Albus

- Szóval, mi is következik most? - kérdeztem, ahogy leírtam a legutóbbi lépést a pergamenre.

- Ha meghámoztuk az aszúfügét - olvasta Scorpius a bájitalkönyvünkből -, akkor felszeleteljük a hernyókat, miközben tovább hevítjük az üstben lévő főzetet. Mikor végeztünk a hernyókkal, egyesével beletesszük őket az üstbe, majd belefőzzük a patkánylépet és cseppentünk hozzá néhány csepp piócalevet.

Szépen leírtam mindent, ahogy Scorpius olvasta, bár az utolsó két lépésre meg kellett kérnem, hogy ismételje el, amit mondott. Bár a zsugorító főzetet tavaly vettük, Lumpsluck professzor nekem külön feladta a nyárra, hogy írjak egy összegző dolgozatot a harmadév anyagából, mivel most is épphogy csak átengedett egy elfogadhatóval. Scorpius persze rögtön vállalta, hogy segít nekem, mivel ő az egyik legjobb bájitaltanból az évfolyamban (Rose-zal és Arianával együtt), de azért mégiscsak égő volt, hogy sorozatban harmadjára kell ilyesmire kényszerülnöm.

Kezdem érteni, hogy érezte magát Neville.

- Igen... - fejeztem be az utolsó mondatot. - Még valami?

- A főzetet ezután pár percig főni hagyjuk, aztán elzárjuk a lángot az üst alatt, és ha a főzetünk zöld, akkor jó munkát végeztünk - olvasta Scorpius, majd figyelte, ahogy lekörmölöm, amit diktált. - Nagyszerű, ezzel kész is vagyunk!

- Már csak tíz van hátra - nyögtem fel kínomban.

- Nem is, a felén már túl vagy - bíztatott az örök optimista. - Figyelj, még mindig jobban állunk, mint tavaly ilyenkor.

- Ja, mert apa nem adott fel húsz különböző könyvet sötét varázslényekről - morogtam, miközben átlapoztam a következő recepthez.

- Szerintem tökre érdekesek voltak - vonta meg a vállát Scorpius. - És nem volt az húsz, csak tíz.

- Ja tényleg, az sokkal jobb.

Scorpius lemondóan sóhajtott, majd visszavette a könyvet, hogy ismét nekiálljon diktálni. Azonban mielőtt kinyithatta volna a száját, halk kopogást hallottunk az ablak felől.

- Füles? - nézett fel a szőke fiú, majd felállt és kinyitotta az ablakot, hogy a baglya berepülhessen. - Hát te mit keresel itt?

- Nem vártál levelet? - ültem fel, ügyelve rá, hogy ne öntsem ki a tintát.

- De, csak nem ilyen hamar - felelte Scorpius, miközben leoldotta a levelet Füles lábáról. - Zachnek írtam, hogy holnapután jöjjön át hozzánk. Ariana úgyis Rose-nál lesz, a szüleim meg dolgoznak, szóval csapunk egy jó kis bulit.

- Ketten? - nevettem fel, de Scorpius csak leintett.

- Természetesen te is meg vagy hívva. Ahogy Lysander és Lorcan is - ők már visszaírtak, hogy jönnek.

- Ne már, azok totál flúgosak!

- Ha ők nincsenek, sosem megyünk át legendás lények gondozásából.

- Nem is értem, minek vettük fel azt a hülye tárgyat.

- Mert szeretjük Hagridot - vágta rá Scorpius. - És mert ki tudja, mik fognak történni velünk a jövőben. Jól jöhet majd, ha tudjuk, hogyan viselkedjünk egy hippogriffel vagy egy szalamandrával.

- Valamiért nem akarok elképzelni ilyen helyzetet - borzongtam meg. Szilajszárny - vagyis Csikócsőr, ahogy apa kijavított - nem volt vészes, de ha volt rá mód, megtartottam a három lépés távolságot tőle. - Mit írt Zach?

- Hogy jön - vigyorgott Scorpius, miközben eltette a levelet. - Azt is írta, hogy holnap helyett ma jöttek vissza Olaszországból, mert eléggé elromlott az idő és már nem volt esély rá, hogy kitisztuljon.

