Borzalmas volt az éjszakám. Csak forgolódtam végig, egyszerűen nem tudtam elaludni. Végig a délután és az este járt a fejemben, amikor ellopták a kendőmet, és amikor Áts Feri belém szaladt. Nagy sokára pedig végre sikerült elaludnom, de borzalmasat álmodtam.

***

Egy hatalmas tábortűz előtt álltam, mintha valami tiszteletére égne a nagy máglya. Ekkor hirtelen megjelent legalább tíz alak, akiknek az arcát nem tudtam kivenni még a lángok fényében sem, csak a vörös ingjeik szúrtak szemet, de azonnal. Mit kereshetek a Fűvészkertben?

Mikor hátat fordítottam, hogy eltűnhessek onnan, Áts Ferivel találtam magam szemben, aki hátrafogott kezekkel az utamat állta. Majdnem a mellkasának ütköztem, így vissza kellett lépnem. Lehajtott fejjel közeledett, amitől kirázott a hideg. Az egész nagyon félelmetes volt. Ekkor végre felnézett rám, arcán elégedett mosoly ült. Kezeit végül maga mellé eresztette, és erősen szorította az ellopott kendőmet. Kérdőn néztem rá, de csak egyszerűen félretolt az útjából és a vörös anyagot elégedetten a tűzre vetette.

-Ne!-kiáltottam fel hangosan és a tűz felé nyúltam.

-Miért tetted ezt!?-emeltem könnyes szemeim a fiúra, akinek nevető alakja halványulni kezdett, majd egészen eltűnt, akárcsak maga a tűz, és a többi vörösinges.

-Miért tetted ezt?-ismételte meg az előbbi kérdésem egy rekedtes, szomorú hang.

-Boka...-suttogtam magam elé, az előttem megjelenő fiúval szemben állva.

-Megérte?-nézett mély barna szemeivel rám. Halálos nyugodtsággal, de egyúttal mély megvetéssel és szánalommal egyben.

***

Az iskolában egész nap csak az államat támasztottam, hogy ne aludjak el az órákon, ezután a borzalmas éjszaka, és még borzalmasabb álom után. Az órák azonban lassan teltek, és hatalmas önuralom kellett ahhoz, hogy legalább a látszatát fenntartsam annak, hogy figyelek.

Délután, mint minden csütörtökön, az iskola előtt vártak rám. Ilyenkor Boka mindig  hazakísér, vagy elsétál velem a Grundhoz.

-Ma tovább adtam a többieknek egy galacsint, a gyűlésről. Elnököt fogunk választani-mesélte.

-Igen, látom-kuncogtam a fiú csupa tintás kezére nézve.-Ez pedig bizonyára a pozíció egyik következménye.

Boka is felnevetett, aztán hosszú ideig hallgatott. Közben a tekintete rám tévedt, és sokáig le sem vette rólam.

-Tegnap beszélni akartál velem.

-Már nem fontos.

-Köze van ahhoz, amiért nem hordod a kendődet?-vágta rá szinte azonnal.

-Csak... most nincs nálam.

-Igen, ezt látom én is.

-Azért mert nem emlékszem hova tehettem le-fűztem hozzá kisvártatva.

Boka egy ideig nem felelt, mintha tudta volna, hogy nem mondtam neki igazat. Magam is hallgattam, de jobbnak gondoltam, ha feldobok egy témát, mielőtt még kínosabb lehetne ez a némaság.

-Nemecsek olyan lelkes. Miért nem lehet ő is tiszt?

-Tudom, hogy mennyire szeretné. Ha továbbra is így folytatja, egyszer még az is lehet, de még nem.

-Mert akkor Gerébnek nem lenne kinek parancsolgatnia?

-Ennyire nem kedveled őt?-nevetett fel.

-Oh ugyan nincs nekem vele semmi bajom, leszámítva, hogy sokszor olyan barátságtalan-fejeztem be a mondatom végét sokkal halkabban, ugyanis megérkeztünk a Grundra, méghozzá mértani pontossággal.

