréfálkozva Natsu, majd folytatta. – Ezzel szemben a Vörös tündérnek mostanában nincs sok szabadideje. De ígérem, a közeljövőben látni fogod őt.

– Juhé! Alig várom már, hogy újból találkozhassak vele! – jelentette ki széles vigyorral az arcán Nashi. – Papa, amúgy holnap mikor jössz haza?

– Este tizenegy körül leszek csak otthon. Szóval ne aggódj, ha esetleg holnap nem találkoznánk. Hisz mire hazamegyek, addigra már ti régen szunyókálni fogtok.

– Oh, pedig azt hittem, hogy délután már itthon leszel... – mondta szomorkásan Nashi.

– Ne búsulj, Nashi. A papa nyomós okkal van távol, mert most valóban halaszthatatlan dolog történt. Azonban holnap is felhívlak téged, mert nem akarom, hogy az én hercegnőm miattam aggódjon. Okés?

– Igen.

– Vigasztalásképp pedig veszek neked egy itteni szuvenírt – szólott újból Natsu.

– Tényleg? De jó! – ecsetelte önfeledten Nashi. – Apu, alig várom már, hogy haza gyere. Nagyon szeretlek téged!

– Én is szeretlek, drága hercegnőm. Jó éjszakát kívánok neked. Apu holnap késő este ér haza, így addig is légy jó kislány és fogadj szót a bátyádnak.

– Úgy lesz, papa! Neked is jó éjszakát! Bye-bye!

– Bye-bye, tündérem – köszönt el Natsu a kislányától, majd ezt követően letette a telefont.

xxx

Mi az érdeklődés? Az érdeklődés egy érzés vagy érzelem amely figyelmet ébreszt bennünk valamely tárgyra, eseményre vagy folyamatra vonatkozólag. Ez egy általános fogalom, amely több specifikus pszichológiai kifejezést magában foglalhat, mint például a kíváncsiságot és bizonyos fokig a meglepetést. Az érdeklődésnek saját arckifejezése lehetséges, melynek a tág pupilla a legkarakteresebb ismertetőjegye.

A fiatal fiú egy fárasztó nap után végre-valahára rálelt a régóta keresett helyre, amiről eddig csak szóbeszédeket hallott. Állítólag itt olykor felbukkan egy titokzatos öregember, aki szinte mindent tudott a Bristol városában történő illegális harcművészeti bajnokságáról és annak „érdekes" múltjáról. A középiskolás srác egy pillanatra sem habozott és határozottan lépett be az eldugott sikátorban található csehóba. A bent tartózkodók rögvest elnémultak, amint megpillantották az ifjú harcost. Igen, hisz ő volt az illegális bajnokság vitathatatlan bajnoka, aki eddig még egyetlen egy mérkőzést se veszített el. A mindössze tizenhét esztendős fiú alaposan körültekintett, miközben megtörve a csendet, magabiztosan beszélni kezdett.

– Yajima-san itt van? – kérdezte kíváncsian a sötétlila hajszínben pompázó középiskolás srác, ám válasz nem érkezett. – Újra megkérdezem: Yajima-san itt van?

– Mit akarsz tőlem, kölyök? – érdeklődte mogorván az alacsony termetű öregember, aki egymagában ücsörgött egy távoli asztalnál.

– Lenne néhány kérdésem egy bizonyos férfiról, akiről maga biztosan sok információt tudna mondani – szólott ismételten a fiatalabbik, majd odabandukolt az idősebbikhez. – Ha szépen megkérem önt, válaszolna néhány kérdésemre?

– Hmm... Nem is tudom... – reagált közömbösen Yajima. – Azt akarod, hogy ingyen beszéljek? Kölyök, ezt te se gondolhattad komolyan...

– Akkor árulja el, hogy mit akar az információkért cserébe?

– Harmincezer ékkő jól hangzik?

– Legyen inkább húszezer. Ha pedig a mondandója számomra érdekesnek hangzik, adok ezen kívül még húszezret. Áll az alku, Yajima-san?

– Pimasz kölyök. Pont úgy viselkedsz, mint anno az apád...

– Elég a mellébeszélésből – szólt közbe gorombán a fiú, majd miután leült az asztalhoz, a pénztárcájában kotorászott. – Tessék, húszezer ékkő, ahogyan megegyeztünk. Most pedig beszéljen nekem egy férfiról, akinek a beceneve „Szalamandra."

– Szalamandra? De régen hallottam már ezt nevet – kezdett bele alig hallhatóan Yajima, aki egy kissé meglepődött a név hallatán. – Emlékszem rá, amikor is az arénában sorban megnyerte az összes küzdelmet. Senki se tudta felvenni vele a harcot. A legtöbb kihívója már az első ütésétől padlót fogott. A leghosszabb küzdelme talán hét percig tartott, de akkor se ő volt hátrányban. Az ellenfele egyszerűen nem szándékozott veszíteni, aki nagy nehezen többször is talpra állt. Azonban hiába volt elszánt harcos, Szalamandra ellen még ő sem nyerhetett. Hogyan is nyerhetett volna, hiszen egy ember nem képes legyőzni egy démont...

