Reggel hatkor a lakosság többsége még az igazak álmát aludta, miközben néhányan felkészülve az eljövendő megmérettetésre, elszántan edzettek Magnoliában, azon belül is a Shiki-parkban. Az erdei futás során a csapat igyekezte a legjobbját nyújtani, ám azzal a ténnyel ők is tisztában voltak, hogy ennyi idő bizony kevés ahhoz, hogy erőnlétben túlszárnyalják a rivális röplabda csapatot. Az egyéni képességek illetően se ők voltak előnyben, ahogyan a 11. E osztálya csupán csak két tapasztalt játékossal rendelkezett, akik régebben versenyszerűen röplabdáztak. Velük ellentétben, a másik négy tag eddig csak hobbi gyanánt röplabdázott. Azonban ennek tudatában se hagyott alább a lelkesedésük és minden erejüket beleadva folytatták tovább a futást. Egy órával később fáradtan ültek le a park mentén található padok egyikére.

– Fáradt vagyok – mondta nehézkesen Levy, majd ivott a kulacsából. – Lépni nem bírok, nemhogy futni...

– Jah, ezzel én is így vagyok. Elszoktam a futástól – reagált Juvia szintúgy fáradtan, aki ugyancsak ivott néhány kortyot. – Komolyan, még délután is lesz edzés?

– Bizony, de ott nem a futáson lesz a hangsúly – válaszolt a kérdésre Minerva. – Labdás edzés lesz, azon belül is a fogadást, a feladást és az ütést fogjuk gyakorolni. Az idő sajnos nem nekünk kedvez, szóval az alapokat kell még jobban elsajátítanunk.

– Jól mondod, Minerva-san – helyeselt jókedvűen Yukino, majd folytatta. – Ezen kívül megtanítunk nektek néhány „titkos" kézjelet, amivel egymást segítve, megnehezíthetjük majd az ellenfeleink dolgát. Bár sajnos abban is igaza van Minerva-sannak, hogy a felkészülésre szánt idő roppant kevés... 

– Ne szomorkodj, Yukino-chan! – szólt a témához vigyorogva Levy. – Amíg te és Minerva-chan a pályán vagytok, addig a másik csapatnak esélye sincs ellenünk. Hisz végül is mindketten tehetséges röplabdázók vagytok. Mi négyen is mindent beleadunk az edzésekbe, aminek köszönhetően jövő hét pénteken verhetetlenek leszünk!

– Ez a beszéd, Levy-chan! Ha összedolgozunk, akkor biztosan győzni fogunk – ecsetelte most már mosolygósan Yukino, majd témát váltott. – Apropó, Gray-san hol van?

– Biztos Nashi-channal beszélget telefonon – reagált elsőnként a kérdésre Sting, miközben letörölte az izzadságot az arcáról. – De nyugi, nemsokára visszajön.

– Nashi-chan? Ki az a Nashi? – puhatolózott meglepődve Juvia.

– Oh, ő csak egy fiatal egyetemista lány, akivel elvileg egy házban él – felelte magabiztosan Sting, amit Juvia tátott szájjal vett tudomásul. – A múltkor suli után Grayjel együtt beültük egy gyorsétterembe, amikor ez a Nashi nevű lány felhívta. Bár fogalmam sincs, hogy mit mondhatott neki a csaj, de mindenesetre Gray eléggé boldognak tűnt. Viszont hiába kérdezgettem erről, mert ezzel szemben mindig kitért a kérdések elől és inkább témát váltott.

– Ácsi, de ez még nem jelenti azt, hogy ennél a bizonyos „Nashi-channal" lakik – mondta el határozottan a véleményét Juvia, ami nem kis döbbenetet váltott ki a többiekből. – Vagyis ebben azért nem lehetünk száz százalékig biztosak...

– Hidd el, tuti nála él – szólott újból Sting. – Eddig kétszer hallottam őket beszélni, és Gray a végén mindig azt mondta, hogy „Otthon majd találkozunk." Ahogyan biztos forrásból tudom, hogy a csaj egyetemista.

– Aha... Te és a „biztos" forrásaid... Ez már rosszul hangzik – dünnyögte halkan Minerva, amit szerencséjére a fiú nem hallott meg.

