Gray a huszonhatos tanteremhez bandukolt, miközben az osztálytársai jelenleg az osztályfőnökük által tartott testnevelés órán vettek részt. A második órából még hátra volt huszonöt perc, és mivel Gray a múlt heti incidens miatt megsérült, Natsu nem engedte meg neki, hogy a nevelt fia részt vegyen a foglalkozáson. Gray feje és a karja tele volt sebtapaszokkal és kötésekkel, ami miatt sokan megbámulták a fiút. Külső szemlélőként ugyanis Gray jelenleg egy huligán diák benyomását keltette, hiszen legtöbbször azok szoktak ennyi sérüléssel az utcán csámborogni. Azonban a középiskolást nem igazán foglalkoztatta az emberek véleménye, ahogyan a reggeli órákban történő gúnyolódó megjegyzésekre se reagált. A fekete hajú magabiztosan, előretekintve hagyta maga mögött a zavaró tényezőket, majd miután sikeresen megállapította, hogy a saját termükben nincs más osztály, leült a fal mellett található legelső padba.

Amióta az eszét tudta, mindig azon az oldalt ült és időközben olyannyira megszokta ezt a helyet, hogy mostanra minden órán a legelső padsorban ücsörgött, és a későbbiekben már nem szándékozott máshova ülni.

A harmadik óra angol lesz, és mivel nem akadt jobb dolga, elővette az egyik könyvét, majd kíváncsian beleolvasott annak tartalmába. Gray szerette és értette az angolt, így nem okozott neki nehézséget lefordítani a kérdéseket és a hozzá kapcsolódó szöveget. Javában olvasott és jegyzetelt, amikor is egy ismerős személy belépett a terembe, és a tekintetével egyből kiszúrta a fiút, aki ezzel szemben nem vette észre a lányt.

– Szia, Gray! – köszönt illedelmesen a kék hajú leányzó, amivel alaposan meglepte Gray-t.

A fiú csodálkozott azon a tényen, hogy a lány köszönt neki. Évek óta nem köszöntek a másiknak. Sőt, Gray néhány alkalom kivételével egyáltalán nem beszélgetett Juviával, akiről nagyon is jól tudta, hogy haragszik rá. Hisz cserbenhagyta általános iskolában a barátját, ami miatt a nő megutálta Gray-t. Sőt, olyannyira gyűlölte a másikat, hogy mindenfele kitalált történetet terjesztett el a fiúról, és az iskola többsége elhitte a pletykákat, majd ennek hatására a tanulók egy része gúnyolódott, kötekedett, netalántán még meg is verték a szerencsétlen srácot. Ellenben Gray mind ez idáig tűrte a fájdalmat, és a legnagyobb provokáció ellenére sem ütött vissza. Viszont vasárnap megtört az a bizonyos jég, ami meggátolta abban, hogy felvegye a harcot a többi emberrel szemben. Élete során először esett meg az vele, hogy bátran, félelem nélkül kiállt egy cél mellett, ami ebben az esetben maga Juvia megmentése volt. Hisz tisztában volt azzal a ténnyel, hogyha ő nincs, akkor nem tudták volna idejében megmenteni Juviát...

– Szia! – válaszolta bátortalanul Gray, majd egy pillanat erejéig felvette a lánnyal a szemkontaktust.

A feszült légkörben nem csináltak mást, csakis egymást figyelték. Bár vasárnap ugyan találkoztak, ám az incidenst követően Juvia egyszer sem kereste fel a sérült fiút, aki két napig egy magánklinikában lábadozott. Igaz, ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a kék hajú leánynak nem állt szándékában meglátogatni a fiút. Azonban az ajtónál mindig megtorpant, majd minden egyes alkalom követően visszafordult. Ahányszor csak beszélni szándékozott Grayjel, eszébe jutottak a múlt szörnyű emlékei. Felidézte magában, amikor mindenki szeme láttára nevetség tárgyává tette Gray-t, majd a végén annyira felidegesítette magát, hogy lekevert egy pofont az osztálytársának. Azóta igaz egyszer sem ütötte meg a másikat, ám az elmúlt két évben többször is gúnyolódott a fekete hajún, vagy pedig kellemetlen csínytevés áldozatává tette az osztálytársát. Miközben a múlton elmélkedett, megszüntetve a szemkontaktust, Juvia jobbra tekintet, majd végül az ablakhoz bandukolt.

– J-Jól vagy? – kérdezte idegesen Juvia, aki nem szándékozott a fiúra nézni. – Tudod, az arcod... – mondta rosszkedvűen a diáklány, ám a mondandóját hirtelen abbahagyta és percekig ismét néma csend honolt a teremben.

