Kuncogva léptem hátra, hogy ismét a kis erszénybe pakoljam a szétgurult üveggolyókat. A Vörösingesek vezérét, mintha kicserélték volna, fütyörészve segédkezett nekem, méghozzá önszántából.

-Kettő, négy, hat... hol a hetedig?-számolgattam az erszénybe ejtve a megszámlált darabokat.

Feri tanácstalanul fordult körbe, miközben talpra állt.

-Áh megvan!-kiáltottam fel örvendezve. Valahogy ez az apró dolog is olyan hatalmas örömöt jelentett. Talán a csók egyik pozitív mellékhatása.

Balra volt egy alacsony, poros asztal, amikből görbe szögek meredtek az ég felé. Óvatosan benyúltam a messze elgurult golyóért. Nem akartam bemászni teljesen a rozoga asztal alá, ezért maradt a nyújtózkodás. Ahogy előredőltem a földön térdelve, a blúzom kicsúszott a szoknyám alól, így a hátam egy része, ha csak kevés időre is, fedetlen maradt. Amint elértem az üveggolyót, észbe kaptam és vissza is tűrtem a ruhám, de sajnos elkéstem.

Áts Feri összevont szemöldökkel figyelt engem, és a zord tekintete akkor sem vált kedvesebbé, amikor erőltetetten elmosolyodtam.

-Fordulj meg!-parancsolta komoran.

-Mi, de hát miért?

-Azt mondtam, fordulj meg!-ismételte, de ezúttal nem várt tovább, ő maga tolta meg a vállam, hogy háttal álljak.

-Az semmiség, ne is figyelj oda rá!

Hiába tiltakoztam vagy ellenkeztem, könnyűszerrel megfogta a blúzomat, és ismét felhúzta a hátamon.

-Ki tette ezt veled?-engedte el az anyagot végül, én pedig összeszorult torokkal fordultam vissza hozzá.

-Csak elestem-válaszoltam lesütött tekintettel.

-Nekem te ne hazudj!-emelte meg a hangját előttem életében talán először. Hárahőköltem.

A fiú annyira dühös lett, hogy az arca teljesen kipirult, szemei pedig villámokat szórtak.

Riadtan pillantottam rá, és egy nagy nyelés után halkan elmeséltem, honnan vannak az ütések a hátamon.

-Amikor olyan sokáig elmaradtunk este... apám gondolom még mindig a kocsmában volt, így nem vette észre. Egyedül az öcsém volt az, aki láthatott. Gondolom véletlen elszólta magát neki, aki ezért...-csuklott el a hangom.

-Megvert már máskor is így?-szegezte nekem a következő kérdést szigorúan.

Erre nem válaszoltam, csak csendesen bólintottam.

A vezér ekkor döbbenten fellélegzett, és fájdalmasan felnevetett. Végül az ajtó felé vette az irányt, határozott, megállíthatatlan léptekkel.

-Várj, hová mész?-fordultam utána.

-Mit gondolsz?

-Ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek!

-Hogy én ne csináljak?-öntötte el ismét a harci hév.-Akkor te minek nevezed azt, hogy hallgatsz erről, amit veled csinál az alkoholista apád!? És a többiek, akikkel azt akarod, hogy ne háborúzzanak a Vörösingesek? Mondd csak, a te szeretett Boka Jánosod, ha a családod barátja, nem tudta hogy milyen ember az apád?-lépett vissza, közelebb hozzám.

-Csak azt, hogy folyton iszik.

Áts széttárta a karjait, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna.

-Az öcséd tudta mi lesz a következménye annak, ha nem fogja be a pofáját!-mordult fel ismét.-Mégsem volt képes megtenni érted, hogy hallgasson. A többi patkány a Grundon pedig csak hallgat, vagy utálkozik amikor te végre boldog lennél. Még azt a szerencsétlen Nemecseket is kiutálták onnét! Nekem nem kellenek ilyen emberek és neked sem. Ha pedig te ezt nem vagy képes megtenni magadért, majd megteszem én!

A vezér tekintete olyan vaddá és szinte már gonosszá vált, amitől szabályosan megrémültem. Megalázva éreztem magam, fény derült a titokra amit olyan sok ideje próbáltam megőrizni. Ráadásul egy ilyen csodás pillanatot tett tönkre.

Ezután egy utolsó pillantást vetett rám, s kirontott a kunyhóból, otthagyva engem egyedül.