A nap lassan vánszorgott lefelé a horizonton, rózsaszín színbe vonva az eget, és az Excaliburon megcsillanó napfényt. Yzsort szeme azt nézte, megigézve bámulta.

- Raw, kérlek, tegyél le a legközelebbi faluba. Ki szeretném próbálni a kicsikét - kuncogott, és megsimogatta a pengét.

- Ahogy óhajtod, Másztör.

Az erdő, ami fölött éppen elhaladtak, egy szántóföld váltotta fel, majd néhány méterrel odébb egy kisebb falu. Yzsort elmosolyodott. Felállt, kitárta a ezét, és lassan hátradőlt. A szél lobogtatta a haját és fekete köpenyét, mely alatt az Excalibur volt felkötve. Kecsesen érkezett egy árnyékra, ami azon nyomban eltűnt. A férfi tovább settenkedett, majd megállt egy kőház előtt, és elővette a kardját.

- Nézzük, átvágod-e a követ...

Átvágta. Vágott bele egy kört, és azok keresztül bemászott. Egy anyuka állt, kezét védelmezően kitárta a lánya mögött. Felemelte a kardját, és csak ennyit mondott.

- Átvágás.

Megsuhintotta a kardját, mire az anyuka és a lány egyszerre kettévágódott. A függönyre és Yzsort ruhájára vér spriccelt. Szeme megszállottan csillogott.

- Következő - remegett meg a hangja, és az ajtó felé botorkált. - Még... Ölni akarok. A kardom a TI véretektől legyen szennyezett! ÖLNI AKAROK! A TI véretek folyjon le az arcomon! A TIÉTEK! - ordította.

Így történt, hogy egy kisebb faluból kiirtotta az egész lakosságot, nőt, gyereket, öreget, férfit. Senki nem tudott az Excalibur csapása ellen védekezni.

***

- Messze vagyunk? - ásított Yzsort Raw hátán.

- Mindjárt megérkezünk Darnell királyságba. A határtól sétálva kell folytatni, és álruhát kell találni.

- Nem kell - nevetett a férfi - Majd én megközelítem az árnyékok között. Neked csak fel kell derítened a terepet, és megtudnod hogy hol/mikor lesz egyedül. Értve vagyok?

- Hai, Yzsort-senpai!

- Túl sok animét nézel. Én meg engedem neked... - mosolygott.

- Ikuzu! - (gyerünk).

***

Egy műszálas pulcsit, kék rövidnadrágot viselő ember, zöld tüsi-hajjal egy tisztáson ült, hátát egy nagy tölgyfának hajtotta, úgy, hogy az árnyéka pont betakarta. Szeme csukva volt, és alig hallhatóan hortyogott. Nem hallotta, hogy egy nagy test érkezett a földre, majd kettő lett belőle. Nagyon messziről egy hangot vélt hallani.

- Ez most komolyan alszik? Legalább álmában hal me... Nem, sokkal jobb végzetet kínálok neki. - Zid hatalmasat ásított, de nem kelt fel. Ezek már megint a Sorsos Banda. Egyfolytában csak a sorsról meg a haláláról hadoválnak. Több megölési kísérletet is tettek ellene, sikertelenül.

Hirtelen egy cipő orrot érzett az arcában, aztán pedig hogy a mellkasára lépnek. Hirtelen pattant ki a szeme, kezét kinyújtotta, elkapva ellenfele kezét, lehúzta magához, és felkiáltott.

- A Nagy Fejelés! - Amikor a homlokuk összeért, Yzsort teste megvonaglott, és kikatapultált. Métereket repült arrébb, és csapódott bele egy fába. - Sose kelts fel egy Arany Lovagot az álmából, mert nagyon zsémbes lehet - morogta.

Megmozdulnia sem volt ideje, egy penge vágta ketté. Két fele a földön csattant, vért fröcskölve a környezetre. Yzsort felemelte a kardját, és lenyalta róla a vért.

- Egyszerű volt.

- Nem hinném - szólalt meg Zid feje.

- Te még élsz? - kérdezte Yzsort. Nem lepődött meg, hiszen ennyit elvált egy Arany Lovagtól.

- Már hogy ne - méltatlankodott Zid - Egy olyan bűnöző mint te, nem tudsz legyőzni! - az alsó teste vízzé változott, majd a fölső testhez kapcsolódott, és újra emberi formát öltött. - És remélem tudod, hogy egy olyan pszichopata mint te, az ellen vagyok a legerősebb.

- Pszichopata?

