Mia gyűlölte, amikor a szülei rá testálták a gyerekfelvigyázó szerepét. Amikor egyedül a húgára kellet csak vigyáznia, azzal még úgy–ahogy ki volt békülve, hiszen a kislányt már– már rajongásig imádta, de ezen a szürke reggelen nem csak őt, Billt is megnyerte magának. Hozzájuk hasonlóan Bill is a Csoport gyereke volt, és ügynöknek tanult, bár szülei ezt annyira nem nézték jó szemmel, Molly és George Valley is értelmiségi pályán dolgoztak. George volt a számítógépzseni, akinek semmilyen gép megszelídítése nem okozott akadályt, Molly pedig Dr. Arthur Hill és William River professzor mellet dolgozott, mint az evolúció és az egyedfejlődés szakértője. Mia nem is értette, hogy az égetni valóan rossz, szőke villanás, aki épp az egyik kanapéról vetődött át a másikra, miközben egy játék pisztollyal igyekezett Amyt fejbe lőni, hogy lehetett ennek a két mindig megfontolt és higgadt embernek a gyereke. Ráadásul alig múlt tizenkét éves, és már most majdnem magasabb volt nála, ezt pedig mérhetetlen szemtelenségnek tartotta.
– Tűzszünet! – kiáltotta el a varázsszót, mire a két gyerek szoborrá merevedett. Mia elégedetten hordozta végig rajtuk a tekintetét, nagyon mókás volt, hogy Amy épp el akart rugaszkodni az egyik fotelról, Bill pedig az üveg asztalka alatt próbált átkúszni, amikor mozdulatlanná kellett válniuk. – Új szabály! Ahányszor nem sikerül találatot bevinnetek az ellenfélnek, annyiszor kell majd körbefutnotok az épületet!
Már egész kicsi kora óta minden játék kiképzés is volt egyben, aminek később rengeteg hasznát látta, így szerette volna, ha ez az előny a testvérének is rendelkezésére áll. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy kicsit bosszút állhatott a kölykökön, amiért felborították a reggelét.
– Értve a parancs?
– Értve kapitány! – mindkét gyerek haptákba vágta magát, majd a nappali két végébe sprintelt, felvéve az ideális támadó helyzetet.
– Fegyverszünet vége: három, kettő, egy! – még jóformán a végére sem ért a visszaszámolásnak feje mellett szélsebesen elszáguldott egy habszivacs lövedék, és a mögötte felbukkanó Amy vállának csapódott.
– Bill nem ér hamarabb kezdeni! – a kislány hangja síróssá vált, mire barátja elődugta a fejét a rejtekhelye mögül. Amynek csak ennyi kellett, rögvest kilőtt egy golyót, ami Bill szeme között talált.
– Ki a csaló Amy? – Mia jót nevetett a két durcás arcon, amik persze csak a következő pillanatig tartottak ki, amikor mindketten újra belevetették magukat a harcba. Csak úgy záporoztak a lövések, Mia nem győzte jegyezni, kinek a lövedéke ért célba, és kié fúródott falba vagy bútorba helyette.
– Ha így folytatjátok, tavasszal kiviszlek titeket a paintball pályára!
– Kiket viszel és hova? – James csoszogott ki álmosan a szobák felől, mögötte Lysander lépkedett, frissen és teljesen éberen. Röptébe kapta el az egyik lövedéket, ami épp feléjük száguldott, mert Amy kihasználta a felbukkanásukat és James háta mögött keresett menedéket. Bill elismerőt füttyentett, és előmerészkedett a fedezékéből.
– A srácokat paintballozni! – Mia arca meglepően lelkes volt, ahhoz képest, hogy először milyen rossz szájíze volt a reggeli feladatával kapcsolatban. – Ha így folytatják, előbb utóbb még Lysandernél is jobbak lesznek!
– Azt azért nem hiszem! – James felnevetett, majd magához rántotta a még mindig mögötte tébláboló Amyt és megölelgette. A kislány visítva próbált tiltakozni, de az erős karok satuként fogták közre. Bill odaszaladt, és megpróbálta kiszabadítani kis társát, de Jameshez ketten is kevesen voltak. Mia nevetve figyelte a jelenetet, ellenben Lysander inkább az ablakon való kibámulást választotta. Az égen úszó lusta felhőket pásztázta, amik havazás ígéretét hordozták magukban. Nem szerette a havat, most pedig főleg nem vágyott rá, mivel jelentősen megnehezítette a közlekedést, amikor pedig bármelyik nap befuthatott az általa annyira várt parancs, miszerint haladéktalanul induljanak az Intézetbe, igazán nem hiányzott a jég, a csúszós utak és a hótorlaszok.
