James ült a kormány mögött, a nappal lassan estébe fordult, bár ezt a fiú nem tudta volna megmondani, ha nem világított volna a műszerfalon a digitális óra, mivel odakint továbbra is minden szürkeségbe burkolódzott, a kopasz erdő, amin keresztülhajtottak, gyerekkora horrorfilmjeire emlékeztette.
– Esni fog – Lysander valójában nem az eget, hanem James figyelte.
– Nem tudom, hóval vagy esővel járnánk jobban? – James rámosolygott Lysanderre, de nem az őszinte mosolyával, hanem egy aggódó kis félmosollyal.
– Meg kéne állnunk, mielőtt elkezdődne.
– Ha féltek egy kis esőtől elég bénák vagytok! – Mia felült, és közelebb húzódott a beszélgetőkhöz.
– Azt hittük alszol! – James hátranézett a visszapillantó tükörben.
– Majd alszok, ha megálltunk!
– James! James, jelentkezz! – Dennis hirtelen felcsendülő hangja kapkodó és ideges volt. James Lysanderre nézett, de amikor a fiú nem nyúlt a mikrofonért, csak megbabonázott tekintettel bámulta a rádiót, nagyot sóhajtva maga vette fel.
– Mondd Dennis!
– Eddig tudtam visszatartani a többieket. Szerintem egy napon belül utol fognak érni titeket, ha megálltok ma éjszakára.
– A francba! – James keze a kormányon csattant. – Oké, és mi van, ha nem állunk meg?
– Teljesen kimerülve fogunk az Intézethez érni, és ezzel több, mint tíz százalékkal megnöveljük a hibázási esélyt – válaszolta meg Lysander a Dennisnek feltett kérdést.
– Igaza van. Mondjuk, a százalékos részről én nem tudok nyilatkozni. – A rádió hangosan reccsent, aztán egy új hang csendült fel a másik oldalon.
– Hali srácok! – Michael hangja vidám volt, furcsa ellentétben állva a helyzetükkel.
– Mondd, hogy jó híred van, azért örülsz ennyire! – Mia kikapta James kezéből a mikrofont, hogy rendesen beszélhessen Michaellel.
– Annak is nevezhetjük! – mintha papírok suhogását lehetett volna hallani. – Lefuttattam az utolsó teszteket, amik még hiányoztak a kísérletünkből, Mia!
Mia ügyet sem vetett James szemforgatására, vagy Lysander ökölbe szoruló kezére, izgatottan csüngött a kezében szorongatott kis készüléken.
– Úgy fest tudni, fogod használni őket!
– Ez az! Fantasztikus vagy, Michael! Most nagyon szeretnélek megölelni!
– Csak lassan a testtel! – úgy tűnt Dennis visszaszerezte az otthoni technika felett az irányítást. –James, mi most lelépünk, fogalmam sincs miről beszélt Michael, de rendezzétek le, aztán majd értesíts, hogy megálltok–e vagy mentek tovább.
– Kösz mindent, Dennis! – James vett egy mély levegőt, aztán lehúzódott az út szélére és leállította a motort. – És most, Mia mesélj, kérlek!
– Még jóval azelőtt, hogy ez az egész mizéria elkezdődött volna – Mia arcán egyértelmű büszkeség ült –, Michaellel elkezdtünk dolgozni egy új lövedéken, amit használhatok.
– Minek neked új lövedék, ha igazából még bevetésekre sem járhatnál?
– Nem két perces projekt egy ilyet összerakni, ha tudni akarod! – Mia egy pillanatra felcsattant, de aztán újra nyugodtan, szinte tudományos komolysággal folytatta. – Úgy terveztük, hogy addigra majd tökéletesítjük, mire nagykorú leszek. De aztán, ahogy felpörögtek a dolgok megegyeztünk, hogy kockáztatunk, és kipróbálom most élesben.
– Ez elég felelőtlenségnek tűnik! – Lysander bíráló hangja ismét elhallgatta Miát. – Ha jól értettem még majdnem két év volt hátra a projektből.
– Elmondanék mindent, ha nem szakítanátok folyton félbe! Szóval, hála annak, hogy Michael egy zseni, sokkal gyorsabban kész lettünk. Amit előbb hallottatok, az azt jelenti, hogy teljesen stabil a cucc, és használható.
– Már csak azt nem árultad el, hogy milyen cuccról van szó! – James ismételt közbeszúrására Mia egy mordulással válaszolt, így nyelve le egy gonosz beszólást.
