Natsu és Gray a fiú házától nem messze ácsorogtak, miközben az idősebbik többször is az órájára pillantott. Este nyolc óra is elmúlt már és a sötét, halványan kivilágított utcán rajtuk kívül a közelben más személy nem tartózkodott. Egyszer-kétszer ugyan feltűnt néhány fiatalokból álló csoport, ám azok kivételesen nem kívántak senkivel sem összebalhézni, így mindenféle probléma nélkül mentek el Natsuék mellett. Ahogyan csak párszor fordult elő, hogy néha egy-két kocsi elhaladt az utcában, ám azok is amilyen gyorsan csak lehetett tovább hajtottak, és sietősen maguk mögött hagyták a város egyik legszegényebb negyedét. Natsu hanyatt dőlve az egyik póznának, hosszadalmasan figyelte a szegényes házakat, amikor is észrevette, hogy a fiatalabbik karba tett kézzel fel-alá mászkál.

– Fázol? – puhatolózott kíváncsian Natsu. – Szó mi szó, ma valóban lehűlt a levegő. – Natsu ezután levette az öltönyét, és mosolygósan átnyújtotta azt a fiúnak. – Vedd fel, Gray! Nem lenne jó, ha megfáznál.

– Köszönöm, sensei – válaszolta Gray, majd felvette a másik öltönyét.

– Jobb már?

– Igen, sokkal jobb.

– Ennek örülök. Amúgy hányas a lábad?

– Negyvenötös – felelt a kérdésre Gray, amikor Natsu lehajolt a földre, és kikötötte a saját cipőjét. – Sensei, mégis mit csinál?

– Csupasz lábon nem tanácsos az utcán járkálni, mert ugye könnyedén beleléphetsz egy földön hagyott üvegszilánkba is. Itt meg azért úgy veszem észre, hogy sok a törött sörös üveg... – magyarázta jókedvűen a rózsaszín hajú, majd a cipőivel a kezében közelebb lépett Grayhez. – Ez az egyik ok. A másik pedig, hogy tényleg nem szeretném, hogy a sok ácsorgásban megfázz itt nekem. Szóval hajrá, vedd fel őket.

– De-de...

– Semmi de! Rajtam még így is lesz zokni. Nyugi, nem vagyok az a megfázós típus. Ráadásul, ha minden igaz, nemsokára megérkeznek a többiek is, szóval nem lesz bajom – szólt közbe Natsu, majd folytatta. – De felőlem úgyis jó, ha én adom rád. Ha már ennyire makacskodsz...

– Köszönöm, de higgye el, egyedül is fel tudok venni egy cipőt – mondta kissé dünnyögve Gray, amin Natsu jókat derült. – Ha tényleg nem bánja, hogy felveszem a cipőjét...

– Gyerünk, Gray! Ne kéresd már itt magad. Vedd fel – szólott újból Natsu, aminek hatására végül Gray felhúzta a lábaira a cipőket. – Na, milyen? Kényelmes?

– Igen, pont az én méretem. Köszönöm, Natsu-sensei!

– Ugyan, emiatt igazán nem kell hálálkodnod. Az apák már csak ilyen önzetlenek. Vagyis szerintem egy apa bármit megtesz a gyerekeiért – kezdett bele jókedvűen a témába Natsu, míg Gray kissé értetlenkedve hallgatta a másikat. – Mi a baj, Gray? Nagyon furán nézel rám.

– Őő... Sensei, az előbbi kijelentését nem igazán értettem. Hogy értette az iménti szavait?

– Még nem mondtam volna? Mától kezdve nálam fogsz élni – mondta vigyorogva Natsu, amit Gray tátott szájjal hallgatott. – Őszintén, mire számítottál? Arra, hogy tétlenül fogom nézni, hogy az utcán sínylődsz? Egek, hát nem megmondtam neked, hogy mindent megteszek érted? Hidd el, én komolyan mondtam, hogy rám bátran számíthatsz. Végül is fura is lenne, ha nem tennék meg mindent a fiamért...

– Látja, pont ezt nem értem! Miért mondja azt, hogy a fia vagyok? Annyival azért nem idősebb nálam...