– Gyere reggelizni! – James hangja lassan tolakodott be a gondolatai közé, nem hirtelen zökkentette ki, amiért nagyon hálás volt neki.
– Persze, menjünk! – Időközben a gyerekek és Mia már eltűntek a lefelé vezető lépcsőn, bár Lysander még hallotta a dübörgő lépteket és a vidám csacsogást.
A konyhában egész sokan nyüzsögtek, James sokkal tovább aludt, mint szokott, ezért nem tudtak a többiek előtt reggelizni, pedig a napi rutinjukhoz általában az is hozzá tartartozott. Lysander órákkal korábban fent volt, mint a másik fiú, de se felébreszteni nem akarta, se egyedül lejönni, így csendben kivárta, hogy James magától felkeljen.
A hosszú asztalnál Alexander és a keze alá tartozó két ügynök, Marcus és Gabriel ült. A konyha felé vezető ajtó mögött épp eltűnt egy alak, ketten pedig majdnem beleütköztek a belépő párosba.
– Hé, figyelj már oda kicsit! – a szőke fiú, akinek a haját szivárvány színű melírcsíkok tarkították fájdalmasan dörzsölte meg a homlokát, ami néhány pillanattal korábban összekoccant Jamesével.
– Neked is jó reggelt, Porter! És szerintem inkább neked kellene jobban figyelned. Úgy szoktál száguldozni mintha üldöznének! – James szélesen elmosolyodott, miközben pacsiztak, aztán a Porter mögött álldogáló lánynak is odabiccentett. – Örülök, hogy összefutottunk Raven.
Raven külsőre Porter hasonmása volt, csak éppen női kiadásban és egy kicsit higgadtabb vérmérséklettel megáldva. Most is csak szolidan biccentett először James, majd Lysander felé, aztán karon ragadta ikertestvérét:
– Gyere Porter, ne tartsd már fel állandóan az embereket!
– Nyugi van Raven! Csak köszöntünk. Ezer éve nem volt időnk összefutni, szóval nem gond, ha kihasználom az alkalmat. – a két barna szempár, mintha csak tükörképei lettek volna egymásnak, dühösen megvillantak.
– Nem érdekel, nekem még jelentést kell írnom, mivel te múlt héten elfelejtetted megcsinálni!
– A papírmunka unalmas! – James és Lysander hirtelen résztevőkből külső szemlélőkké váltak, ahogy a testvérek egymásnak estek.
– Néha igazán mutathatnál egy kis fegyelmet és felelősségtudatot!
– Néhány papír megírásától nem lesz valaki felelősségteljesebb!
– Honnan tudod, ha még soha nem próbáltad? – a szivárvány hajú ikrekkel gyakran történt meg, hogy a semmiségeken is összekaptak, főleg olyankor, amikor Raven próbálta egy kicsit fegyelemre nevelni csapongó bátyát. Ez az anya szerep nagyon régóta neki jutott, szüleik szinte álladóan külföldön tartózkodtak, hogy új kapcsolatokat találjanak, amik esetleg a segítségükre lehetnek a jövőben, illetve a már megkötött egyezségeket, szövetségeket is ápolniuk kellett.
– Nem akarom egy íróasztal mellett tölteni a napjaimat!
– Hé, srácok!– James elővette a békítő hangát, és szelíden a veszekedők közé lépett, próbálva lenyugtatni őket, nem sok sikerrel. Lysander vele ellenben egyszerűen csak megunta a jelenetet, és se szó se beszéd a konyha felé indult, hogy végre valahára megreggelizzen. Még félúton sem járt, mikor ismét megállították. Az eddig csendben reggeliző Marcus volt az, aki kihasználta az alkalmat és belé kötött:
– Milyen elveszettnek tűnik a kis öleb a gazdája nélkül! – az enyhén húzott, barna szemek ellenségesen méregették a megtorpanó Lysandert.
