A megszokott fekete világomban voltam, ahol egy könnyen nem szabadulok ki. Utoljára már csak a halott szüleim tekintetét láttam magam előtt, majd elájultam a fáradságtól..Lejátszódott előttem az eddigi egész életem. Amikor elsőnek láttam meg az arcukat, anyám örömében sírni kezdett, míg a nagyapám fagyott tekintettel nézett végig rajtam. Ő volt a sárkány démon jinchuurikije, amely nemsokkal halálával, belém zártak el. Akkor éreztem a legnagyobb fájdalmat életemben, mikor rám helyezték a pecsétet. Ahogy növekedtem, úgy hagytak el a barátaim. Féltek tőlem. A nővérem volt minden támaszom, míg egy nap eltűnt. Az a kevés remény is elszállt bennem és már csak a szoba sötétjében éltem igazán. Nem mertem kimozdulni a szobámból, mivel a nálunk lévők, mindig undorral követték minden mozdulatom. 15 éves lehettem, mikor elhagytuk a clánt és a hegyekbe mentünk. Ahogy egyre többet voltam szomorú, úgy kezdett a pecsét is meggyengülni a hasamon, ami a démont tartotta bennem. Mint mindig én a gondolataimmal voltam elfoglalva, mikor megtámadott bennünket egy csapat bandita. Anyám vérfagyasztó sikolyára kaptam fel a fejem, ahogy a földön feküdt. Alatta egy hatalmas vértócsa kezdett gyűlni, majd apám vére is oda került, így már ketten feküdtek holtan. Térdre rogytam, mire az egyik közeledni kezdett felém. A szememből könnyek kezdtek folyni és egyre dühösebb lettem. Lila chakra kezdett kiszivárogni a bőrömből, míg végül az egész testemet beborította. Vér csöppent az arcomra, mire oda nyúltam, viszont az egész karomat beborította a vörös folyadék. Megremegett a retinám, majd már csak a tekintetüket láttam és dőltem előre.