– Hihetetlen – beszélt csodálkozva Yukino. – Nem gondoltam volna, hogy Gray-san az idősebb nőket preferálja.

– Ez nekem is új infó róla – mondta kissé lehangoltan Juvia, amikor is megjelent a fekete hajú fiú. – Gray... – mondta alig hallhatóan a kék szemű lány, miközben összeráncolt homlokkal figyelte az előtte állót.

– Igen, mi az? – érdeklődött kíváncsian Gray, ám válasz nem érkezett. – Juvia?

– Végre-valahára, hogy megérkeztél! – jelentette ki mérgesen Juvia, majd felpattant a helyéről. – Tudhatnád, hogy nincs időnk most lazsálni! Muszáj mindent beleadunk az edzésbe! Ezért most büntetésből két kör futás lesz mindenkinek!

– Őő... Oké... – hebegte értetlenül Gray, majd Juvia vezérletével futásnak eredt, míg a többiek hátul kocogva figyelték a párost.

– Szerintetek Juvia-chan féltékeny? – tette fel a fontos kérdést Levy.  

Mi a féltékenység? A féltékenység olyan érzelem, melyet az alany, ha valaki, akitől vágyik valamire, legyen az figyelem, szeretet vagy gyengédség, azt egy harmadik személynek nyújtja. Például egy gyerek féltékeny lesz, ha a testvére kap édességet, de ő nem. A féltékenység nem egyszerűen abból ered, hogy valaki nem kapja meg, amire vágyik: a gyerek féltékenységét még csillapítja, ha ő is kap az édességből, de egy féltékeny szerető már kizárólag magának akarja a szeretett személy figyelmét. A párkapcsolatában akkor féltékeny valaki, ha attól fél, hogy a párja hűtlen, megcsalja valakivel. De féltékeny az az ember is, aki valakit rossz szemmel néz, mert fél, hogy háttérbe szorul miatta, például a munkahelyen...

– Tuti, hogy féltékeny – reagált a kérdésre Yukino.

– Biztos vagyok benne, hogy féltékeny arra a Nashi nevezetű lányra – mondta el a meglátását Minerva. – Bár szerintetek nem furcsa az, hogy Juvia egy olyan srácot kedvel, akiről évekig csak rosszat mondott?

– Talán tényleg féltékeny egy csöppet, de szerintem itt többről van szó – ecsetelte Sting, miközben a két embert figyelte. – Igaz, hogy Juvia-san nem piszkálja már Gray-t, ám ezen kívül semmi más nem változott. Ők ketten nem nagyon beszélgetnek egymással. Az is egyértelműen látszik, hogy Gray az, aki inkább nem szándékozik vele beszélni...

– Értem. Ezek szerint Juviát valójában ez aggasztja. Való igaz, hogy a múltban sok rosszat tett Gray ellen, amit ugye nem lehet egyik pillanatról a másikra elfelejteni. Gray talán még neheztel emiatt Juviára, ellenben Juvia valamilyen „általános iskolai" balhé miatt szintúgy sokáig haragudott Grayre – szólt a témához Minerva, majd hosszasan töprengeni kezdett. – Mindegy, részünkről az lenne a leghelyesebb döntés, hogyha békén hagynánk őket. Ha eljön idő, megbeszélik egymás közt a problémájukat.

– Igen, ezzel egyetértek. Bár azt ne felejtsük el, hogy régen mi is mondtuk ezt-azt Gray-sannak, amivel biztosan megbántottuk őt... – tette hozzá még megjegyzésképp Yukino. – A közeljövőben illő lenne Gray-santól bocsánatot kérnünk.

– Valóban ezt kellene tennünk. Én pedig már tudom is, hogy miképpen is fogjuk ezt csinálni – jelentette ki mosolygósan Sting, majd miután befejezték a reggeli edzést, gyorsan haza siettek, és onnan pedig egyenesen a Fairy Tail felé vették az irányt.

xxx

A Fairy Tail Gimnáziumában összesen hét testnevelés tanár tanított, akik természetesen más tantárgyakban is jeleskedtek. Gildarts-sensei a testnevelésen kívül matematikát és informatikát, Laxus-sensei angolt, Mirajane-sensei biológiát, Zeref-sensei földrajzot, Erza-sensei matematikát, Elfman-sensei németet, míg Natsu-sensei történelmet oktatott az iskolában.