Hümmögtem egyet, jelezve, hogy hallottam, majd a figyelmemet visszafordítottam a plusz bájitaltanházihoz. Scorpius eközben megsimogatta Füles fejét, majd hagyta, hogy kirepüljön az ablakon, és hazamenjen. Unokatestvérem ezután visszaült velem szemben és tovább folytatta a segélynyújtást.

Miközben leírtam, amit Scorpius diktált, elkalandoztak a gondolataim. Bár különcnek tartottam a Salmander-ikreket, de mivel nem volt sok barátom a Roxfortban (mondhatni, Scorpiuson kívül egy se), ezért elviseltem őket. Amúgy nem voltak rossz arcok, csak tényleg kicsit... furák. Mondjuk, nem tudom, mit vártam, hiszen Luna Lovegood volt az anyjuk, akinél nem élt még furcsább nő a földön.

Bár azt is be kellett látnom, hogy ha nincs Scorpius, biztos nem álltam volna szóba se velük, se Zacharias Zambinivel. A két srác és Ariana kiskoruk óta ismerték egymást, mivel Draco és Zach apja, Blaise osztálytársak voltak. Sokáig kérdéses volt, hogy Zach a Roxfortba jön-e, mivel az anyja, aki olasz volt, nem igazán akarta visszahozni Angliába (bonyolult családi sztori, még nem sikerült kiszednem belőle a részleteket), de meghalt, mielőtt Zach betöltötte volna a tizenegyet, így eldöntődött ez a kérdés. Zach azóta az apjával él és bár a legtöbb időt együtt töltjük a Roxfortban, nem igazán érzem magam közel hozzá.

Ugyanez van a Salmander-ikrekkel is. Mivel eléggé kilógtak a többiek közül a varázslény-mániájuk miatt, nem igazán tudtak beilleszkedni; még úgy sem, hogy Lysander a Hollóhátba, Lorcan pedig a Hugrabugba került. Mi akkor másodévesek voltunk és Scorpiusnak megesett a szíve a két srácon, így elkezdett beszélgetni velük. Én meg mentem vele, mert jobb dolgom úgyse volt.

Aztán, mire észbekaptunk, Lorcan és Lysander már szinte mindig velünk lógtak, ami még inkább megpecsételte a sorsukat. Röviden annyi a történet, hogy engem nem igazán szívlelnek a Roxfortban. Az első fél évben kifejezetten irritált, hogy mindenki árgus szemekkel figyelt, és ha valamit nem úgy csináltam, ahogy az apám annak idején, már ment a sustorgás. Bár a tanárokra ez egyáltalán nem volt jellemző, a diákok tettek róla, hogy minden nap gyűlöljek kimenni a klubhelyiségből.

Az, hogy az apám ott volt a suliban, egyáltalán nem segített. Mindenki majdnem elalélt, ha végigsétált egy folyosón, az óráiról meg egyenesen ódákat zengtek. Mondjuk, az igaz volt, hogy messze ő tartotta a legélvezetesebb órákat az egész kastélyban, de talán azért érzem így, mert a sötét varázslatok kivédése az egyetlen, amiben nem vagyok menthetetlenül béna.

- Albus! Hé, Albus, figyelsz te rám? - csettintett az orrom előtt Scorpius, mire szaporán kezdtem pislogni.

- Bocs, elbambultam.

- Igen, az feltűnt. Viszont így nehezen tudok segíteni, ha rám se bagózol.

Már visszavágtam volna, mikor kinyílt az ajtó és - legnagyobb sajnálatomra - James dugta be a fejét.

- Helló, stréberek! - rikkantotta, mire egy elég sértő kézmozdulattal feleltem. - Ejha, Al, ha ezt anya meglátja, összeátkozza az ujjaidat - vigyorgott továbbra is. - Nem kell félnetek, nem akarok csatlakozni a kockaklubhoz, csak jöttem szólni, hogy megjött az anyád, Scor.

- Oké - sóhajtotta Scorpius. - Mond neki, hogy pár perc és lent vagyok, csak segítek Albusnak összepakolni.

James bólintott, majd végre eltávozott.

- Muszáj menned? - kérdeztem, ahogy elkezdtem összerámolni a szőnyegről.

- Sajnos igen - felelte Scorpius. - Holnap megyünk az Abszol útra.

- Miért nem Lucyék veszik meg nektek a könyveket?

- Ariana mindig menni akar George-ék boltjába, én meg ilyenkor szoktam feltölteni az otthoni könyvgyűjteményemet újabb példányokkal.

