66
-Mm végre egy küldetés- nyújtózkodtam, miközben a fiúkra vártam
-Viszont Kirigakure egy hét járásra van innen, hm- jött mögém Dei és a derekamnál fogva megölelt és az arcomra egy puszit adott
-Mi a feladat?
-Ezt a tekercset kell elvinnünk egy szigorúan őrzött férfinak a fiának
adta oda a tekercset, mire lassan kibontottam, míg Deidara a vállamra hajtotta a fejét, így ketten kezdtük olvasni a tekercs tartalmát
-Minek tartják őrizet alatt, ha ilyen gazdag? Nekem rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban- tekertem össze a tekercset és a táskámba süllyesztettem el. Deidara elengedett és egy madarat kezdett formálni, amit megnagyított, így hárman felültünk és elindultunk Kusagakure felé
Már este van, mikor elértük Kusagakurét. Ha jól számoltuk és ugyan ilyen tempóban haladunk, holnap estére elérjük Vízesés országának a határát. Most viszont egy kis fogadót keressünk a fiúkkal, ahol aludhatnák ezen az éjszakán.
-Na és mit szóltok ahhoz? Nem nagy, tehát lehet kevesen lesznek- mutattam a fogadó irányába, mire bólintottak egyet és lassan leszálltunk. Előre futottam szobát kérni, míg az a kettő jött lassan mögöttem
-Jó estét, két szobát szeretnék erre az éjszakára
-Értem. Nos a háború miatt, ez a két szoba nagyon messze van egymástól, így a többi még építés alatt vannak, a maradékban pedig alszanak
-Jók lesznek azok- vettem el a két kulcsot és oda mentem a fiúkhoz.
-Nos Sasori a tiéd lesz a 35-ös, miénk pedig a 12-es- olvastam le a számokat a kulcsokon, majd az övét a kezébe nyomtam és elindultam a szobánk felé. Igaza volt a nőnek, némelyik szoba teljesen szét van törve. Elérkeztem a mi szobánkhoz, mire a kulcsot a zárba helyeztem, majd kinyitottam az ajtót.
-Azta ez hatalmas- néztem körbe és a kanapéra raktam a táskám
-Direkt kérted így a szobát mi, hm?- karolt át hátulról Dei, miközben a fejét a nyakamhoz rakta
-Perverz vagy. Te pedig mióta vagy ilyen bújós? Ha jól tudom azt nekem kéne csinálnom- fordultam meg és hozzá bújtam. A fejem búbjára egy csókot adott, majd elengedett és bevonult a szobába. Mosolyogva megráztam a fejem és a nappalival egybekötött konyhába mentem és benéztem a hűtőbe. Hm mi jót lehetne csinálni?
-Megyek át Sasori-dannához, nemsokká jövök- csapot rá a fenekemre, mire felkaptam a fejem és felé fordultam
-Te ma igazán perverz kedvedbe vagy, mi?- hajoltam közel a nyakához és szívni kezdtem, mire felnyögött.
-És ki a perverz, hm?
-Ki kezdte- hajoltam el egy piros foltot hagyva és rákacsintva vettem ki a húst a hűtőből és a konyhapultra raktam
-Akkor nemsokká jövök- adott egy puszit a fejemre, majd felhúzta a cipőjét és már csak az ajtó csukódását hallottam.
-Hm, hol lehet az a nyomorult olaj? Sehol sem találom- kezdtem mérgelődni és újra az olaj keresésére indultam. Sóhajtottam egyet, majd felkaptam a cipőmet és leszaladtam a recepcióshoz
-Jó napot, bocsánat hogy ilyenkor zavarom, de vacsorát szeretnék csinálni és sehol sem találom az olajat. Nem tudna adni?
-Dehogyisnem- ment be a mögötte lévő ajtón, majd mikor kijött a kezembe nyomta.
-Köszönöm- hajoltam meg és vissza kezdtem futni a szoba felé. Lerúgtam a cipőm magamról, majd a tűzhely felé futottam és végre elkezdhettem főzni.
-Ahj, hol lehet már?- néztem az órára. Sóhajtottam egyet, majd bevonultam a fürdőbe és megengedtem a vizet, amibe rengeteg tusfürdőt tettem. Levettem magamról a ruhákat, majd elterültem a kád forró vízbe. Kezdett teljesen megtelni vizel, a benne lévő hab pedig, már teljesen eltakart engem.
-Megjöttem, hm- hallottam meg Dei hangját, mire elzártam a vizet és a törölközőért nyúltam, mikor kivágódott az ajtó
-Deidara! Kopogni nem szokás?! Mi van ha épp akkor szállok ki?- perverzen kezdett vigyorogni, mire hozzá vágtam a samponos dobozt.
-Mondom én, hogy ma nagyon perverz vagy. A vacsi ott van a konyhapulton, egy perc és megyek- vártam, hogy mikor indul meg, viszont csak egy helyben állt az ajtóban és engem figyelt- öhm nem akarsz kimenni?
-Oh de. Akkor a konyhában várlak, hm- csukta be az ajtót, majd már csak az elhaladó lépteket hallottam. Kimásztam a vízből, majd megtörölköztem és a magammal bevitt pólót és bugyit magamra kaptam és kimentem a konyhába
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro