Az utcai lámpák pislákoló fénye tölti be a várost, az éjjel halk suttogását távolodó kutyaugatások törik meg. Olyan, mint a vihar előtti csend. Csak a festékszóró sziszegése halható, ami emberi kezek műve. A fölöttem lógó lámpa kopog, a bogarak a fénytől és a melegtől megbabonázva fejjel mennek neki. A sablont elveszem a faltól és elégedetten kezdem el aláírni. Egy nagy V betű. Egy rendőrautó húz el mögöttem, észrevettek, mivel a kocsi lassulni kezd majd az ajtócsapódás tölti be az utcát. Egy öltönyös fazon felém sétál, nem kezd el fenyegetni, nyugodtan lépdel felém, ami idegtépően lassúnak tűnik nekem. Visszafordulok a falhoz, majd egy kisebb o, és végül egy N. Még alá kéne húzom, de nagyon közel van már a pali, így mindent bedobálok a táskámba és futásnak eredek. Felszólít, hogy álljak meg, de én csak hátra sem nézek. Hallom a kopogó lépteit, hogy mögöttem lohol.

Francba, pont ma kellett megtalálniuk. A városban már vagy huszonöt jel van felfestve, hetente csak egyet festhetek fel. De erre most meg! Átszaladok egy sötét úton, ami kidob egy világos helyre, inkább az utat levágtam és átszaladtam a fák között. Ezután próbáltam a panelok oldalában futni a sötétben, de még mindig hallottam mögöttem. Furcsa, nem kiabál utánam, csak kitartóan követ. A főútnál átszaladok a túloldalra, ahol egy sikátorban tűnők el. Valahogy le kéne ráznom, az engem követő embert! Sötét van a szél is elkezdett fújni, az eget szerencsére vastag szürke fellegek borítják, így a hold nem ad plusz fényforrást a mezőn, ahova szaladok. Már kiértem a városból, belerúgtam egy földbuckába és elhasaltam. Úgy maradok, a fű hozzá súrlódik arcomhoz, hasamon a ruha felgyűrődött, az ott lévő csupasz bőrömet is elkezdi szúrni a gaz. A talaj nedves, még a délutáni eső miatt, kezeimmel a sárban matatok. A szél csak egyre inkább tombol, a fák levelei zörögnek. A magas fű susogni kezd, ő is belépett a mezőre. Nem maradhatok itt, megfog találni a lelapult fűszálak miatt. Fölpattanok és futni kezdek az erdő felé, megbotlok, de még időben ráeszmélek. Még egyszer nem esketek el, most már lát. A fák között kell majd leráznom. Nagy nehezen átmásztam az árokban lévő vadszamócán, ami állandóan beleakadt a farmeromba és a kezeimet is össze-vissza karcolta. Arcom csak a rákötött kendő jóvoltából menekült csak meg a vágásoktól. Nekidőlök egy fának mikor végre átszeltem a mezőt és az árkot, hátra nézek. Nem látom sehol az öltönyös fazont, de az biztos, hogy nem adta fel az üldözésemet, ha már eddig eljött utánam. Az erdő felé fordultam, ám a szemeim előtt egy férfi arca volt. Némán megugrottam és hátrálni kezdtem. Hogyan kerülhetett mögém? Ki ez az ember? Lábam alatt a talaj leejtővé változik, majd hátrafele kezdek esni. Alattam van az árok tele szamócával, már várok a rám törő szúrósfájdalomra, de helyette megragadják a kezeimet és fellendítenek. A lábam elemelkedett a talajról, de azonnal arccal is értem az avart. Föld ment a számba, amit próbáltam kiköpködni, még a hasamat szorítottam mert egy tuskóra estem.

-Nem várom el, hogy megköszönd. -recés férfihang töri meg az erdő susogását. A fák lombkoronái nem engednek be sok fényt, így az arcát nem tudom rendesen kivenni. Két méteres az biztos. Az öltönye zsebébe nyúl a fickó és minden bizonnyal a jelvényét mutogatja felém, mivel az apró, magának utat törő holdfényen megcsillan a bőrtokba helyezett fémdarab. Megköszönni? Mégis mit? Azt, hogy most beszállít az őrsre? Vagy azt, hogy megetetett egy kis földel? Már vacsoráztam, vágod?!

