– Sensei, biztos ön ebben? – kérdezte döbbenten Gray, aki Natsuval és Nashival együtt egy bevásárlóközpontban bandukoltak. – Komolyan százezer ékkőt ad ruhára?

– Miért, netalántán kevesled? – kérdezett vissza értetlenkedve Natsu.

– Ellenkezőleg! Szerintem a negyede is bőven elegendő lenne – magyarázta Gray, amikor Natsu homlokon pöckölte a fekete hajút! – Áu, ne csinálja már ezt!

– Megérdemelted – mondta vigyorogva Natsu, miközben Nashi is jókedvűen felnevetett. – Mondtam már, hogy bízzál meg bennem, mert csak jót akarok neked. A másik meg, hogy mivel nem sok ruhád van, így kénytelenek vagyunk újakat venni. Szóval, amíg elmegyek Nashival a gyerekosztályra, addig vedd meg azt, ami megtetszik neked. Ha végeztél, akkor megcsörgetsz...

– Ízé... – szólalt meg kissé bátortalanul Gray. – Sensei, nekem nincs mobilom. Egyszer ugyan kaptam egyet, de az három hónapja tönkrement.

– Oh, értem. Akkor majd veszünk azt is a mai nap folyamán – jelentette ki mosolygósan Natsu.

– Papa, ez nem ér! Én mikor kapok telefont? – puhatolózott durcásan Nashi.

– Ha nagylány leszel, ígérem, veszek neked egyet.

– De-de én már nagylány vagyok!

– Aha, ám a buszon eléred már a felső jelzőgombot? – faggatózott vigyorogva Natsu, mire Nashi dünnyögve elfordította a tekintetét. – Hé, ne csináld ezt hercegnőm. Hidd el, ráér még az a telefon. Helyette inkább holnap elmehetnénk a moziba. Na, mit szólsz hozzá?

– Komolyan? – kérdezte csodálkozva Nashi, ám ekkor újra levette a tekintetét az édesapjáról. – Apu, már megint meg akarsz engem vesztegetni...

– Ugyan már. Hisz mikor csináltam én ilyet?

– Tegnap!

– Hupsz, valóban? – Natsu kínosan a fejét vakargatta, miközben idétlenül elnevette magát. – Ám felőlem holnap otthon is maradhatunk. Nem muszáj megnéznünk az új „Happy kalandjai" című mesét...

– Apu, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek téged! – Nashi végül megölelte a másikat, aki nem bírta abbahagyni a nevetést. – Papa, kérlek, menjünk holnap moziba!

– Oké, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá, ám legyen. Holnap elmegyünk a moziba. De most már jobb lesz igyekeznünk, mert még meg kell vennünk ezt-azt. Gray, miután te is végeztél a vásárlással, találkozzunk majd a földszinten lévő mobil boltnál. Rendben van?

– De-de, Natsu-sensei...

– Már megint pöccintést akarsz? – faggatózott kíváncsian Natsu, mire Gray gyorsan a kezeivel eltakarta a homlokát. – Látom, gyorsan tanulsz – tette hozzá még megjegyzésképp az idősebbik, majd a lányával kéz a kézben magára hagyták a középiskolás fiút.

xxx

Gray a vásárlást követően elindult a találkahely felé, miközben a keze tele volt a sikeresen megvett ruhagyűjteménnyel.  Mivel a két Dragneel felbukkanása még váratott magára, úgy döntött, hogy a mobil üzlettől nem messze leül egy szabad padhoz, ahol aztán türelmesen megvárja őket. Tíz perc telt el, amikor is a várakozásban megpillantott egy ismerős személyt, aki a véletlen folytán szintúgy észrevette a másikat. Miután találkozott a tekintetük, Gray gyorsan oldalra nézett és reménykedett abban, hogy a lány nemsokára látótávolságon kívülre esik. Ellenben nem így történt. A kék hajú személy nem szándékozott sietősen odébbállni. Sőt, olyannyira ráért, hogy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb ment Grayhez, aki ezzel szemben még mindig nem kívánt a másikra nézni. A kínos csöndet végül a hosszú hajú leányzó törte meg.

– Ritka alkalom téged itt látni – kezdett bele a beszédbe a fiú osztálytársa, ám Gray továbbra is csöndben maradt. – Mi a szösz? Jó sok cuccot vettél. Netalántán megloptál valakit? Hisz köztudott, hogy az apáddal együtt csórok vagytok.