– Ichigo-san azt mondta, hogy szerencsémre komolyabban nem sérültem meg. Ám a verekedés nyomai még néhány hétig látszódni fognak az arcomon – kezdett bele halkan, alig halhatóan a magyarázatba Gray, aki elfordítva a tekintetét a lányról, maga elé nézett. – Azonban... Ízé... Veled minden rendben? Hisz... – Gray szintén érdeklődni kívánt a lány egészségi állapota felől, viszont most váratlanul ő némult meg, ami miatt a tanteremben újból a csend lett úrrá.

– Jól vagyok. Szerencsére nem esett komolyabb bajom – ecsetelte Juvia, miközben továbbra is az ablaknál ácsorgott.

– Értem – reagált röviden a lány kijelentésére Gray.

Újabb percek teltek el, ám ahogyan az lenni szokott, a mai nap folyamán nem először, a fiatalok csendben, újfent elvoltak maguknak. Juvia idegesen, a hosszú tincseivel bíbelődött, míg Gray elterelve a gondolatát a lányról, próbált ismét az angolra összpontosítani, miközben halkan, egyesével ropogtatni kezdte az ujjait. Azonban hiába igyekezett, nem tudott a feladatra koncentrálni.

Sok mindent szeretett volna átbeszélni Juviával, ám fogalma se volt, hogy mégis miképp kezdjen bele ebbe a komoly témába. Juvia szintúgy hasonlóan érzett, ellenben hiába játszotta el fejben a lehetséges szituációkat, az ajkai nem engedelmeskedtek neki, ami miatt egy mukkot se tudott szólni. Ezzel szemben a lány tisztában volt azzal, hogy a végtelenségig nem halogathatja tovább ezt a kínos témát, ám mielőtt ismételten beszélhetett volna, egy újabb ismerős lépett be a tanterembe.

– Sziasztok! – köszönt hozzájuk Sting, majd megállt a terem közepén. – Mizu? Mostanában nem láttalak titeket.

– Ízé... Szia, Sting-kun! – válaszolt dadogva Juvia, aki csalódottan vette tudomásul, hogy még mielőtt bármibe is belekezdhetett volna, Sting a megjelenésével sikeresen összezúzta a tervét. – Hát... Hétvégén megfáztam, ami miatt nem tudtam iskolába jönni – hazudott a másiknak Juvia, aki nem szándékozta elmondani az igazságot. – Viszont most már sokkal jobban érzem magam.

– Aha, értelek. És, veled mizu? – puhatolózott kíváncsian Sting, miközben Grayre pillantott. – Öregem, eléggé ramatyul nézel ki. Már megint megvertek?

– Mondhatjuk így is, bár annyira ez nem teljesen igaz... – mondta meglepődve Gray, aki furcsállta azt, hogy Sting beszélgetést kezdeményezett vele.

– Hogy érted ezt?

– Kivételesen én ütöttem először – reagált a kérdésre Gray, amit Sting tátott szájjal hallgatott.

– Komolyan? – kérdezte hüledezve Sting, majd kihúzva az egyik széket a padból, Gray elé ült. – Tényleg te kezdeményeztél egy verekedést? Mert ahogyan én tudom, te sose ütsz vissza. Arról meg pláne nem hallottam, hogy te ütöttél meg valakit elsőként. Őszintén, ez nagyon meglepett– magyarázta el a meglátását Sting, miközben jókedvűen felnevetett. – Egek, hogy mostanában mi minden történik ebben az osztályban...

– Mire gondolsz, Sting-kun? – faggatózott Juvia, aki nem értette, hogy a szőke hajú az előbb mire gondolhatott. – Történt valami a suliban?

– Jobban átgondolva, ti nem voltatok itt tegnap, így sok mindenről lemaradtatok – kezdett bele a magyarázatba Sting. – Röviden az a lényeg, hogy a többiekkel a minap összebalhéztam, ami miatt később eldöntöttem, hogy innentől kezdve nincs szándékomban egyetlen egy tanárt sem megszívatni. Nagyon untam már azt, hogy mindig, minden körülmények között a felnőtteket hibáztatjuk a rossz életünk miatt, holott sokszor mi vagyunk azok, akik a hibás döntések sorozatát hozzák meg. Ezzel szemben a többséggel ellentétben, én hiszek Natsu-sensei szavahihetőségében, aki tesi óra közben hihetetlen dolgokról beszélt, amit amúgy eddig egyetlen egy tanár szájából se hallottam. Azonban ő magabiztosan, félelmet nem ismerve, őszintén szólt hozzánk. Már ekkor éreztem, hogy ő nem átlagos tanár. Persze az osztály többi tagja nem értett egyet a véleményemmel. Azok a hülyék végül annyira felbosszantottak, hogy a második óra előtt habozás nélkül kiütöttem Rogue-t, majd ezt követően leléptem a suliból. Azonban nem bántam meg ezt a döntésemet. Eldöntöttem, hogy mindaddig nem vagyok hajlandó kibékülni velük, mígnem ők is fel nem hagynak a hülye bosszújukkal. Szóval összegezve ennyi a sztori...

