-Mit gondolsz? -Az ölembe húzom a táskámat és matatni kezdek benne. Nincs meg a naptár, az első zsebébe raktam, de a cipzár el van húzva. Talán már út közben kiesett talán a mezőn, vagy az erdőben, amikor előre dobtak. Nem kobozhatták el. Arcomon tartom a mosolyom. -Erre a kérdésre nincs helyes válasz! Csak egy másik kérdés az, ami megfelel válasz helyett: „Te tagja vagy a VoN-nak?"

Elmosolyodott, majd rövid nevetésbe kezdett. Megnyugtatóan zengte be a szobát. A széket maga mögött hátrább tolta, majd az ajtóhoz sétált.

-Nem is tudom mit vártam. A mai naptól háziőrizetben vesszük, Sky Weiner. -ravasz mosollyal tekint vissza rám az ajtóból, majd int, hogy menjek utána. Kimegyünk az utcára, a rendőrség előtt egy fekete Audi felé vette az irány, még én némán követtem. -Szállj be! Haza viszlek.

-Van más választásom, nincs erre valamilyen jog? -próbálkozok, de én is tudom, hogy lehetetlen.

-Nem igazán. -Mondja egyhangúan.

Átmegyek az autó másik oldalára és beszállok az anyósülésre.

-Mostantól én viszlek és hozlak. Ha esetleg nem én, akkor az egyik kollégám. Ha szükségetek van valamire akkor szólj, és megpróbálom elintézni.

-Miért ilyen közvetlen velem? -bámulok magam elé ki a szélvédőn keresztűl. Nem hinném, hogy csak a szervezet utáni nyomozás miatt. De az biztos, hogy nem fogja bevallani az igazat.

-A VoN üggyel én vagyok megbízva. Mindent, amit lehet ki akarok deríteni. -mély levegőt vesz. Látszódig rajta, hogy izgatott az ügy miatt, de egyben nyugtalan is. -Ez a szervezet, hihetetlenül gyorsan állt lábra, s bár a nagy fejesek nem foglalkoznak vele, ezért le is passzolják nekünk, minket kisebb nyomozókat nagyon is foglalkoztat. Ha a szervezet tagja vagy tudnod kell! Úgy kergetik az embereket az őrületbe, hogy semmilyen nyom nem utal rá, hogy valaha is érintkeztek az áldozatokkal. Akár csak a hajóban evező Kérész. Nem látjuk a valóságban, de mégis neki tulajdonítjuk a halált. Gondolom ezért is ez a jele, amit festettél a falra. Mégis attól, hogy a Kérészt festetted, lehetsz egy egyszerű imposztor is. A táskád tartalmából nem tudtunk rájönni semmire. -Megáll az apró társasház előtt, ahol minden ablakból fény szűrődött ki a hamarosan világosodó éjszakába. A húgom biztosan felkelt, de nem talált, megint nem aludt az éjjel.

-Akkor mégis miért kell ez a háziőrizet? Megvagyok plusz egy ember nélkül is! -kérdem ingerülten, miközben kivágódok a kocsi ajtaján és a ház felé tartok.

-Megfigyelés alatt kell tartanalak.

-És ezt miért ilyen nyíltan teszi? Egyszerűen kémkedhetne is utánam! Akkor talán még le is tudna buktatni. Akkor minek ez az egész felhajtás?

-Meg kell akadályoznom, hogy felvedd a kapcsolatot a VoN-nal.

-De hisz, nem tudták rám bizonyítani, hogy tag vagyok, és ezzel nem a rendőrséget hátráltatnák?

-Pontosan ezért, mivel nem tudtuk rád bizonyítani, de nem is vagy ártatlan. És mert féltjük a tagokat is, mert, ha őrületet lehet okozni minden bizonyíték nélkül egy név alatt, akkor azt csak őrültek hozhatják létre. -száll ki utánam a kocsiból és ragadja meg a vállamat, majd fordít magával szembe. Búg a fejem, fogja már be a száját. Nem tud semmiről ez az ember! -Én csak megakarlak menteni valamitől, ami a hatalmába kerített és nem enged. Ha megzsaroltak, akkor megoldjuk és könnyedén elkaphatjuk őket! -elhallgat. A mellkasának emelkedését figyelem, hogy lenyugodjak, de nem sikerül. Fejemet lehajtom és az alattam lévő betont figyelem, amin már egy szűrkére taposott rágógumi lapul.

