A Dragneel család két tagja péntek este úgy határozott, hogy nagy bevásárlás gyanánt elmennek a helyi szupermarketbe. Natsu a bevásárlókocsit tolta maga előtt, miközben az egyik kezében a bevásárló listát vizslatta. Nashi előtte bandukolva, többször rámutatott egy-egy polcon lévő termékre, amit mindenáron meg akart vetetni a papájával. A finom édességek, csokoládék látványa megbabonázta a kislányt, ám az édesapja ennek ellenére makacsul ragaszkodott a listán leírtakhoz, amiben ugye nem szerepelt csokoládé...

Azonban végül a férfi beadta a derekát, és mivel Nashi az első héten már több piros pontot is összegyűjtött az iskolában, Natsu megengedte neki, hogy a lánya kedvére válasszon magának édességet. Nashi nem habozott, és találomra rámutatott a bolt legdrágább csokoládéjára, amint látván Natsunak tátva maradt a szája. A kislány jókedvűen vigyorgott, miközben Natsu sóhajtva egy nagyot, a csokoládéért nyúlt.

– Csak vicceltem, papa! – mondta sunyi vigyorral az arcán Nashi, majd a polcról leemelt egy másik csokit. – Apu, inkább ezt vegyük meg!

– Biztos vagy ebben, hercegnőm? – kérdezte döbbenten Natsu, aki nem értette, hogy a lánya miért változtatta meg hirtelen a döntését. – Hiszen megvehetjük a másikat is. Mavis-chan mesélte, hogy az első héten nagyon ügyes voltál az iskolában, szóval szerintem megérdemled a drágább csokit...

– De apu, ez nem az enyém lesz – reagált Natsu kijelentésére Nashi. – Onii-chanak fogom odaadni. Megérdemli, mert tegnap is segített nekem – tette hozzá még megjegyzésképp a kislány, aki továbbra is jókedvűen mosolygott.

– Oh, értem már. Ez nagyon aranyos gesztus a részedről – mondta el a meglátását Natsu, majd megsimogatta a lánya feje búbját. – De ettől függetlenül magadnak is választhatsz egyet... – kezdett volna bele újból Natsu, amikor is észrevette, hogy Nashi furcsán viselkedik. – Mi a baj, Nashi?

– Papa, az a két ember egyfolytában minket néz – válaszolt Nashi, majd a felnőttek irányába mutatott. – Apu, az a bácsi nagyon hasonlít rád...

Natsu nem szólt semmit. Csöndben, határozottan hátratekintett, amikor is megpillantotta a lánya által említett személyeket. Rögvest felismerte őket. Körülbelül hét és fél esztendeje nem hallott felőlük, bár ez a legkevésbé se zavarta Natsut. Ez köszönhető annak is, hogy a legutóbbi találkozásukkor haragban váltak el egymástól. Csúnya konfliktus adódott közte és a rokonai között, ami örökké megváltoztatta Natsu életét. Hisz amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk, ők egyszerűen cserbenhagyták a fiúkat...

– Kicsim, menjünk innen – mondta rosszkedvűen Natsu, majd a lányával együtt elindult az ellentétes irányba.

– Natsu, várj! – szólt utánuk egy hosszú, fekete hajú nő, amit hallatán Natsu megtorpant. – Kérlek, ne menjetek el! Beszélnünk kell.

– Ha az emlékezetem nem csal, nekünk már semmi közünk sincs egymáshoz – szólalt meg újból Natsu, majd hátra pillantott. – Végtére is lemondtatok rólam, szóval nem is értem, hogy egyáltalán mit akartok most tőlem?

– Tudod, a bátyád említette, hogy nemrégiben visszaköltöztél Magnoliába. Azt is hozzátette, hogy tanárként elhelyezkedtél a Fairy Tailben – kezdett bele a magyarázatba a nő, míg Natsu némán, rezzenéstelen arccal hallgatta őt. – Zeref sok mindent mesélt rólad és a kislányodról, Nashi-chanról. Istenem, de nagyra cseperedett. Nagyon szép lányod van...

– Igen, tudom – ecsetelte közömbösen Natsu. – Magától értetődő, hogy a lányom az anyja szépségét örökölte. Azonban szerintem már így is sok időt fordítottam rátok. A soha viszont nem látására! Bye-bye!