- Igen. Akik lenyalják a vért a fegyverükről. A tetoválásaimnak hála képes vagyok manipulálni a folyékony dolgokat, és néhány hónapja képes vagyok vért - sajnos csak a sajátomat - irányítani. Az pedig most került be a szervezetedbe. - Kezét ökölbe szorította, felemelte, majd a mutató- és középső ujját kinyújtotta, és behajlította. Yzsort testéből vörös tüskék emelkedtek ki villám gyorsan, és süllyedtek be minden másodpercben. A férfi magán kívül ordított, majd összeesett, kezében a karddal. - Szégyen - köpött Zid a férfi lába elé. 

Megfordult, és elindulni készült, amikor mögüle enyhe ragyogás képződött, és Yzsort ott állt, mint akivel semmi sem történt.

- Hogy élsz még? - kérdezte Zid, aztán a kardra siklott a tekintete, ami miatt még jobban elsápadt - Az az Excalibur..?

- Á, feltűnt - Yzsort szája mosolyra húzódott - Nagyon sok képessége van. Ellenfeléből elszívott életerőt a használójába pumpálja. A tiédet is leszívta. Ezért élek még... De most, hogy tudod, nem vehetsz félvárról, végre kiállunk egymás ellen?

- Esélyed sincs ellenem, a kardod nélkül!

- Pff... Csak nem sikerült tökélyre fejlesztenem az Árnyék Technikámat, így nem tudom olyan jó mértékben használni.

Zid maga mellé eresztette a kezeit, majd felemelte őket, és egy ponton felfeszítette a kézfejét, mire a földből víz robbant ki, egyenesen Yzsort arcába, aki víztől csatakosan felugrott egy faágra.

- Te kis... - hörögte, majd a fán végighúzva az Excalibut lefutott a törzsén, egyenesen az Arany Lovaghoz, és megsuhintotta a kardját, de z átsiklott rajta. - Mi a...?

- Olyan, mintha álló vízbe suhintanál egy kardot. Átsiklik rajta. Sebezhetetlen vagyok... És ha úgy vesszük, hallhatatlan...

- Azt csak hiszed! Én vagyok Ypszilon professzor! Több erőt is birtoklok mint pélsául - ujjhegyeit a tenerére tapasztotta, ahonnan kisebb villámokat csikart elő - Az erőmet képes vagyok bármilyen formába alakítani... Villám, levegő, tűz... És a víz vezeti az elektromosságot.

Zid összeszorította a fogát. Megtalálták a gyenge-pontját, ráadásul ellenfele rendelkezik vele. Összeszorította a szemét, és mutatóujjával Yzsort felé bökött.

- Pusztulj...!

A földből mint egy gejzír láva tört fel, és Yzsortra fröccsent, aki az utolsó másodpercben szaltózott el.

- Még a láva is?

- Hát persze - nevetett föl Zid - Minden ami folyékony.

Yzsort szitkozódva menekült a láva útjából, de az makacsul követte. A fák árnyéka hálóként tekeredtek a lávára, de az azt is kiolvasztotta.

Hirtelen egy utazóköpenybe burkolt ember ugrott Zid mögé, és elektromos botját az Arany Lovagba döfte. A férfin végigfutott az elektromosság, és rázkódni kezdett, majd füstölve összeesett.

- Ki vagy te? - kérdezte gyanakodva Yzsort.

- Legalább egy köszönömöt elvártam volna - forgatta a lila szemeit az illető, majd a köpenye csuklyáját lehajtotta. Gyöngyörű lány volt, de a szemei furcsán csillogtak.

- Te-te... - mutatott rá remegő kézzel Yzsort - Te vagy a Lila Szemű Bestia! A legnagyobb Fejvadász.

- Igen - bólintott - Sajnos, Holem megölésével elkéstem, így nem az enyém lett az Excalibur - sajnos elvenni sem tudom, mert csak az emelheti fel, akit méltónak tart -, de Isy Bau szeme az enyém lesz.

- De elvehetem a hullát, így én válthatom be, nem?

- Látszik, hogy elég kezdő vagy. A Fejvadász Mestere, Sybella meg tudja állapítani, hogy az illető kinek a keze által halt meg...

- Akkor, lemondhatok a szemről ugye? - hajtotta le a fejét Yzsort.

Ina, így hívták a lányt, közeleb lépett a férfihez, és valamit a fülébe súgott, mire az elmosolyodott.

- Benne vagyok. Akkor a következőt együtt győzzük le, de én ölöm meg. Oké... De te nem szoktál a zsákmányokon osztozni, úgy hallottam.

- Van néhány különleges eset - suttogta a nő, és Yzsort fülkagylójába nyalt, aki megremegett. A lány áttért a szájára.

- Bloah - morogta Raw, és elfordult.