– Marcus ne kezdj te is vitázni!– a mellette ülő, hosszú, szalmaszőke hajú alakról első pillantásra könnyen azt lehetett hinni, hogy egy magas lány, de a furcsa látomás, csak addig tartott, amíg a mély, zengő hang fel nem csendült. – Miért akarod állandóan Lysanderrel összerúgni a port?
– Köszönöm Gabriel, de én is meg tudom védeni magam. Ráadásul ilyen helyzettel még foglalkoznom sem érdemes. – Lysander szeretett volna tovább állni, mert bár a lágy vonású, mindig kedves és türelmes Gabriel a maga módján egészen kedvelte, a fakó kéregszínű tincsek mögé rejtőző, állandóan feszült Marcusnak még a közelébe sem szeretett menni, főleg azért, mert ha James nem volt a közelben a fiú mindig talált valamit rajta, amibe beleköthetett. Lysandernek soha nem sikerült rájönnie, mivel érdemelte ki a kitüntetett figyelmet tőle.
– Máris elfutsz? – Marcus kihívó pillantással mérte végig, mire Lysander gyorsan a háta mögé sandított. James még mindig azzal volt elfoglalva, hogy kibékítse az ikreket, semmit nem vett észre a néhány méterrel odébb zajló jelenetből.
– Marcus elég már! – Gabriel figyelmeztetően a másik kezére fektette a sajátját. – Nincs ennek semmi értelme!
– Ha szeretné, joga van elmondani a véleményét! – Alexander az asztal másik oldalán terpeszkedett, és elégedetten figyelte az alakuló botrányt. – Nem foszthatod meg őt tőle. Ráadásul Lysander az előbb mondta neked, hogy meg tudja védeni magát. Akkor meg miért ne mondhatná el Marcus, hogy mit gondol?
– Azért, mert engem cseppet sem érdekel! – Lysander végleg hátat akart fordítani nekik, de egy kéz megragadta. Ijedten tépte ki magát az ujjak szorításából ezzel kirántva Marcust az asztal mellől. A fiú elterült a földön és hangosan káromkodott.
– Te szerencsétlen mégis mit képzelsz magadról! – szeme villámokat szórt, ahogy feltápászkodott a hideg csempéről. – Nem vagy több mint egy szökött laborpatkány! Miért nem veszed végre tudomásul, hogy nem itt van a helyed?
A szavai késdöfésként hatoltak keresztül Lysanderen, de a fiú egy rezzenéssel sem mutatta mennyire rosszul estek neki.
– Marcus mit csinálsz? – Gabriel hangja feszültté és türelmetlenné vált. – Ezzel csak magadat ásod alá, mert amiket mondasz egyáltalán nem igazak!
A feldühödött fiú úgy rázta le magáról barátja kezét, mint egy kellemetlen terhet és lépett egyet Lysander felé.
– Nem hazugság! Vagy talán te máshogy gondolod Lysander? Akkor gyerünk, cáfold meg!
Lysander szólásra nyitotta a száját, bár még az utolsó pillanatban sem tudta eldönteni, ellent tud–e mondani a vádaknak, vagy egyet fog érteni velük, de James közbelépett.
– Marcus, te és Alexander vagytok itt az egyetlenek, akik elhiszik ezt a sületlenséget. Mi viszont nem vagyunk kíváncsiak rá, úgyhogy megkérlek, hogy távozzatok! – James arca ijesztően elsötétült a haragtól, mögötte álltak az ikrek, akik szintén nem néztek ki biztatóan. Ekkora túlerővel szemben Marcus már tehetetlennek érezte megát, így dühösen kicsörtetett az étkezőből, bár menet közben még taszított egyet Lysander vállán. Alexander szinte azonnal követte.
Amikor a kis csapat magára maradt James megkönnyebbülve engedte ki a levegőt.
– Őszintén sajnálom, amiket Marcus mondott! – Gabriel a kezébe temette az arcát, hosszú tincsei vízesésként zuhantak előre, ahogy rátámaszkodott az asztalra, igyekezve elrejteni szégyenét. – Mostanában annyira máshogy viselkedik, mint régen. Már én se tudok vele beszélni, meg sem hallgat.
– Azt hiszem ez leginkább Alex bácsikám hibája, szóval nekem kell elnézést kérnem. – James lehuppant a másik fiú mellé, kisvártatva az ikrek, majd Lysander is követte a példáját. – Valamiért a fejébe vette, hogy Lysander rossz hatással van itt mindenkire, és ahol csak fogást talál rajta, ott próbálja őt aláásni.