– Fiam, kérlek téged, hadd magyarázzuk meg... – reagált bizonytalanul az idősebb rózsaszín hajú férfi, aki eddig csendben figyelte az eseményeket.

– Te csak meg ne szólalj! – mondta dühösen Natsu, aminek hallatán több ember is feléjük tekintett. – Szenilis lettél, vénember? Nem te mondtad anno, hogy soha többet nem akarsz engem látni? Véletlenül nem te lennél az, aki kitagadta a saját fiát? Komolyan kérdem, mi a francot akartok tőlem? Nem veszitek észre, hogy nincs szükségem rátok? – faggatózott mérgesen Natsu, majd folytatta. – Véssétek jól az eszetekbe: a bátyámmal felőlem nyugodtan tarthatjátok a kapcsolatot, mert ahogyan eddig, úgy igazából se most, se a jövőben nem fog érdekelni ez a dolog. Engem nem érdekel, hogy ellentétben velem, Zereffel jó viszonyban vagytok. Azonban én rohadtul nem vagyok rátok kíváncsi! Egyszerűen nem érdekeltek többé! Miként nem szeretnélek titeket a lányom közelében látni! Remélem, érthetően fogalmaztam. – Natsu ezután megfogta Nashi kezét, majd a bevásárlókocsit tolva a pénztárhoz bandukoltak.

A két ember szomorúan nézett utánuk, ám tisztában voltak azzal, hogy jelenleg semmi értelme Natsu után menni. Nashi, aki kissé megszeppenve figyelte az eseményeket, néhány pillanat erejéig hátra pillantott, hogy jobban szemügyre vegye a két felnőttet. Észrevette, hogy a nőnek könnybe lábadt a szeme, míg a férfi rosszkedvűen, ökölbe szorított kézzel maga elé nézett. Miután látótávolságon kívülre kerültek, Nashi a tekintetével újból az édesapjára nézett, aki szemmel láthatólag ideges volt. Ritkán látta dühösnek a papáját. A mindig kedves, mosolygós, jókedvű, vicces papája ebben a pillanatban is frusztráltan viselkedett, ami ez Natsutól egyáltalán nem volt szokványos. Miképpen most is érezte, hogy Natsu az eddigiekhez képest erősebben fogja a kezét. Bár a szorítás nem fájt Nashinak, de ennek ellenére nagyon jól tudta, hogy itt valami most nem stimmel. Azonban semmi olyan ötlet nem jutott az eszébe, amivel valahogyan jobb kedvre deríthetné az apukáját, így végül úgy határozott, hogy inkább csendben marad. Attól is félt, hogy esetleg olyan dolgot mond, amitől az apukájának még rosszabb kedve lenne, amit természetesen egyáltalán nem akart.

A vásárlást követően bepakoltak a kocsiba, majd végül mindketten beszálltak a járműbe. Nashi az apukája mögött, a gyerekülésben ücsörgött, miközben csodálkozva vette tudomásul, hogy még nem indultak el. Percek teltek el, ám még mindig a parkolóban álltak. Végül megtörve a kínos csöndet, a kislány beszélni kezdett.

– Hé, papa! – szólalt meg halkan Nashi, ám Natsu nem reagált a kijelentésére. – Papa! Apu, hallasz?

– Mi az, hercegnőm? – kérdezett vissza Natsu, akinek a hangjában érezni lehetett a keserűséget.

– Szomorú vagy? – puhatolózott kíváncsian Nashi.

– Én? Szomorú? – reagált a kérdésre Natsu, majd folytatta. – Nem, angyalom. Nem vagyok szomorú. Inkább mérgesnek mondanám magam...

– A néni és a bácsi miatt?

– Igen, miattuk – felelte röviden Natsu. – Ellenben ne haragudj rám, Nashi. Nem akartam csúnyán beszélni előtted. A papa az előbb kissé felbosszantotta magát, de most már minden rendben van... – magyarázta Natsu, miközben Nashi kicsatolva magát a gyerekülésből előremászott, majd nem sokkal ezután megölelte a férfit.