– Talán csak hét év van köztünk, de attól még hiába vagy nagykorú, még mindig csak egy kölyök vagy, aki segítségre szorul. Ez pedig nem a te hibádból adódott. A felnőttek, a szülők dolga az lenne, hogy segítség, támogassák a gyermeküket mindaddig, mígnem a gyermekből is egyszer érett felnőtt nem lesz, aki már készen áll arra, hogy megkezdje a maga kis önálló életét. Gray, az első dolgunk az, hogy stabilizáljuk az életedet. Az én házamban pedig nem kell aggódnod semmi miatt sem. Ígérem, nem fogsz semmiből se hiányt szenvedni. Ahogyan megígérem, hogy bár velünk fogsz élni, nem fogok minden döntésedbe beleszólni. Hisz ahogyan a legelején is elhangzott, te már tizennyolc éves, fiatal férfi vagy. De jegyezd meg jól: az életkor csupán egy szám. Nem az számít, hogy ki hány éves, hanem az, hogy miképp viselkedik. Érted már, Gray? – kérdezte kíváncsian Natsu.

– Igen, értem. Bár arra még mindig nem adott magyarázatot, hogy miért hív engem a fiának – ecsetelte töprengve a fekete hajú.

– Hmm... Igazad van, ez még az én szemszögemből is szokatlanul hangzik. A Gray-kun megfelel? Bár azért ne lepődj meg, ha netalántán egyszer-kétszer kicsúszik a számon, hogy fiam... – mondta idétlen vigyorgás kíséretében Natsu. – De nyugi, a suliban ügyelek majd arra, hogy ne szóljam el magam rosszul. Akkor a Gray-kun jó lesz?

– Oké, megegyeztünk. Amúgy sensei, biztos abban, hogy magánál lakhatok? Mit szól majd ehhez a családja? Nem hiszem, hogy örülni fognak a látványomnak... – kezdett volna bele búsan Gray, amikor Natsu hirtelen homlokon pöccintette a fiút. – Hé, ez fájt!

– Megérdemelted! Hisz az előbb már megint kételkedtél bennem – reagált a diák kijelentésére Natsu. – Egek, most már kénytelen leszek bevezetni ezt a pöccintős szokást. Ha kell, egy nap akár százszor is homlokon pöccintelek.

– Értem-értem! Megjegyeztem, nem fogok magában kételkedni – válaszolta rémülten Gray, amin persze Natsu jókat mosolygott. – De tényleg, a családja mit fog majd ehhez szólni?

– Abban már most biztos vagyok, hogy a kislányom meg fog lepődni. Ahogyan a testvérem családja is meghökkenve fogadja majd a hírt. Ellenben szerintem még így is hamar túl fogják tenni magukat ezen a „meglepő" szituáción. Sőt, őket ismerve nagyon is örülni fognak neked. Hisz te valójában jó gyerek vagy, Gray – jelentette ki magabiztosan Natsu.

– Oh, ha maga mondja, akkor biztosan igaza lesz ezzel kapcsolatban. Viszont a felesége erre mit fog reagálni? Ő se lesz mérges? – puhatolózott kíváncsian Gray, amikor is észrevette, hogy Natsu egy csöppet visszavett a jókedvéből, és komoly tekintettel az égre nézett.

– Nem hiszem, hogy a lányom édesanyját zavarni fogja az a tudat, hogy egy új fővel bővült a családunk. Amúgy nincs feleségem, ahogyan jelenleg barátnőm sincs. Én egyedül nevelem a lányomat – beszélt újból Natsu, majd a fiúra nézett. – Ám erről ennyit. Úgy látom, végre-valahára megérkeztek a többiek is.

Három kocsi parkolt le a közelükben, majd a benne ülők sorban kikászálódtak a járművekből. Gray eleinte rosszat sejtett, ám a tanára megnyugtatta őt, hogy nem kell aggódnia, mert ezek az illetők egytől egyig a barátai. A hat ember ezután odabandukolt a járdán lévőkhöz, majd megtörve a néma csendet, Natsu megszólította az egyiküket.

