Scorpius

Másnap reggel arra pattant ki a szemem, hogy valami hideg és nedves csap arcon, ami ráadásul csípett is. Levegő után kapkodva ültem fel, miközben meg tudtam volna ölni Arianát a pillantásommal, aki sztoikus nyugalommal állt az ágyam mellett, kezében egy - már - üres vödörrel.

- Te normális vagy?! - szakadt ki belőlem, mikor nagyjából magamhoz tértem a sokkból. A pizsamám tiszta víz lett, ahogy a takaróm és a párnám is, ráadásul az egész szobát ellepte a tömény só illata. Vagy csak az én orrom ment tele vele. - Muszáj volt tengervizet hoznod?

Ariana csak megvonta a vállát.

- Az volt elég hideg - mondta, mire pislogás nélkül meredtem rá. - Apa azt mondta, ébresszelek fel, azt nem, hogyan.

- Szuper, most még a sót is vakarhatom le magamról - rúgtam le a takarót magamról és kikászálódtam az ágyból. - Már csak ez hiányzott a csodás reggelemhez.

- Ne hisztizz már! Kérd meg anyát vagy apát, hogy tüntesse el rólad. Amúgy fél órád van még rendbe szedni magad, akkor indulunk az Abszol útra.

- Utállak - motyogtam, mire a nővérem csak megvonta a vállát és kisétált a szobámból.

Gyorsan lehúztam az ágyneműmet, levettem a pizsamámat és bedobtam a szobában lévő szennyeskosárba. Elrohantam lezuhanyozni - a szememet még mindig csípte a só -, majd amint kész lettem, felkaptam az első ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe kerültek, lelapítottam a hajam, hogy ne álljon az égnek, majd lerohantam a kosárral a lépcsőn.

- Jó reggelt! - köszöntött anya, aki már szedte a reggelit apának és Arianának. - Azokat hova?

- Kimosni - feleltem morogva. - Ariana leöntötte tengervízzel.

- Már megint? - nyögött fel apa és szúrós pillantást vetett Arianára, aki kicsit összehúzta magát. - Mikor azt mondom, ébreszd fel az öcsédet, azt nem úgy értem, hogy öntsd le vízzel.

- De ha másképp nem kel fel! - védekezett Ariana.

- Akkor is muszáj tengervizet használnod? Ezzel csak plusz munkát csinálsz anyádnak.

- Hagyd, Draco - legyintett anya, aki közben intett egyet a pálcájával, és a kosárban lévő ágynemű és pizsama rögtön meleg és száraz lett. - Azért tedd oda a többi szennyeshez, ha visszajöttünk, kimosom. Viszont így legalább nem köt bele a só.

Bólintottam és sietve teljesítettem az utasítást. Visszarohantam a szobámba, ledobtam a kosarat a babzsákfotelembe, majd visszasiettem a konyhába és pont akkor ültem le a székembe, mikor anya szedett nekem a rántottából és a szalonnából.

- És mi a mai program? - kérdeztem, miközben sietve elkezdtem lapátolni a tojást a számba.

- Gringotts, aztán te apával elmész Madam Malkinhoz új talárt csináltatni, míg én anyával megveszem a könyveimet - felelte Ariana. - Aztán amíg te elidőzöl a Czikornyai és Patzában, én George-ék boltjában feltankolok Maximuláns szerekből és megnézem az újdonságokat, amikről Fred írt a nyáron.

- Jó is, hogy megemlíted - ült le anya is közénk. - Bár úgy érzem, fölöslegesen jártatom a számat minden évben, azért most is elmondom, hogy nem szeretnék még egyszer olyan baglyot kapni McGalagonytól, hogy az évzáró lakomán Orrvérzés Ostyát tettél a mardekárosok töklevébe.

- Az csak Monstro és Flint volt és megérdemelték! - zendített rá rögtön Ariana. - Zaklatták Keith-et!

- Amiért Neville már büntetőmunkára küldte őket - kontrázott anya.

- Te is tudod, mennyit jelent ezeknek, ha egy tanár megbünteti őket. Scor is megmondhatja, mekkora szemetek.

- Tényleg azok - bólintottam. Vincent Monstro és Julian Flint a két legellenszenvesebb diák volt a Roxfortban, akik csak azt nézték, hogyan keseríthetik meg mások életét. Bárkibe bele tudtak kötni, mindegy, honnan jött; ha az illető keresztezte az útjukat, nem volt irgalom. És a poén az volt, hogy mikor elkezdték a sulit, nem is ilyenek voltak: harmadikra kezdtek el teljesen megkergülni.

- Különben is, ha nem mutatjuk meg nekik, hogy ki tudunk állni magunkért, akkor sosem fognak leállni - fejtette tovább Ariana. - Amint eltűnnek a tanárok, máris akcióba lendülnek.

- Ha jól tudom, Keith most lesz hetedéves, igaz? - szólt közbe apa, aki eddig csendben evett. Válaszul mindketten bólintottunk. - És negyedévesek zaklathatják?

- Váratlanul érte őt a támadás - magyarázta Ariana. - Állítólag Molly egyszer pontot vont le a Mardekártól Monstro és Flint miatt és így akartak bosszút állni.

- Nagyon csúnyán helybenhagyták - tódítottam. - Egy hétig feküdt a gyengélkedőn. Molly nagyon ki volt borulva, ettől volt hangos hetekig az iskola. Néhányan azt mondták, hogy fekete mágia volt, de még Harry sem tudta egyértelműen megmondani, aki megvizsgálta a helyszínt.

- Erről írt is nekünk, nem? - fordult anyához apa. - Arról, hogy két mardekáros sarokba szorított egy hugrabugost és majdnem élve elégették?

