Lysander és James a lépcső legalsó fokán álltak. James Lysandert nézte, Lysander pedig a fehér csempét bámulta, amitől már csak egyetlen egy lépés választotta el.
– Nem fog menni.
– Te akarsz bocsánatot kérni!
– Akkor sem... – Lysander hangja elcsuklott.
– Ideje lenne túlesned ezen! – James lelépett a lépcsőről, és előre sétált néhány métert. – Nem olyan nagy dolog, nézd!
– Nekem akkor se megy! – Lysander összepréselte a száját dühében, mérges volt magára, amiért nem tudott tovább menni.
– Csak nyugodj meg, ezt is megoldjuk!
– Nekem kell megoldanom, nem nekünk!
– Ne kezd már megint!
James a folyosónak háttal állt, Lysander pedig továbbra sem emelte fel a tekintetét, így mind a ketten későn kapcsoltak, az utolsó pillanatban vették észre a közéjük vágódó alakot.
Lysander hála a reflexeinek, még időben emelte maga elé a kezeit, de az ütés így is keményen gyomorszájon vágta. A fájdalomtól előre kellett görnyednie, köhögve nézett fel a támadójára.
– Mégis mit képzelsz te szemétláda? – Dennis őrjöngött, haja ziláltan lobogott a feje körül, ahogy összevissza hadonászva ordított Lysanderre. – Van fogalmad róla, hogy fest most Michael? Ezt nem úszod meg ennyivel, azt remélem, tudod!
A teljesen megdöbbent Lysander szinte fel sem fogta mi történik vele, annyira elképedt a mindig nyugodt és összeszedett Dennist így látva, csak akkor eszmélt fel, mikor rájött, a kezét valaki erősen húzza és a lábai önkéntelenül mozdulnak.
– Állj! Én nem tudok bemenni oda! – hirtelen megtorpanása Dennist is megállította. Még mindig dühösen, de egy furcsa mosollyal az arcán fordult Lysander felé, amitől a fiúnak nagyon rossz érzése támadt.
– Hova nem tudsz bemenni? – Lysander szíve kihagyott egy ütemet, ahogy körbenézett. A lépcső már jó húsz lépésnyire volt tőlük, Dennis sötét mosollyal, James pedig elkerekedett szemmel állt mellette.
Furcsa, ellentétes érzések váltották egymást Lysanderben. Félt, de mégsem akart hanyatt homlok elmenekülni, a vér dübörgött a fülében, de az izgalomtól és a felszabadult adrenalintól, nem pedig a pániktól.
– Minden rendben, Lysander? – James aggódott, ez egyértelműen kihallatszott a hangjából, és oka is volt rá. De Lysander most ura volt a helyzetnek, és önmagának is, így magabiztosan tudott válaszolni a barátjának:
– Igen. Úgy tűnik, hogy igen.
– Akkor kezd el vonszolni magadat, mielőtt újra megütlek! – Dennis szeme sötéten örvénylett, ami egyáltalán nem volt rá jellemző, és a frászt hozta a másik két fiúra. – Elvárom, hogy rendesen bocsánatot kérj Michaeltől!
Lysander nem mert ellent mondani, így ő és James csak csendben követték Dennist, aki körül még akkor is ott sötétlett a fekete aura, mikor beléptek a betegszoba ajtaján.
Michael még mindig az ágyon feküdt, szeme csukva volt, a balt ki se tudta nyitni, de mosolyogva hallgatta Miát, aki az egyik új fegyveréről mesélt neki.
– Egy kicsit erősen rúg vissza, de egek ura, milyen távolságra is pontosan lehet vele célozni! Egyszer te is kinézhetnél a kémcsövek közül, hidd el, hogy tudnék olyat mutatni, ami téged is lázba hozna! – ahogy Mia meghallotta, hogy a hármas belép a szobába elhallgatott, és az ajtó felé fordult. A meglepettségtől elnyílt a szája, mikor észrevette Lysandert az érkezők között.
– Te itt?
– Nem veled jött beszélgetni! – Dennis belefojtotta a kérdezősködést, mindenki látta, hogy Mia ijedten hátrahőköl tőle.
– Dennis, higgadj már le! – Michael feléjük fordította a fejét, és erőtlenül rájuk mosolygott. Lysander ismerősként fogadta a rátörő bűntudatot, ahogy a lila ezer árnyalatában játszó arcra nézett.
