– Ott vagyunk már? – kérdezte lelkesen Nashi, miközben kikukucskálva az üvegen figyelte Magnolia utcáit és annak gyönyörű építményeit. – Apu, ott vagyunk már?

– Mindjárt, kincsem! Hamarosan megérkezünk – válaszolta magabiztosan Natsu.

– Értem... – Nashi ezután újabb kérdést tett fel. – Papa, mikor fogjuk megvenni az új táskámat?

– Milyen táskát? – kérdezett vissza meglepődve a férfi.

– Hát az iskolai táskát! Tudod, nemsokára iskolás leszek – mondta jókedvűen Nashi. – Alig várom már, hogy iskolába járhassak.

– Uh, tényleg... – szólt a témához Natsu, majd folytatta. – Egy hónap múlva suli lesz, és még nem vettük meg a cuccokat. Táska, füzet, tolltartó, íróeszközök...

– Ruha is kell! – vágott a szavába a kislány. – Az iskolásoknak szép egyenruhája van.

– Ne aggódj, a ruhát nem felejtettem el. Vagyis Mavis-channak szóltam erről, így remélem megvette neked... – sóhajtotta erőltetett mosoly kíséretében az idősebbik. – Amúgy eszembe jutott, hogy a beiratkozásánál adtak valamilyen papírt, amin fel volt sorolva, hogy mit kell venni az elsősöknek. Ha jól emlékszem a tárcámba tettem. Mindegy, jövő héten körbejárjuk a várost, és ami kell, azt megvesszük! Jól hangzik, hölgyem?

– Juhé! – kiabálta lelkesen Nashi, amikor a kocsi nem sokkal ezután megállt egy ház előtt. – Papa, ez az új házunk?

– Bizony! – válaszolta szintén jókedvűen Natsu. – Mától kezdve itt fogunk élni.

– De apu, azok ott nem Zeref bácsiék? – faggatózott csodálkozva Nashi. – Ott vannak a mellettünk lévő háznál.

– Igen, ők azok. Hiszen az új kéglink éppenséggel az övék mellett helyezkedik el. A keresztapád új szomszédjai mi lettünk – magyarázta a lányának Natsu, majd kiszálltak a kocsiból.

A kertes ház kívülről elnyerte a lány tetszését, hisz a befüvesített udvaron volt egy hinta és egy csúszda is, amit még az előző tulajdonos hagyott hátra. Nem messze a hintától két kisebb, mozdítható foci kapu volt a kerítés mellé támasztva, míg a kosárpalánk a garázs ajtaja felett lett felszerelve, aminek leginkább Natsu örült. Ezt követően átlépve a küszöböt, belülről is megcsodálták az új lakhelyüket. Bár leginkább csak Nashi lepődött meg a tágas szobák láttán, hiszen Natsu az elmúlt két hónapban többször is járt itt, és a testvérével, Zereffel együtt rendezték be bútorokkal a kéglit. A férfi felesége, Mavis szintúgy segített a költöztetésben, ahogyan a hét éves fiúk, Larcade is körülöttük lebzselt, és a maga módján ő is igyekezett segítséget nyújtani. A szőke hajú fiú a szüleivel hamar átment Natsuékhoz, és ajándékként egy tálca süteménnyel lepték meg az új lakókat.

A gyerekek később az udvaron játszottak, míg a felnőttek a teraszon ülve beszélgettek.

– Nashi-chan mesélte, hogy már nagyon várja az évnyitót. Bárcsak Larcade is hasonlóan érezne...  – kezdett bele a témába Mavis, majd felsóhajtott. – Viszont én leszek az osztályfőnöke, ami az ő szempontjából nem hangozhat szerencsésnek...

– Lehet, de mindenesetre én örülök ennek – szólt hozzá a témához Zeref. – Teljesen olyan, mint én kiskoromban. Én pedig akkoriban mindent elkövettem, hogy ne kelljen tanulnom vagy suliba járnom. Ezért se értem, hogy végül hogyan lett belőlem tanár? – kérdezte viccelődve a fekete hajú.