- Azok ők voltak? - sápadt el anya, mire mi bólintottunk. Erre anya lehajtotta a fejét, lehunyta a szemét, majd vett három mély lélegzetet és végül felnézett. - Ha valóban fekete mágiát használtak, akkor még inkább vigyáznod kell velük, Ariana. Nem ingerelheted őket, mert a végén olyan átkot használnak majd rajtad, amit nem tudsz kivédeni.

Láttam Arianán, hogy már majdnem elszólta magát, de szerencsére tartani tudta a száját. Azért mégse lenne jó ötlet elárulni nekik, milyen őrültséget csinált velük bosszúból James, Fred és Tim. Hozzájuk képest az Orrvérzés Ostya csak egy kedves ráadásnak minősült.

- De honnan tanulhattak volna fekete mágiát? - nézett össze anya apával.

- Beszélek Monstroval, ha letudtuk a vásárlást - mondta apa. - Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Vajon tudott róla, mit csinált a fia?

- Szerintem McGalagony megírta neki - vélekedett anya. - Jobb, ha én is veled megyek. És Flinttel is beszélnünk kell. Tudnunk kell, kikkel kerültek kapcsolatba a gyerekek, akitől ilyesmit tanulhattak, mert nem hiszem, hogy a szüleiktől.

Bár nem mondták ki, de a pillantásukból éreztem, hogy a tegnapi személyre gondolnak, arra az Auguránra. Összenéztem Arianával és láttam, hogy ő is ugyanerre a következtetésre jutott.

A reggelit csöndben folytattuk tovább. Ez a téma eléggé betett a hangulatunknak, de szerencsére Ariana gyorsan kapcsolt, és mielőtt a szüleink végleg elkomorodtak volna, elmesélte, hogyan vette rá Jameset arra, hogy végre összeszedje magát és elhívja Alice-t randira. Mivel a sztori nem tartozott James legfelemelőbb pillanatai közé, a szüleink jót szórakoztak rajta, én meg lopva feltartottam a hüvelykujjam a nővéremnek, jelezve gratulációmat. Azért néha neki is vannak jó megmozdulásai.

Miközben Ariana segített anyának mosogatni, én felrohantam a szobáinkba a roxfortos levelekért. Ariana szobájában gyorsan rendbetettem a takarót, mikor ott jártam, aztán a saját szobámban is csináltam egy kis rendet, megígértem Fülesnek, hogy hozok neki bagolycsemegét, majd lesprinteltem a lépcsőn és lihegve megálltam a kandalló előtt.

A többiek már ott vártak. Anya és apa az egyszerű talárjaikban voltak (anyán ott volt a sárkányos nyaklánc, ahogy apán is a főnixes gyűrűje), és mindketten összefogták a hajukat. Ariana lazára vette a dolgot: egy szoknyában és egy blúzban volt, valamint azt a virágos fülbevalót viselte, amit Fredtől kapott karácsonyra.

- Nem sietted el - szúrt oda nekem Ariana.

- Egy szót se! - állított le apa, mielőtt kinyitottam volna a számat. - Legalább ezt a kis időt bírjátok ki.

Anya egy pálcaintéssel meggyújtotta a tüzet, majd beleszórt egy kis Hop-port és belépett a smaragdzöld lángokba.

- A Foltozott Üst! - szólt és eltűnt.

- Te jössz, Scorpius - mondta apa.

Követtem anyát és alig tíz másodperc múlva már a Foltozott Üst kopottas gerendáit tapostam. Köszöntem Tomnak, a kocsmárosnak, majd anya mellé húzódtam, aki egy varázslóval beszélgetett, hogy bevárjam Arianát és apát. Mikor ők is megérkeztek, a hátsó helyiségben anya megütötte a megfelelő téglákat a falon és pár pillanat múlva már fel is tűnt előttünk az Abszol út.

A macskaköves utcán szokás szerint hömpölygött a tömeg. Mivel két hét múlva kezdődött az iskola, ez számított a csúcsidőnek, de mi is ilyenkor szoktunk jönni vásárolni, mivel anyáék csak ilyenkor tudtak szabadnapot kivenni. Gyorsan megjártuk a Gringotts-ot, majd elköszöntük a lányoktól és Madam Malkin felé vettük az irányt.

- Szia, Scorpius! - hallottam szinte rögtön, amint beléptem az ajtón. Amint megkerültem a talársort, és láttam, ki szólított meg, elmosolyodtam. - Üdv, Mr Malfoy!

- Szia, Lysander! - köszöntem vissza. - Jó napot, Mr Salmander!

- Sziasztok! - mosolygott ránk Mr Salmander, majd kezet fogott apával. Én eközben felálltam a zsámolyra, hagytam, hogy Madam Malkin segédje a gondjaiba vegyen, és közben végignéztem a nálam egy évvel fiatalabb srácon.

Lysander szőke haját és kék szemét az anyjától örökölte, de bőre ugyanolyan napbarnított volt, mint az apjának, ami nem csoda, tekintve, hogy szinte az összes szabadidejét a szabadban töltötte különféle varázslényekkel. Egy ezüst flitteres dísztalár volt rajta (nem tudom, hogy bírtam röhögés nélkül ránézni), aminek a hosszát Madam Malkin épp megtűzte.

- Mire kell a dísztalár? - kérdeztem.

- Jövő héten esküvőre megyünk - felelte Lysander. - Lorcan már végzett, most anyával a Czikornyai és Patzában vannak, megveszik nekünk a könyveket.

Közben apáék is beszélgettek.

- Hogy vagytok? - kérdezte apa.

- Jól, köszönjük.

- Lunának nemsokára megjelenik az új könyve, igaz?

- Októberben, igen - mosolygott Mr Salmander. - A szakmatársak között óriási érdeklődés övezi. McGalagony is írt nekünk, hogy ha ugyanolyan sikere lesz, mint az előzőnek, akkor lehet tananyag lesz a Roxfortban.

