-Na hogy-hogy egyedül vagy itt? Sasori és Deidara?- jött felém Konan, viszont ahogy meglátta az ökölbe szorított kezem arrébb állt, így be tudtam vonulni a szobámba. Bezártam az ajtómat és a bútorokat kezdtem felborítani, mikor az éjjeliszekrényt dobtam a falnak, a fiókból kiesett az albumon. Lassan oda sétáltam és felvettem a földről, majd a táskámba süllyesztettem el. Kinyitottam az ablakom és a fal mentén kezdtem felmászni a tetejére, ahol leültem és a naplementét kezdtem figyelni
-Mi történt- szállt le mellém Konan, mikor a papír szárnyai vissza váltottak a saját testébe. Leült mellém és kíváncsi tekintettel nézett engem
-Most egyedül szeretnék lenni Konan. Majd később elmondom
-Rendben- állt fel és sétált el, mikor utána kiáltottam
-Ha lehetne, meglátogatnám most a clánt. Régen voltam már a sírjuknál
-Nyugodtan- mosolygott rám, mire felálltam a földről és az ott hagyott kunaimhoz teleportáltam
-Onee-san! De jó, hogy itt vagy
-De sokat nőttél, mióta utoljára láttalak- kaptam fel és össze kezdtem borzolni a haját
-Neee, tegyél le- kapálózott, mire a nyakamba vettem
-Csak nem félsz?
-Én, ugyan miért?- hajolt le hozzám, így a szemembe tudott nézni. Elnevettük magunkat, végül leraktam a földre és kifele kezdtem sétálni.
-Sziasztok- álltam meg a nappali közepén és a nagyszüleimet figyeltem. Rám kapták a fejüket, miközben mama felém kezdett futni és megölelt.
-Azt hittem valami bajod lesz a háborúba
-De nem történt semmi- engedtem el és a papust kezdtem figyelni
-És, hogy vagy az akatsukiban?
-Remekül- ültem le elé a fotelben
-És az a szőke fiú?
-Nos, ő is jól van, szerintem. Meg szeretném nézni a sírhelyüket és Rait is magammal vinném.
-Rendben, de ne legyetek túl sokáig. Ma a kedvencedet készítettem- mondta mama, mire bólintottam egyet és szóltam Rainak

-Ők a szüleid?- nézett le a két sírkőre. Bólintottam, majd a kezemben lévő virágokat a vázákba helyeztem és leültem a sírkövek elé.
-Hogy haltak meg?
-Miattam volt. Akuma miatt elkellet mennünk anno egy templomba, mivel a pecsét gyengült. Út közben pedig, a szemem láttára ölték meg őket a banditák- hajtottam le a fejem, miközben az arcomon lassan kezdtek lefolyni a sós könnyek- nagyon kedvesek voltak mindenkihez. Apa mindenben amiben csak lehetett, próbált segíteni, anya meg. Ő folyton elhalmozott minket a szeretettével. Tudod Rai, attól még hogy nem vér szerinti testvérem vagy, én annak tartalak téged- öleltem magamhoz és a feje búbjára egy puszit adtam- mindig meg foglak téged védeni, bármi történjen is.
-Ugyan Onee-san. Ne félts engem- távolodott el tőlem és a szemeimbe nézett- én leszek aki téged fog megvédeni- húzta ki magát, mire elnevettem magam és az arcára raktam a kezem.
-Szeretlek téged

-Konan, hova viszel már?
-Majd megtudod- lökött be a szobájába, mire a földre estem. Szitkozódni kezdtem, miközben álltam fel és leporoltam magam.
-Na most azonnal elmegyek- indultam el az ajtó felé, viszont Konan és Nina elém álltak és nem engedtek ki.
-Nem. Tudjuk mit csinált az a marha, mivel Sasori elmesélte. Most leülsz mellé és kibékültök
-Ugyan mégis miért- fontam keresztbe a karom és mérgesen néztem rájuk.
-Mert szeretitek egymást
-Mindketten hibások vagytok. A háború, meg a folytonos küldetések miatt nem jutott egymásra semmi időtök. Most szépen megbeszélitek az egészet, addig ki nem jöttök a szobából- mentek ki és az orrom előtt bezárták az ajtót
-Hé most azonnal engedjetek ki- kezdtem dörömbölni az ajtón, de azt sehogy sem akarták kinyitni. Sóhajtottam egyet, majd leültem a legmesszebb tőle. Leült az asztalhoz és az agyagokat kezdte formázni, miközben én elővettem az albumomat és nézegetni kezdtem. Kis idő múlva egy agyagpók kezdett felém mászni, mire magam köré zártam a susanou páncélját. Végig néztem az agyagpókon, majd a fejemet fel emeltem. Tekintettünk egyszerre találkozott, mire elfordítottam a fejem és a falat kezdtem figyelni. Nyikorogni kezdett a padló, így a fejemet vissza fordítottam előre. Deidara felém kezdett közeledni, majd előttem leguggolt.
-Sajnálom az egészet amit mondtam. Neked volt igazad, nem pedig nekem, csak dühös voltam, mivel Obitora több figyeltem adtál, mint nekem, hm- rakta a kezét a páncélra és szomorúan nézett a szemembe
-Én is sajnálom- tüntettem el a bordákat és leraktam a földre az albumot- szólhattam volna, hogy mit akarok csinálni. Annyira megviselt Obito halála, hogy csakis arra gondoltam, miképp hozhatnám vissza. Konannak és Ninának igaza volt. Teljesen eltávolodtunk egymástól
-Akkor, minden rendben lesz, hm?- hajolt egyre közelebb, mire bólintottam egyet és ajkaira tapadtam