– Lysander, engedj kiszállni!
– Oké – Lysander kiszállt a kocsiból, szabaddá téve az utat. Mia kimászott, és a csomagtartóhoz sietett. Egy pillanatra eltűnt a csomagok között, csak a bakancsba bújtatott lába lógott ki, ahogy zsákokat tologatott félre, végül egy nagy nyögés kíséretében előrángatott egy fegyvertáskát.
– Méreglövedékek. – Mia felpattintotta a tok tetejét, amiben egy mesterlövész puska pihent, mellette pedig olyan alakú lövedékek, amiket eddig se James, se Lysander nem látott még soha. – Ez a kis szépség pedig át lett alakítva hozzá.
– Méreg? – James arca őszintén rémült volt, ahogy a fegyvert figyelte.
– Igen. Idegméreg. De nem gyilkos, csak kiüti az embert pár órára.
– Fantasztikus! – Lysander habozás nélkül kikapta ez egyik töltényt a helyéről és vizsgálni kezdte. – Ugyan olyan a hatótávolság így is, mint egy rendes golyóval?
– Pár méterrel rövidült csak meg, ami egészen elhanyagolható – Miából csak úgy sugárzott a büszkeség, amikor elkapta Lysander elismerő pillantását, ellenben ez a mosoly azonnal az arcára fagyott, amikor Jamesre nézett. Unokabátyja arca furcsa, szürkés színekben játszott, a keze alig észrevehetően remegett.
– James, miért vagy ennyire kiakadva? Azt hittem, neked is tetszeni fog...
– Tetszeni? Mia, ilyesmivel kísérletezni... A saját és Michael életét is folyamatos veszélynek tetted ki! Egy ilyenben annyi minden elsülhet rosszul!
– Tudtuk, hogy mit csinálunk! Mind a ketten értünk a dolgunkhoz! Most éppen teljesen jogtalanul készülsz kiborulni! – Mia csendesen beszélt, nem akart vitát.
– James! – Lysander lépett egyet James felé, a kis töltényt az ujjai között forgatta. – Nézd meg ezt. Szinte teljesen hibátlan. Ez alkalommal Mia jól csinálta!
– Mi az, hogy ez alkalommal? – Mia kikapta a fegyvert a tokból. – Hadd mutassam be! Annyit vesztegeltünk itt, hogy apáék mindenképp utol fognak érni minket, szóval akár itt le is táborozhatunk, én pedig megmutatom, mire képes ez itt!
– És mire akarsz lőni? Rám vagy esetleg Lysanderre?
– Én elvállalom! – Lysander szinte azonnal jelentkezett. – Nem hinném, hogy bennem komolyabb kárt tudna tenni!
– Nem fogok rád lőni, Lysander! – Mia szemei szikrákat szórtak. – Komolyan, ti vagytok a legnagyobb idióták, akiket valaha ismertem! Csak egy csapat szarvast kell találnunk, szerintem ezen a környéken biztosan élnek. Ha találunk valami nagyobb termetűt, azt nem fogja egy óránál hosszabb időre kiütni!
– Mert olyan marha egyszerű szarvast találni!
– Igen is egyszerű. Nincsenek levelek a fákon, szóval csak kell találnunk egy magasabb pontot, onnan pedig könnyű szerrel kiszúrom őket! – Lysander majdnem olyan lelkesen beszélt mint Mia.
– A GPS jelzett egy kisebb kilátót, nem messze innen, bár már használaton kívül van.
– Az még jobb. Ha nem járnak arra emberek, nagyobb az esélye a vadak felbukkanásának.
– Ne döntsetek el mindent ketten! – James erőszakosan szakította félbe Mia és Lysander egyre lelkesebb tervezgetését. – Egyelőre nem egyeztem bele, hogy össze–vissza lövöldözzünk! Ezzel csak felhívnánk magunkra a figyelmet!
– Ugyan már! Nemsokára teljesen besötétedik! Egy lélek sem jár erre! – Mia már rakta is vissza a fegyvert a tokjába, és az egyik zsák alól előrángatta terepszínű télikabátját. – Ez a tökéletes alkalom arra, hogy teszteljük!
– Nem. Most nem vagyok hajlandó ilyesmit kockáztatni! – mintha az ég James oldalára akart volna állni, finom hó kezdett szállingózni. Mindhárman felpillantottak a szürke felhőkre, amik hóvihar ígértétől voltak súlyosak. – Sátrat kell állítanunk, ha nem akartok a kocsiban éjszakázni. Nem érünk rá játszani!