Az ebédszünet alatt, a testnevelési irodában többnyire kellemes a légkör, hisz a társaság tagjai nagyon jól elvoltak egymással, és sokszor viccelődtek a másikkal. Azonban most a kellemes hangulatnak nyoma se volt. Zeref idegesen csapott rá az asztalára, míg a többiek csendben hallgatták, ahogyan az idősebb fivér lassan öt perce szidja az öccsét.

– Öcskös, hidd el, én nagyon szeretlek téged. De ezt tudod jól, mert lehetett bármiféle problémád, én mindig a te oldaladon álltam. Azonban most túl messzire mentél! Oké, elhiszem, hogy mindenáron segíteni akarsz a diákjaidon, ami amúgy nagyon szép gesztus tőled! Viszont néha úgy érzem, hogy nem gondolkodsz előre, és csak mész a magad fejed után... – magyarázta mérgesen Zeref, majd leült a székébe. – De komolyan, mi a francért csináltad ezt?

– Zeref-nii, nem kérem azt, hogy megértsd a döntésemet. Én csupán annyit akarok, hogy bízz bennem – szólt a fivéréhez Natsu, aki eddig többnyire csendben hallgatta, ahogyan Zeref kioktatja őt. – Hidd el, nem lesz semmi baj.

– Nem is tudom, Natsu – mondta rosszkedvűen Zeref, majd folytatta. – Tényleg ennyire bízol abban, hogy az osztályod nyer? Őszintén: mennyi esélyt látsz arra, hogy a 11. E összeverbuvált csapata legyőzi Serena röplabda csapatát, akik tavaly az országos bajnokságban a legjobb nyolc közé jutottak?

– Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy Gray-kunnék fognak nyerni – ecsetelte magabiztosan Natsu, amivel sikeresen meglepte nem csak a bátyját, hanem az egész testnevelési kart. – Minerva és Yukino a korosztályuk legtehetségesebb röplabdázói. Levy az apró termete ellenére erős lábbakkal rendelkezik, és az átlagnál jóval magasabbra is képes felugrani. Juvia talán átlagos lánynak tűnik, ám remek labda érzékkel van megáldva, miként megvan benne a kellő akaraterő és elszántság, ami egy sportolónál fontos tényező. Sting a kosárlabdán kívül minden sportágban otthonosan mozog, és kiváló reflexszel van felruházva. Gray-kun külső szemlélőként visszahúzódó, csendes, félénk típusú fiúnak látszik, ám ez tényleg csak a látszat. 

Hiszen valójában eléggé szenvedélyes srác, miképpen meg van hozzá a képessége, hogy a körülötte élő emberekből a legjobbat hozza ki. Ehhez azonban hagyni kell őt kibontakozni. Bár igaz, ennek a csapatnak ő a legkiszámíthatatlanabb játékosa. A meccs kimenetele tőle függ a leginkább. Itt az a legfontosabb kérdés, hogy Gray-kun vajon túltudja-e szárnyalni önmagát vagy sem... Ellenben magam sem értem, hogy miért, de mégis úgy érzem, hogy Gray-kunnak sikerül majd felülkerekednie a nehézségein, és egy nap az osztálya egyik legmeghatározóbb tagja lesz – magyarázta el hosszasan a meglátását Natsu, aki végig a testvérét figyelte.

– Remélem, egy jós veszett el benned. Miképpen abban is reménykedek, hogy van egy vészterved is – sóhajtotta Zeref, aki kénytelen volt beletörődni az öccse döntésébe. – Kérlek, mondd, hogy van egy B-terved is, ha mondjuk mégse sikerülne nyerniük...

– Mondjuk, hogy van ilyen, bár...

– Igen? – kérdezte kíváncsian Zeref.

– Áh, inkább erről nem kívánnék szót ejteni. Már csak azért se, mert biztos vagyok benne, hogy a diákjaim fognak nyerni, aminek hála kirúgják Serenát – mondta idétlen vigyorral az arcán Natsu, míg Zeref ezt látván homlokon csapta magát.