- Az király lenne - vélekedtem, miközben széttárt karokkal vártam, hogy lemérjék az új talárom ujjhosszát. - Én is élvezek anya könyvéből tanulni.

- Még nem is tartotok ott - szólt közbe apa. - Majd csak ötödévben fog előjönni kötelező olvasmányként.

- Scorpiusnak nem kell, ő már így is kívülről tudja - szúrt oda nekem Lysander, mire elpirultam.

- Ezt úgy mondod, mintha te nem magoltad volna be a Legendás állatok és megfigyelésüket - vágtam vissza, így most rajta volt a pirulás sora.

- Jut eszembe, tudsz róla Draco, hogy a fiad holnapra beszervezte hozzátok a barátait?

- Igen, tudok róla - bólintott Draco. - Reggel kilenctől jöhetnek át a fiúk Hop-porral, Blaise is akkor hozza Zachariast. Én még otthon leszek, de Lucy már bent lesz a minisztériumban. Albusnak direkt tíz órát mondtunk, addigra mindent elő tudnak készíteni. Én csak azután megyek dolgozni, hogy ő megjött. Azt amúgy nem tudom, hogy nálunk alszanak-e - fordult most kérdőn felém.

- Én nem terveztem, de ha nekik jó... - hagytam lógva a végét, várva, hogy apa reagáljon. Sajnos nem kaptam kedvező választ, mert rázni kezdte a fejét.

- Nem igazán tartom jó ötletnek. Két hét múlva iskola, és Albust meg Zachariast ismerve biztos az utolsó pillanatra hagynak mindent. Ráadásul Albusnak ott van a plusz házi, amit kapott a nyárra és azt is be kellene fejeznie valamikor.

- Már majdnem kész van vele - mondtam gyorsan. - Úgy terveztük, hogy párszor még átmegyek hozzá, hogy segítsek neki.

Apa gondolkodott pár másodpercig, majd így felelt:

- Még megbeszélem anyáddal, de szerintem nincs akadálya, hogy náluk legyél. Ariana úgyis Rose-nál lesz, hogy sorozatot nézzen.

Így, hogy Ariana felhívta rá a figyelmemet, tényleg feltűnő volt, hogy a szüleink ennyire nem pörögtek azon, hogy másnál alszunk. Tényleg olyan volt, mintha távol akartak volna tartani minket a saját otthonunktól. Nem értettem azonban, mire ez a balhé, hiszen senki illetéktelen nem tudta, hol van a Fészek pontosan, és még ha valaki meg is találta, ha belépett a területére, a szüleink rögtön tudtak róla.

Nyilvánvaló volt, hogy féltenek minket valamitől. Talán volt valami abban, amit Ariana mondott: ha a szüleink ennyire aggódóvá válnak, akkor tényleg valami nagy baj lehet.

❤️💚❤️💚❤️

Ariana

A Czikornyai és Patzát gyorsan megjártuk (nem arról voltam híres, hogy szerettem könyvek között időzni és most amúgy sem volt szükségem sok új tankönyvre), így nagyon hamar elindulhattunk a Weasley Varázsvicc Vállalat felé. Bár anya leállt beszélgetni Mrs Salmanderrel és annak egyik fiával, Lorcannel (vagy Lysanderrel, mindig összekeverem őket), ami szokás szerint elhúzódott, így kicsit sürgetnem kellett, de ez szerencsére nem tartott sokáig. Az utcán szívem szerint mindenkit félrelöktem volna, hogy gyorsabban haladjak, de ez sajnos kivitelezhetetlen volt, annyi ember zsúfolódott össze.

Szívesen mondanám azt, hogy a boltba lépve megmenekültünk, de ott is nagy volt a forgalom. Lépni nem lehetett, annyian voltak, amitől kezdtem elveszíteni a türelmemet, de szerencsére megérkezett a megmentőnk.

- Itt a kis Szélvész! - érkezett meg George és szorosan magához ölelt. - Hogy van a kedvenc keresztlányom?

- Az egyetlen keresztlányod vagyok - emlékeztettem, miközben igyekeztem odafurakodni a Maximuláns termékekhez. Már így is alig volt a Rókázó Rágcsából, a Lázralobbantó is gyorsan fogyott, a nyelvnyújtó nyalánkságból pedig előttem vették le az utolsó darabot.

- Ne aggódj, tettem neked félre - mondta George, mikor látta, hova igyekszem. - Gyere csak hátra, máris kapsz mindent, amit kérsz.

- Azért nem mindent - szólt közbe anya, miközben ő is megölelte a férfit. - Ne bíztasd már, így is alig bírom kordában tartani.

- Keresztapjaként az én kötelességem elkényeztetni - kacsintott rám George. - Egyébként az álszentség netovábbja, hogy jó kislányt akarsz nevelni belőle, miközben te sokkal rosszabb voltál az ő korában.

- Nálunk volt egy Umbridge - jegyezte meg anya, mire ő és George megborzongtak.

- Igaz. Adjunk hálát Merlinnek, hogy egy életre börtönbe dugtad. - George ezután összeborzolta a hajam, majd az üzlet hátsó helyisége felé terelt. - Menj csak, Fred is ott van, épp az új szállítmányt rendszerezni. Majd ő összeszedi neked, ami kell.

- Lehetetlen vagy - rázta a fejét anya, de a mosolyát nem tudta elfojtani. Rájuk vigyorogtam, majd otthagytam őket.

Kisebbfajta megváltással ért fel belépni a hátsó üzlethelyiségbe, ahol végre senki sem nyomorgott. Jó nagyot szívtam a különféle illatokkal teli levegőből, majd megszólítottam a polcoknál pakolgató barna hajú fiút.