– Hogy vagy? – a fekete légkört mintha csak elfújta volna valami, ahogy Dennis az ágy mellé ugrott. Mia és James váltottak egy sokat mondó pillantást, amit Lysander igyekezett pontosan értelmezni, de nem sikerült elég hamar válaszra találnia, mert Dennis újra mögötte termett.
– Te jössz! – lökött egyet Lysanderen, bár a mozdulat már sokkal finomabb volt, mint korábban a folyosón.
– Igazad van! – Lysander vett egy mély levegőt, Miára majd Michaelre pillantott, aztán tekintete megállapodott valahol kettejük között a falon. – Nagyon sajnálom, amit tettem, és mindkettőtöktől bocsánatot kérek!
– Ugyan már! – Michael ferde mosollyal intett, a bal arcizmai még nem mozogtak rendesen. – El van felejtve az egész!
– Hogy mondhatsz ilyet! Az egész arcod eltorzult! – Dennis úgy tátogott, mint egy hal tehetetlenségében. – Nem lehet csak ilyen könnyen elintézni!
– Michael arca pár nap alatt rendbe jön! Az én orromat helyre kell majd rakni, úgyhogy te csak fogd be, Dennis! – Mia félig nevetve, félig durcás arccal fonta keresztbe a karját.
– Mindenki tudja, hogy Michael arca a fétised, de egynéhány hétbe nem fogsz belehalni! – James mosolyogva tette a kezét Dennis vállára, véget akart vetni a feszült légkörnek. Michael arca, már ami nem játszott furcsa színekben, egészen elvörösödött, amin Mia hatalmasat nevetett. Lysander elképedve nézte az euforikus kacagást, ami végigsöpört a szobában tartózkodókon, és bár nem csatlakozott hozzájuk, egy mosoly az ő szája sarkába is kiült.
Csak lassan sikerült elcsendesedniük, Mia még percekkel később is a könnyeit törölgette. Dennis helyet foglalt Michael ágyának a szélén és még egyszer végigmérte Lysandert, akinek egyből az a rossz érzése támadt, hogy Dennis újra megpróbálja majd megütni, de a fiú végül csak fáradtan sóhajtott egyet, keze lazán rásimult Michael takarón fekvő tenyerére.
– Ha még egyszer ilyen történik, nem kegyelmezek!
– Ugyan már, esélyed se lenne Lysanderrel szemben. Az előbb tuti csak azért sikerült megütnöd, mert épp a folyosóval volt elfoglalva! – James Mia mellé guggolt, és az orrát kezdte vizsgálni.
– Igaza van. Ráadásul, azt már én se hagynám! – Michael fáradtan dőlt hátra a párnán.
– De hát épp érted tenném!
– Én is meg tudom védeni magam, ha úgy adódik!
– Aha, azért ájultál el az első ütéstől igaz? – Mia kivette James kezéből a friss jeges zacskót, amit a fiú az időközben behozott hűtőtáskából szedett elő. – James nem vagy nővérke!
– Az váratlanul ért! – Michael hangja egyre messzebbről szólt, River professzor már tájékoztatta őket, hogy a fiúnak enyhe agyrázkódása is van, így valószínűleg hamar ki fog fáradni, és hagyniuk kell majd pihenni.
– Szerintem jobb lesz, ha mi megyünk! – James felhúzta a székről Miát, aki láthatóan tiltakozni akart, majd a lányt maga után vonszolva, Lysandert pedig elől terelve kilépett az ajtón.
– Büszke lehetsz magadra! – Mia Lysander mellé zárkózott, ahogy végigsiettek a folyosón.
– Ugyan miért? Mert leütöttem Michaelt, neked meg betörtem az orrodat?
– Lejöttél a laborba!
– Ó, az egy vicces történet! – James elnevette magát, ahogy maga elé idézte a jelentet. – Dennis gyomorszájon vágta, aztán magával vonszolta. Ideje sem volt gondolkodni!
– Ne már! És én erről lemaradtam? – Mia őszintén csalódott volt.
– Örülök neki, hogy nem volt nagy közönség, köszönöm szépen! – Lysander arcáról nem lehetett leolvasni, mennyire beszél komolyan.
– Lehet, hogy megkérem majd Dennist, hogy keressük vissza a biztonsági felvételen! Ez a folyosó biztos be van kamerázva! – Lysander felnyögött az ötletet hallva. – Ez lesz a revans a ferde orromért!
– A prof azt mondta hív neked egy plasztikai sebészt, aki helyre rakja, ha látványos lesz! Bár lehet, hogy én is szeretném látni azt a videót! – kontrázott rá James, csibész mosollyal a szája sarkában.