– Pedig, ha engem kérdeztek, egyáltalán nincs igaza! – Raven kedvesen rámosolygott Lysanderre, amire a fiúnak csak egy zavart mozdulat volt a válasza. – Ugyan olyan vagy, mint bármelyikünk, ugyan annyi jogod van itt lenni.
– Még szép, hogy ugyan annyi! – Porter az asztalra csapott mérgében. – Akkor is, ha miattad James mostanában alig dugja oda a képét hozzánk!
A kis csapat erre, Lysander kivételével, felnevetett. James hasa ezt a pillanatot választotta, hogy hangosan megkorduljon.
– Elfelejtettük, hogy mi tulajdonképpen reggelizni jöttünk! – ezt a kijelentést újabb nevetés fogadta, majd Gabriel felpattant, és felajánlotta, hogy kerít nekik ennivalót, engesztelésképp, hogy a társa ilyen botrányosan viselkedett. James és Lysander egy kis unszolás után végül hagyta, hogy a fiú egyedül tűnjön el a konyhába vezető ajtó mögött.
– Mi lesz az elmaradt bulival? Kimberly totál csalódott volt! – Porter arca sem volt épp boldog, miközben az asztalra könyökölt és állát megtámasztotta a két kezén.
– Szerintem te csalódottabb vagy, mint ő! – Raven beleöklözött a testvére vállába.
– Hé, ez fáj!
– Maradj már Porter, az edzéseken ennél sokkal erősebb ütéseket is kibírsz! – James ránevetett a fiúra, de szeme sarkából Lysandert leste, aki nem is figyelt rájuk, csupán a messzeségbe bámult.
– De a bulit akkor is kár lenne teljesen törölni. Igazából még úgy is van pár nap Kimberly születésnapjáig, szóval van idő újra megszervezni. Lysander nem hagyta, hogy az övét megünnepeljük, de ezt a lehetőséget nem hagyom ki!
– Ugyan már, nemsokára itt a szilveszter, akkor majd rendezhetsz bulit! – Raven a csuklójáról levett egy hajgumit, és a haját összefogta vele a feje tetején, egy szoros lófarokba. – Megyek, megnézem nem kell–e Gabrielnek segítség. Nehogy magára gyújtsa a konyhát vagy ilyesmi.
– Szerintem ő főz közülünk a legjobban, szóval nem kell aggódnod, de ha szeretnél, menj csak. Tudom, hogy csak látni akarod! – Porter csücsörített a szájával, és két karját maga köré fonta. – Ó Gabriel! Kérlek, szeress belém!
– Te tök hülye vagy! – Raven pipacspiros arccal rohant el a konyha felé, mire Porter és James kamasz kisfiúk módjára egymásra kacsintott, aztán hangosan felröhögtek.
– Nem kéne ennyit szekálnod szegényt! – jegyezte meg James, miközben kitörölt a szeméből néhány előbukkanó könnycseppet, igyekezve lecsillapítani a benne hullámzó nevetést.
– De máskülönben olyan, mint aki karót nyelt. Néha nem ártana, ha elengedné magát.
– Mi a baj azzal, ha valaki megfontolt és felelősségteljes? – a Marcusszal történt szóváltás után Lysander most szólalt meg először, jócskán meglepve a másik két fiút. – Legalább kettőtök közül az egyiknek annak kell lennie, különben már halott lennél.
– Ez most szíven döfött! – Porter drámaian a mellkasához kapott és elterült az asztalon, de Lysander még csak el sem mosolyodott.
– Pont erről beszélek!
– Te is olyan vagy mint Raven! Képtelenek vagytok felfogni, hogy az életet élvezni kell!
– Szerintem beszéljünk valami másról! – James kínosan mosolygott. Utálta, mikor Porter, az egyik legjobb gyerekkori barátja, és Lysander összekaptak, de mivel a két fiú tűz és víz volt, ha találkoztak rendszerint ez volt a végkimenetel. Ezért igyekezett általában távol tartani őket egymástól.
– Nem igaz, hogy titeket két percre nem lehet magatokra hagyni! – Raven és Gabriel lépett ki a konyhából, kezükbe egy–egy tányér gofrival. – Porter kattanj már le erről az „élvezd ki az életet, amíg tudod" témáról!