– Kérlek téged, menj innen. Nem akarok veled beszélgetni – mondta kissé bizonytalanul Gray.

– Oh, csak nem megbántottalak az előbb? – kérdezett vissza gúnyolódva a diáklány. – Nem is tudtam, hogy Mr. Gyáva ennyire rosszul viseli az igazságot.

– Juvia, még egyszer megkérlek téged, hogy hagyj békén! Nincs szándékomban senkivel sem összetűzésbe keveredni – beszélt újból Gray, aki kedvetlenül maga elé nézett.

– Ahogyan néhány éve se voltál hajlandó ilyet tenni... – mondta fogcsikorgatva Juvia, majd belerúgott Gray egyik táskájába. – Rohadék! Tudod te, hogy mennyire utállak téged? Aznap bajba kerültem és senki másra nem számíthattam, csak is rád! Ám te fogtad magad és gyáván elfutottál! Magamra hagytál! Még csak vissza se néztél! – üvöltötte dühösen Juvia, amit hallva többen is az irányukba tekintettek. – Na, mi lesz? Miért nem mondasz valamit? Meddig akarsz még így viselkedni? Mikor szándékozol már végre-valahára egyszer a szemembe nézni? Bár nem is értem, hogy miért idegesítem fel magam. Hisz a gyávák sose fognak megváltozni. – Juvia ezután feldúlt állapotban hátrahagyta Gray-t, aki ezzel szemben nem szándékozott a lány után menni, ahogyan nem akart vele beszélni se.

Pár perccel később sikeresen megérkezett hozzá Natsu és Nashi is, és a kislány gyorsan odarohant a másikhoz.

– Mi a baj, Onii-chan? – puhatolózott kíváncsian Nashi. – Rosszkedvűnek tűnsz.

– Semmi bajom, Nashi-chan. Csak fáj egy kicsit a fejem – válaszolta halkan Gray. – De nyugi, hamar el fog múlni.

– Értem. Akkor Onii-chan, megyünk telefont venni? De ugye azért néha játszhatok rajta? – Nashi ezután maga után húzta a fiút, aki a nagy rohanásban próbálta nem elejteni a táskákat.

Natsu ezalatt csöndben figyelte Gray-t, miközben hosszasan elmélkedni kezdett.

– Jaj, Gray-kun... Csak tudnám, hogy olykor miért nem vagy magadhoz őszinte... – töprengett gondterhelten Natsu, ám most jobbnak vélte, ha inkább csendben marad.

xxx

Másnap Natsu és Nashi elmentek együtt a moziba, míg Gray otthon maradt. Bár a kislány szerette volna, ha Gray is velük tartana, a középiskolás udvariasan visszautasította a meginvitálást, mondván még sok holmi van, amit ki kell pakolnia. Végül így is történt, és az előző napon vásárolt ruhákat szétválogatva bepakolt a szekrényébe, majd miután ezzel is végzett, unaloműzésképpen kitakarította a szobáját. Ám mivel ezt is gyorsan letudta, így újabb elfoglaltságot keresett magának. Végül szétnézett a ház körül, ahol akadt bőven tenni való. A fű már igen nagy volt, és mivel fűnyíró is volt a garázsban, Gray habozás nélkül látott neki a munkának.

Miután ezzel is végzett, megnézte, hogy lenne-e még valami feladat, amit esetleg a mai nap folyamán megcsinálhatna. A garázsban kutakodott, amikor is talált egy fényképalbumokkal teli dobozt. Elsőnek nem akarta megnézni, ám mivel kíváncsi volt arra, hogy milyen ember lehetett Natsu-sensei, néhány perc hezitálás után kezébe vette az első albumot. Amikor belenézett az album tartalmába, az első fényképen egy szőke hajú lányt pillantott meg.

„Nagyon szép nő. Sőt, inkább gyönyörű. Látszik, hogy egy aranyos, kedves személyiségű lány. A legtöbb képen mindig vidáman mosolyog. Főleg akkor, ha a senseijel egy képen szerepelhet. Ejha, Natsu-sensei arcvonása nem sokat változott. Ahogyan most is, úgy veszem észre régen is szeretett idétlenül vigyorogni. Azonban olyan furcsa... A hülye is megtudja állapítani, hogy ők ketten nagyon szeretik egymást. Minden kép arról árulkodik, hogy a sensei odavolt ezért a nőért. De akkor miért nincs már vele? Talán összevesztek?