- Mizu, Kardfog?

Fred megfordult és mikor meglátott, szélesen elvigyorodott.

- Kishercegnő!

- Nem - állítottam le rögtön. - Tudod, hogy utálom ezt a becenevet.

- De hát Draco is mindig Hercegnőnek hívott.

- Az más, ő az apám. Ő adhat nekem bugyuta beceneveket. Te viszont a saját nevemen kívül csak egyféleképpen hívhatsz, ami a Tekergő-nevem lesz.

- Akkor húzz bele és gyorsan idézd meg a patrónusod - mondta Fred, miközben nekem dobott egy Orrvérzés Ostyát, amit simán elkaptam a levegőben. - Tudtál gyakorolni a nyáron?

- Mégis hogy, nem varázsolhatok otthon - raktam zsebre az ostyát, majd odaléptem a polcokhoz és elkezdtem feltömni a tágítóbűbájjal felszerelt táskámat (George ajándéka). Mikor láttam, hogy Fred továbbra is bámul, kuncogni kezdtem. - Jó, igen, anya felügyelete mellett gyakoroltam, de még mindig csak füstfelhő jön elő a pálcámból. Úgy érzem, csak egy helyben toporgok.

- Nos, amíg nem sikerül, addig Kishercegnő maradsz - vigyorgott továbbra is Fred végtelenül idegesítően, miközben kinyitott egy új dobozt és a Maximuláns termékeket kezdte szétrendszerezni kisebb dobozokba. - Ne görcsölj rá, különben nem fog menni. Nem igazán lehet elmagyarázni, csak úgy hagyd megtörténni.

- Te könnyen beszélsz, neked alig egy hónap után sikerült - morogtam, miközben visszaemlékeztem, milyen gyönyörű volt a kardfogú tigris, amit megidézett. Jamesnek kicsit tovább tartott, de két éve ő is képes bármikor előhívni németjuhász kutya patrónusát, ahogy Tim is a delfinjét. Így lett belőlük Fürge és Hullám.

- Ez egyénfüggő - bíztatott Fred. Pakolás közben hozzámvágott egy csalizajgépet, de most sem sikerült kifognia rajtam, mert elkaptam, mielőtt fejen talált volna. - Legalább egyszer hagyd, hogy megdobjalak!

- Esélytelen - öltöttem nyelvet rá. - Azzal a fogóval beszélsz, aki tavaly elcsaklizta Riley orra elől a cikeszt a Hollóhát elleni meccsen.

- Emlékszem, Fürge az egekig magasztalt utána. Téged is bombázott stratégiai ötletekkel a nyáron?

- Nem - ráztam a fejem. - Miért, téged igen?

- Ne is mondd - fintorgott Fred. - Kétnaponta kaptam tőle valamit: vagy a véleményemet kérte ki egy új formációról, vagy sürgősen le kellett írnia valami fantasztikus új trükköt, amiről Ginny mesélt neki. Egy idő után már nem is törődtem azzal, hogy válaszoljak neki, mivel nem változtatott semmin, így is, úgy is küldte a leveleket.

- Biztos mániája lett megvédeni a kviddicskupát jövőre, ha már tavaly sikerült elnyerni - vélekedtem, miközben gyorsan átnéztem a táskámat, hogy miket szedtem össze.

Majdnem minden Maximuláns termékből volt öt darab (ha kifogyok, Roxmortsban úgyis tudom pótolni), csalizajgép, csalipálca, Páncélsüveg, instant sötétségpor...

- Ez kimaradt - vágott hozzám Fred egy doboz telefület, amit úgy kaptam el és tettem el, hogy fel sem néztem. - Oké, ez kezd egyre ijesztőbb lenni. Van olyan, ami váratlanul ér téged?

- Ha kicseréled a töklevét citromos vízre, mint két éve; akkor elég vicces arca volt - szólt közbe egy új hang, mire mindketten az ajtó felé fordultunk. Tim állt ott, vállát az ajtófélfának döntve, raszta hajával és szokásos világító mosolyával. Úgy figyelt minket, mintha valami eszméletlen jó műsort látott volna.

- Te meg mit bámulsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Semmit, semmit - rázta a fejét, de az a mindentudó mosoly nem tűnt el az arcáról. - Fred, apád üzeni, hogy kell egy újabb adag a Rókázó Rágcsából és a nyelvnyújtó nyalánkság már rég elfogyott. Verity már nem bírja az iramot.

Fred sóhajtott egyet, majd lekapta a megfelelő dobozokat a polcokról, és ahogy elment előttem, a vállamra tette a kezét.

- Bocs, Aria, de a túra ma nem fog összejönni, ahogy láthatod, hatalmas a forgalom.

- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Azért így is van elég kellékem, amivel pokollá tehetem Monstro és Flint évkezdését. - Erről eszembe jutott az, amit anyuéknak meséltem reggelinél és gyorsan hadarva folytattam. - Amúgy fontos híreim vannak, szóval a vonaton intézzétek majd úgy, hogy egyedül legyünk, oké?

- Mármint Tekergők? - kérdezett vissza Tim, mire bólintottam. - Oké, de miért?

- Majd ott elmondom, ha egyedül leszünk és nincs esély rá, hogy kihallgassanak minket - mondtam, mire Fred és Tim váltottak egy pillantást. - Oké, Fred, indulás kifelé, mielőtt az apád bejön, és azt hiszi, lustálkodsz munka helyett.

- Á, nem fogja érdekelni, ha látja, hogy veled foglalkozik - kacsintott rám Tim, mire elvörösödtem.

- Hullám, Dumbledore-ra esküszöm...

- Oké, oké, már itt sem vagyok! - nevetett ránk, majd villámgyorsan eltűnt a tömegben.