– Erre a válasz roppant egyszerű: Mavis-chan mellett mazochista lettél! Ahogyan én is mire észbe kaptam, egy diplomával a kezemben jöttem ki a tanárképzőről – kapcsolódott be a beszélgetésbe Natsu.

– Ez nem is igaz! Zeref már előttem is ilyen beállítottságú volt. Arról pedig nem tehetek, hogy ráadásul még ezt élvezi is... – magyarázta kétségbeesetten a fiatalabbiknak Mavis, amin Natsu jót nevetett.

– Hát, végül is ebben igazad van. Onii-san a maga módján mindig is különc volt. Igaz, Onii-san? – kérdezett vissza vigyorogva Natsu.

– Különc? Ezt pont te mondod? – Zeref ezután közelebb hajolt az öccséhez és sugdolózni kezdett. – Viszont elárulok egy érdekes dolgot: szeptemberben egy valóban létező, különc osztállyal fogsz találkozni, akiknek a két év alatt négy osztályfőnökük volt. Mondanom se kell, mindegyikük felmondott azóta. A srácok pedig most lesznek tizenegyedikesek.

– Aha, de ez engem nem nagyon izgat – ecsetelte értetlenkedve Natsu. – Vagy netalántán azt akarod mondani, hogy engem illet meg az a megtiszteltetés, hogy szerény személyem lesz az új osztályfőnökük?

– Eltaláltad, öcskös! Te lettél a kiválasztott. Szóval sok sikert hozzájuk. Csak tizennégyen vannak ugyan, ám a helyedben mindig figyelnék arra, amit mondanak. Biztosra veszem, hogy téged is ki akarnak csinálni...

– Engem kicsinálni? Hidd el, ez számukra lehetetlen feladat lesz – reagált határozottan a kijelentésre Natsu. – De legalább tisztában vagyok azzal, hogy az első évem már is kihívásokkal teli lesz. Köszi az infót, tesó. Gondolom nem miattad döntött így az igazgató, és természetesen te nem befolyásoltad a döntését illetően...

– Áh, én ilyet sosem tennék – mentegetőzött Zeref, aki próbálta visszatartania nevetést, ám végül nem bírta tovább és hangosan röhögni kezdett.

– Úgy tudtam...

– Ne izgulj emiatt, Natsu-kun. Annyira nem vészes egyénekből áll az osztályod. Egyszerűen csak szeretik magukra felhívni a figyelmet. Pont olyanok, mint amilyen anno te is voltál – szólt a férfihoz Mavis, míg a férje végre-valahára abbahagyta a nevetést.

– Ez igaz! – Zeref egyetértve a felesége kijelentésével, komoly hangnemben kezdett el beszélni. – Natsu, hülyeségnek tűnhet, de jelenleg te vagy a kölykök egyetlen reménye. Neked kell őket a helyes ösvényre terelni. A képességeidet ismerve biztosan állíthatom, hogy sikerül megváltoztatnod a gondolkodásmódjukat. Te lehetsz a példaképük. A férfi, akire bátran felnézhetnek. De ehhez meg kell nyílnod előttük. Ha megismerik az igazi Natsu Dragneelt, onnantól kezdve teljesen másképpen fognak hozzá állni az élethez. Egy szó, mint száz: készítsd fel őket a valóéletre – mondta magabiztosan Zeref, majd megpaskolta a testvére vállát.

– Nyugi, már a kezdetektől fogva ez volt a tervem. Nem vagyok híve a hagyományos módszereknek, ám most inkább hanyagoljuk ezt a témát. A szeptember még messze van, az augusztus meg csak jövő héten kezdődik el. Inkább menjünk valamerre kirándulni – zárta le a témát Natsu, majd előrukkolt egy új témakörrel. – Bár holnap Nashival együtt nagy bevásárlást tartunk, de ettől függetlenül valamelyik nap elviszem őt a Nara Parkba.

– Az Iszuien kertet is megnézitek? – kérdezte csillogó szemmel Mavis, akiről köztudott volt, hogy szeret kirándulni.

– Persze! Ha már ott vagyunk, természetesen oda is bekukkantunk. Nektek lenne kedvetek jönni? – kérdezett vissza a rózsaszín hajú.