– Azt hittem, te az én oldalamon állsz! – Lysander vádlón meredt Jamesre.
– Lehet, hogy... – Jamesben benne rekedt a szó, mikor egy fehér folt suhant el mellettük, és hallotta, hogy a foltban valaki utasításokat kiabál. A három fiatal értetlenül bámult az elrobogó orvosok után, akik egy hordágyat toltak maguk között.
– James! – Lilly jelent meg hirtelen, arca falfehér, szeme könnyes és karikás volt.
– Anya? Mégis mi történt? Te nem az Intézetben vagy?
– James! – édesanyja a fia nyakába borult és kitört belőle a zokogás. Makogott pár szót, de még Lysander sem hallott többet néhány szófoszlánynál. Ekkor tűnt fel Porter, aki anélkül akart elrohanni mellettük, hogy akár csak rájuk nézett volna, de Mia gyorsabb volt, és megragadta a kabátját.
– Porter mi folyik itt?
– Ravent meglőtték! – azzal ki is tépte magát a lány kezéből és futott tovább. Miáék egyre zavarodottabban álltak, James még mindig az anyukáját támogatta, aki csak összevissza motyogott, Lysander és Mia pedig Porter után bámult.
– Csapda volt az Intézetben. – Mindhárman egyszerre fordultak a hang irányába. Cloe állt pár lépésre tőlük, bizonytalanul toporgott, az ő arcán is félelem ült, de úgy tűnt legalább a higgadtságát meg tudta őrizni, szemüveg helyett kontaktlencsét viselt, mint bevetések során mindig, és az egyik göndör hajfürtjével babrált.
– Mégis milyen csapda? – Mia azonnal mellette termett és megragadta a kezét. – Mondd, hogy mindenki hazajött!
– Csak Ravent lőtték meg. De bárhogy is próbálkoztunk nem tudtuk elállítani a vérzést... Theodore megállás nélkül vezetett, de így is majdnem két teljes napunkba telt hazaérni... – Cloe arcát végigszántotta egy könnycsepp. – Raven közben hol elvesztette az eszméletét, hol sikerült egy kicsit magához térnie, de akkor is magas láza volt... A golyó valószínűleg nagyon közel van a tüdejéhez...
– Cloe minden rendben lesz! – Mia szorosan átölelte az egyre jobban reszkető lányt. – Raven egy harcos!
Lysander nem tudta elhinni az imént hallottakat. Újabb ember, aki miatta sérült meg. Újabb hiba, amit ő okozott. Nekihátrált a falnak és lecsúszott rajta, arcát a tenyerébe temette.
Theodore futva érkezett és azonnal ölelésébe vonta a feleségét.
– Cloe elmondta mi a helyzet? – nézett a fiára, a zokogó nő feje felett.
– Többé–kevésbé igen...
– Menjünk fel. Itt most nyugalomnak kell lennie! – Theodore előre indult, hol támogatva, hol kissé húzva Lillyt. Mia azonnal utána indult, oldalán Cloéval aki olyan arősen kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. James is tett pár lépést, de mikor feltűnt neki, hogy Lysander nem követi azonnal megtorpant és visszafordult.
– Gyere te is! – lépett a guggoló alak mellé.
– Nem.
– Lysander...
– Te is tudod, mit fogok tenni. Csak döntsd el, hogy te mi fogsz! – Lysander felállt és farkasszemet nézett a társával.
– Legalább várd meg, hogy Ravent kihozzák a műtőből!
– Miért várjak?
– Hogy ne haragból induljunk!
– Akkor te is jössz?
– Igen – James arca elszánt volt, ebben a döntésében soha nem volt bizonytalan. – De csak akkor, ha megvárod Ravent!
Lysander mozdulatlanul állt, arcára kiültek a gondolatai, ahogy a két lehetőséget mérlegelte.
– Ne is dönts most! A többieknek szüksége van ránk odafent! – ezzel James hátat fordított Lysandernek és előre sietett. Néhány pillanat múlva Lysander léptei becsatlakoztak az övé mellé.
A nappaliban halálos csend fogadta őket. Mia még mindig Cloe hátát simogatta, Theodore és Lilly pedig némán ültek egymás mellett az egyik kanapén. James melléjük telepedett és édesanyja vállára tette a kezét, Lysander viszont bizonytalanul megállt a lépcső tetején.