-A VoN nem gyilkol! -mormogom magam elé. Majd felnézek rá és ordítani kezdek. -A VoN csak őszinte, és megvéd a világtól! Segít talpra állni és túlélni! Nem tehet arról, hogy vannak olyan gyenge emberek, akik feladják, miután szembesítették az igazsággal! -Akaratlanul is a pólóm alatt lógó fémmedálra markolok, mintha csak azt szeretném, hogy ezzel a mozdulattal minden tag, aki visel ilyent hallja, vagy akár érezze azt, amit az előbb mondtam. Hirtelen csak azt szeretném, hogy az Ász is ezt mondja nekem szemtől-szembe. Bízok abban, hogy ez az egész nem csak hazugság.

Némán néz le rám, de nem lepődött meg a kikelésemtől, sőt inkább mintha már egy ideje erre várt volna. Hátat fordítok neki és a bejárati ajtóhoz lépek, kiveszem a kulcsot a zsebemből, majd bemegyek a teljesen kivilágított házba, nem fordulok vissza. Ahogy bezártam mögöttem az ajtót, dübörgő lépteket hallottam felém közeledni. A folyósora a konyhából a húgom lépett ki vörös szemekkel. Nem szól semmit csak onnan nézi, ahogy leveszem a cipőm, majd a pulóveremet is felakasztom a fogasra. Lassan megyek felé kezemben a táskámmal, amiben a festékszóró patronja a lépésem ütemére zördül. Úgy közelítem meg, akár egy kismacskát, halkan és óvatosan. Vállával nekidől az ajtófélfának, fáradt szemekkel figyeli minden mozdulatomat, nehogy valami fenyegető dolog történjen, rám vagy rá nézve. Mikor mellé érek az ajtóba a tenyeremet felé nyújtom a plafonnak fordítva. A kezem már nem sáros, az őrsön megtudtam mosakodni kicsit, de a friss vérrel serkenő karcolások tarkítják a tenyerem. Húgom kezeivel az enyém alá nyúl, s lassan az arcához emeli. Mindkét szemét letakarja sebzett tenyereimmel, majd lehúzza arca két oldalára. Kezeivel elenged, csuklómat körbe fogva tart magával szembe. Elhúzódik tőlem.

-Szia, Sky! -mondja halk, recés hangon, miközben a csapnál enged két pohárba vizet.

-Nem hatott az altató? -ülök le az asztalhoz, s aggódva pillantok Sunra.

-Egy ideig jó volt, de álmodni kezdtem és felriadtam. Te pedig nem voltál sehol. Azután eszembe jutott, hogy dolgozol, de nem mertem vissza aludni, így gondoltam megvárlak. -kezeiben a vízzel teli poharak lötyögnek, mivel Sun keze remegni kezdett a felelevenített emlékek miatt. Nagyot sóhajtok, majd belekezdek.

-Holnaptól, egy ideig itt fog állni a ház előtt egy fekete Audi. Nem kell félned, ha kell most még akár távoli helyekre is elmehetünk. Majd anyát is meglátogathatjuk, ha szeretnéd. Rendben? -A húgom némán nagyokat bólogat, majd kortyol a poharából. -Holnap felszolgálni kell mennem, de hamar hazaérek és majd tanítalak. De most feküdjünk le aludni! -mondom ásítást színlelve, mivel Sunnak szüksége van a pihenésre, a sok stressz rengeteg energiáját emészti fel. Elvonult a szobájába, gyorsan lezuhanyozok, majd minden felkapcsolt villanyt leoltok, és végül én is az ágyamba dőlök.