– Miért is ne akarnánk a kocsiban aludni? Ott legalább van fűtés! – Mia rosszkedvűen húzta összébb a kabátját, nem igazán rajongott a hidegért.
– Spórolnunk kell az üzemanyaggal – James helyett Lysander válaszolt. – Szóval nem lenne fűtés.
– Tudod, hogy jó sátraink vannak, a hálózsákokban pedig van hőszigetelés. Nem fogsz fázni, de csak ha most lemondasz az őrültségedről! – James állával a fegyver felé bökött.
– Jó, felfogtam! – Mia csalódottan lökte vissza a tokot a többi közé, helyette előrángatta a sátrat, amit magukkal hoztak. – Akkor játszunk építőset, ha már katonásat nem lehet!
– Úgy tűnik, kezdesz egy kicsit megérni! – James megpaskolta Mia feje búbját, aztán elvette tőle a csomagot.
– Gyűlöllek James! – Mia további csomagokat szedett elő, a felét Lysander átvette tőle, majd hárman bevetették magukat a szürke fatörzsek közé. Tíz perces bolyongás kellett hozzá, hogy találjanak egy alkalmas kis mezőt, ahol felállíthatták a sátrat.
James és Lysander nekiállt, hogy megtisztítsák a helyet a sátornak, de a hóesés, ami egyre erősödött közel sem segítette őket, James hátán csorgott a verejték, és Lysander is kicsit fújtatott, mire elfogadhatónak ítélték meg a munkájukat. Amíg ők dolgoztak Mia minden szükséges holmit áthordott az autóból, és elhelyezett néhány lámpást a mező közepén, mivel időközben teljesen besötétedett. A sátor felállításához hárman fogtak hozzá, de így se volt könnyű dolguk az egyre zordabb időben.
Amikor az utolsó cölöpöt is a helyére ütötték Lysander felugrott és előrántotta a fegyverét.
– Valaki van itt!
Mia és James azonnal mögé léptek, előhúzva saját pisztolyaikat, egymásnak vetett háttal álltak, és a néma sötétet figyelték a hófüggönyön keresztül. Lysander oldalra kapta a fegyverét, és a következő pillanatban a pisztolycsövével szemben előbotladozott egy alak a fák közül. A fiatal férfi fekete haja nedves csomókban tapadt a tarkójára, kezeit védekezően emelte maga elé.
– Ne lőjenek! – hangja rekedt és elkeseredett volt, James és Mia félárbocra emelte a pisztolyait, ellenben Lysander továbbra is rezzenéstelenül állt. – Nincs fegyverem!
– Ki maga? – James hangja szokatlanul hideg és kimért volt, Lysander és Mia se hallotta még így beszélni, hogy a hangjában ne bujkált volna ott egy kis jókedv.
– A nevem... Adam. – Lysander érezte, hogy valami nem stimmelt a névvel, de egyelőre nem akarta szóvá tenni, mivel James előrébb lépett.
– Mit keresel itt?
– Eltévedtem. – Lysander látta a szeme sarkából, hogy Mia is közelebb lép eggyel.
– És hova tartottál miközben eltévedtél? – Mia is magabiztosan beszélt, rejtett fenyegetés lapult a szavai mögött.
– A városba. Lerobbant az autóm. – Lysander figyelte a férfit miközben beszélt, a széles száj sarkának rezdülését, a fehér bőrön a jobb szemtől az állkapocs széléig húzódó sebhelyet, ami kellemetlenül bizsergette a tarkóját. Vibrált a levegő a hazugságtól, Lysander tudta, hogy James és Mia is érzi, mégse mozdult egyikőjük sem, csak némán bámulták a széles vállú, egyre bizonytalanabbnak tűnő ál–Adamet.
– Oké, a nevem nem Adam, hanem Aaron. – Lysander teste megfeszült. Hallotta már azt a nevet, hogy Aaron, de tudta, hogy ez akár véletlen egybeesés is lehet. Amennyiben, a lerobbant autó helyett is kapnak elfogadható magyarázatot.
– Én... Szökevény vagyok. – James és Mia fegyvere is újra rá szegeződött. – Szökött ügynök. Az Intézetből.
Aaron a következő pillanatban Lysander előtt térdelt, a fiú pisztolyának a csöve a tarkójának préselődött, Mia és James fegyvere pedig jobbról és balról szegeződött rá. A három ravaszra három ujj feszült rá, készen arra, hogy bármelyik pillanatban tüzeljen.