– Hmm... – töprengett gondterhelten Zeref. – Csütörtök jó lesz? Akkor éppenséggel ráérek.

– Miért? A többi nap mit csinálsz?

– Illegális ketrecharc viadalokon veszek részt és zsinórban már negyvenhárom győzelemnél tartok – mesélte büszkén Zeref, amit Natsu tátott szájjal hallgatott.

– Komolyan mondod?

– Dehogy, csak hülyülök – válaszolt a kérdésre Zeref, közben pedig nevetett. – Az igazat megvallva, nyáron heti két-három alkalommal szoktam segíteni Acnologiának, aki mellesleg korrekten ide is adja a fizetésemet.

– Baszki, ezt nem is tudtam. Régen láttam már a csávót. De legutóbb éppenséggel nem cigi csempészettel foglalkozott? – puhatolózott csodálkozva Natsu.

– Oh, azt már három éve abbahagyta – felelt a kérdésre Mavis. – Acnologia-kun olyannyira sok pénzt gyűjtött össze, hogy három éve vett egy nagy horgásztavat, amit már lassan két éve üzemeltet. Azóta persze még jobban él, de ettől függetlenül még mindig az a srác maradt, akit anno jól megismertünk.

– Váó, akkor jó világa van. Augusztusban száz százalék, hogy Nashival beiktatunk egy apa-lánya horgászatot. Amúgy Zeref, te mégis mit csinálsz ott? – érdeklődött összeráncolt homlokkal az ifjabbik fivér.

– Van ott neki egy horgászboltja is, ahol mindenféle horgász cuccokat árul. Nekem meg éppenséggel az a feladatom, hogy a régióban kiszállítsam az interneten megrendelt árukat. Nem bízik a futárszolgálatokban, így ezt a saját embereivel csináltatja meg. A sofőrjei az egész országot bejárják, ám én legfőképpen a környéken sofőrködöm. Sőt, egy éve már horgász csali gyártással is foglalkozik, és annyira belejött ebbe, hogy a régióban az összes kisebb horgászboltot ő látja el bojlival, meg hasonló horgász cuccokkal... – magyarázta el jókedvűen Zeref, majd folytatta. – Nem mondom, hogy szeretek sofőrködi, de heti két-három napot kibír az ember. Főleg úgy, hogy a műszak csak nyolcórás, és ahogy említettem, az órabér jóval az átlag fölött van Acnologiánál. Tényleg, neked nincs kedved jönni? Mert csak egy szavadba kerül, és szólok neki.

– Köszi, de ezt a nyarat most kihagyom. Az elmúlt két hónapban sok teendőm akadt, így Nashi főleg Layla-sannéknál nyaralt. Ezért úgy döntöttem, hogy az augusztust végig rászánom. Lesz majd minden: kirándulás, horgászás, strandolás... – elmélkedett vidáman Natsu, amikor eszébe jutott valami. – Jah, amúgy augusztus harmincadikán szülinapi buli lesz, amire mindhárman hivatalosak vagytok.

– Akkor is jöttünk volna, ha nem hívsz meg. A keresztlányom buliját sose hagynám ki – mondta viccelődve Zeref, amivel Mavis is egyetértett. – A srácok közül hívsz meg valakit?

– Mindenkit meghívtam a régi bandából – reagált a kérdésre Natsu. – Alzack-san, Bisca-san és Asuka-chan biztosan jönni fog. Loki, Lyon, Virgo, Aries és Aquarius szintúgy itt lesz. Ahogyan Jude-san és Layla-san se hagyná ki az unokájuk születésnapját. Mard Geer, Seilah, Jackal, Tempester és Kyoka... Róluk úgy tudom, hogy aznap nem érnek rá, de ez még nem száz százalék. Sorano, Erik, Kinana, Macbeth, Richard és Sawyer tuti nem jön. Acnologiával még nem beszéltem, de őt ismerve úgy se jönne el – magyarázta a meghívottak kilétét Natsu. – Így is sok felnőtt lesz itt, de legalább Asuka-chan és Larcade-kun személyében Nashi nem fog unatkozni.