– Nii-san, elhoztad a papírt? – kérdezte kíváncsian Natsu a testvérét.

– Jah, minden fontos dokumentum itt van. Ám a srácok nélkül nem sikerült volna ilyen könnyedén elintézni a papírmunkát. Még szerencse, hogy néhányan fontos pozícióban dolgoznak. Ugye, Sorano-chan? – puhatolózott jókedvűen Zeref.

– Ne nekem köszönd. Én csak egy rendőrtiszt vagyok. Bár igaz, nekem gyerekjáték volt megkérni Kinana-chant, hogy segítsen nekünk megkönnyíteni a munkánkat. Igaz, amit csináltunk az úgymond törvénytelen... – válaszolta egy sóhaj kíséretében Sorano, aki végül maga is bűnsegéd lett Natsu tervében. – Főnök, ha emiatt kirúgnak engem az állásomból, akkor biztosra veheted, hogy laposra verlek!

– Nyugi-nyugi, Sorano-chan! Hidd el, nem lesz semmi baj! – jelentette ki vigyorogva Natsu, amit hallva Sorano dünnyögve elfordította a tekintetét. – Annyiban igazat kell adjak, hogy míg másnak akár egy-két hónapot kell várnia egy nyomorult hivatalos papírra, azt most mi néhány óra alatt simán beszereztük. De szerintem míg Kinana a politikában ekkora nagy befolyással bír, addig nem lesz ebből problémánk. Jól mondom, Sorano-chan? Amúgy megígérem, legközelebb nem fogok az állásoddal játszani. Ugye, azért még megbocsátasz nekem? – kérdezte csillogó szemmel Natsu, míg Sorano homlokon csapta magát.

– Hee, nincs mit tenni. Végtére is valahogyan mindig eléred, hogy megsajnáljalak. Szerencséd van főnök, hogy egy ilyen rendes nőszeméllyel sodort össze az élet – mondta csípőre tett kézzel Sorano, miközben hangosan, kissé vészjóslóan felnevetett.

– Tudom én jól, hogy te vagy itt közölünk a legrendesebb – szólott újból Natsu. – Ám térjünk a tárgyra! Mivel mindannyian eljöttetek, gondolom már tudjátok, hogy mire készülünk.

– Igen, tudjuk – válaszolta határozottan Mard Geer. – Van itt egy faszi, aki nem a megfelelő módon viselkedik a fiával...

– Hé, sensei! Azt ígérte, hogy nem... – kezdett volna témába Gray, aki eddig csendben szemlélte az eseményeket.

– Nyugalom, Gray! Én csak annyit mondtam a srácoknak, hogy nem jössz ki jól az apáddal, ezért aztán úgy döntöttél, hogy elköltözöl innen – reagált a fiú kijelentésére Natsu. – Azonban az öreg agresszív és Gray döntésébe nem hajlandó beletörődni. Viszont a kölyök már nagykorú, ezért most már nem köteles itt élnie – tette hozzá még megjegyzésképp a rózsaszín hajú, majd közelebb lépve a másikhoz, halkan suttogni kezdett. – Ne félj, nem árultam el a titkodat. Hisz megígértem neked, hogy ameddig élek, a kettőnk közti beszélgetést senkinek sem fogom elárulni. Ahogyan a szavamat adtam, hogy segítek rajtad. Ezért ne rágódj tovább ezen. A srácok nincsenek tisztában a múltaddal – sugdolózott halkan Natsu, aminek köszönhetően Gray megkönnyebbült és már nem hitte azt, hogy a tanára elmondta valaki másnak is a múltját.

– Khm-Khm! – köszörülte meg a torkát Lyon. – Natsu-kun, amúgy pontosan ki is a kölyök?

– Gray – válaszolta bizonytalanul a fiatalabbik. – A nevem Gray Fullbuster. A Fairy Tail Gimnázium, 11. E tanulója.