- Akkor is, egy egész napot kibírni Ariával...

- Tizennégy éve kell elviselnem, szerinted nem szoktam már hozzá? - tette fel a költői kérdést Scorpius vigyorogva. - Amúgy se látom sokat, ilyenkor rendszerint kettéválunk. Én apával megyek, ő meg anyával.

- Sok értelme van akkor együtt menni... - motyogtam, de Scorpius ezt már válasz nélkül hagyta. Nyilván már hozzászokott az ilyen megjegyzéseimhez.

Scorpius nagyjából három másodperc alatt kész volt a cuccai összerakásával, így tudott segíteni nekem kitisztítani Rudy, a macskabaglyom kalitkáját (ne kérdezzétek, honnan van a név, csak úgy adtam neki), rendszerezni a pergamenjeimet (amiket magamat ismerve egy pillanat alatt ismét szétbarmolok) és még az ágyneműjét is lehúzta. Hiába, ő volt a leglekiismeretesebb ember, akivel valaha összehozott az élet (mondjuk, nem nagyon kellett hozni, lévén, hogy unokatesók vagyunk).

Mikor végeztünk, lerobogtunk a lépcsőn, majd bementünk a nappaliba, ahol Lucy már ott várta Scorpiust. Látszott, hogy a munkából jött, mivel az aurortalárja volt rajta és a táskája szinte tömve volt pergamenekkel. A kandallóban már égett a zöld tűz.

- Jót mulattatok? - kérdezte, ahogy puszit nyomott a fia fejére.

- Ja, egész végig tanultak - szólt közbe James, aki a konyhapulton ült és muffinnal tömte a fejét. Arnold, a törpegolymók ott sertepeltélt körülötte és a lehulló morzsákat eszegette. - Komoly szórakozás, én mondom...

Lucy meglegyintette a kezét, mire James kezéből kirepült a muffin, bele egyenesen a mosogatóba. Scorpius és én jót nevettünk a dolgon, miközben Arnold azonnal a muffin után eredt.

- Apáék? - néztem körbe kérdőn, mivel rajtunk kívül senki se volt a nappaliban.

- Elszaladtak Lilyvel az Abszol útra - felelte Lucy. - A mosásban tönkrement a talárja és venni kell neki újat. Azt mondták, félre itt lesznek, szóval igyekeznünk kell, ha el akarjuk kerülni, hogy összeütközzünk utazás közben.

- Akkor holnapután nálatok? - köszöntem el rövid kézfogásunkkal Scorpiustól.

- Pontosan - bólintott Scorpius, majd megigazította a táskáját és belépett a kandallóba. - A Fészekbe! - szólt, majd eltűnt.

- Legyetek jók, fiúk! - köszönt el Lucy is. - Lehetőleg ne robbantsátok fel a házat, mire a szüleitek visszajönnek. Elég volt egyszer újjáépíteni a tetőt.

- Hányszor kell még elmondanom, hogy véletlen volt?! - fakadt ki James, de Lucy csak nevetve leintette, majd ő is belépett a tűzbe és egy pillanattal később már el is nyelték a zöld lángok. A tűz ezután ismét a rendes színvilágában táncolt.

Sarkon fordultam és rövid úton felsiettem a szobámba. Nem akartam több időt kettesben tölteni Jamesszel, mint szükséges volt, ugyanis előszeretettel szívta a véremet minden lehetséges módon. Persze mindig azt mondja, hogy nem gondolja komolyan, amiket mond, de attól még az agyamra ment, valahány kinyitotta a száját. Nem tudom, Alice miért van oda érte annyira.

Bár az is igaz, hogy nem törtem magam különösebben, hogy megismerjem a családomat. Nem akartam még jobban kívülállónak érezni magam, mint eddig.

❤️💚❤️💚❤️

Ariana

- Nehogy már! Ezt nem csinálhatják!

- Hol van a következő rész...? Basszus, miért nem tölt be gyorsabban...?

- Mégis hogy képzelték ezt? Nem ölhetik meg, kizárt!

- Még szép, hogy nem ölték meg! Ott volt a további évadokban is, tele volt vele a Youtube.

- Rose! Megesküdtünk, hogy nincs spoiler!

- Bocs, de ha feldobja, és véletlenül elolvasom a videó címét, az nem az én hibám.