- Ez a srác az agyamra megy - morogtam, és még véletlenül sem néztem Fredre, ahogy kiléptem a tömegnyomorba. Ott szinte kiabálnom kellett, hogy hallja, amit mondok, de legalább volt időm kizavarni a vért a fejemből. - Akkor találkozunk a King's Crosson, oké?

- Oké - kiáltott vissza Fred, aki igyekezett odaférkőzni a megfelelő polcokhoz. Azonban mielőtt elindulhattam volna megkeresni anyát, megfogta a vállam. - Figyelj, megyünk majd együtt Roxmortsba?

- Mindig együtt megyünk Roxmortsba - vontam fel a szemöldököm.

- Jó, igen, de most csak ketten - helyesbített Fred. - James úgyis Alice-szel lesz, Timre meg rászabadítunk egy rakat elsőst, akiknek fényezheti magát.

Néhány pillanatig pislogás nélkül meredtem rá, mert nem akartam elhinni, amit hallottam.

- Vagyis, ha jól értem - kezdtem lassan -, te randira akarsz hívni engem?

Fred hirtelen elvörösödött, amin annyira meglepődtem, hogy időm se volt zavarba jönni. Félrekapta kék szemét, miközben úgy engedte el a vállam, mintha megégettem volna.

- Öhm... igen, ami azt illeti - vakarta meg a tarkóját zavartan. - De nehogy azt hidd, hogy muszáj, úgy értem, mehetünk úgy is, ahogy eddig és még Timet se kell leráznunk... vagyis... öhm...

Nem akartam elhinni. Fred hebegett! És miattam!

- Hé - szakítottam félbe mosolyogva. Fogalmam se volt, hogy tudtam olyan higgadt maradni, mikor úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból. - Szívesen megyek veled.

Fred egy pillanat alatt feloldódott és szélesen elvigyorodott.

- Szuper! A részleteket megbeszéljük majd, ha lesz dátumunk - mondta, majd esetlenül intett egyet és egy pillanat alatt eltűnt a tömegben. Néhány másodpercig csak meredtem magam elé bárgyún vigyorogva, és folyamatosan visszajátszottam az előbbi jelenetet a fejemben, mert képtelen voltam elhinni.

Fogalmam se volt, mikor történt meg az, hogy kicsit máshogy tekintettem rá, mint korábban. Mivel egész életünkben ismertük egymást - ahogy a Weasley-família többi tagját is -, nem igazán volt meg az az ismerkedős szakasz, amikor eldöntöd, hogy valaki tetszik neked vagy szimplán egy jó barátnak tartod. Bár anya a Weasleykkel nőtt fel, nekem mindig az volt az érzésem, mikor náluk voltunk vagy fordítva, hogy ők a családom barátai és nem éreztem a rokonaimnak őket (kivéve Rose-t, de ő egyszerre a legjobb barátom és a „testvérem", mint anyának Hermione).

Így is rendkívül furcsa és sokkoló volt, mikor Rose ráébresztett, hogy lassan kezdem úgy bámulni Fredet, mintha ő lenne a világ közepe. Ráadásul egyre gyakrabban kerestem a társaságát, még a borzalmasan béna viccein is nevettem (nem tudom, hogy történhetett) és valahányszor James, Tim, Rose vagy bárki más elkezdett minket „sokat sejtetően" bámulni, elvörösödtem és lesütöttem a szemem. Szörnyű volt, nekem elhihetitek.

Még mindig nem tudtam, hogy ez vajon tényleg szerelem, vagy csupán kislányos rajongás, de abban a pillanatban nem tudott érdekelni. Hiszen Fred elhívott randira!

Gondolataimból egy kéz szakított ki, ahogy megérintette a vállamat.

- Gyere Ariana, apádék már odakint várnak minket - mondta anya, és gyorsan elkezdett kifelé terelni a boltból. Még láttam George-ot, akinek tudtam inteni egyet búcsúzóul, de aztán az emberáradat kisodort minket az utcára, egyenesen apáékhoz.

- Na végre! - jelentette ki Scorpius, akinek a táskája, mint ilyenkor mindig, súlyos könyvekkel volt megpakolva. - Már kezdtem rosszul lenni a tömegtől.

- Tényleg borzalmas, ami itt van - nézett körbe apa, miközben elindultunk a Foltozott Üst felé. Én alig hallottam, miről beszélnek, annyira elvoltam a saját gondolataimmal, de azért eljutott a fülemig apa halk kérdése, amit anyához intézett. - Arianának mi baja?

Nem néztem hátra, hogy ne tudják meg, hogy hallgatózom, de így is a számba kellett harapnom, hogy ne kapjam fel a vizet anya válaszán.

- Szerelmes. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ez nem újdonság - szúrta közbe Scorpius, miközben rám vigyorgott. - Mindenki tudja, hogy...

- Kuss! - csattantam fel, amin ő csak nevetett, de szerencsére ejtette a témát.

Az viszont tagadhatatlan volt, hogy alig vártam, hogy lássam Rose arcát, mikor elmondom neki a fejleményeket.

❤️💚❤️💚❤️

Albus

- MICSODA?

A hirtelen kiabálástól megremegett a kezem, amitől csupa tintafolt lett a pergamen, ami az asztalomon hevert. Elszámoltam háromig, hogy ne borítsak fel mindent dühömben, majd szépen letettem a pennám, felálltam és átcsörtettem a bátyám szobájába.

- Mi a jóságos merlinért kell neked hajnali fél nyolckor kiabálnod? - förmedtem rá, de szerintem meg sem hallotta. A kezében egy levelet tartott, az ablakpárkányon pedig egy uhu ült és nagy sárga szemeivel engem bámult.