– Ne félj, papa – mondta mosolygósan Nashi, majd mélyen a másik szemébe nézett. – Amíg én itt vagyok, addig nem hagyom, hogy szomorú legyél! A papa mindig felvidít engem, ha szomorú kedvem van, szóval én se hagyhatom, hogy rosszkedved legyen. Apu, én nagyon szeretlek téged! Jobb aput nem is kívánhatnék tőled! Te vagy a világ legmenőbb papája! – tette hozzá még vigyorogva Nashi, amikor is Natsu hirtelen magához ölelte a lányát, aki nem tudott kiszabadulni a papája öleléséből. – Apu...

– Köszönöm, Nashi! – szólt közbe Natsu, aki szorosan magához ölelte a lányát. – El se tudod képzelni, hogy mennyire boldog vagyok attól, hogy így vélekedsz rólam. Én is nagyon szeretlek téged, drága hercegnőm – tette hozzá még alig hallhatóan Natsu, majd megpuszilta a lánya arcát.

Pár perccel később Nashi visszaült a helyére, majd végül útnak indultak...

xxx

Hét és fél évvel korábban...

„Kimi dake o kimi dake o 
Suki de ita yo 
Kimi dake to kimi dake to 
Utau uta da yo 
Boku-tachi no boku-tachi no 
Kizanda toki da yo 
Katahou dake tsuzuku nante 
Boku wa iya da yo..."

Natsu a konyhában ücsörgött, miközben énekelni kezdte az egyik kedvenc dalát. Úgy vélte, egyedül van a házban, ezért is énekelt magabiztosan. Néhány ember kivételével nem szerette, ha mások is hallgatják dalolászás közben. Pedig sokan mondták már neki, hogy remek hanggal van megáldva és simán elmehetne profi énekesnek. Ezzel szemben Natsut nem igazán foglalkoztatta az a tudat, hogy híres énekes legyen. Ahogyan a kosárlabdát se vette komolyan, pedig abban a sportágban az egyik legtehetségesebb középiskolás játékos volt. Viszont hiába a meggyőző érvek a többi embertől, Natsu még így sem akart se énekes, se híres sportoló lenni. Végtére is ennél jóval nagyobb problémába ütközött, amiről úgy vélte, hogy ehhez egymaga kevés lesz. Hisz az elmúlt néhány napban gyökeresen megváltozott az élete, ami miatt egyre nyugtalanabbul viselkedett. Miközben elmélkedett, meglepődve tapasztalta azt, hogy valaki a háta mögött elkezdett tapsolni. Ez a bizonyos személy maga Lucy Heartfilia volt, aki végighallgatta a barátja produkcióját.

– Ez gyönyörű volt, Natsu! Bár nem tudok japánul, ettől függetlenül tetszett – mondta vigyorogva Lucy, miközben szép lassan helyet foglalt Natsu mellett.

– Nyugi, annyira én se tudok. Egyedül ezt az egy számot ismerem japánul – reagált kissé kedvetlenül a barátnője kijelentésére Natsu. – Amúgy nem tudtam, hogy itthon vagy. Nem úgy volt, hogy a szüleiddel együtt meglátogatjátok a nénikédet?

– He? Natsu, nem néztél az órára? Este nyolc óra van. Egyébiránt nemrég értünk haza – válaszolta készségesen Lucy. – Ejnye, Natsu! Ugye nem azt akarod mondani, hogy egész délután itt ültél?

– Értem, szóval már este van. Jó ezt tudni – szólt lehangoltan Natsu, amikor váratlanul korogni kezdett a gyomra.

– Szívem, ugye ma ettél valamit? – faggatta kíváncsian Lucy.

– Persze, hogy ettem. Pirított kenyeret, vajat, tojást...

– Ácsi, ez a reggeli volt! Komolyan nem ettél azóta? – Lucy szavait hallva Natsu kínosan a fejét vakargatta, miközben a szőke hajú leányzó homlokon csapta magát. – Áh, nincs mit tenni. Csinálok valami harapnivalót.

– Oh, ugyan már! Nem szükséges miattam fáradoznod! Nem vagyok éhes – kezdett volna az ellenállásba Natsu, amikor ismételten, ezúttal hangosabban korgott a gyomra.