- Hol van a következő rész?

- Tölti, nem látod?

Idegesen rágtam a szám belső részét, miközben bámultam a falat, ahová kivetítettük az ötödik évad utolsó részét. Most egy nagy fekete képet szuggeráltunk mind a ketten, miközben az arcunkon még mindig folytak le a könnyek. Rose már a harmadik szelet csokiját tolta be öt perc alatt (ha stresszel valamin, mindig eszik), én pedig a takarót gyűrtem a kezeim között.

Szerettem a mugli technológiát, de sajnos nem tarthattam otthon semmi mugli eszközt, mert anyának túl erős a varázsereje és azonnal tönkretette volna. Ezért Rose-hoz jártam sorozatot és filmet nézni, amit rendszerint a nyári szünetben szoktunk megejteni. Hermione mugliivadékként mindig is értett az ilyesmikhez és úgy gondolta, jó, ha mi is megtanuljuk használni a mugli eszközöket.

Ilyenkor azonban utáltam, hogy nem segíthettem rá valamilyen varázslattal. Borzalmasan lassan töltött az a tetves gép.

- Még mennyi idő? - kérdeztem huszadjára.

- Még mindig nem tudom! - felelte kicsit rekedten Rose, aki kisírta a szemeit. Nem mintha én jobban néztem volna ki.

- Még mindig a sorozatot nézitek? - nyitott be Hugo.

- Kopogni luxus? - förmedt rá egyből Rose.

- Jesszus, meghalt valaki?

- Igen! - vágtuk rá egyszerre Rose-zal.

Ábrázatunkat látva Hugo elfintorodott.

- Hogy mit tudtok pattogni valami hülye sorozat miatt...

- Ez a Trónok Harca! - ugrott majdnem egy oktávval magasabbra a hangom. - És ezek képesek voltak megölni Havas Jont!

- Aha... - nézett rám furán Hugo.

- Amúgy mit keresel itt? - kérdezte Rose, akit láthatóan idegesített Hugo hozzá nem értése.

- Anya üzeni, hogy itt van Draco, hogy hazavigye Ariát.

- Azt már nem! - csattantam fel. - Én addig innen haza nem megyek, amíg Jont fel nem támasztották!

- Márpedig hazajössz, ifjú hölgy, ugyanis holnap vásárolni megyünk - jelent meg apa Hugo mögött az ajtóban. - Tudod, hogy vannak szabályok, amikhez tartanod kell magad. A sorozatnak várnia kell holnaputánig...

- Én addig nem bírom ki! - hisztiztem. - Apa, ezek megölték Havas Jont!

- Elsőre is hallottam - jelentette ki apa, majd ellentmondást nem tűrő hangon folytatta. - Pakolj össze, tíz perc és indulunk. Anyád elment Scorpiusért és ha nem akarsz megint egy fél órás kiselőadást, akkor jobb, ha most nekilátsz. Gyere, Hugo.

Megvárta, amíg Hugo mögé sétált, majd becsukta az ajtót.

- Ez nem igaz! - füstölögtem továbbra is. - Rose...

- Nyugi, eszembe sincs nélküled folytatni - fejezte be helyettem Rose, miközben megtörölte a szemét. - És videókat se fogok nézni. Kisujjeskü.

Komoran bólintottam, majd kikászálódtam a pokrócréteg alól és nyújtózkodtam egyet. Rose szintén felállt és kikapcsolta a projektort, majd felkapcsolta a lámpát, ami kicsit bántotta a szemem a sok sötétség után. Tegnap délután érkeztem meg, és azóta mást se csináltunk, csak a Trónok Harcát néztük - kivéve, mikor Hermione éjfélkor elzavart minket aludni -, így nem sokat láttam a napfényt az elmúlt huszonnégy órában.

Rose szipogva pakolászott, miközben én a ruháimat dobáltam be a táskámba. Egyikünk se tudott megszólalni (így viselkedtünk a Vörös Nász után is, bár akkor hála Merlinnek nem kellett egyből hazamennem), így csak csendben kerülgettük egymást, miközben néha előhúztunk egy zsebkendőt, hogy kifújjuk az orrunkat.