– Gyere, ülj le te is! – Gabriel lépett mellé, James a szeme sarkából figyelte, ahogy ketten együtt beljebb jönnek, és leülnek, Gabriel Mia és Cloe mellé a kanapéra, Lysander viszont csak a szőnyegre.
– Molly elmondta mi történt – Gabriel hangja még ebben a helyzetben is nyugodt volt, ami őszinte csodálatot váltott ki többekből is. – Szerintem nincs miért aggódnotok, Raven fél lábon állva is többet kibír!
Mia esetlenül felnevetett, amitől úgy tűnt egy kicsit oldódik a feszültség, de a csönd így sem akart eltűnni. Lysander a falon lógó órát bámulta. Bár a másodpercmutató rendületlenül rótta a köröket az idő még sem mozdult előre. Lysander szívesen rohant volna, hogy azonnal csomagoljon és induljon, néhány nappal ezelőtt gondolkodás nélkül megtette volna, most azonban nem akaródzott neki James nélkül belevágni az akcióba, ráadásul, ha arra gondolt, hogy azelőtt megy el, hogy Raven állapotáról bármi biztosat tudna, elfogta a bűntudat.
– James! – mindenki egy emberként fordult felé, amitől elbizonytalanodott egy pillanatra, de szerencséjére James azonnal felpattant és kérdés nélkül indult el a szobájuk felé. Lysander vetett még egy pillantást a többiekre, úgy tűnt Mia mondani akar valamit, de végül csöndben maradt, így Lysander is felállt otthagyta őket.
– Remélem, azt akarod mondani, hogy vársz! – A két fiú egymással szemben ült James ágyán. – Én nem tudom itt hagyni őket ilyen állapotban!
– Maradunk. De csak addig, míg muszáj. Egy perccel sem tudok annál tovább várni.
– Oké. – Hagyták, hogy a csend egy kicsit újra megtelepedjen köztük, aztán James felállt. – Szerintem a többiek örülnének, ha zongoráznál egy kicsit!
– Ugyan miért?
– Amit te játszol... hogy is mondjam? Nem is számít. Csak játssz egy kicsit, kérlek!
Lysander megvetően megforgatta a szemét, de amikor visszatértek a többiekhez leült a zongora elé. Először csak találomra leütött pár hangot, aztán belekezdett a Requiem for a dream című darabba, amiről tudta, hogy Lilly egyik kedvence. A néhány perces darabok végül összekapcsolódtak egyetlen hullámzó előadássá. Lysander másfél órán keresztül játszott szünet nélkül, és akkor is csak azért állt meg, mert meghallotta a lépcsőn felfelé siető léptek zaját. A sok kíváncsi, aggódó arc egyszerre fordult az érkező felé.
Porter még mindig halott sápadt volt, de már sokkal nyugodtabbnak tűnt, ahogy a nappali közepére sétált.
– Raven már rendben lesz. Most még alszik, de kiszedték a golyót. – Mindenki egy emberként sóhajtott fel. Az arcokon boldog mosolyok futottak át, Lilly újra elsírta magát, de könnyek közé ezúttal nevetés is keveredett.
– Én most visszamegyek mellé – Porter már félig újra a lépcsőn állt –, de ha magához tért azonnal szólok.
– Én veled megyek most! – Cloe mellé sietett, Porter pedig hálásan rámosolygott. Mikor a lépteik hanga már elhalt Lilly és Theodore is felállt.
– Ki kell pakolnunk a felszereléseket.
– Majd mi megcsináljuk Lysanderrel igaz? – James egy leheletnyivel lelkesebb volt a kelleténél, Lysander úgy érezte már az első pillanatban le fognak bukni. De a Faith szülők csak hálásan bólintottak, és egymásba karolva elindultak a hálójuk felé.
– Én is segítek! – Mia elindult előre, de James elkapta a karját.
– Megoldjuk ketten. Neked még jegelned kell az orrodat!
– De...
– Nincs de, Mia! – Azzal a két fiú magára hagyta a mérgesen puffogó Miát.
– Nem vagy az anyám, James! – kiáltotta még utánuk, de végül az orrába hasító fájdalom maradásra bírta.
A garázsban minden kihaltnak tűnt. James és Lysander egy pillantásra sem méltatta azt a terepjárót, amivel Theodorék érkeztek, és aminek a kipakolására ajánlkoztak, hanem azonnal ahhoz az autóhoz siettek, amivel egy éve James kihozta Lysandert.