– Aha, nem vagy éhes – reagált a fiú kijelentésére Lucy. – Azért, ha nem haragszol meg, mégis csinálnék kaját. Amúgy én is éhes vagyok, szóval így is, úgy is ennék...

– Ez esetben hadd segítsek neked. Hisz...

– Natsu, ne féltsél engem. Amióta kiderült, hogy gyerekünk lesz, nagyon aggódsz az egészségi állapotom miatt – szólott újból Lucy. – Hidd el, még eléggé korán van ahhoz, hogy emiatt aggódj.

– Tudom én, de akkor is...

– Nyugi, szívem. – Lucy ezután gyengéden megcsókolta Natsut, aki aztán viszonozta a csókot. – Maradj itt, mindjárt visszajövök.

Natsu végül beletörődve a sorsába, megvárta Lucy-t, aki néhány perccel később egy tálca szendviccsel tért vissza az asztalhoz. Bár Lucy nem volt teljesen biztos abban, hogy a srácnak lesz-e egyáltalán étvágya. Hiszen végül is nagyon is jól tudta, hogy a fiújának miért van ennyire rosszkedve, ám kérdezősködés helyett inkább csendben visszaült mellé. Miután jó étvágyat kívántak egymásnak, Lucy evés közben figyelte Natsut, aki tőle szokatlan módon lassú, apró harapásokkal ette a szendvicsét. Lucy végül úgy érezte, hogy valamit muszáj lesz tennie. Megtörve a néma csendet, a lány újból beszélgetést kezdeményezett.

– Egyébiránt énekelhetnél gyakrabban is. Tudom, sokszor mondtam már ezt, de szerintem tényleg nagyon jó hangod van.

– Köszi, de inkább passzolnám ezt a lehetőséget – szólt közbe Natsu, aki ezzel szemben nem indokolta meg, hogy miért is nem szándékozik mások előtt énekelni.

– De miért? – kíváncsiskodott továbbra is Lucy.

– Mert – válaszolta röviden Natsu. – Nem szeretem, ha mások is hallgatnak engem éneklés közben.

– Miért? Hisz tényleg jó hangod van. Ha már koncertezni nem jársz, legalább néha itthon elénekelhetnél egy-két dalt – mondta el a véleményét Lucy. – Amúgy, ha szépen megkérlek téged, lefordítanád nekem az előbbi dalt?

– Fent van a neten a fordítása – szólott ismételten Natsu. – Bár ezt az egy japán számot kivételesen én is le tudnám fordítani, de nem is tudom...

– Mi az, amit nem tudsz? – puhatolózott kíváncsian Lucy, miközben Natsu mielőtt válaszolt volna a kérdésre, vett egy mély lélegzetet.

– Lucy, hanyagolva az éneklést... Szerinted mi jó szülők leszünk? – kezdett bele a témába Natsu, majd folytatta. – Tudod, mostanában sokat agyaltam azon, hogy vajon milyen lehet egy jó szülő. Az elmúlt napokban köszönhetően azonban már most eldöntöttem valamit: én jobb szülő leszek, mint amilyen az apám valaha is volt! Vele ellentétben, én sose hagynám magára a gyerekemet. Ráadásul én nem erőltetném rá mindenáron az akaratomat. Nem mondanám azt neki, hogy „Ezt csináld, azt csináld. Ez lesz belőled, mert én így döntöttem." Szerintem nem minden eshetőségben jó az, hogy a szülő mindig, minden körülmények közt beleszól a gyermek döntésébe, mert szerinte az úgy se lesz jó. 

Bár igaz, vannak olyan életesemények, amit kizárólag csak egy felnőtt ember dönthet el. Azonban ennek van ellenpéldája is, és ilyenkor nem tehetünk mást, el kell fogadnunk a gyermekünk döntését. Hiába ismerjük a végkifejletet, néha hagynunk kell őket kibontakozni. Szóval a lényeg, hogy én nem fogom a gyerekünknek megmondani, hogy mi legyen belőle, hogyha nagy lesz. Helyette inkább támogatni fogom őt az álmai megvalósításában. Bár lehet, hogy néhányszor nem fog egyezni a véleményünk, ettől függetlenül éreztetni fogom vele, hogy nagyon szeretem őt és mindent megtennék érte...