– Natsu-kun, az tudnod kell, hogy én nektek szurkolok – szólt a témához jókedvűen Gildarts. – Azt a rohadékot sose kedveltem, mert mindig nagyra volt magával. Ezért is ütöttem meg tíz éve...

– He? Komolyan összeverekedett vele? – érdeklődött lelkesen Mirajane.

– Ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert verekedésről szó sem volt. Kizárólag csak én ütöttem – helyesbített Gildarts. – Bár akkor azt mondta, hogy így kirúgat, úgy kirúgat az iskolából, ám érdekes módon azóta egyszer sem hozta fel ezt a témát. Serena egy sunyi, gyáva alak, aki csak a gyengébbekkel mer kikezdeni.

– Igen, ez igaz. Ezért se értem, hogy egy ilyen ember miért taníthat a Fairy Tailben? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Laxus. – Amúgy egyszer én is megütöttem őt.

– Micsoda? – kérdezte eleinte döbbenten Mirajane, majd pillanatokkal később elnevette magát. – Oké, ez annyira nem meglepő, mert annál az incidensnél én is  jelen voltam. És, ha már úgy alakult, néhányszor én is adtam neki egy-két pofont, csakhogy érezze a törődést.

– Nee-san, ez komoly? – Elfman nem akart hinni a fülének. – Mi a fene? Van itt még valaki, aki esetleg megütötte azt a szerencsétlen fickót? – kérdezte kíváncsian Elfman, amikor Erza erőltetett mosoly kíséretében felemelte a jobb kezét. – Erza-san, még te is?

– Nocsak, ez igaz? – Natsu szintúgy meglepődve fogadta ezt a hírt. – Te miért verted meg?

– A karácsonyi partin megpróbált felcsípni engem és mivel nem fogta fel, hogy én nem akarok tőle az égvilágon semmit se, egyszerűen tökön rúgtam őt – reagált vörös orcával Erza, aki nem volt büszke erre a tettére. – Mentségemre szóljon, hogy aznap egy kicsit többet ittam a kelleténél és ezért reagáltam túl Serena-sensei közeledését...

– Hehe, erre emlékszem. Erza-chan tényleg megvadul, amikor alkoholt iszik – mondta nevetgélve Gildarts, miközben Erza még jobban elvörösödött. – Meg kell hagyni, a Fairy Tail történelmében eddig ez volt a legmókásabb buli. Főleg az tetszett, amikor Erza-chan... – tette hozzá még vigyorogva Gildarts, míg Erza kétségbeesetten befogta a férfi száját.

– Gildarts-sensei, inkább ne beszéljünk többet erről – mondta erőltetett mosoly kíséretében Erza, míg a többiek jókat múlattak Erza viselkedésén. – Visszatérve a meccshez: Natsu-san, én is nagyon drukkolok nektek! Ha pediglen segítség kell, akkor ne habozz szólni! Végül is nem lenne jó, ha emiatt elvesztenéd az állásodat...

– Köszönöm, Erza-san. Viszont lenne itt még egy fontos dolog, amiről most muszáj beszélnünk – kezdett bele az új témába Natsu, míg a kollégái figyelmesen végig hallgatták a másik ötletét, majd nem sokkal ezután erről is megszületett a végleges döntés...

xxx

Délután hat órakor véget ért a 11. E második edzése is. Az edzést követően a lányok jókedvűen beszélgettek egymással, majd lassacskán mindegyikük haza felé vette az irányt. Sting ellenben sietősen rohant a buszhoz, így utolsóként Gray lépett ki az öltözőből, miután a fiú úgy döntött, hogy indulás előtt még gyorsan lezuhanyzik. Miután átöltözött, csodálkozva vette észre a kék hajú leányzót, aki egy magazint olvasgatva a padon ücsörgött. Amikor a lány megpillantotta Gray-t, rögvest felpattant helyéről és elébe sietett.

– Te aztán nem kapkodod el – szólt hozzá durcásan Juvia. – Fél órát vártam rád!

– Juvia, te még itt vagy? – kérdezte meglepődve Gray, aki nem értette, hogy a lány miért van még itt. – Amúgy senki se kért meg arra, hogy várj meg engem...