– Na, még te is! – a fiú megadóan maga elé emelte a kezét. – Oké befogom a számat. Persze, csak egyelőre! De aztán – fenyegetően végighordozta a tekintetét mindenkin–, ne csodálkozzatok, ha holnap vén szipirtyókként ébredtek!
– Te vagy itt az egyetlen, akit a megvénülés fenyeget, mivel minket a halálba fogsz idegelni! – Raven lerakta a tányért Lysander elé, Gabriel pedig James elé csúsztatta azt, amit a kezében tartott, aztán ők is leültek a hosszú padra. Jamesnek csak ekkor tűnt fel, hogy valaki más is kilépett velük együtt a konyhából.
– Cloe! – kiáltott fel meglepetten, mire a barna hajú lány összerezzent. – Észre se vettünk! Miért nem ülsz le te is? Reggeliztél már?
– Igen, már ettem! – a lány hangja olyan volt, mint a gyenge szél susogása, zavartan tolta feljebb az orrán szemüvegét, miközben leült Raven és Porter közé. Porter mindjárt kihasználta az alkalmat és átkarolta a vállát:
– Ne legyél már mindig olyan szégyenlős! Együtt nőttünk fel, és te még mindig külön kérésre vársz, hogy ideülj mellénk? – Cloe csokoládébarna bőrén ugyan nem látszott, de arcát forró pír égette.
– Proter, szerintem ez a te hibád! – James szúrósan nézett a barátjára, mire az elengedte Cloét. Lysander magában mosolygott a barátok közti civódáson, de nem akart bekapcsolódni a beszélgetésbe. Mikor ők öten összeültek Lysander pillanatok alatt kirekesztetté vált, ők együtt nőttek fel, együtt képezték ki őket, és a korkülönbség is csupán néhány év volt a legfiatalabb és a legidősebb között. Lysandert ellenben tíz év korkülönbség, és egy teljes gyermekkor emlékei választották el a kis csapattól. Bár Raven és James mindig igyekezett bevonni őt is, de ilyen alkalmakkor mindig érezte, valójában mennyire kívülálló.
Halkan megköszönte a reggelit Gabrielnek, aki biztatóan rámosolygott majd felállt az asztaltól. Úgy tűnt, hogy ez a hosszú hajú férfin kívül senkinek nem tűnt fel, így csak némán távozott az étkezőből. Ahogy kilépett az ajtón nem várt alakba botlott:
– Na, mi az Lysander meguntad a nyugdíjas klubot? – Mia arcán ragyogó mosoly ült, és Lysander biztos volt benne, pillanatokon belül megtudja az okát is. – Akkor gyere le velem a lőtérre!
– Miért kéne oda mennem?
– Mert megjött az új fegyver, amit rendeltem és ki akarom próbálni. – Ez volt hát a mosoly oka. Mia remek lövész volt, és széles gyűjteményét imádta újabb és újabb darabokkal bővíteni.
– És ezúttal mit zsákmányoltál?
– Egy igazi szépséget! Egy Remington m700–ast! – A rajongás csak úgy csöpögött a lány szavaiból, és ez Lysander figyelmét is felkeltette. Bár jól ismerte ezt a fegyverfajtát, kipróbálni még nem volt alkalma egyet sem, ezért úgy döntött elkíséri a lányt, a központtól nem messze lévő szirten kialakított lövészpályára.
Az öltözőben mind a ketten magukra kaptak egy–egy meleg, de könnyű mozgást biztosító kabátot, aztán a garázs felé indultak.
Rengeteg különböző jármű várakozott odalent használatra készen, vagy ponyvával letakarva. Lysander egyből kiszúrta azt a sötét üveges terepjárót, amivel James és ő annak idején elhagyták az Intézetet. Ahogy elsétáltak mellette könnyedén végigfuttatta az ujjait a motorháztetőn, és egy pillanatra elidőzött az autó bámulásával. Még most is emlékezett a bőrülés hűvösségére és a motor monoton hangjára, pedig azóta egyszer sem volt alkalma ezt az autót használni.
– Lysander igyekezz már! – Mia türelmetlenül topogott egy kétszemélyes quad mellett, amire egy jókora fegyvertok már fel volt erősítve. – Lemegy a Nap, mire megmoccansz!