– Nagyon örvendek, Gray! Az én nevem Acnologia! – Az ezüstös hajú ezután Gray vállára téve a kezét, átkarolta a diákot, miközben a másik kezével vidáman mutogatott a többiek irányába. – Ne félj, nem bántunk. Hisz Natsu barátja a mi barátunk is. Ám a helyedben vigyáznék azzal a nővel. Állítólag imádja elcsábítani a helyes középiskolás fiúkat.

– Hé, ne tömd hülyeségekkel az agyát, mert belelépek abba nagy szádba! – ecsetelte mérgesen Sorano, miközben a két személy megvívta maga kis szájkaratéját.

– Az én nevem Loki! Örülök, hogy megismerhetlek, Gray-kun. Apropó, ismersz néhány aranyos, cuki középiskolás lányt? Mert tudnod kell rólam, hogy imádom a loli... – Loki mielőtt a lényegre térhetett volna, Sorano bosszúsan fejbe verte a szemüvegest, aki arccal tompította az esést.

– Hülye, ne hozd már zavarba Gray-kunt! Amúgy is rendőr vagyok, szóval még egy ilyen pedofil megnyilvánulás és azon nyomban sittre váglak! – kiabálta Sorano, majd többször megtaposta a földön fekvőt! – Hülye! Hülye! Hülye pedofil! Dögölj meg végre!

– Ezek ketten sose lesznek egymáshoz őszinték. Ám ettől függetlenül mindenki tudja róluk, hogy valójában nagyon is kedvelik a másikat. Amúgy még nem mutatkoztam be: a nevem Lyon Vastia! – Lyon ezután kezet rázott Grayel.

– Én pedig Mard Geer volnék. Az a veszélyes nő pedig Sorano Aguira! Ha majd ráér, akkor egyszer biztosan bemutatkozik személyesen is... Amúgy vissza térve rád: igaz, hogy te lettél a főnök új tanítványa? – kérdezősködött kíváncsian a fekete hajú.

– Ta-tanítvány? – kérdezett vissza értetlenül Gray. – Én nem...

– Tévedés! Ő nem a tanítványom – szólt közbe Natsu, majd elnevette magát. – Ő a családom legújabb tagja. Mondhatnám azt is, hogy a mai naptól lett még egy gyermekem – mondta vigyorogva Natsu, míg Gray döbbenetére a másik hat ember az iménti kijelentéstől nem igazán lepődtek meg.

– Aha, valamiért jól sejtettem, hogy ezért akarod ezeket a hivatalos papírokat minél hamarabb beszerezni. Egek, ezek szerint lett még egy keresztgyermekem? – Zeref régebben annyira meglepődött az öccse egy-két ötletén, hogy mostanra már számára az lenne a furcsa dolog, ha Natsu nem rukkolna elő valami újdonsággal, mind például tette azt most is, befogadta az egyik diákját. – Engem igaz ismersz az iskolából, de akkor hadd mutatkozzam be még egyszer: a nevem Zeref Dragneel! Én lennék Natsu bátyja. Remélem, élvezni fogod az új családodat, Gray-kun!

– Oké, a bemutatkozást letudtuk. Fiúk és lányok, ideje befejeznetek a hülyéskedést! Igen Sorano, az előbb rád és Lokira gondoltam. Innentől kezdve kellő komolyságot várok el mindenkitől – adta ki az utasítást Natsu, miközben Gray elálmélkodva vette tudomásul, hogy az előbbi vidám társaság abbahagyva a nevetést, teljes komolysággal szót fogadtak Natsunak.

„Mégis, milyen ember lehet Natsu Dragneel? Mindig ilyen magabiztosan viselkedik? Egyébként miért fogadnak neki szót? A barátai miért nem ellenkeznek? Ráadásul az egyikük rendőr, szóval nem is értem, hogy miért nem mond nemet Natsu-senseinek? Miért nem kérdőjelezik meg a szavát? Furcsa, nagyon furcsa ember ez a Natsu-sensei. A légkör is olyan feszült lett... A sensei tekintete nagyon félelmetes. Akárcsak a többieké. Komolyan, mit szándékoznak most tenni? A legfontosabb kérdés pedig: mi történik, miután beléptünk a házba?"