- Mi van már megint? - érkezett meg Lily is nyafogva. Lángvörös haja egy szénakazalra hasonlított és álmosan dörzsölte a szemeit; nyilván James kiabálása ébresztette fel. - Nem lehetne, hogy valami emberi időpontban mentek egymás idegeire és hagyjátok aludni azt, aki akar?

- Ne rám nézz, ez most az ő sara - mutattam Jamesre, aki még mindig a levelet bámulta tátott szájjal és láthatóan figyelmen kívül hagyott minket. - James, vagy elmondod, mi bajod, vagy elszedem a levelet és magam derítem ki.

James végre megajándékozott minket a figyelmével, de amit mondott, attól megint felment bennem a pumpa.

- Fred elhívta Arianát egy randira - hebegte ámulattal.

- Ez most komoly? - kezdtem halkan, aztán ahogy egyre jobban belemelegedtem, úgy lettem egyre hangosabb. - Emiatt a hülyeség miatt kell újraírnom az észbontó receptjét?!

- De jó! - tapsikolt örömében Lily, aki velem ellentétben odáig volt a hírtől. Láthatóan egyáltalán nem volt már álmos. - Mikor? Hogyan? Hova mennek?

- Tegnap, mikor Aria a boltjukban járt - mesélte James izgatottan. - Fred végre összeszedte magát és elhívta Roxmortsba. Végre! Végre visszaadhatom nekik, amit Alice miatt kaptam!

- Ezt nem hiszem el - ráztam meg a fejem, majd sarkon fordultam és elindultam vissza a saját szobámba. Útközben azonban szinte belerohantam az apámba, aki szintén pizsamában volt még, de már a kezében volt a Reggeli Próféta.

- Mi volt ez az előbb? - kérdezte.

- Kérdezd Jameset - válaszoltam tömören, majd kikerültem és a szobámba lépve szinte becsaptam magam mögött az ajtót. Nagyon nem voltam jókedvemben, ugyanis most írhattam újra azt a hülye receptet, mielőtt átmegyek Scorpiushoz.

Szerintem velem volt a baj, mert rajtam kívül mintha mindenki azt várta volna, mikor lesz valami fejlemény Ariana és Fred között. Jó, a vak is láthatta, hogy fülig szerelmesek egymásba, de talán épp emiatt nem érdekelt a kis szappanoperájuk. Úgyis tudta mindenki, mi lesz ennek a vége, csak ki kellett várni.

A háziírást csak a reggeli idejéig függesztettem fel, ahol sajnos megint előjött ez a téma (James láthatóan alig várta, hogy megossza anyáékkal, akiket szintén érdekelt a dolog, így szinte végig erről beszéltek), emiatt igyekeztem olyan gyorsan belapátolni a kaját, amennyire bírtam, hogy minél hamarabb visszatérhessek a szobámba. Ebből úgy tűnhet, hogy mindent megtettem, hogy elkerüljem a családomat, de az igazság közel sem volt ilyen egyszerű. Én nem akartam elkerülni őket, egyszerűen nem találtam a helyem. Nem voltam olyan nagyszájú és ügyes, mint James és nem voltam olyan kedves és csintalan, mint Lily. Nekem a szarkazmus jutott és egy jó adag realizmus (amit Scorpius szeret pesszimizmusnak hívni). Bár kiskorunkban jóban voltunk, de elég volt egy évet eltöltenem a Roxfortban ahhoz, hogy ne próbáljam meg többé felhívni magamra a figyelmet.

Jobb volt az, hogy levegőnek néztek. Sokkal jobb, mint elviselni a csalódott pillantásaikat.

Épphogy sikerült befejeznem az észbontó receptjének újraírását, mikor láttam, hogy hamarosan indulnom kell a Fészekbe. Gyorsan bedobáltam a fürdőruhám és egy váltásruhát a táskámba, adtam egy kis bagolycsemegét Rudynak, majd leszáguldottam a lépcsőn és a tegnap sütött tökös derelyékből eltettem párat, hogy mégse üres kézzel állítsak be Scorpiusékhoz.

- Úszni is fogtok? - kérdezte anya, aki épp mosogatott.

- Nem tudom, Scor kérte, hogy vigyünk fürdőruhát - vontam meg a vállam.

- Azért óvatosan a hullámokkal, nem akarom, hogy te is úgy járj, mint ő - intett óvatosságra anya.

- Én nem vagyok olyan hülye, hogy szélviharban sziklák közül ugráljak a tengerbe - morogtam, mivel nem szerettem, ha ötévesként kezeltek.

- Kik is lesznek ott? - nézett fel apa az újságból.

- Zach és a Salmander-ikrek - feleltem. - Tudod, a Senkik Klubja.

- Ne mondd ezt, Al...

- Albus - javítottam ki reflexből.

- Albus - helyesbített apa, csakhogy a kedvemben járjon. Nem szerettem, mikor ezt csinálta, mivel folyton azt éreztem, hogy csak megjátsza magát. Nem tudom, miért. - Tudom, hogy nem a legjobban bánnak veletek, különösen veled, de...

- Bocs, mennem kell, Scor leharapja a fejem, ha kések - fojtottam belé a szót, mivel nem volt kedvem megint végighallgatni ezt a kiselőadást. Valójában még három percem volt, de nem érdekelt.

Elhaladtam apa mellett, aki csak lemondóan sóhajtott, intettem egyet anyának, aki szánakozva nézett rám, majd szórtam egy kis Hop-port a kandallóba, beléptem a tűzbe és fennhangon bemondtam az úticélomat. Az utolsó kép, amit láttam, az a szüleim aggódó tekintete volt, majd felszívott a kémény és már száguldottam is a Fészek felé.