Legjobb barátnőm szobája faltól falig ki volt rakva poszterekkel (egyik fele Trónok Harca karaktereket, a másik fele a Holyheadi Hárpiák játékosait ábrázolták - ezek persze mozogtak), így jóformán semmi sem látszódott a világos falakból. Az íróasztala, ami az ablak előtt volt, még Scorpiusénál is rendetlenebb volt (tele csokipapírokkal és üres chipses zacskókkal, valamint félig megírt házikkal). Egyedül a távolabbi sarokban lévő Cseresznye fekhelye volt érintetlen általunk - nem mintha olyan sokat lett volna itt, az a macska rendszerint a kertben hajkurászta a madarakat és az egereket -, de minden más úgy szét volt dobálva, mintha valami felrobbant volna.

- Nem láttad véletlenül a szoknyámat, amiben jöttem? - kérdeztem, mikor már majdnem mindent sikerült összepakolnom.

- Öhm... nem, nem rémlik - felelte elfúló hangon Rose, miközben összehajtogatta a pokrócokat. - Szerintem hagyd, majd holnapután odaadom, ha addig megtalálom.

- Oké.

Kopogtattak, majd kinyílt az ajtó és bekukucskált Hermione.

- Ariana, Draco már kezd türelmetlen lenni. Kész vagy?

- Igen, megvagyok - bólintottam, majd felkaptam a táskám a vállamra és követtem Hermionét a nappaliba.

Ott Ron éppen apával beszélgetett a Weasley Varázsvicc Vállalatról, és hogy apa segíthetne nekik a Csiklandozó Csokoládé ellenszerével, Hugo pedig érdeklődve hallgatta őket. Cseresznye érdekes módon idebent volt és folyamatosan Hugo lába körül mászkált (ebben mondjuk semmi meglepő nem volt, az az áruló jobban szerette Hugót, mint a tulajdon gazdáját), mindenhol otthagyva rőt szőrét. A kandallóban már égett a smaragdzöld tűz. Mikor a felnőttek észrevettek, elhallgattak.

- Aria átjöhet hozzánk holnapután? - nézett fel kérdőn Rose az apjára.

- Ha Dracoék beleegyeznek, akkor felőlem rendben - vonta meg a vállát Ron.

- Azért otthon is kéne lenniük - szólt közbe Hermione. - Ariana két hete szinte mindig itt van és Ginny szerint Scorpius is nagyon sokat van Albusnál.

- Még megbeszéljük - felelte diplomatikusan apa, majd elvette a táskám. - Menj előre, anyád elvileg már vár a túloldalon.

Szorosan megöleltem Rose-t, elköszöntem Rontól és Hermionétól, intettem egyet Hugonak, váltottam egy hűvös pillantást a macskával, majd beléptem a tűzbe és elkiáltottam magam:

- A Fészekbe!

A kémény felszívott, én pedig pörögni kezdtem a kandallórések között. Rengeteg kijárat mellett haladtam el, majd éreztem, hogy lassulok, így felkészültem a landolásra. Az azonban most sem sikerült teljesen hibátlanul: mikor kiléptem, megbotlottam és kis híján hasra estem.

- Hogy a fene essen bele...!

- Be szeretnéd fejezni azt a mondatot? - szólt közbe anya, aki előttem állt és már az itthoni szerelésében volt: a Főnixlányos-pulcsit és egy kényelmes melegítőt viselt, normál esetben fenékig érő vörös haja pedig rendezetlen kontyban volt rögzítve a tarkóján. Nyakában ott lógott az elmaradhatatlan sárkányos nyaklánc, amit még apától kapott diákkorukban.

Nem feleltem, csak távolabb léptem a kandallótól, hogy apa kényelmesen ki tudjon szállni. Közben megakadt a tekintetem Griffendél kardján, ahogy ott feküdt keresztbe a tartóján a kandalló fölött. Végigfutott a hátamon a borzongás, ami mindig eltöltött, mikor ránéztem erre a kardra.

- Scor? - kérdeztem.

- A szobájában - felelte anya, miközben megölelt. - Mondtam neki, hogy pakoljon ki vacsora előtt; ezt egyébként tőled is elvárom.

- Értettem.

Magasra csaptak a zöld lángok, majd megjelent egy pörgő-forgó alak és hamarosan apa lépett ki a szobába.

- Tessék, pakolj ki, majd szólunk, mikor gyere vacsorázni - nyújtotta felém a táskát, amit én szó nélkül átvettem és elindultam felfelé a lépcsőn.