– Értem, szóval tegnap emiatt írt ki olyan furcsa dolgokat Rogue-kun a Facebook csoportban – szólott ismételten Juvia. – Én meg azt hittem, hogy a szokásos rivalizálás megy köztetek, de ezek szerint tévedtem. Bár azt kissé furcsálltam is, hogy nem reagáltál a sérelmekre.

– Áh, én tegnap kiléptem a csoportból, így nem láttam, hogy mit írt az a hülye. Amúgy se érdekel, szóval azt írnak rólam, amit csak akarnak – felelte határozottan Sting. – Mellesleg nektek mi a véleményetek Natsu-senseiről? Főleg neked, Juvia-san. Hisz te még mindig jóban vagy a srácokkal...

– Csak voltam – jelentette ki magabiztosan Juvia, amivel sikeresen meglepte a két fiút.

– Mi van? Te is összevesztél velük? – kérdezte csodálkozva Sting. – Mesélj, te mivel haragítottad magadra a „népet"?

– Oh, csak kiálltam a saját véleményem mellett, amivel természetesen kivívtam a haragjukat – mondta mosolygósan Juvia, majd folytatta. – Tegnap este chatben a srácok azon agyaltak, hogy miképp rúgassák ki az osztályfőnökünket. Mondanom se kell, de én egyáltalán nem értettem velük egyet. Tudod Sting-kun, igazat kell adjak, miszerint Natsu-sensei tényleg elképesztő fickó, aki valóban mindent megtenne a diákjaiért. Hidd el, én már csak tisztában vagyok ezzel – tette hozzá még megjegyzésképp a kék hajú leányzó.

– Vagy úgy, szóval te is beszóltál nekik? – kérdezte vigyorogva Sting, majd miután Juvia erre a kérdésre jókedvűen csak bólintott, a szőke hajú elnevette magát. – Na, ezek szerint mindkettőnkre neheztelnek. Hmm... De jó ezt tudni.

– Hármunkra neheztelnek – szólt a témához Gray. – Hisz valójában én is kedvelem Natsu-senseiit.

– Oh, szóval te is velünk vagy, Gray? Basszus, egyre jobban komázlak téged – mondta emelkedett hangulatban Sting. – Ám komolyan, mi ez a hirtelen változás a részedről?

– Natsu-senseinek köszönhetek mindent. Hála neki, végre-valahára nekem is lett egy életcélom, amit mindenáron meg fogok valósítani – válaszolta mosolygósan Gray, ami nem kis döbbenetet váltott ki a társaiból. – Mi az? Valami rosszat mondtam?

– Nem! Dehogyis, csak izé... Ez az első eset, amikor ennyire felszabadultnak látlak. Látod? Juvia-san is olyannyira meglepődött ezen, hogy elkezdett pityeregni... – ecsetelte el a meglátását Sting, amikor is észbe kapott a lányt illetően. – Várjunk már, te most komolyan sírsz? Bár igaz, engem is meglepett ez a nem várt fordulat, ám szerintem Gray mosolya egyáltalán nem rémisztő... Vagyis annyira nem vészes...

– Hülye, ne nevettess már! – szólt közbe pityeregve Juvia, aki hamarjában egy zsebkendővel letörölte a könnyeit. – Egek, Sting-kun! Ennyi ökörséget mondani. Nem is te lennél, ha nem ezt csinálnád – tette hozzá még jókedvűen Juvia, aki pillanatokkal később abbahagyta a sírást.

– Oké, de akkor miért is sírtál az előbb? Netán szomorú dolgok jutottak az eszedbe?

– Tévedsz, mert az előbb az örömkönnyeimet láttad. Az meg ugye köztudott, hogy a lányok bármin el tudják sírni magukat! – zárta le a témát Juvia, aki közben elpirult orcával figyelte Gray-t, aki végül szégyenlősen félrenézett.