– Itt vagyok már! – a fiú túl későn jött rá, hogy nem szeretett sokáig kettesben maradni az hirtelen haragú és türelmetlen lánnyal, de akkor már késő volt megmásítani a döntését. – De én vezetek!
– De hát... – Lysander szürke szemében figyelmeztetés ült, és mivel nem akart egyedül menni Mia inkább nem kezdett el tiltakozni. – Jó, vezethetsz!
Lysander elfoglalta a vezető ülését, Mia pedig kelletlenül behuppant mellé. A motor felpörgött, és ahogy a garázs ajtaja felnyílt a hideg szél meglobogtatta a hajukat.
– Lehet, hogy kellett volna egy szemüveg! – kiáltott Mia, miközben egy jelöletlen földúton a gyakorlópálya felé tartottak, és a menetszél hópihék százait kavarta fel és fújta az arcukba.
– Nekem nincs rá szükségem!
– Persze Mr. Tökéletes!
Tíz perc alatt érkeztek meg. Abban a pillanatban, ahogy Lysander leállította a motort Mia ki is ugrott mellőle, és a szemét dörzsölgetve igyekezett megszabadulni az arcára tapadt hótól. Lysander a quad hátuljához lépett, és leszedte a fegyvertokot. Be akarta vinni az előttük magasodó, szürke épületbe, de Mia kiragadta a kezéből.
– Majd én viszem! Ő az én új kisfiam! – Lysander komment nélkül hagyta a dolgot, csak előre ment, hogy kinyissa az acél bejárati ajtót a lány előtt. Mia köszönetképp csak biccentett egyet, majd, mint egy királynő, felszegett fejjel előre masírozott a szűk folyosón. Jobbra a beton falat üvegablakokra cserélték, amiknek köszönhetően tökéletes rálátás nyílt a fedett lőtérre. Az egész kihalt és üres volt, a két fiatalon kívül senki nem tartózkodott az épületben. Mia nem lassított, a folyosó végén lévő ajtóhoz sietett, és ahogy fél kézzel felrántotta újabb hótömeget kapott az arcába. Köhögve tántorgott néhány lépést, de hamar összekapta magát, és kilépett a külső pályára.
– Kettőnk közül te vagy a gyorsabb, szóval megtennéd, hogy visszamész az irodába és kihozod a céltáblák távirányítóját, amíg én előkészülök? – Mia nem is várta meg Lysander válaszát, kipattintotta a tok fedelét, és óvatos, lassú mozdulatokkal kiemelte a hozzá képest hatalmas fegyvert. Lysander vállat vont és visszasietett az épületbe.
Az lőtérhez tartozó irodát leginkább irattárolónak használták, ahogy belépett az egérlyuknyi helyiségbe a felkavarodó portól menten tüsszentenie kellett. Nem is időzött sokat, az embermagas papírkupacok között, felmarkolta az íróasztalon heverő távirányítót és visszaindult Miához.
– Ki kell majd takarítani az irodát! – ez a mondat amolyan kötelesség féle volt, mindenkinek el kellett mondania, amikor betette a lábát oda, de valójában senki nem gondolta komolyan.
– Persze, persze! – Mia már a földön hasalt, egy leterített pokrócon, és a fegyver távcsövébe bámult. – Felállítanád háromszáz méteren a célpontokat?
Lysander megnyomta a megfelelő gombot, mire a kijelölt távolságban öt kerek célpont emelkedett fel a földről, leszórva magukról a pár centis hóréteget, ami eddig takarta őket. Lysander a hátuk mögötti, széltől, esőtől és hótól védett féltető alatt megbúvó asztalhoz lépett, amin néhány monitor várakozott, készen arra, hogy megmutassák a becsapódó lövedékek helyét. A fiú bekapcsolta a megfelelő kijelzőt.
– Kész vagy? – kérdezte a lány, ujja már a ravaszra simulva várakozott.
– Felőlem kezdheted! – öt lövés dördült el egymás után, a célpontok közül pedig négy dőlt vissza a hóba.
– Na, milyenek? – Mia hangja várakozástól és izgalomtól remegett.