A tekintetem elidőzött a kitett családi fotókon, ahogy mindig, valahányszor elhaladtam előttük. A legrégebbi volt legalul, ami a roxforti tó partján készült, ahol anya és apa épp megcsókolják egymást. Utána jött az esküvői fotó, majd pillanatképek a világ körüli nászútjukról, aztán az, ahol anya mosolyogva simogatja a hasát, apa pedig hátulról átöleli. Végül pedig rengeteg kép rólunk kiskorunkból: ahogy játszunk, ahogy játékseprűn repkedünk, ahogy az öreg Tapmancsot simogatjuk, és a többi.

Már felértem a lépcsőn, mikor hirtelen meghallottam egy elég érdekesnek tűnő beszélgetésfoszlányt lentről.

- ...sincs nyomuk - mondta éppen anya.

- Hogy tűnhettek el csak így? - kérdezte apa. - Legutóbb akkor volt ez, mikor...

- Pontosan - szakította félbe anya komoran. Hangtalanul letettem a táskám a lépcső tetejére, majd leguggoltam, hogy jobban hallhassam, mit beszélnek. Közben láttam, hogy elkúszik mellettem egy hússzínű zsineg, jelezve, hogy Scorpius is bőszen hallgatózik. Hátrasandítottam és láttam, ahogy a szobája ajtajában áll, miközben a telefül a fülébe van dugva.

- De nem csak a vérfarkasok eltűnése aggaszt - folytatta anya. - Charlie is elég nyugtalanító dolgokról ír - állítólag hegyi trollok vonultak végig böklencháton Magyarországon, Kis-Ázsiából pedig óriások gázoltak át a tengeren Görögország felé. Tudod, mi volt a közös bennük?

- A szárnyas tetoválás?

Kis ideig csönd volt, majd anya halkan folytatta.

- A trollok zászlókat vittek, az óriások a ruhájukon viselték. Mind az Augurán hívására gyülekeznek.

- Hogy tudta egyáltalán megtalálni őket? Még te is hiába kerested őket Voldemort bukása után.

- Tudod, hogy nem találtunk meg minden halálfalót a háború után. Azok, akikről a mai napig nem tudunk semmit, mind külföldön vannak és bizonyára segítettek nekik a rejtőzködésben. - Anya mélyet sóhajtott. - Viszont az, hogy most hirtelen megint mozgásba lendültek... Csakis olyannak a hívására tehették, aki...

- Tudom - zárta rövidre a gondolatmenetet apa, aki mindig tudta, mikor kell leállítani anyát, hogy ne lovalja bele magát olyasmibe, ami túlságosan felzaklathatná. Ritkán fordult elő, de olyankor mindig súlyos volt.

Lejjebb araszoltam, hogy kilássak a lépcsőkorlát oszlopai között. Apa épp magához ölelte anyát, aki nekidöntötte a fejét apa vállának és gondterhelten meredt a padlóra.

- Mindig, mikor azt hiszem, vége van...

- Shh - csitította apa. - Ne is gondolj ilyenekre. Most itthon vagy, velem és a gyerekeinkkel. Rájuk kell koncentrálnod.

- Igen... igen, igazad van - hunyta le a szemét egy pillanatra anya, majd elhúzódott és apára mosolygott. - Milyen jó, hogy vagy nekem.

- Meg is küzdöttem azért, hogy itt legyek.

- Az már biztos.

Egymás szemébe néztek, és anya hirtelen olyan idősnek tűnt, mintha nem negyven, hanem négyszáz éves lenne. Mikor a homlokuk összeért, éreztem, hogy itt az ideje, hogy felosonjak a szobámba és nekilássak a pakolásnak.

❤️💚❤️💚❤️

Scorpius

Tudtam, hogy anya a munkája során rengeteg gonosz varázslóval és boszorkánnyal került már kapcsolatba, de eddig egyiknél se tűnt ennyire aggódónak. Mikor láttam, hogy Ariana feloson a szobájába, én is felhúztam a telefület és becsuktam az ajtót, mielőtt lebukhattam volna. Leraktam az éjjeliszekrényemre a zsineget, majd leültem az ágyamra és gondolkozni kezdtem.