– Kelleni fog némi kaja, azt hiszem azt lesz a legnehezebb elhozni észrevétlenül. – James felrántotta a ponyva csomagtartó egyik szárnyát, a felszálló portól egy pillanatig semmit nem látott. – El sem hiszem, hogy ezt egy éve nem használtuk!
– Pedig még csak felé se néztünk! – Lysander néhány fegyvertokot egyensúlyozott, és most óvatosan lerakta őket a csomagtérbe. – Az pisztolyom még fent van, el kell mennem érte, te addig oldd meg a kaját!
– Soha nem értettem, hogy te és Mia miért ragaszkodtok annyira a kis kedvenceitekhez. Mi a baj azokkal, amit itt vannak lent?
– Ne hasonlíts össze azzal az őrült gyűjtögetővel!
Lysander halkan sietett végig a szobájukhoz vezető folyosón, és csak akkor lazult el egy pillanatra, amikor bekattant mögötte az ajtó. Hasra vágódott és az ágya alól előhúzott egy acélszürke dobozt. Felült, és az ölébe helyezte az aktatáska méretű ládát, aztán a helyére forgatta a számzárat. A fedél halk kattanással nyílt ki, és Lysander kiemelhette végre a pisztolyát, egy FN5–7–t. A fegyver ismerősen simult a tenyerébe, igaz jó ideje nem használta semmire. Egy pillanatig legeltette csak rajta a szemét, aztán felpattant, a pisztolyt az övébe dugta, és halkan kilépett a folyosóra. Szerencséjére továbbra sem járt arra egy lélek sem, így könnyedén visszajutott a garázsba. Az övéből hamar átrakta a pisztolyt egy combra rögzíthető tokba, mire James visszaért már javában azzal foglalkozott, hogy megfelelő töltényeket pakolt be a terepjáró hátuljába.
– Hát nem lesz dőzsölés az elkövetkező pár hét, de azért megleszünk. – az élelemmel teli zsák tompán puffant a fegyverek mellett.
– Ugye számoltál vele, hogy visszafele eggyel többen leszünk?
– Nem vagyok hülye!
– Tudom – Lysander megeresztett egy félmosolyt. – Este indulunk ugye?
– Igen, az lesz a legjobb. – James pár pillanatra eltűnt, az egyik hátsó raktárból hallatszott a hangja. – A konyhán összefutottam Kimberlyvel. Úgy tűnik Raven felébredt.
– Az jó hír. Akkor mindenki megnyugodhat végre.
– Persze, hogy holnaptól értünk aggódjanak. – Bár James hangja könnyed volt, Lysander kihallotta belőle a bűntudatot.
– Még meggondolhatod magad!
– De már döntöttem. –James egy sátrat és két hálózsákot hozott elő, a hajszálai között egy pókháló lobogott vígan. – A tartalék cuccokból szedtem, nehogy hiányozzon, míg nem vagyunk itt.
– Ahogy látom annak is a legaljáról! – Lysander óvatosan kihalászta az ezüst szálat a barnák közül, majd lerázta a kezéről. – Szerinted szóljunk valakinek?
–A pókhálóról a raktárban? – James elvigyorodott. – Felesleges.
– Mégis csak hülye vagy! – Lysander most nem tudta értékelni a viccet, ahhoz túlságosan feszült volt.
– Egyébként, igen szólni fogunk. Méghozzá Dennisnek, mert kelleni fog valaki, aki innen navigál minket. A GPS–be mégse üthetjük be, hogy Intézet, Gonosz sugárút 1.
– Nem fog beköpni minket? – Lysander szája keskeny vonallá préselődött. Közben végeztek a bepakolással, úgyhogy fogtak egy nagy ponyvát, és letakarták vele az autót.
– Ő nem az a fajta, hidd el. – Ketten elindultak a számítástechnikai központ felé.
– Nem olyan könnyű azok után, hogy nem olyan rég végignéztem azt a hangulatingadozást!
– Az csak Michael miatt volt. Tudod rózsaszín köd meg ilyesmi.
– Azt hiszem, én ezt soha nem fogom tudni...
– Egyszer mindenki rátalál az igazira! – James drámain kitárta a két karját. – A szerelem úgy csap majd beléd, mint egy villám!
– Nem fog. Minden olyan folyamatot működésképtelenné tettek bennem, ami a kialakulásához vezetne.
– Ezt még soha nem mondtad! – James Lysander elé lépett meglepettségében, megtorpanásra késztetve a másikat.
– Mert nem fontos! – Lysander kikerülte Jamest.