– Gray, ráérsz most? Szeretnék veled négyszemközt beszélni – mondta határozatlanul Juvia, miközben az ujjaival babrált. – Vagy sietsz valahova?

– Hát, éppenséggel otthon még vár rám egy-két dolog... – válaszolta bátortalanul Gray.

– Kérlek téged, szánj rám egy kis időt. Csak néhány percet adj – szólott halkan Juvia. – Tíz perc lenne az egész.

– Oké. Gyere, üljünk le ide. – Gray és Juvia ezután leültek a padra, miközben a fiú még mindig nem értette, hogy a másik miért viselkedik ennyire félénken.

Mi a félénkség? A félénkség egy olyan érzelem, amely félelemmel, a kényelemérzet hiányával, vagy ügyetlenséggel jár együtt, különösen, ha valaki más emberek társaságában tartózkodik. Ez gyakran új helyzetekben vagy ismeretlen emberek környezetében fordul elő. A félénkség olyan emberek jellemvonása lehet, akik alacsony önbecsüléssel rendelkeznek. A félénkség erősebb formája a társas szorongás vagy szociális fóbia. A félénkség elsődleges meghatározó vonása egy nagyrészt ego-központú félelem, hogy mások mit fognak gondolni a személy viselkedéséről. Ennek eredménye, hogy a személy, egyre inkább fél cselekedni, vagy azt mondani, amit ő akar, mivel fél a negatív reakcióktól, hogy kinevetik vagy megalázzák, illetve fél a kritikától és az elutasítástól. Egy félénk ember egyszerűen ehelyett úgy dönt, hogy elkerüli a társas helyzeteket.

A padon ücsörögve pár percig csendben néztek maguk elé, miközben Juvia még mindig nem szólt egy szót sem. A lány végül összeszedve az erejét lassan, halkan beszélni kezdett.

– Ízé... Mostanában... Tudod, nálatok minden rendben van? – kérdezte kíváncsian Juvia. – Mármint érted...

– Ha erre vagy kíváncsi: már nem élek együtt Silverrel – reagált határozottan Gray, amivel sikeresen meglepte a lányt. – Szeptember elsején elköltöztem, mert már nem bírtam tovább ott maradni. Aznap azt is eldöntöttem, hogy többé nem akarok vele találkozni. A legjobb dolog pedig az, hogy mióta elköltöztem, sokkal jobb kedvem van. Az új lakhelyemen megbecsülnek és szeretnek engem. Az új „apám" pedig tényleg úgy szeret, mintha a saját fia lennék. A kislánya pedig úgy viszonyul hozzám, mintha kezdettől fogva vér szerinti testvérek lennénk.

– Oh, értem. Szóval még se volt igaza – mondta megkönnyebbülve Juvia, majd felsóhajtott. – Ezek szerint Sting „biztos forrása" újfent kudarcot vallott. Én hülye, meg egész nap emiatt idegeskedtem...

– Mármint? Miért is idegeskedtél?

– Ezt most inkább hagyjuk – reagált a kérdésre mosolygósan Juvia, majd felállt a helyéről. – Hé, Gray!

– Igen? Mi az? – puhatolózott érdeklődve a fiú.

– Jövő hét szombatra van programod? – faggatózott kíváncsian Juvia.

– Elvileg nincs. Miért kérded?

– Ízé... Esetleg lenne kedved eljönni a szülinapi bulimra? – kérdezte elvörösödve a kék hajú leányzó, majd folytatta. – Nálam lenne a parti, és rajtad kívül az osztályból csak Sting-kun, Minerva-san, Yukino-chan és Levy-chan jönne el. Mostanában úgyis sok időt töltünk egymás társaságában, így gondoltam te is eljöhetnél. Persze, ha nem akarsz, akkor nem muszáj jönnöd...

– Oké, megyek – válaszolta habozás nélkül Gray, aki ugyancsak felállt a helyéről.

– Tényleg eljössz? – Juvia nem akart hinni a fülének, annyira boldog volt a srác válaszától. – Remek, akkor jövő hét szombaton szeretettel várlak téged is. – Juvia és Gray néhány perc beszélgetést követően elköszönt egymástól, majd lassacskán hazafelé vették az irányt.