Gray gondolkodás közben idegesen babrált az ujjaival, ám Natsu a jobb kezét a fiú vállára tette, majd mélyen a szemébe nézett. A diák maga se értette igazán, de ebben a pillanatban már nem remegett. Natsunak köszönhetően már nem érzett félelmet. Miután teljesen alábbhagyott a remegés, lassú léptek nyomán végre-valahára megérkeztek a bejárati ajtóhoz. Lenyomva a kilincset, Gray lépett be elsőként a házba. Alig tett meg néhány métert, amikor is megpillantotta az édesapját, aki egy sörös üveggel a kezében figyelte a fiát.

– Hazajöttél, büdös kölyök? Végül nem bírtad ki az utcán és újból vissza sunnyogtál? – kérdezte mogorván Silver. – Bátor vagy, fiam! Nem elég, hogy volt bőr a képeden leütnöd engem, de még ennek következtében is van pofád ide visszajönni? Várj csak, ezt még megkeserülöd...

– Hidd el, én se akarlak többet látni. Összepakolok, majd végérvényesen itt hagyom ezt az ocsmány házat és annak alkoholista lakóját! – mondta ökölbe szorított kézzel Gray, aki egy pillanatra sem fordította el a tekintetét. – Soha többé nem jövök vissza!

– Háháhá! Milyen hülye vagy! Mégis mit kezdenél nélkülem? Hova mehetne egy olyan magadfajta kis senkiházi, mint amilyen te is vagy? A másik pedig, hogy a saját házamban én vagyok az úr, én pedig nem tűröm el, hogy így beszéljenek velem! Készülj fel, mert életed legnagyobb verését fogod kapni! – Silver ezután Gray felé lódult, ám ekkor Natsu kilépett a fiú mögül, és hárította Silver támadását.

– El a kezekkel a fiútól, te apák szégyene! – Natsu erőből állon vágta Silvert, aki néhány méterrel hátrébb esett. – Gray, hol a szobád?

– Az emeleten.

– Rendben, akkor menj fel és pakold össze a holmidat. Szedj össze minden olyan dolgot, amiről úgy véled, hogy a későbbiekben szükséged lesz. Az igazolványaidat azonban itt ne felejtsd. Hisz ahogyan az imént kijelentetted, ide többet nem jössz vissza. Most pedig siess és csomagolj össze! Addig én elbeszélgettek az öregeddel... – Natsu utasítására végül Gray felsietett az emeletre. – Sorano! Lyon! Segítsetek neki minél hamarabb összekészülődni.

– Értettük! – válaszolták egybehangzóan, majd a fiú után igyekeztek.

– Rohadékok, mégis kik vagytok? – kérdezte dühösen Silver, majd feltápászkodott a földről. – Takarodjanak a házamból!

– Nyugi, nem terveztünk sokáig maradni – szólt magabiztosan Natsu. – Csak jöttünk, hogy aláírj egy-két papírt, mint mondjuk, mostantól Gray után egy fityinget sem kapsz az állam bácsitól. Ahogyan innentől kezdve én nevelem tovább Gray-t, és természetesen többé nincs jogod beleszólni az életébe. Van itt még más papír is, szóval kapkodd magad és írd alá az összest!

– Azt lesheted, mert én semmit se írok alá! Ahogyan a pénzemről se fogok lemondani! – üvöltötte gyilkos tekintettel Silver.

– Oh, pedig hidd el, alá fogod írni... – Natsu megropogtatta az ökleit és lassan elindult Silver irányába. – Írd alá, mert különben kénytelen leszek drasztikusabb módszerekhez folyamodni.

– Nekem te csak ne parancsolgass! – mondta Silver, majd Natsu irányába ütött. – Azt a selejtet pedig úgy nevelem, ahogyan én jónak látom!