Gyakran hallgattam már ki korábban a szüleim beszélgetéseit. Először pusztán a kíváncsiság hajtott, hogy mi lehet olyan „felnőttes", hogy sosem beszélnek róla előttünk. Hamar rájöttem, hogy ezek rendszerint anya munkájának részleteiről szóltak, amikkel nekünk állításuk szerint nem kell foglalkozni. És ez eddig szinte mindig igaz volt, hiszen anya és az aurorok megoldották a felmerülő problémákat.

Azonban ez más volt. Anya eddig soha nem hangzott ennyire... rémültnek. Néha gondterhelt volt, néha kicsit ideges, ha egy komoly akció előestéje volt, de még soha nem hallottam zaklatottnak. Belegondolva rájöttem, hogy még sosem láttam anyát félni. Mindig ő volt a bátorság mintaképe, az a nő, aki nem fél soha semmitől. Aki megküzd az ágyunk alatt lévő szörnyekkel, aki elűzi a gonosz szellemeket a szekrényünkből, aki mindig és minden körülmények között összeszedett marad és tudja, mit kell tenni. Kicsit hülyének éreztem magam, hogy komolyan ezt hittem, hiszen mindenki fél valamitől. Nincs olyan, hogy a mumus ne venné fel valaminek az alakját.

De azért tényleg más látni, mint elképzelni.

Kopogás hallatszott, mire felkaptam a fejem. Egy pillanattal később Ariana dugta be a fejét az ajtón.

- Bejöhetek?

- Persze - bólintottam és rámutattam a babzsákfotelemre (hihetetlen, mit ki nem találnak a muglik). - Csak maradj halk, Füles épp alszik.

Ariana bólintott, majd beosont és lehuppant a fotelre. Láttam rajta, hogy valami zavarja (különben mit keresett volna a szobámban), de mikor egy perc után se mondott semmit, csak rágta a szája szélét, megelégeltem.

- Oké, mit szeretnél?

- Szerinted minden rendben van anyával? - kérdezte, látszólag észre se véve, hogy gorombán szóltam hozzá. Kérdése miatt a magasba kúszott a szemöldököm.

- Már miért ne lenne?

- Tudod, hogy ha teheti, sose hozza haza a munkát - magyarázta Ariana. - Igyekszik nem riogatni minket a varázsvilág söpredékével, akikkel ő naponta találkozik. De két hete már mást se csinál, csak dolgozik. Szerinted miért engedi meg mindig, hogy Rose-nál legyek és te pedig Albusnál? Nem akarja, hogy itthon legyünk.

- Ennek nincs semmi értelme - értetlenkedtem. - Már miért ne akarná?

- Neked fel se tűnt? Mióta elkezdtük a Roxfortot, nyáron alig aludhattunk másnál. Mindig haza kellett jönnünk vacsorára, mikor ők is itthon voltak, hogy együtt legyünk. Most meg? Mikor mondom neki, hogy Rose-nál szeretnék aludni, még csak nem is akadékoskodik!

Most, hogy Ariana így rávilágított, már én is kezdtem látni, hogy itt valami súlyosabb gondnak kell lennie. Nem elég, hogy anya valami olyan fenyegetéssel találkozott, ami már az itthoni hangulatát is befolyásolta, de azt is el akarta érni, hogy mi ne legyünk itthon.

- ...De, feltűnt - feleltem végül. - Csak szerintem nem akartam észrevenni.

- Hárítás - mondta Ariana. - Bármi is történik, apa is aggódik miatta. Hallottad, hogy tegnap bement a minisztériumba? Hermione mesélte Ronnak, mikor azt hitte, nem halljuk. Állításuk szerint apa azóta nem járt ott, hogy hivatalosan kinevezték gyógyítónak.

- Apa bement a minisztériumba? - visszhangoztam döbbenten. - Mit csinált ott?

- Arról nem beszéltek. De akkor is furcsa, nem? Mit keresne ott? Hacsak nem...

- ...hacsak nem anyának ment segíteni - fejeztem be. - De minek kellene egy gyógyító az aurorokhoz?

Ariana jelentőségteljesen rámnézett és nyilván tudta, hogy tudom a választ, csak nem akartam kimondani. Láttam rajta, hogy ő se nagyon akar hangot adni a véleményének. Ha apának kellett bemennie ahelyett, hogy őhozzá vitték volna a sebesültet, akkor az azt jelenti, hogy olyasmi történik a háttérben, amit nem akarnak nagydobra verni.