– Dehogynem! Nem hiszem, hogy ez csak biológia és kémiai folyamatoktól függene. Biztos, hogy te is képes leszel a szerelemre, ha találsz valakit.
– Hidd el, hogy nem! – kopogás nélkül nyitottak be a terembe, az állandó félhomály miatt pislogniuk kellett párat, hogy rendesen lássanak.
– Miben segíthetek fiúk? – az egyik képernyő mögül kecskeszakállas alak emelkedett föl.
– Hali George! – James Lysanderrel ellentétben nem fagyott le attól, hogy nem a keresett személyt találták meg. – Mi csak Dennisszel akartunk beszélni.
– Szerintem az a kis mihaszna még mindig Michaellel van. Ha úgyis megkeresitek, nem mondanátok meg neki, hogy húzzon ide vissza, mert dolga van?
– De nagyon szívesen! –James megpördült, és Lysandert maga előtt tolva kisietett. – Nem hiszem el, hogy nem oda mentünk egyből!
– Gondolkodnunk kellett volna. – Lysander megkönnyebbült, hogy George nem tett fel nekik kínos keresztkérdéseket.
– Jobb később, mint soha! – James felnevetett, aztán elindult a labor felé. – Ugye most nem kell majd egy órát toporogni a lépcső alján?
– Nem. – Lysander gyorsan utolérte, és futólépésben siettek le a lépcsőn. Ahogy meglátta a fehér csempés folyosót egy egészen kicsit elbizonytalanodott, de Lysandernek végül sikerült megtorpanás nélkül követnie Jamest.
Michael szobája előtt megálltak, Lysander párat koppantott az ajtón. A két fiúnak volt már egy kínos élménye, amikor James kopogás nélkül nyitott be Dennis szobájába. Odabentről ágynyikorgás hallatszott, aztán Dennis kócos feje jelent meg az ajtóban.
– Mivanmá'?
– Dennis beszélnünk kell! – James pillantása átsiklott a másik félregombolt ingén, de látszott rajta, hogy igyekszik nem tudomásul venni.
– Sürgős? – Dennis sóhajtott aztán félreállt az ajtóból. – Gyertek!
James és Lysander bementek, James leült az egyik üres székre, Lysander viszont inkább megállt az ajtó mellett. Michael mosolyogva köszöntötte őket, úgy tűnt ő örül a látogatóknak.
– Szóval mit akartok már megint? – Dennis is ledobta magát egy székre, és onnan méregette gyanakodva Jamest. – Te mostanában csak akkor jössz, ha akarsz valamit!
– Ne már Dennis, ez nagyon fájt! – James úgy tett, mintha szíven döfték volna, amitől Dennis végre elengedte magát, és felnevetett.
– Na, mondd már, miért van szükséged megint az én elképesztő tudásomra! – James röviden felvázolta Dennisnek és Michaelnek a tervüket, hogy éjjel elindulnak az Intézetbe és szükségük lenne egy koordinátorra, aki innen ellátja őket a szükséges infókkal.
– Szóval azt kéred tőlem, hogy szegjem meg a Csoport összes szabályát, ráadásul mindezt Michael füle hallatára, amivel őt is bűnrészessé tetted!
– Igen, tömören ez lenne a lényeg. – James és Lysander is türelmetlenül várta mit válaszol a fiú. Dennis Michaelre nézett, mintha valami megerősítést várt volna tőle, de ő csak csendben mosolygott.
– Oké, legyen. De, ha miattatok kirúgnak, azt megkeserülitek!
– Ezer hála haver! – James megszorította Dennis kezét, majd felállta és intett Lysandernek is. – Mikor besötétedett indulunk. Addigra össze tudnál hozni egy olyan kommunikációs csatornát, amit nem lehet lehallgatni ugye? A hatos terepjáróval megyünk, nem egy mai darab, de a számítástechnika mesterének gyerekjáték lesz ugye?
– Hát persze, hogy az! – Dennis magabiztosan fonta össze a karjait a mellkasa előtt, aztán leesett neki, valójában mit ígért meg ezzel. – Várj, hogy képzelted ezt...?
– Köszi! Ja, amúgy George üzeni, hogy fejezd be a turbékolást és húzz vissza dolgozni!– James intett, és Lysanderrel kisétáltak a szobából. A hátuk mögött lecsukódott az ajtó, de azt még mindketten hallották, hogy Dennis elkezd szitkozódni, Michael pedig hangosan felnevet.
– Akkor mozgásba lendültünk igaz? – Lysander szemében várakozás csillogott.
– Igen. Innen nincs visszaút!