– Értelek. Mindenesetre Gray: nem bánnád, ha mától fogva melletted ülnék? Nincs kedvem a régi helyemre visszaülni.

– Őőő... Persze, nyugodtan ideülhetsz – válaszolta bátortalanul a fekete hajú fiú.

– Király! – Sting ezután jókedvűen, helyből átugorta a padot, majd kényelmesen helyet foglalt az osztálytársa mellett. – Juvia, te nem ülsz mögénk? Gondolom, annyira neked sincs kedved a többiekkel együtt vegyülni...

– Rendben van, akkor ide ülök. – Juvia ezután kényelmesen helyet foglalt a két fiú mögött. – Hátulról amúgy se látom tökéletesen a táblát, így amúgy is előre akartam ülni.

– Nyugi, az én szemem is szar. Csináltatni kéne már egy szemüveget, mert sokszor azt veszem észre magamon, hogy a távolba nem látok kristály tisztán, pedig régen messzebbről is le tudtam olvasni ezt-azt – magyarázta viccelődve Sting, aki hátra fordulva a helyéről, vidáman eltrécselgetett Juviával, míg Gray egy kissé feszélyezve érezte magát.

Hisz a középiskola kezdete óta mindig egyedül ült, ahogyan mostanáig nem hitt abban, hogy lesz bárki is az osztályából, aki mellette szándékozik helyet foglalni. Juvia indokát is furcsállta, mert ugye a lányról köztudott volt, hogy nem szeret elől ülni. Tavaly is nagy balhé keveredett abból, amikor is az egyik tanár előre akarta ültetni Juviát, mondván a lány túl sokat fecsegett a padtársával. Juvia a középiskola alatt mindig a hátsó padok egyikében foglalt helyet, és egyszer sem lehetett hallani azt tőle, hogy netalántán rossz lenne a látása. Sőt, Kana mindig Juviát kérdezgette, amikor is a barna hajú diáklány nem látta, hogy a tanár mit írt fel a táblára. Azonban a legfurcsább meglátására nem tudott magyarázatot adni, miszerint akárhányszor ránézett Juviára, a lány ilyenkor szintén ő rá figyelt, aminek eredményeképpen Gray gyorsan elfordította a tekintetét.

– Visszatérve a bunyóra: kivel verekedtél? – kérdezte kíváncsian Sting a padtársát.

– Inkább kikkel – korrigálta a kérdést Gray. – Amúgy kilencen voltak. Közülük pedig sikerült hármat legyőznöm. Bár hozzá kell tennem, hogy néhány segédeszköz nélkül ez a szám nem jöhetett volna össze...

– Micsoda? Kilencen voltak? – kiabálta hangosan Sting. – Te aztán nem vagy kispályás. Azért ritkán hallani olyat, hogy valaki szembe mer szállni kilenc taggal...

– Igen, ez tényleg nem szokványos – szólt a témához Juvia. – De a legfontosabb, hogy nem esett komolyabb bajod – tette hozzá halkan Juvia, amit a másik két személy nem értett.

– Hee, mondtál valamit?

– Nem fontos, Sting-kun. Csak magamban beszéltem – válaszolta vigyorogva Juvia, miközben a három ember továbbra is jókedvűen múlatta az időt.

Amit azonban nem tudhattak, hogy egy negyedik személy a nyitott ajtónál ácsorgott, miközben szótlanul, csendben hallgatta a diákjait. Pedig elméletileg azért jött ide, mert látta a mai nap folyamán Stinget, aki valamilyen oknál fogva nem szándékozott bemenni a testnevelés órájára. Ahogyan Juvia se szólt neki arról, hogy a mai tesi órán neki sincs semmi kedve részt venni. Viszont a férfi most úgy érezte, hogy hibás döntés lenne a részéről megzavarni őket. Leginkább ezt Gray miatt gondolta így, aki éppen felkacagott Sting egyik béna poénján. Végül észrevétlenül bezárta a terem ajtaját, majd lassú léptekkel elindult a tanári szoba irányába.

„Csak így tovább, Gray-kun. Meglásd, az idő múlásával még felszabadultabb leszel, aminek következtében a barátaid létszámát tovább gyarapíthatod. Mellesleg az új barátaid kapcsán: úgy tűnik, hogy az osztály két részre szakadt. Kíváncsi vagyok, hogy ennek a későbbiekben milyen következménye lesz..." Töprengett gondterhelten Natsu, aki végül sikeresen megérkezett a tanárihoz...