– Rohadék! Hogy mondhatsz ilyet a saját fiadról? Sőt, hogy van jogod magadat egyáltalán apának hívni? – kérdezte felbőszülve Natsu, majd egy ellenütéssel arcon ütötte a másikat, aki megszédülve néhány lépést hátrált. – Hiszen végül is egy apa nem csak abból áll, hogy megcsinálja a gyerekeket. Egy apának kötelezettségei vannak, többek között gondoskodnia kell a gyerekeiről! – Natsu felváltva többször arcon ütötte a fekete hajú férfit, aki magatehetetlenül kapta be az ütéseket. – Az élet a lehető legcsodálatosabb dologgal ajándékozott meg, ám te rosszul bántál vele! Elhanyagoltad, bántottad, megaláztad őt! Hagytad, hogy magába roskadjon! – Natsu végül félfordulatból állon rúgta Silvert, aki hanyatt vágódva csapódott a nappaliban található asztalra, ami nyomban be is szakadt alatta.

– Ké-Kérlek, ne bánts... – nyöszörögte Silver, akinek a fél arca bedagadt, annyira sok ütést kapott be Natsutól. – Kérlek...

– Ne tőlem kérj bocsánatot – mondta ingerülten Natsu, majd rátaposta férfi mellkasára. – Te szemét, legszívesebben ájulásig vernélek. De ugye mint mondtam, alá kéne írni egy-két papírt...

– So-Soha! Soha nem írok alá semmi se!

– Jól van, te akartad ezt. Srácok, verjetek szét minden lakberendezést. Semmit se hagyatok épségben. Törjetek össze minden értékes holmit – adta ki az utasítást a rózsaszín hajú, mire Zeref, Loki, Mard Geer és Acnologia neki látott a „pusztításnak".

– Rohadékok, ezt nem tehetitek! – kiabálta frusztráltan Silver, mire Natsu felkapva őt a földről teljes erőből a falhoz vágta a szerencsétlen férfit, aki mielőtt előre eshetett volna, Natsu mellkason rúgta, így végül újból a fenekére huppant.

– Igazad van. Valóban helytelen dolgot teszünk. Jogosan gondolod azt, hogy jelenleg is bűncselekményt követünk el veled szemben. Beismerem, elintézhettük volna ezt a problémát civilizáld módon is. Viszont elnézve téged úgy vélem, hogy te amúgy se lennél hajlandó együttműködni velünk. Azonban elárulok neked valami bizalmasat... – Natsu megragadva a férfit a hajánál fogva, felemelte Silvert, aki ordított a fájdalomtól. – Van néhány maffiás ismerősöm, akiknek elég egyszer szólnom és már jönnek is érted. Ők nem fognak veled bíbelődni, egyből kinyírnak téged. Szóval addig örülj, míg engem látsz, mert ha ők kopogtatnak be, akkor bizony neked reszeltek. Amúgy milyen kezes vagy? Jobb vagy bal?

– Jo-Jobb... – válaszolta nehézkesen Silver.

– Remek! – Natsu ezután megragadta a férfi bal kezét, azon belül is a középső ujjat. – Készülj fel, mert fájni fog – magyarázta nyugodt hangnemben Natsu, majd hátratörte a férfi ujját, aki szó szerint sikoltott a fájdalomtól. – Nyugi, ez még csak az első volt. Van még négy darab, szóval szorítsd össze a fogaidat, mert a java még hátra van...

– Rendben van, aláírom! Aláírom az összes kurva papírt, csak kérlek téged, hagyd abba ezt! – mondta könnyes szemmel Silver.

– Chö, mi tartott ilyen sokáig? Oké, kezdj neki – jelentette ki határozottan Natsu, miközben Silver el se olvasva a hivatalos okmányokat, gyorsan aláírt mindent. – Köszi szépen. Látod, nem volt olyan nehéz.

– Végeztünk, főnök! – szólt közbe Loki. – Amit lehetett, azt darabokra törtük.

– Értem. Köszönöm a segítséget – ecsetelte mosolygósan Natsu, majd ellépett a sérült Silvertől.

– Ugye tudod, hogy ezt még csúnyán megkeserülöd? Biztos lehetsz benne, hogy elmegyek a rendőrségre és feljelentelek téged! – üvöltötte bosszúsan Silver, aki nehezen tudta elviselni, hogy ennyire csúnyán elbántak vele.