Hmm... Nem hinném, hogy ez történt. Viszont mit mondott nekem a múltkor? Hány éve neveli egyedül Nashi-chant? Tényleg, a kislánya amúgy mennyi idős? Ezt valahogyan elfelejtettem megkérdezni tőle. Szerintem hat-hét év körül lehet, de ha ez igaz, akkor lehetséges, hogy..."

Gray elmélkedés közben észrevette, hogy sok fénykép hátoldalán különféle idézetek voltak felfedezhetők. A kézírás alapján úgy vélte, hogy ezeket valószínűleg a fotókon látható szőke hajú lány írhatta. Gray érdeklődve olvasta el a bölcs idézeteket, amikor meglátott egy olyan fotót, ahol Natsu-sensei és a barátnője teste több helyen be volt kötszerezve. A lány sírt, miközben magához ölelte a férfit. Már maga a fénykép is nagy döbbenetet váltott ki belőle, ám a rajta lévő idézett még jobban meglepte a fiút.

„A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem. Hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket."

Gray ezután még több fotót talált, amin már több ember szerepelt. A képeken lévő fiatal középiskolások tele voltak sérülésekkel és hegekkel. Viszont nem ez volt a legnagyobb furcsaság. Gray meglepődve vette tudomásul, hogy a fotón látható emberek egytől egyig mosolyogtak. Az előbbi képpel ellentétben, itt már a szőke hajú lány is önfeledten nevetett. „Bizonyára nehéz napon voltak túl, ahogyan feltehetőleg aznap csúnyán összeverekedhettek egy másik bandával. Ellenben hiába a rengeteg sérülés, ők önfeledten, vidáman néztek a fényképezőgép irányába." 

A fiú ezután még jobban szemügyre vette a csapatról készült fotót.

„Furcsa emberek... Miért nevetnek? Biztos vagyok benne, hogy aznap durva balhéba keveredtek. Sokuknak a feje is be van fáslizva. Zeref-sensei arca is tele van sebtapaszokkal. Annak a Lyon nevezetű fickónak ráadásul látszik, hogy vérzett a jobb keze. Ezzel szemben nem látom rajta azt, hogy mondjuk szenvedne, esetleg fájlalná a sérülését. Sőt, nagyon boldognak tűnik. A barátai is jókedvűen vigyorognak. Sorano-san szintúgy nevet. Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy vajon mitől is lehettek ennyire önfeledtek..."

A fiatal férfi ezután bezárta a fényképalbumot, majd azt a dobozzal együtt visszatette a polcra.

xxx

Gray szerette volna meglepni az új családját, akik mivel önzetlenül befogadták őt az otthonukba, így hálája jeléül egy különlegességgel akart nekik kedveskedni. A konyhában meg is találta a receptkönyvet, és hosszasan keresgélni kezdett. Tizenöt perc kutakodás után rálelt a tökéletes finomságra, ám mivel nem volt meg az összes hozzávaló, így Gray gyorsan felhúzta a cipőjét, és jókedvűen elindult az egyik élelmiszer bolt irányába.

A lehető legjobb alapanyagokat akarta beszerezni, amikor is leszállva buszról, a túloldalon észrevette Juviát, aki egymagában járta az utcákat. A lány zenét hallgatott, így az nem nagyon figyelt a környezetében lévő emberekre. Gray nem igazán akart vele foglalkozni, ám ekkor észrevett egy gyanús alakokból álló csoportot. Néhányan Juvia irányába mutattak, majd hirtelen elindultak a lány után. A fiú ezt látván rosszat sejtett, így néhány másodperc habozás után összeszedte a bátorságát és eldöntötte, hogy követi őket. Feltűnésmentesen haladt a nyomukban, miközben a banda egyre közelebb ért Juviához, aki a fülében lévő zenelejátszó miatt nem hallhatta, hogy mi történik körülötte. Percekkel később eljutottak egy utcára, amiről köztudott volt, hogy kevesen szoktak átjárni rajta, mert errefelé sok volt a züllött, középiskolás tagokból álló banda, akik nem féltek összetűzésbe keveredni az arra járókkal.

Az egyik tag végül közelebb lépett Juviához, majd hátulról befogta a lány száját, aki hiába próbált sikoltozni, a támadók nem engedték meg neki, hogy segítséget hívjon. Ezután egy kocsi gyorsan leparkolt melléjük, és Juviát betuszkolva a járműbe, sietősen elhajtottak.