Amint kiléptem a Fészekben kandallóból és megláttam az előttem elterülő látványt, azonnal kiszakadt belőlem a következő mondat:

- Ugye most csak szívattok?

- Boldog szülinapot! - hangzott fel a kvartett, figyelmen kívül hagyva kifakadásomat.

A nappalit és az étkezőt is feldíszítették zöld és ezüst szalagokkal, valamint egy nagy transzparensre ráírták, hogy „BOLDOG SZÜLINAPOT, ALBUS!". Ez szinte biztosan Lorcan műve volt, aki eszméletlenül tudott rajzolni. Az asztalon négy tányér volt kikészítve, azok mellett néhány ajándék pihent becsomagolva, a levegőben pedig citromillat terjengett, amit bizonyára az asztal közepén álló torta árasztott magából.

- Utállak titeket - morogtam.

- Még jó, hogy egyikünket sem érdekli - vigyorgott Scorpius, miközben szorosan megölelt. - Igazán megszokhattad volna, hogy mindig előrehozzuk a szülinapodat, mivel huszonhetedikén már mindenki a pakolással van elfoglalva.

- Minek megünnepelni a szülinapomat? - tettem fel a költői kérdést. - Úgy értem, ki örül annak, hogy én megszülettem?

- Megint kezdi - vetett egy pillantást Zach az ikrek felé, amolyan „én megmondtam" stílusban.

- Ne legyél már ilyen búvalbélelt! - bokszolt a vállamba Lysander. - Figyelj, ha akarod, eljöhetsz velünk a sziklákhoz kagylókat keresni. Anya mondta, hogy vigyünk neki haza párat, hogy nyakláncot csinálhasson belőlük.

- Idióta, szerinted ez neki jó program? - szólta le egyből Lorcan. - Biztos jobban örülne neki, ha...

- ...ha békénhagynánk és nyugodtan belesüllyedhetne az önsajnálatba - fejezte be Lysander. - De mi nem hagyjuk, hogy egy jó barátunk egyedül maradjon, főleg nem a szülinapján.

A szememet forgattam, miközben ledobtam a táskám a többiekére, ami a szoba sarkában pihent. Ebben a pillanatban kinyílt a hátsó ajtó és Draco lépett be a nappaliba.

- Szia Albus! - köszöntött. Már rajta volt a gyógyítói talárja, a haját is összefogta a tarkóján és úgy tűnt, csak az én érkezésemre várt, mert egy kézfogás után máris újra az ajtó felé vette az irányt. - Lucy sütött neked egy citromtortát, az ajándékunk pedig ott van a kupacban. Én akkor el is mennék, fiúk, érezzétek jól magatokat! Scorpius, tudod, mit kell tenned, ha idegeneket látsz a ház körül.

- Igen, apa - legyintett Scorpius. - Menj csak, megleszünk.

- Sziasztok! - mosolygott ránk Draco, majd távozott és a pukkanó hangból ítélve sikeresen dehoppanált.

- Talán mégse lesz olyan rossz ez a nap - jegyeztem meg. Lucy tortái világhírűek voltak, saját bevallásom szerint még a nagyiénál is finomabb sütiket sütött.

- Na végre! - mosolyodott el Zach. - Akkor kezdődjön a buli!

Összességében tényleg nem volt borzalmas ez az egész. Jó, oké, eddig tényleg egyszer sem sült el rosszul, ha Scorpius szervezett nekem ilyesmit, de nem szerettem a figyelem középpontjában lenni. Viszont ők legalább megértették, hogy ne vegyenek nekem rohadt drága és fölösleges cuccokat, hanem kis apróságok is megteszik. Az ünnepeknél amúgy is mindig a kaját élveztem legjobban (mint most Lucy maradék spagettijét, valami fenséges volt).

Miután kibontottam az ajándékaimat (hála az égnek mindenki édesség-különlegességekkel lepett meg; a legjobban Zach Svájcból hozott mugli csokija tetszett, egy bizonyos Toblerone), megebédeltünk, befaltuk a citromtortát és kihevertük a kajakómát (közben arról dumáltunk, hogy Luna könyve mekkorát fog ütni októberben), átöltöztünk fürdőruhába, hogy a változatosság kedvéért kint is legyünk valamennyit.

Aha. Sajnos későn fogtam fel, hogy ez számomra mit jelentett.

- Azonnal tegyetek le! - vergődtem, de sajnos négy ember ellen esélyem sem volt.

- Nem-nem! - vigyorgott Zach eszelősen. - Ez hozzátartozik a köszöntőhöz.

- Azon már rég túlvagyunk! - kiabáltam. - Scor, legalább te...!

- Be kell valljam, Albus - hangzott a válasz valahonnan a fejem fölül -, túlságosan élvezem ezt ahhoz, hogy ne engedjek nekik.

- Ha meghalok, ti magyarázzátok el az anyámnak! - hadartam el, mielőtt meglendítettek volna és belehajítottak volna a tengerbe. A hátam csípett, mint állat, de hála az égnek tiszta volt az idő és a szél sem fújt, így alig hullámzott a víz. Ellöktem magam a talajtól, majd prüszkölve bukkantam fel a felszínen és az első, amit meghallottam, az a röhögésük volt.

- Nem értem, miért játszod ezt el minden egyes alkalommal - fogta a hasát Lysander, miközben nevetett. - Tudhatnád, hogy sosem úszod meg szárazon.

Ezen ő és a tesója megint elnevették magukat, Scorpius és Zach azonban gyengének tartották a poént, mert lassan abbahagyták a röhögést és úgy néztek le rám a szikla tetejéről.

- Dögöljetek meg - vetettem rájuk egy-egy gyilkos pillantást, de lepergett róluk.