– Az ön helyében nem tennénk ilyet – kapcsolódott be a témába Sorano, aki Lyon és Gray társaságában együtt lemasíroztak a lépcsőről. – Tudja kedves uram, az előbb megkértem az egyik kollégámat, hogy nézzen már utána, ki is valójában Silver Fullbuster. Azért érdekes információkat tudtam meg magáról: verekedés, rongálás, lopás, családon belüli erőszak... Vagy úgy hitte, hogy titokban tarthatja ezt én előttem? Hogy nem jövök rá arra, hogy maga bántalmazza a fiát? Ráadásul a múltkor összetűzésbe keveredett a rendőrséggel is, amikor is ittasan volán mögé ült. De most jön a legjobb rész! A bíróság két hete biztosan megemlítette ezt a fontos információt, de mivel úgy veszem észre, hogy maga nincs tisztában a jelenlegi helyzetével, így akkor kénytelen leszek megismételni én is: Silver Fullbusternek négy hónap múlva jelentkeznie kell a Magnoliai Fegyház és Börtön intézeténél, ahol aztán letölti a bíróság által kiszabott öt évet! – magyarázta ördögi vigyor kíséretében Sorano, amivel alaposan meglepte a többieket. – Azonban ahogyan említettem, a fia bántalmazásért még több évet kaphat. Gray-kun testén több régebbi heget fedeztem fel, és ha maga ellen vall, akkor akár tizenöt évet is ülhet.

– Fenébe! Fenébe! Fenébe! Köcsög zsaruk! Én ugyan nem fogok a sittre kerülni! – Silver összeszedve minden erejét, megiramodott a nő felé, ám Acnologia elállva az útját, öklével arcon ütötte a másikat, aki így hanyatt vágódott.

– Szép volt, haver! – mondta zsebre dugott kézzel Loki, amire Acnologia csak némán bólintott.

– Gray-kun, mi legyen? Feljelented őt? Ha igen, kezeskedem arról, hogy az apád hosszú-hosszú évekig a börtönben üljön – kérdezte érdeklődve Sorano.

– Köszönöm, Sorano-san, ám nemet kell mondanom. Nem szeretnék vele többet foglalkozni. Én csak végre-valahára el akarok innen menni. Ahogyan soha többet nem akarom látni ezt a férfit – mondta nyugodt hangnemben Gray, majd egy pillanatra megállt az apja előtt, aki még mindig a földön feküdt. – Ne keress engem. Ne érdeklődj utánam. Nem akarom, hogy bármi közünk is legyen a jövőben egymáshoz. Soha többet nem akarlak látni. Ahogyan többé nem vagy az apám! – Gray ezután rezzenéstelen tekintettel elindult a kijárat felé, miközben egy pillanatra se nézett vissza.

– Szerencsés vagy, öreg! A fiad helyében én jobban megszívattalak volna – ecsetelte Acnologia, majd a társaival együtt elhagyták az épületet.

Egyedül már csak Natsu maradt bent, aki egy ideig még figyelte a másikat.

– Nem választhatjuk meg az apánkat. Ám az igazi tragédia az, amikor az apánk nem minket választ. Csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer maga is belátja, hogy mekkora baklövést követett el azzal, hogy lemondott a saját fiáról. Öt év hosszú idő, szóval lesz ideje a cselekedetein töprengeni. Sayonara, Silver Fullbuster. – Natsu végül magára hagyta a férfit, ám még mielőtt bezárta volna az ajtót, tisztán hallotta, ahogyan Silver keservesen sír, akár csak egy újszülött kisgyerek.

xxx

Miután a társaság elköszönt egymástól, Natsuék tizenöt perccel később megérkeztek az otthonukhoz. Az út során az idősebbik Dragneel fivér elmondta, hogy a család többi tagja Natsu házában dekkol, mert Nashi meginvitálásra Larcade szeretett volna a bácsikáéknál tölteni az éjszakát, amibe természetesen Mavis és Zeref beleegyezett. Végül kiszállva a kocsiból, Gray figyelmesen szemügyre vette a házat, ami az elkövetkező időszakban az új otthonául fog szolgálni. Miképpen lenni szokott, Gray egy csöppet izgult, majd miután vett egy mély lélegzettet, a két férfivel együtt átlépte a ház küszöbét.