– Fenébe, ez nem lehet igaz! – mondta idegesen Gray, aki végül kétségbeesetten leintett egy szerencséjére éppen arra járó taxit. – Látja azt a piros Hondát? Kérem, feltűnésmentesen kövesse őket.

– Rendben van, öcsi. De ugye tudod, hogy ez drága mulatság lesz... – mondta magabiztosan a sofőr, mire Gray a kezébe nyomott húszezer ékkőt, amit még a fiú tegnap kapott ruhavásárlás gyanánt. – Oh, ezt már szeretem. Ne is húzzuk az időt, nyomás utánuk! – A sofőr ezután követni kezdte a Hondát, míg Gray telefonálni igyekezett.

– Szerencsém van, hogy tegnap nem költöttem el az összes pénzt – ecsetelte halkan Gray, ám hiába próbálta elérni Natsut, a férfi nem vette fel a telefonját. – Fenébe, biztos még mindig a moziban vannak. Azonban most mit csináljak? Hívjam a rendőrséget? Oh, bárcsak tudnám Sorano-san telefonszámát. Ő az egyetlen rendőr, akiben megbízom... – tette hozzá még rosszkedvűen a fekete hajú, amikor is taxis megállt. – Mi a fene? Ez egy gyár?

– Jah, valamikor az volt. Régen ez konzervgyárként üzemelt, ám már több mint hat éve annak, hogy ezt a romhalmazt bezárták. Ám úgy látom, hogy azok a fura alakok a kocsijukkal behajtottak az épületbe. Bocs, kölyök, de ennél közelebb már nem mehetek, mert ellenben biztos észrevesznek.

– Nem baj, így is sokat köszönhetek magának – válaszolt vissza Gray, majd elküldött egy üzenetet Natsunak, aki reményei szerint minél hamarabb elolvassa annak részletes tartalmát. – Minden jót!

– Hé, kölyök! Biztos vagy ebben? A helyedben inkább hívnám a zsarukat – szólott újból a tetovált arcú, szőke hajú sofőr. – A végén még megöleted magad.

– Lehetséges, hogy ma tényleg elpatkolok. Ám ma olvastam egy idézetet egy bátor embertől: „A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem. Hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket." Natsu Dragneel biztosan nem hátrálna meg, így most én se tehetek kivételt. Hisz megfogadtam magamnak, hogy többé nem leszek gyáva – tette hozzá még megjegyzésképp Gray, majd sietősen elindult a gyár irányába.

– Mi a fene, ez a kölyök ismeri a főnököt? Ráadásul visszaidézte Lucy-sama egyik kedvenc idézetét? Mellesleg megemlítette Soranót is. Ez nekem nagyon gyanús... – A sofőr ezután elővéve a mobilját, betárcsázott egy számot. – Üdv, Sorano Aguriát keresem! Igen, őt. Mi az, hogy nincs ott? Komolyan elment valahova és maguk nem tudják, hogy jelenleg merre császkál? Azonnal kerítsék elő azt a bosszantó nőszemélyt! Mi? Hogy ki a franc vagyok? Jackal! A nevem Jackal! Mi? Hé, ne tegye le! Le ne merje tenni... – mondta dühösen Jackal, mire kinyomták őt. – Bassza meg, most mit csináljak? Priuszom van, és ha megint verekedésbe keveredek, akkor Sorano tényleg lecsuk engem. Fenébe, legalább a barátaival elnézőbb lehetne. Bár szerintem még mindig haragszik rám a múltkori hülyeség miatt... Pedig nem is gondoltam komolyan azt... – sóhajtotta bosszúsan Jackal és töprengeni kezdett. – De ácsi, a srác az előbb azt mondta, hogy „még biztosan a moziban vannak." Tuti, hogy a főnökről beszélt. Mivel a városban nincs több ilyen hely, így tudom, hogy merre keressem őket. Sajnálom, kölyök. Megígértem annak a hülye zsarunak, hogy nem hozom őt többé kellemetlen helyzetbe. Szóval a rendőrség, mint megoldás kilőve. Ellenben ne aggódj! Hozom a felmentő sereget. Az ő ereje pedig messze felülmúlja a zsernyákokét. – Jackal ezután sietősen elindult megkeresni Natsut, miközben reménykedett abban, hogy a fiatal fiúval semmi rossz dolog nem fog történni ez idő alatt.