– Ilyen társaság mellett unatkozni? Ez a szó ismeretlen a mi szótárunkban – ecsetelte boldogan Mavis, amivel a két férfi is egyetértett.

xxx

Az esti órákban Nashi az új szobájában pihent, miközben Natsu egy könyvből olvasott fel neki. A lány érdeklődve hallgatta az édesapját, hisz az mindig lelkesen adta elő a történeteket. Olykor Natsu annyira beleélte magát a mesélő szerepébe, hogy a végén egy teljesen új mesével rukkolt elő, amivel mindig megtudta lepni a lányát. A fordulatokkal teli események mindig tanulságosan fejeződtek be. Natsu ezzel is igyekezte a lánya érdeklődést fenntartani, ám sokszor Nashi volt az, aki a válaszaival sikeresen kizökkentette a férfit a mesélésből. A mostani eset se volt különb, hiszen ahogyan az lenni szokott, a rózsaszín hajú lány kijelentése megdöbbentette a férfit.

– Papa, a mesékben a hercegnőknek miért nincs mamájuk? – kérdezte kíváncsi tekintettel Nashi, amivel alaposan meglepte az édesapját.

– P-persze, h-hogy van nekik – hebegte csodálkozva Natsu. – Miért gondolod azt, hogy a hercegnőknek nincs mamájuk?

– Mert a mesékben mindig csak a papájukat említik meg – reagált szomorkásan Nashi. – Lehet, hogy ők is elveszítették a mamájukat? Olyanok, mint amilyen én is vagyok?

– Nashi... – Natsu miután megértette a lánya problémáját, lefeküdt Nashi mellé és gyengéden a mellkasához ölelte.

– Apu, én rossz kislány vagyok? Azért nincs mamám, mert rossz dolgot csináltam? – faggatózott búsan Nashi.

– Ez nem igaz! Te semmiről se tehetsz. Édesem, ne okold magad anyu miatt! Hiszen te vagy a létező legszebb személy, akit valaha is a karjai közt tarthatott – magyarázta a lányának Natsu, majd folytatta. – Rád mosolygott, majd megpuszilta a homlokodat. Büszkén hangoztatta, hogy mennyire boldog a látványodtól. A hozzád intézett szavai pedig teljesen megnyugtatott téged. Abban a pillanatban abbahagytad a sírást...

– Tényleg? – érdeklődött döbbenten Nashi. – Mit mondott anyu?

Natsu egy rövid pillanat erejéig hezitált, de végül úgy döntött, hogy elmondja Lucy utolsó szavait. Miután összeszedte a gondolatait, a rózsaszín hajú elérkezettnek látta az időt, hogy megválaszolja Nashi kérdését.

– Álmodj, amit csak akarsz! Menj, ahova szeretnél! Légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél! Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak. Akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni. Jól jegyezd meg, Nashi: sírj annyit, amennyit sírni akarsz! Felfrissülsz a sírás után, és újra képes leszel nevetni. Nashi, ápold a kapcsolatod a barátaiddal és a családoddal! Ők azok, akikre mindig számíthatsz és a legnehezebb pillanatokban is melletted maradnak.

Légy őszinte, és ha szeretnél valamit, nyíltan kommunikáld. Légy kedves és odaadó. Mosolyogj sokat! Fontos, hogy sose ragadj le a múltban. Nashi, soha ne feledd: anya és apa bárhol is legyen, mi mindig, minden körülmények között szeretni fogunk téged! Nagyon szeretlek téged, Nashi! – Natsu lassan, halkan beszélt a kislányához, aki közben elkezdett pityeregni. – Érted már, hercegnőm? Anyu nagyon szeretett téged. Szóval még véletlenül se gondold azt, hogy rossz gyerek vagy. Semmit se követtél el, ami miatt igazán bánkódnod kéne.

– Papa... – Nashi keservesen sírdogált, miközben Natsu szótlanul ölelte tovább a lányát. – Papa, ma irigy voltam Larcade-kunra. Azért, mert neki van mamája... Nashi ezért rossz kislány...

– Jelenlegi is irigykedve gondolsz Larcade-kunra? – kérdezett vissza kíváncsian Natsu, aki közben gyengéden megsimogatta a lány buksiját.