A kapu előtt ácsorgott szinte az összes fiú, és épp akkor csődült belefelé mindenki, mikor Bokával mi is odaértünk.

-Elnök úr, elnök úr!-hallatszódott belülről Nemecsek kiabálása.

-Közlegény, mit képzel magáról!? Hogy áll? Sarkat össze, és húzza már ki magát!-ütött rá Geréb, a szőke fiúcska hátára, aki azon nyomban haptákba vágta magát.

-De nekem beszélnem kell a..!

-Kapu!-mutatott felém Kolnay.

-A Zsanna is megfelel-fújtattam.

-Hehe. Valaki nyitva hagyta a kaput!-egészítette ki a mondatát, és hatalmas léptekkel oda rohant, bereteszelni azt.

-Ki volt az utolsó, fiúk?-nézett körbe mellettem Boka.

-Azt hiszem te voltál-jegyezte meg valaki a tömegből.

-Hogy én?-dermedt le János egy pillanatra, míg rájött, hogy igaza van.

-Ne haragudjatok fiúk! Hibáztam. Elfelejtettem bezárni a kiskaput. Írjátok fel a nevem a Fekete Könyvbe-jelentette ki méltóságteljesen. Itt-ott felhangzott egy „aa” és egy „áá”, de egyébként nagy csend.-Oooh és Barabás nevét is, mert árulkodott!-fűzte hozzá, és megütögette a fiú vállát.

-Nemecsek, mi ennyire sürgős?-fordultam Ernőhöz, de mielőtt válaszolhatott volna, Geréb közbeszólt.

-Elnézést, de Zsanna mióta is folyhat bele a Grund ügyeibe? Hiszen lány, és még csak nem is tiszt!-fordult a többiek felé.

-Amíg az én szabadidőm, és anyagjaim kárára varrattok magatoknak zászlót, meg egyleti micsodákat, addig jogom van itt lenni, kedves Dezső.

-Itt járt Áts Feri!-bukott ki végre Nemecsekből az igazság.

-Hogy mi!?-kiabált fel valaki hátulról, én pedig akaratom ellenére fal fehér lettem. Csendben nekidőltem a mögöttem álló farakásnak, úgy hallgattam őt tovább.

-Ott állt fenn a rakás tetején, megfogta a zászlót, és kitörte. Aztán mikor meglátott engem leugrott hozzám, és azt kérdezte: "Nem félsz, Nemecsek?"
Azután pedig elszaladt.

-Ez hazugság-állította Geréb, összefont karokkal.

-De véded...-jegyezte meg Boka.

-Nem védem, csak kizártnak tartom, hogy Áts Feri elfusson egy olyan fiú elől, mint Ernő.

Erre majdnem mindenki felröhögött, még az öcsém is, aki már mellettem állt, én pedig egy hatalmasat ütöttem a tarkójára. Ezután már nem vigyorgott.

Én pedig bolond voltam. Hiszen mondta! Mondta, hogy a zászlóért jött, de engem annyira lefoglalt a... ez az egész, hogy teljesen kiment a fejemből.

-Ez tűrhetetlen, főleg a múltkori Einstand óta!

-Einstand volt?

-Az. A két Pásztor elvitte Nemecsek kéksávos üveggolyóját.

-Rendben van fiúk, most már én is azt mondom, ez hallatlan. Elnököt kell választanunk!

-Nekem csak a távcsövem kell, utána el is megyek-szóltam bele a diadalmas beszédbe félszegen.

-Csele, add oda Zsannának a távcsövét!-utasította őt Boka, mire az öcsém már szaladt is, és azonnal hozta is a színházi gukkert.

-Sok sikert a választáshoz, szervusztok!

-Te nem maradsz, Zsanna?-kérdezte Nemecsek szomorúan.

-Nem, én most sietek el... Haza! Viszont látásra!-csuktam be a kaput a hátam mögött.

Szóval elvitte a zászlót, mi? És azt gondolja, ő dönti el, mi és hogyan alakul? Csalódást kell majd okozzak, de ezt nem hagyhatom. Elmegyek a Fűvészkertbe, és visszaszerzem azt, ami az enyém.