– Az első két találat csak a szélét érte. A végére már ráéreztél, majdnem teljesen a közepébe ment! – Mia volt a legjobb mesterlövész az egész Csoportban, még az idősebb ügynököket is bármikor kenterbe verte, most azonban elégedetlenül ráncolta a homlokát.
– Nem örülök, hogy az első totál mellé ment.
– Csak rá kell még érezned. Most lőttél vele először, nem igaz? – Lysander nem volt túl jó mások biztatásában, és általában nem is érdekelte őt a többiek lelki állapota, de ha már Mia megkérte, hogy tartson vele, nem akarta hagyni, hogy lelombozódjon.
– Igen, ez igaz. – Mia újra töltött, Lysander pedig felállította a célpontokat. Ezúttal mind az öt teli találat volt, Mia rosszkedve azon nyomban el is illant.
– Felállítanád a 450–es vonalnál lévőket? – Lysander bólint, és a célpontok távolabb kerülnek. Jó fél órán át nem csinálnak mást, Mia különböző távolságokon gyakorol, mozgó és álló pontokon, Lysander pedig asszisztál hozzá. Utolsó alkalommal már a kilencszáz méteren lévő célok dőlnek el sorban, Mia egyet sem hagyott ki közülük. Elégedetten tápászkodott fel, és kicsit megmozgatta elgémberedett vállait.
– Most te jössz Lys! – boldogan vigyorgott, ahogy a fiúhoz lépett és a kijelzőre fordította a tekintetét.
– Már megmondtam több ezerszer, hogy ne hívj Lysnek! – azért ő is elhasalt a földön, ujjai fürgén rátaláltak a ravaszra. – Általában jobbkezes fegyvert használok.
– Nem azt mondtad egyszer, hogy valójában mindkét kezedet egyformán tudod használni?
– De igen, de akkor is jobban szeretem a jobbat.
– Hát sajnálom, hogy csak ezzel tudok szolgálni! – Mia egy távcsövet vett a kezébe és végigpásztázta a síkot. – Hány méterre állítsam a célokat?
– Legyen ötszáz. – Néhány gombnyomás és a kis céltáblák meg is jelentek. Lysander néhány pillanatra belenézett a fegyver távcsövébe, de aztán inkább szabad szemmel kereste meg a célokat. Egymás után, gyorsan tüzelt és az öt lövésből három tökéletesen célba talált.
– Olyan irigy vagyok, hogy neked távcső nélkül is így megy! – persze Mia hangjában nem volt valódi irigység, játékosan rákacsintott Lysanderre, majd újra felállította a célpontokat.
Lysander épp a második lövésére készült, az első hibátlanul leterítette a célt, amikor megszólalt a zsebében lapuló mobil. Felállt a földről és a füléhez emelte a készüléket.
– Lysander? Hova tűntetek Miával? – James hangja ideges volt, de nem mérges. – Mindenhol kerestelek titeket, de senki nem tudta hol vagytok!
– Kijöttünk a lőtérre kipróbálni Mia új fegyverét.
– Sejthettem volna. Figyelj, gyertek vissza, amilyen hamar csak tudtok. Megvan, hogy melyik csapat megy el az Intézetbe, és szerintem nem fogsz örülni. – James bontotta a vonalat, pedig Lysandernek hirtelen ezer kérdés jutott eszébe.
– Mit akart az én idegesítő unokabátyám? – Mia értetlenül nézte a mereven a mobilra bámuló Lysandert.
– Meg van, hogy kik csinálják az Intézetes küldetést. – Még Lysander is meglepődött mennyire erőtlen a hangja. – Most azonnal vissza kell menünk!
Némán és gyorsan pakoltak, majd bepattantak az épület előtt álló quadba. Egyikük se szólt semmit, Lysander őrült tempóban vezetett, épp hogy elkerülve néhány életveszélyes helyzetet. Amikor visszaértek a főépülethez, azzal sem foglalkozott, hogy leállítsa a motort, egyszerűen kiugrott és elrohant, magára hagyva Miát.
A lány, kényszerítve ugyan, de tudomásul vette, hogy Lysandernek sokkal fontosabb előbb megtudnia a friss híreket, mint neki, így kicsit csalódottan ugyan, de beült a quad kormánya mögé, és visszavitte a garázsba, a fegyverét pedig felvitte szobájából nyíló, majdnem száz tagot számláló fegyverszobájába, és csak ezek után indult Lysander és James keresésére.