- Ki lehet az az Augurán? - kérdezte Airana. - Miért olyan fontos?

- Nyilván kitalált név - vontam meg a vállam. - Olyan, mint a Voldemort.

- Pontosan - bólintott Ariana. Olyan komoran meredt maga elé, mintha neki kellett volna szembeszállnia ezzel a valakivel. - Hallottad, mit mesélt anya apának. Olyasmik indultak el, amik legutóbb Voldemort idejében történtek. És ha az Augurán képes mozgósítani Voldemort régi követőit, ha képes ennyire megrémíteni anyát, akkor talán nekünk is aggódnunk kellene.

- Szerintem ezzel nem nekünk kéne foglalkoznunk - próbáltam leállítani, mielőtt belelovalta volna magát a nyomozósdiba. - Anya a világ legjobb fekete mágus-vadásza, akit az egész minisztérium támogat. Mr Shacklebolt mindenben segít neki, nem az van, mint a háború idején volt. Az egész ország egységben van, szóval akárki is ez, egyszerre kéne harcolnia a Főnix Rendjével, Dumbledore Seregével és a minisztériummal. Lássuk be, egy sereg maradékának semmi esélye nem lenne - főleg, hogy szinte mindegyik tagja a határon túl van. Ez nem olyasmi, amit egy tizennégy évesnek kellene megoldania.

- Anya és Harry bácsi tizennégy évesen már harmadjára szálltak szembe Voldemorttal - vetette ellen Ariana.

- Mert rá voltak kényszerítve - kontráztam. - Háború volt, hiába tűnt úgy, hogy béke van, valójában végig háborúban álltak. Voldemortnak vége. Nincs szükség rá, hogy beleszólj az ügybe. Különben is, mit tehetnél? Olyan erők küzdenek egymással, amik ellen esélyed sem lenne. Még diák vagy, tanulsz, és ha nem tudnád, anya is egy év intenzív edzés után jutott el arra a szintre, hogy a Főnix Rendjének vezetője legyen, ráadásul akkor ő tizenhat volt. Ez nem a mi problémánk, Ariana.

- Csak azért, mert te gyáva vagy tenni valamit, attól még ne próbáld...!

- Ez nem arról szól, ki gyáva és ki nem! - emeltem fel a hangom. Ariana makacssága néha annyira az őrületbe tudott kergetni, hogy szó szerint a falat tudtam volna kaparni kínomban. - Ariana, fogalmad sincs, mivel jár egy háború! Ez nem a Trónok Harca, nem olyan, mint a mesékben, hogy a kislány a nyakába kapja az egész világot és képes cipelni a súlyát!

- Anya képes volt rá!

- És nézd meg, mit tett vele! Nem látod, hogy a Roxfort csatájának évfordulóján hogy viselkedik? Mikor mindenki más ünnepel, ő bezárkózik, és úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban elhányná magát! Fogalmad sincs, miken ment keresztül, egyikünknek sincs és tudod, miért? Mert ő meghozta az áldozatokat, feláldozta a saját gyerekkorát azért, hogy nekünk lehessen! Ne akarj hamar felnőni, Ariana, mert csak magadnak teszel rosszat vele! Örülj neki, hogy gyerek vagy, használd ki, amíg tudod. Menj, vicceld meg a mardekárosokat Jamesszel és Freddel, nézz sorozatot Rose-zal, írj házit vagy tudom is én, de ne akard a felnőttek háborúját vívni! Majd átvesszük tőlük a szerepet, ha eljön az ideje.

Ariana pislogás nélkül meredt rám, miközben én enyhén remegtem a visszafojtott indulattól. Ritkán jöttem ki a sodromból, de olyankor mindig hevesen robbantam. Füles mérgesen huhogott a háttérben (nyilván felébresztettem), de én nem törődtem vele, csak továbbra is a nővérem szemébe fúrtam a tekintetem, aki végül sóhajtott egyet, majd felállt.

- Értem, mit akarsz mondani - szólt. - De te meg azt ne feledd, hogy fel kell készülnünk arra, hogy átvegyük tőlük a szerepet. És ha látom, hogy baj van, nem fogok hátat fordítani. Te is tudod, hogy sosem tettem.

- Tudom - bólintottam. Ariana még egyszer a szemembe nézett, majd kisétált a szobámból.