– Tudom, hogy a Csoport tagja vagytok. És azt is tudom, hogy te vagy 421! – Lysander megremegett, James azonnal mellé ugrott, hogy elkapja megtántorodó barátját.
Aaron megpróbálta kihasználni az alkalmat, hogy felugorjon, de Mia gyorsan kapcsolt fegyvere Aaron homlokának nyomódott és visszakényszerítette őt a földre.
– Meg ne moccanj, vagy lövök!
Lysander közben Jamesbe kapaszkodva próbálta összeszedni magát, jól láthatóan remegett, bár James igyekezett takarni őt Aaron elől.
– Mondj egyetlen jó indokot, miért ne öljünk meg most azonnal! – sziszegte a fogai között Mia.
– Mert az nem a ti stílusotok. És azért, mert tudok valamit, ami a hasznotokra lesz! – Aaron szorult helyzete ellenére is magabiztosan bámult fel Miára, szemei majdnem teljesen feketék voltak, a gyenge fényben. –Nézzétek, a saját életemmel játszottam, amikor megszöktem. Tudom, hogy az Intézet egy borzasztó hely, ezért akartalak megtalálni titeket. Odabent mindenki a második dobásotokra készül.
– És azt akarod, hogy elhiggyük, hogy neked hirtelen megjött az eszed, és otthagytad őket? – Lysander időközben megnyugodott és már egyenes háttal lépett Aaron elé. – Hazugsággal kezdted, honnan tudjuk, hogy nem hazugsággal folytatod?
– Azonnal észrevetted, amikor nem mondtam igazat, láttam rajtad. Most érzed? – a sebhely Aaron arcán furcsán eltorzult, ahogy elmosolyodott. A fiú fiatalabb volt mint James, arcán még volt valami a kamaszos dacból.
Lysander hátrált néhány lépést, arca zárkózottságba burkolódzott, ahogy az esélyeket latolgatta.
– James, kutasd át! – Lysander a sátor körül kezdett körözni, miközben James tetőtől talpig átkutatta Aaront. Végül egy kisebb kaliberű pisztoly került elő, ami a vádlijára volt szíjazva, ezt James azonnal elvette tőle, de más fegyvert nem talált.
– Most pedig mesélhetsz! – Lysander magállt a hóban térdelő Aaron felett. Mia hátrébb akart lépni, de Lysander pillantása megállította, így fegyverét továbbra is Aaron tarkóján tartotta.
– Tudják, hogy jöttök, és azt is, hogy a 421–es is veletek van – Aaron nem Lysanderhez, hanem a mögötte álló Jameshez beszélt. – Felkészültek rátok.
– Nem 421 a neve! – Mia keze ráfeszült a ravaszra. – Ne merd még egyszer így szólítani!
– Akkor, hogy hívhatom? – Aaron pillantása Miára siklott, foglyul ejtve a lány tekintetét egy pillanatra. – Ha már itt tartunk, téged hogy szólíthatlak?
Mia gondolkodás nélkül fejbe vágta Aaront a pisztoly markolatával. A férfi ájultan bukott előre a hóba.
– Sajnálom... – Mia bűntudattal eltelve bámult a földön heverő alakra.
– Ha nem te teszed, akkor én ütöm le, úgyhogy semmi gond! – James a lábával oldalra fordította Aaron arcát. Csukott szemmel, az arcába hullott hajjal koránt sem keltett olyan félelmetes látványt.
– Hozok egy kötelet! – James eltűnt a sátorban. Mia leguggolt Aaron mellé, szórakozottan megérintette az egyik fekete tincset.
– Szerinted őszinte? – James guggolt le mellé, és nekilátott összekötözni Aaron kezeit, aztán a lábát is.
– Őszinte? Talán... – Mia elgondolkozva felállt, szemével Lysandert kereste. A fiú egy kövön ült, a hópihék lassan elborították a haját és a vállát. Mia lassan mellé sétált, de nem szólalt meg, csak letelepedett ő is.
– Mi lesz, ha magához tért? – James bukkant fel a hátuk mögött, először végigsimította Mia vállát, aztán egy pillanatra Lysandert is megérintette.
– Kifaggatjuk, aztán majd meglátjuk. Mindent tudni akarok, amit el tud mondani! – Lysander felállt, és Aaron felé tekintett, akit James nekitámasztott egy fatörzsnek.
– Lehet, hogy szerencsénk van azzal, hogy utánunk jönnek! – James kérdőn pillantott Miára, látszott rajta, hogy nem érti, miért lenne jó, ha egy szökött ügynök mellett még a szüleikkel is foglalkozni kéne.