- Vigyázat, bomba! - rikkantotta el magát Zach és belökte Scorpiust mellém a tengerbe. Épphogy arrébb tudtam úszni, és már be is csapódott mellettem. Két pillanattal később újabb placcsanás jelezte, hogy valaki más is megérkezett a vízbe, de én addigra már rég felmásztam a kis kiálló sziklákra, hogy az ugródeszkaként használatos kőtömbön egyedüliként maradó Zach háta mögé osonjak.

- Hogy miért nem vagy képes előre szólni, barom?! - hallottam Scorpius felháborodott hangját, amit elnyomott Zach eszelős nevetése. Később azonban Lilyt megszégyenítő vékony hangon sikított fel, mikor hátulról nekifutottam, meglöktem és vele együtt ugrottam be a vízbe. Mikor felbukkantam a felszínen, úszhattam az életemért, mert Zach elég zabos hangulatba került.

Scorpius, Lorcan és Lysander azonban jót szórakoztak rajta.

Miután éreztük, hogy kezdünk elfáradni, kiúsztunk a partra és elterültünk az odakészített törölközőkön, hogy süttethessük a hasunkat. Közben röhögtünk, oltogattuk egymást és úgy általában véve jól éreztük magunkat. Sokkal jobb volt így, mint a Roxfortban, ahol sehová se mehettem anélkül, hogy valaki belémkötött volna. Ilyenkor úgy éreztem, nem számít, mi a vezetéknevem, hogy nem számít, ki az apám és mit tett a múltban.

Albus voltam. Csak így egyszerűen.

Épp próbáltam kikapcsolni az agyam és érezni a nyári meleget, mikor arra lettem figyelmes, hogy körülöttem elhalt a beszélgetés.

- Mi van? - fordultam jobbra. Lysander a törölközőn könyökölt és hunyorogva bámulta a házat. Megfordultam és láttam, hogy Zach, Scorpius és Lorcan is azt nézik, mit vett észre Lysander.

- Valaki van ott - jelentette ki.

Így, hogy felhívta rá a figyelmem, már én is láttam: a bejárati ajtónál két ember álldogált és próbáltak bejutni.

Scorpius azonnal felpattant és a törölköző alól előkapta a pálcáját.

- Elment az eszed? - kapott a keze után Zach. - Mi van, ha muglik?

- Erre nem járnak muglik - mondta Scorpius. - Anya levédte a ház környékét, mikor ideköltöztek. Ide csakis varázslók tudnak eljutni.

Mostanra már mindannyian álltunk és az idegeneket néztük. Az egyik mintha ült volna, de ilyen messziről csak ennyit tudtam megállapítani.

- Mit csináljunk? - kérdezte Lorcan.

- Várunk - felelte Scorpius. - Ha nem vesznek észre minket, talán azt hiszik, nincs itthon senki és továbbállnak...

Elhallgatott, ugyanis ekkor az egyikőjük elindult a ház körül. Scorpius erre hasra vágta magát, mire mindannyian követtük a példáját. Mivel a homokot rögtön derékig érő fű váltotta fel, bízhattunk benne, hogy eléggé elrejtett minket előlük. Csöndben várakoztunk, még levegőt venni is alig mertünk. Csak mozdulatlanul bámultunk egymásra, miközben próbáltunk fülelni, de olyan messze voltunk a háztól, hogy esélyünk se volt hallani, ha beszéltek valamiről.

- Hagytunk bármilyen árulkodó jelet a házban? - kérdezte suttogva Lysander negyed óra után.

- Nem, mindent elraktam, mielőtt kijöttünk és be is zártam - felelte Scorpius. - A szüleim kiokosítottak.

- Elég paranoiásak - jegyeztem meg.

- Te is az lennél, ha azon mentél volna keresztül, amin ők - csapott fejen Zach.

- Csönd! - pisszegett le minket Lorcan. - Lehet erre jön.

Füleltünk, de a fű zörgésén kívül semmit se hallottunk. Végignéztünk a homokos parton, de ameddig elláttunk, ott se volt senki. Végül Scorpius - kezében a pálcával - lassan felállt és a ház felé nézett.

- Nincs ott senki - mondta.

Követtük a példáját és mi is felegyenesedtünk. Valóban, a székes alak és a társa nyom nélkül eltűntek. Egymásra néztünk, majd felkaptuk a törölközőket és felsprinteltünk a kis dombon a házhoz, amit alaposan végigjártunk, de sehol sem volt senki. Bent a házban sem volt senki.

- Ez meg mi a fene volt? - kérdezte Lysander. - Kik voltak ezek?

- Kettőt és könnyebbet - feleltem. - Lucyéknak sok ellenségük és rossz akarójuk van. Lehet az egyik ilyen volt.

- Az szimplán betört volna - vélekedett Lorcan.

- Jogos - ismertem be.

- Az szinte biztos, hogy Dracoékat keresték - mondta Zach. - Különben jobban szétnéztek volna. Talán azt hitték, már itthon vannak.

Miközben tovább fejtegettük a rejtélyt, a pillantásom Scorpius arcára esett. Úgy tűnt, nem is volt fejben közöttünk, hanem felállította a saját elméletét, amit valamiért nem akart megosztani velünk. Ám mikor találkozott a tekintetünk, láttam a szemében, hogy amint magunk leszünk, mindent elmond majd nekem.

Ám azt is láttam, hogy nagyon nem fog tetszeni az, amit hallani fogok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Boldog karácsonyt!

Ezt a részt Szentestére akartam időzíteni, de nem jött össze. Ezen nagyjából négy hónapig dolgoztam, de az egyetem annyira leszívta az energiámat, amennyire sosem tudtam volna előre megmondani. Na mindegy, most itt van és még úgy-ahogy karácsony van, szóval ezzel szeretnék nektek kellemes karácsonyt kívánni!

Viszlát a következő résznél!
Anna