– Démon? – kérdezett közbe csodálkozva a tinédzser srác. – Ezt kifejtené nekem?

– Szalamandra harcközben nem kegyelmezz a riválisának. Egy világhírű profi bokszoló is megirigyelné az ütése erejét. Viszont amikor megvadul, akkor addig támad, mígnem az ellenfele magatehetetlenül össze nem csuklik. Szinte mindig a létfontosságú szerveket veszi célba. Viszont elárulok neked egy titkot: harc közben kerülni kell ellene a szemkontaktust. Azzal a tekintettel sok emberre hozta már a frászt. Félelmükben mind remegni kezdtek, miközben igyekeztek távol maradni tőle. Érted már, kölyök? Szalamandrának elég az emberre csúnyán néznie, és abban a pillanatban felülkerekedik a másikon...

– Ezt a marhaságot! – ecsetelte gúnyolódva a fiú, majd folytatta. – A pillantásával megfélemlíti a riválisát? Sajnálom, de szerintem ez egy orbitális hülyeség...

– Valóban így gondolod? Akkor miért nem kérdezed meg az apádat erről? Ő egyszer már harcolt Szalamandra ellen, és eddig ő bírta a legtovább – mondta alig hallhatóan Yajima, míg a vele szemben ülő bosszúsan ökölbe szorította a kezét. – Idefigyelj, kölyök: tisztában vagyok azzal, hogy erős harcos vagy. Sose adod fel, ami becsületre méltó dolog. Ellenben azt javaslom neked, hogyha netalántán találkoznál a Szalamandrával, semmi esetre se küzdj meg vele. Nagy tehetséggel vagy megáldva, ez tény és való. Szalamandra ellen azonban egy fikarcnyi esélyed sincs – tette hozzá még megjegyzésképp Yajima, majd folytatta. – Bár azt hozzá kell tennem, hogy már több, mint hét éve nem hallottam felőle. Egyik pillanatról a másikra bejelentette a közönség előtt, hogy soha többé nem fog illegális harcviadalokon részt venni. Senki se tudja, hogy miért döntött így, de mindenesetre a környéken azóta egyszer sem tűnt fel.

– Pedig mindenképpen meg kell találnom őt! – jelentette ki határozottan a fiú, majd mérgében az asztalhoz csapott. – Tönkretette az apámat! Szalamandra megszégyenítette az emberek szeme láttára, amivel örökre sárba tiporta apám becsületét! Végül egy baleset miatt az apámnak örökre fel kellett hagynia a harcművészettel. Hogy visszanyerjem a családom becsületét, mindenáron le kell győznöm őt!

– Értem. Azonban csalódást kell okoznom: senki se tudja, hogy Szalamandrának mi az igazi neve. Akkoriban többen is előszeretettel használták ezt a becenevet. A szóbeszédek szerint a „Bristoli Szalamandra" nem idevalósi. Akár csak te magad, ő is a keleti régióból érkezett. Ráadásul a küzdelmek során parókát, arckendőt és egy hosszú, fehér színű sálat viselt, így ennek köszönhetően a mai napig senki se tudja, hogy ki rejtőzött az álruha mögött – magyarázta hosszadalmasan Yajima, miközben elővett egy papírfecnit.

– Mi ez? – faggatózott a középiskolás, majd elvette a másiktól a papírt. – „A bosszúvágy megerősíti az ember lelkét, azonban ha makacsul ragaszkodunk hozzá, előfordulhat, hogy eltompít és gyengévé tesz." Nem értem, mégis miért adta ezt át nekem? – puhatolózott döbbenten a fiú, miközben a tekintetét le sem vette a másikról.

– Őszinte leszek hozzád: hazudtam azzal kapcsolatban, hogy már évek óta nem hallottam ő felőle. Viszont kíváncsi voltam egy-két dologra, így nem árulhattam el neked egyből, hogy ma valójában mégis találkoztam Szalamandrával, aki a mai nap folyamán figyelmesen végignézte az összes küzdelmedet. Természetesen ezt tette álruhában, így rajtunk kívül senki sincs tisztában azzal, hogy Szalamandra jelenleg is a városban tartózkodik. Ezzel szemben nagyon jól tudja, hogy ki fia vagy te, ahogyan az is a tudomására jutott, hogy meg akarsz vele küzdeni. Viszont nemrég határozottan kijelentette, hogy nem szándékozik ellened harcolni – szólott újonnan Yajima, majd felállt a helyéről. – Jut eszembe: „Romeó-kun, a pénteki napról hozzál nekem igazolást." Megkért, hogy ezt az üzenetet feltétlenül adjam át neked. Minden jót, kölyök. A maradék húszezer ékkőt meg tartsd meg – köszönt el a fiatalabbiktól Yajima, míg Romeo köpni-nyelni nem tudott, annyira váratlanul érte az utolsó mondat.

– Le-Lehetetlen... – mormogta fogcsikorgatva Romeo, majd felpattanva az asztal mellől, gyors léptekkel haladt a kijárat irányába. – Natsu-sensei, szóval maga lenne a híres Szalamandra? Ha igen, akkor készüljön fel, mert mindenképpen legyőzőm önt – tette hozzá még halkan Romeo, majd pillanatokkal később elhagyta a csehót...