– Kiszedünk belőle mindent, aztán átadjuk nekik, hogy vigyék haza. Két legyet ütünk egy csapásra.
– Már, ha Theodore–ék hajlandóak lesznek rá! – Lysander ebben erősen kételkedett, az utóbbi napokban semmi nem volt olyan egyszerű, mint ahogy elsőre eltervezték. – És én nem hiszem, hogy azok lesznek.
– Azt fogják mondani, hogy vigyük vissza mi Aaront, és ők mennek majd tovább.
– Igazatok van... – Mia felsóhajtott, aztán elindult Aaron felé.
– Mit csinálsz? – James aggódva figyelte, ahogy a lány letérdel a hóba, és óvatosan letakarítja az ájult hajáról a vastagon rárakódott havat.
– Ha megfagy a feje, nem fog tudni segíteni nekünk! Be kéne vinni a sátorba, mi is mindjárt megfagyunk!
– Talán igazad van! – James Mia mellé lépett és ketten együtt felemelték Aaront. Lysander érdeklődve figyelte őket, ahogy bevonszolják a nehéz testet a sátorba, aztán követte őket.
Odabent meleg és szárazság fogadta őket. James és Mia ledobálták magukról a vastag, bélelt ruhákat, James Aaronról is lerángatta a kabátját, aztán elfektette a sarokban. Lysander leült az egyik kiterített hálózsákra, és ledobta magáról a kabátját. A kék dzseki nevetségesen vékony volt, James és Mia ruháihoz képest, de Lysander soha nem fázott, a teste szinte tökéletesen alkalmazkodott a környezete hőmérsékletéhez. Mia jól láthatóan megborzongott, ahogy ránézett az egy szál szürke pólóban ülő fiúra, aki erre csak egy szemforgatással reagált.
– Szerintem együnk, amíg nem tér magához! – James az egyik zsákot maga elé húzta, és Miának aztán Lysandernek is odadobott egy–egy konzervet.
Némán ettek, igyekeztek nem nézni sem Aaronra, sem egymásra, úgy könnyebb volt megfeledkezni a problémáról, amit meg kell majd oldaniuk.
Kint feltámadta a szél, a sátor előtt hagyott lámpa fényében furcsa árnyak táncoltak. Lysander egyik keze állandóan a fegyvere felé kalandozott. James észrevehette, mert félretette a félig kiürült konzervjét, és áttelepedett mellé.
– Már nagyon régóta nem csak egy szám vagy!
– Tudom. Nem is ez aggaszt...
– Szerinted tud valamit...? – James tekintetében a félbehagyott kérdés úgy táncolt, mit remegő gyertyafény a sötét éjszakában.
– Remélem.
– Hé! Azt hiszem, kezd magához térni! – Mia felugrott és Aaron fölé hajolt, aki mocorogni kezdett. James és Lysander is azonnal ott termett, feszülten figyelték, ahogy Aaron lassan kinyitotta a szemét.
Azonnal megpróbált felülni, de mivel a kezei és a lábai is össze voltak kötve elvesztette az egyensúlyát, és oldalra esett volna, ha Mia nem tartja meg.
– Azt hiszem, ezt megérdemlem! – Aaron végre egyensúlyba került, beletörődött arccal bámulta a bokái köré feszülő kötelet.
– Még elég sokat kell bizonyítanod ahhoz, hogy eloldozzunk! – Mia összehúzott szemekkel mérte végig Aaront. – Kezdhetnéd azzal, hogy mindenféle mellébeszélés nélkül mesélni kezdesz!
– Igen is, hölgyem!
– Ha még egyszer így mersz nevezni, nem a markolattal foglak leütni, hanem golyót kapsz!
– Ahogy parancsolja a kisasszony!
Mia gondolkodás nélkül kevert le egy pofont Aaronnak.
– Jobb lesz, ha abba hagyod a nagyképűsködést, ne felejtsd el, hogy a kezünkben van az életed! – James úgy helyezkedett, hogy Mia és Aaron közé kerüljön, Lysander nem tudta eldönteni vajon Miát akarja megvédeni, vagy a foglyukat. – Ő ugyanis tényleg nem viccel!
– Rendben felfogtam! – Aaron egy kicsit fészkelődött, igyekezett valami kényelmesebb testhelyzetbe küzdeni magát. – Szóval tudni akarjátok, hogy mi van az Intézet birtokában?