– Értem, szóval mostanában emiatt vagy ennyire lehangolt – szólt a témához mosolygósan Lucy, majd felállva a helyéről, hátulról megölelte Natsut, aki még mindig az asztal mellett ücsörgött. – Megértettem a dilemmádat, ám a helyedben nem aggódnék. Téged ismerve biztosan állíthatom, hogy remek apa lesz belőled. Már látom is magam előtt, ahogyan a kislányunk büszkén hangoztatja, hogy „Apu, én nagyon szeretlek téged! Jobb aput nem is kívánhatnék tőled! Te vagy a világ legmenőbb papája!"

– Komolyan így gondolod? – kérdezte meglepődve Natsu. – Én lennék a világ legboldogabb apája, ha a gyerekünk tényleg így vélekedne rólam. Azonban honnan tudod, hogy kislányunk lesz? Hisz elvileg ezt még nem tudhatjuk... Az is előfordulhat, hogy fiúnk lesz.

– Hidd el, biztos vagyok benne, hogy lányunk lesz. Ezt nevezhetném női megérzésnek is – válaszolt vigyorogva a kérdésre Lucy. – Sőt, tudok egy szép lánynevet, ami szerintem nagyon tetszene neked is.

– Hát, ez a „női megérzés dolog" számomra egy felfoghatatlan rejtély. Mindenesetre milyen nevet találtál ki?

– Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezt a nevet elsőnek két éve hallottam a nyári táborban. A szobatársammal beszélgettünk, hogy milyen név illik a Dragneelhez. Én nem tudtam dűlőre jutni, ám ő hosszas gondolkodás után egyszer csak azt mondta: „Nashi. Mit szólnál a Nashi-hoz? Szerintem ez egy remek lány név, és nagyon kellemes a hangzása is." Na, mit szólsz hozzá? Tetszik?

– Hmm... Nashi Dragneel? Nashi... – mondta ki a lánynevet Natsu, majd ezt többször is megismételte. – Valóban gyönyörű név. Könnyű kimondani, ahogyan tényleg kellemes a hangzása is. A barátnőd remek nevet talált ki. Legyen hát: ha lányunk lesz, Nashinak fogjuk hívni. De, ha véletlenül tévednél, és netalántán mégis fiúnk lesz, akkor a neve Nash lesz!

– Rendben van, bár még egyszer mondom: biztos vagyok benne, hogy a születendő gyermekünk egy aranyos kislány lesz. Szóval kezdheted bemagolni a lányos apák tízparancsolatát – ecsetelte kuncogva Lucy, majd megpuszilta Natsu arcát.

– Ne már, még ilyen is van? – faggatózott csodálkozva a fiatal férfi, amint hallván a lány idétlenül felnevetett. – Lucy, ne nevess ki! Ez egy komoly kérdés...

– Jaj, Natsu. Te mindig meg tudsz nevettetni – reagált a másik kijelentésére Lucy, miközben Natsu is elnevette magát. – Végre már, hogy jobb kedvedben látlak. Ám akkor végre-valahára lefordítanád nekem az előbbi dalt? Természetesen énekelve kérném.

– Lucy, hogy te mennyire kitartó csaj vagy... – mondta el a meglátását Natsu, miközben Lucy a fiú térdére ült. – Mindegy, most az egyszer kivételt teszek. Érezd magad megtisztelve, mert most a legendás Natsu Dragneel fog neked előadást tartani – tette hozzá még megjegyzésképp Natsu, majd pillanatokkal később belekezdett az éneklésbe.

„Csak te voltál az, csak te lehettél, akit úgy szerettem.

Csakis te vagy az, nem lehet senki más, akihez a dalom szól!

Csak a miénk volt, csak a miénk volt az idő, ami lassan eltelt.

De már nem akarok többet egyedül továbbmenni!"    

xxx

Sziasztok! Remélem, ez a fejezet is elnyerte a tetszéseteket. :)

A dal, amit Natsu ebben a részben énekelt, az a Clannad After Story openingje, amit most belinkelnék nektek. Bár most mondom, hogy a videó spoiler jeleneteket tartalmaz, szóval aki most kezdte el nézni a Clannadot, az inkább hagyja ki ezt a videót. :)

https://youtu.be/H37Nnvsw8CM