Még alig hagyták el a bejáratot, amikor is a villany hirtelen felkapcsolódott, miközben egy rózsaszín hajú kislány karba tett kézzel figyelte a három embert. Nashi szemmel láthatólag kissé mérgesnek tűnt.

– Hol voltál papa? – kérdezte összeráncolt homlokkal Nashi.

– Hercegnőm, még ébren vagy? – kérdezett vissza csodálkozva Natsu. – Már régen aludnod kéne...

– Papa! – kiabálta mérgesen Nashi, majd folytatta. – Gonosz vagy, apu! Tudod, nagyon aggódtam érted. Féltem, hogy valami bajod esett. Ráadásul fel sem hívtál, hogy legalább jó éjszakát kívánj! Ezért büntetésből nem adok neked három napig puszit! – mondta sértődötten Nashi, míg Natsu köpni-nyelni nem tudott, annyira meglepte a lánya kijelentése.

– Nee, ne csináld ezt, életem! Ne kínozd a papát! Három nap az túl sok idő! – mondta kétségbeesetten Natsu, miközben térden állva könyörgött a lányának és a bocsánatáért esedezett. – Angyalkám, ne haragudj rám. A papának nagyon fontos dolga akadt, de most már minden rendben van. Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem szándékoztalak csak úgy magadra hagyni. Igaz, Zeref bácsiék végig melletted voltak, de ha már így alakult, engesztelésképp holnap megcsinálom neked a kedvenc desszertedet. Na, jól hangzik? – kérdezte kíváncsian Natsu, miközben Nashi hirtelen megölelte az édesapját.

– Papa, legközelebb ne ijessz meg ennyire – szólott újból Nashi, miközben könnybe lábadt a szeme. – Megijedtem, amikor hirtelen elszaladtál. Rosszul éreztem magam, miután köszönés nélkül elmentél. Ugye legközelebb nem csinálsz ilyet?

– Ne félj, kincsem. A papa sose hagyna el téged. Azonban most muszáj volt segítenem egy fiún, aki nehéz időszakon van túl – reagált a lánya kérdésére Natsu, majd megsimogatta a gyermeke buksiját. – Nashi, szeretnék neked valakit bemutatni – tette hozzá még megjegyzésképp a férfi, majd ölbe vette a kislányt. – Gray, hadd mutassam be a lányomat, Nashi Dragneelt. Nashi, ő itt Gray Fullbuster, aki ettől a naptól fogva velünk fog élni.

– Nagyon örvendek, Nashi-chan! – szólt a leányhoz Gray, aki kissé csodálkozva tekintett a fekete hajú fiúra.

– Hmm... Papa, ő pontosan kicsoda is nekem? – kérdezte csodálkozva Nashi, miközben egy pillanatra sem vette le a fiúról a tekintetét.

– Erre a válasz roppant egyszerű: ő lett a te fogadott bátyád. Más szóval Gray a mostohatestvéred – válaszolta vigyorogva Natsu, míg Gray alig akart hinni a fülének.

– Ezek szerint... – Nashi abba se tudta hagyni a vigyorgást, annyira boldog volt. – Van egy testvérem?

– Hát... Azért ezt így nem mondanám... – kezdett volna a magyarázatba Gray, ám Nashi vidáman közbe szólt.

– Hurrá! Minden vágyam volt, hogy legyen egy testvérem. Bár azt hittem, hogy én leszek majd az idősebb... Nem baj, így is jó lesz. Most már a papámon kívül van egy Onii-chanom is! – mondta emelkedett hangulatban Nashi, majd miután Natsu letette őt a földre, Nashi megragadta Gray kezét, és maga után húzta a középiskolást. – Gyere, Onii-chan! Körbevezetlek téged.

– O-Oké! – dadogta válaszként Gray, miközben a kislány folyamatosan beszélt a megilletődött fiúhoz, aki még reggel nem is sejthette, hogy az élete néhány óra leforgása alatt ekkora nagy fordulatot vesz...