– Nem! – felelte határozottan Nashi. – Larcade-kun kedves fiú. Ő semmiről se tehet. Én vagyok az, aki rossz dolgokra gondolt...

– Értem. Ám úgy látom, hogy elfejtetted az ígéretünket. Pedig reggel is elmondtam, hogy egy kicsit még várnod kell.

– Apu? – szipogott szomorúan Nashi, aki a kezeivel letörölte a könnyeit. – De-de...

– Emlékszel az angyalos mesére? – puhatolózott érdeklődve Natsu, amire Nashi nemmel felelt. – Arról szólt, hogy anyu mielőtt eltávozott volna az angyalok világába, utolsó feladatként megbízott valakit, hogy vigyázzon kettőnkre. Tudod, ez az ember éppenséggel Magnoliában él. Ő lenne az a bizonyos személy, akiben a mama megbízott...

– Honnan tudod, hogy itt él? – kérdezte csodálkozva Nashi. – Ismered őt, papa?

– Éppenséggel semmit se tudok róla. Fogalmam sincs, hogy ki lehet ő, de éppen ez benne a muris – mondta mosolygósan Natsu.

– Muris? – Nashi nem értette, hogy a papája miről beszél.

– Bizony, muris lesz. Az élet sok meglepetést tartogat, amik közül néhány nagyon vicces – felelt a kérdésre Natsu, majd folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy ez az illető egy cseppet sem átlagos, és valószínűleg ki fog tűnni a tömegből. Ebben teljesen biztos vagyok...

– Kitűnni? Úgy, mint az a vörös hajú néni idefele jövet?

– Vörös hajú néni?

– Igen! – mondta most már jobb kedvűen Nashi. – Az a néni nagyon gyönyörű volt. Hosszú, vörös színű haja volt. Olyan szép volt, mint egy mesebeli tündér.

– Oh, értem... – ecsetelte bizonytalanul Natsu, aki nem emlékezett arra, hogy az út során látott volna akár egy vörös hajszínben pompázó személyt is. – Szóval úgy nézett ki, mint egy tündér?

– Igen! Bár csak egy pillanatig láttam, de az a néni hasonlított azokra a tündérekre, akikről néha szoktál mesélni esténként – felelte vigyorogva Nashi, míg Natsu csodálkozva hallgatta őt. – Papa, tényleg nem vetted észre a nénit?

– Biztosan az útra koncentráltam, de legközelebb megígérem, hogy figyelmesebb leszek. Ezzel szemben úgy látom, hogy már nem vagy szomorú, aminek kifejezetten örülök – jelentette ki a meglátását Natsu, majd megpuszilta Nashi arcát. – Hercegnőm, te jó kislány vagy. Azért éreztél bűntudatot, mert valójában nem akartál rosszat Larcade-kunnak.

– Igen, most már én is tudom – reagált mosolyogva a férfi kijelentésére Nashi, majd viszonozta a puszit. – Köszönöm, papa! Nagyon szeretlek téged!

– Én is téged, drága egyetlenem – mondta boldogan Natsu, majd kimászva az ágyból, betakarta a lányát. – Későre jár, ideje lepihennünk. Jó éjszakát, hercegnőm! Szép álmokat!

– Neked is, apu! Jó éjt! – vigyorogta jókedvűen Nashi, aki pár perccel később már az igazak álmát aludta.

Natsu végül halkan, lábujjhegyen járva kisétált a szobából, majd csendben bezárta maga mögött az ajtót. Elindulva a saját szobája felé, hosszasan töprengeni kezdett. A lánya kijelentése teljesen megdöbbentette, bár szerencséjére ezt Nashi nem vette észre.

– Igazad volt, Lucy – mondta ki halkan a gondolatait Natsu, majd folytatta. – Tényleg úgy történt, ahogyan azt megjósoltad. Nashi látta őt. Ezzel szemben honnan tudtad, hogy ezt fogja majd mondani? Ráadásul az én figyelmemet miképp kerülhette el? Én miért nem láttam a vörös hajú „tündért"? – kérdezte önmagától Natsu, majd hanyatt dőlve lefeküdt az ágyában.