8 évvel később

-Anyu- hangzott fel az a lágy hang, mire mosolyogva guggoltam le és szorítottam magamhoz a kicsi testet.
-Annyira hiányoztál kicsim- engedtem el és kisimítottam a bal szeme elől egy szőke tincset, amit a füle mögé tűrtem
-De csak pár órát voltam távol- nevetett fel, majd nyomkodni kezdte a kezembe tartott kicsi arcát, amitől mocorogni kezdett.
-Na, ne keltsd fel az öcséd
-De játszani akarok vele
-Ma jön át Itaru és akkor játszotok egy jót- egyenesedtem ki és megfogva a kis kezét indultunk el. Hirtelen egy ismerős chakrára figyeltem fel, így megálltam és elengedtem Kei kezét
-Na ki van itt, hm?- kapta fel hirtelen a nyakába, mire mosolyogva néztem feléjük
-Apa- nevetett fel és átölelte a kis kezeivel Deidara homlokát
-Na ki ér hamarabb haza, hm?- kezdett el futni, mire felnevettem és a házban lévő kunaimhoz teleportáltam magunkat. Vettem le a cipőmet, mikor pont akkor értek be a házba, nagy zajt csapva, amire felkelt Hikari.
-Hagyd csak. Én keltettem fel, hm- tette le Keit és Hikarit átvéve a karjába, ment be a napaliba.
-Anyu, mikor jön Itaru?- kérdezte, miután lesegítettem venni a cipőjét
-Majd később
-De én már szeretnék játszani- dobbantott egyet, mire megharaptam az ujjam és megidéztem Hoshit- farkas- nevetett fel és Hoshira ugrott, aki elesett. Szeret a gyerekekre vigyázni, ezért mikor megszületett Kei, akaratlanul is, de mindig mellettem volt. Így mikor minden nap haza érünk, megidézem pár órára, hogy figyeljen vagy éppen játszón velük
-Elaludt?- mentem be a nappaliba és átölelve Deidarát, néztem át a válla fölött
-Nagy nehezen, hm- sóhajtott fel és megfordulva, ölelt át az egyik kezével, míg a másikban Hikarit tartotta. Egyre csak közelebb jött, majd egy csókot adott, amit egy kis nevetés szakított meg. Egyből elváltunk és a hang forrásához kaptuk a fejünk, ahol egy Hoshin fekvő kislányhoz vezetett. Mosolyogva vettem át Deidarától Hikarit, aki ezután egyből Keihez futott és elkezdte csikizni.
-Neeee. Anyu segíts- szabadult ki Deidara csikizése elől és egyből a lábamhoz bújt. Elnevettem magam ezen, majd ahogy Hoshi lefeküdt mellém, oda tettem hozzá Hikarit és Keivel megindultunk Deidara felé

-Nem szívesen akarlak itt hagyni titeket, hm
-Ugyan. Nem lesz semmi bajunk. Loly itt lesz, Hoshi pedig vigyázz a gyerekekre
-Tudom, de akkor is. Féltelek titeket, hm
-Nem kell félned- hajoltam le hozzá, mivel a léc miatt egy fejjel magasabb voltam nála- vigyázok ránk- elmosolyodott, majd közelebb jött, így egy hosszú csókba vont.
-Holnap délre már itt leszek- vált el, majd kilépett az ajtón.
-Na, elment a szőke herceg?- bökött oldalba Loly. Őt az esküvőn ismertem meg, mikor Itachi bemutatta. Nem is tudtam, hogy össze jött valakivel, akitől végül egy fia született. Így már értem, Deidara miért volt egy kicsit izgatott, mikor megszületett Itaru és engem nem tájékoztattak róla. Na mindegy, kiderült hogy igen is, sok közös dolog van köztünk Lolyval, így már első percek közt eldőlt a barátságunk. Viszont az is furcsa, hogy Hidan nem mondta, hogy van egy húga, aki Jashinista vallású. Meg, hogy végül is akatsuki tag volt, csak soha nem találkoztunk, mivel nem sokat volt, vagy pedig én voltam a fiúkkal küldetésen.
-Nagyon vicces. És, ti hogy vagytok? Itachi hogy bírja egyedül Yumével?
-Még nem hívót, hogy baj lenne. Szóval biztos elvannak- vont vállat, mire kis időn belül, kitört belőlünk a nevetés
-Jól van. Menjünk, mielőtt összevesznének a játékokon- mutattam a két kicsire, akik már egy plüssön veszekedtek. Nagyot sóhajtottunk, majd elindultunk a nappaliba és egy másikat adtunk a kezükbe, így Keinél maradt a farkas, Itarunál pedig a kígyó plüss.

-Köszönöm, hogy segítettél- hajoltam meg Loly előtt
-Ugyan, semmiség. Te is sokat segítettél, mikor Itaru nagyon kicsi volt. Viszont, most már menni kéne. Ki tudja mit csinált ennyi ideig Itachi? Akkor, szia- köszönt el, majd kilépett Itaruval a kezében, aki már mélyen aludt. Amint bezáródott az ajtó, vissza mentem a nappaliba összetakarítani, mikor meghallottam Hoshit vadul ugatni, majd egy fájdalmas ordítást. Egyből elejtettem a kezemben lévő poharat és felfele kezdtem rohanni a lépcsőn. Bementem Kei szobájába, ahol Hoshi feküdt az ágyán, miközben védelmezte őt. Az ágy mellett egy halott férfi feküdt, mikor meghallottam Hikarit sírni, így egyből átrohantam a szobánkba, de üres volt az ágya. Az ablakban egy fekete köpenyes alak állt, aki egy kunait szegezett Hikari nyakához
-Enged el- ordítottam rá kétségbeesetten, mire kiugrott az ablakon- Hikari!- ugrottam ki utánuk, majd őket követve, hirtelen egy erős ütést éreztem a fejemen. Utoljára még Hikari sírását hallottam, majd se kép, se hang

Na igen, vége ennek a sztorinak. De semmi aggodalom, nyáron megpróbálom hozni a második évadot, amiben Kei lesz a főszereplő. Addig is, szeretném megköszöni mindenkinek, hogy itt voltatok és segítettek mindig.

Külön köszönöm mindenkinek aki segített:
-Iszame-chan, akitől kaptam a borítót( még egyszer köszönöm ❤)
-Noci-Chan, aki néha idegesített a sok firkálásával a füzetembe( habár Dei neve volt mindig, szóval megbocsátok ∩__∩). És, hogy néha segített írni a sztoriban
-És persze Cicamica333, aki mindenkinél többet segített. Köszönöm, hogy már az "eleje" óta itt vagy és segítettél. Arigato. Igazából, ha jól tudom, eme könyv miatt alakult ki a jó barátságunk, ami most van. Igaz barát vagy pöttömke ❤
-Na meg mindenki másnak is köszönöm, akik olvasták a könyvet és mindig vote-oltak, na meg néha kommenteltek. Nagyon imádlak titeket ❤❤
Nos asszem ennyi elég is volt, találkozunk a második évadban.
Sziasztok Hópejheim ❄❤