-Mégis mit kéne, te tuskó? -utalok a hasamban okozó fájdalomra. Látszólag elengedi a füle mellett a kérdésemet, majd értesíti a társát a hol létéről. Még talán el tudok slisszolni! Az arcomról sem szedte le a kendőt és a kezeimet sem bilincselte meg. Aha, még biztos kezdő! Telefonálás közben elfordul, kis zörgéssel felállok és az erdő sűrűje felé veszem az irányt. Két lépés után valami mégis visszaránt. Derekamnál fogva zuhanok vissza a tuskóra, csak most a hátamat hátulról simogatja rosszkedvűen. Fájdalmamban hátra feszülök, de a bilincs csattanására abbahagyom a szenvedés színlelését. Hozzá vagyok szokva a fájdalomhoz, csak szeretem túl játszani a dolgaimat. Szeretem a színészkedést. Engedelmesen felülök és hátra nyújtom a másik kezemet is. Hagyom, hogy kezeimnél tartva lábra állítson és elkezdett maga mellett vezetni.

Az árok mentén haladunk az erdőben, egy lámpa fénye kezd minél jobban a törzsek közé szűrődni. Egy betonos útra értünk ki, a rendőrautó abban a pillanatban tűnt fel szemünk előtt. Vakító fény alatt álltunk. Odanyúl a sálam aljához és lehúzza az arcomról. Egy ideig elidőzik szemeivel az arcomon ezért kérdőn rápillantok. Tekintetünk találkozik, sötét mandula vágású szemek tekintenek le rám, enyhén borostás az arc és meglepően vékony szemöldök. A szőke haja rövid, tüskésre van nyírva és talán kicsit be van zsellézve is. Valóban, jóval magasabb nálam. Olyan mintha szemeivel bele látna a lelkembe, kellemetlen érzés mászik fel a lábamon. Arcomat elfordítom tőle és inkább a fák közé bámulok. A derekam körül mozogni kezd a kötél, egy erős csomóval van rám erősítve. Fürgén kezdi kioldani a bonyolult kötözést. Valójában nem is lehet újonc! A kocsi leparkolt mellettünk, és beültetett a hátsó ülésre. A kollégája alacsonyabb volt nála és vékonyabb is, arca teljesen komor. A vezetői ülés mögött ültem, így a visszapillantótükörből láthattam változatlan arckifejezését. Az út teljes némaságban folyt addig még az üldözőm a rádióhoz nem nyúl és felhangosított egy rock számot. A basszusgitár búgó hangja töltötte ki a levegőt a kis térben. Rácsal voltam elválasztva a két elsőüléstől, mint ahogy a kutyákat szokták szállítani. Vagy inkább, mint egy közveszélyes bűnöző. Igen, ez már jobban hangzik! A zenének vége, a rádió is ismét visszahalkul. Az őrsön bevezettek egy kihallgató terembe, de hogy miért is?! Én csak egyszerűen firkáltam, nem hinném, hogy ennek ekkora felhajtást kéne szervezni. A komorfejű bent levette rólam a bilincset, majd mondta, hogy várjak egy picit. A hátamra nyúlok a táskámért, de eszembe jut, hogy még a kocsiba ülés előtt elvették, most is biztosan azt kutatják át. Nem sok mindent fognak találkozni. Egy sablon a Kérésszel, egy fekete festékszóró, telefon, lakáskulcs és egy kisüveg víz. Most, hogy végig gondolom teljesen a táskám tartalmát, valamiért megnyugszom, de amilyen gyorsan ment a kellemetlenség, azonnal vissza is jött. A naptáram is benne van a táskában. Francba! Ahogy reggel beledobtam, minden bizonnyal még ott van. Leültem az egyik székre és az egyik felbontatlan ásványvizet elvettem az asztal széléről. A víz jólesett a kiszáradt torkomnak. Az ajtó kinyílt és belépett az üldözőm. A zakójától megszabadult, így fölül csak egy hosszú ujjú fehér ing volt rajta. Arca komoly volt, mégsem fenyegető pillantással mért végig a szobában. Leült velem szembe az asztal másik oldalára.

-Valter Grau vagyok, nyomozó. Mivel a táskádban nem találtunk személyes adatokat igazoló okiratokat, ezért elmondanád a neved? -maga mellé lenyúl és az asztalra teszi a táskám, majd felém csúsztatja.

-Sky Weiner- mondom, még azt figyelem ahogy a tolla végével az előtte lévő füzeten kopog. Elkezdi írni a nevemet, írott és elnyújtott betűkkel. Hozzá képest az én betűim macskakaparásnak tűnnének. -Nyomozó úr, nem lehetne ezt könnyebben elintézni? Minek ekkora felhajtás egy kis firkáért? Ha kell elmegyek takarítgatni is. Sok mindent bevállalok! -próbálok nyájas hangon hatni az előttem ülőre. Mozgolódni kezdek a széken, nyugtalan vagyok, meglepett szemekkel őzike néz fel rám a füzetéből. Szemöldökét magas ívben húzza fel a homlokára. Arca kissé ovális, vonalai durvák és parancsolóak, olyan akár egy modellé az újságokban.

-Nem konkrétan a grafiti miatt vagy itt. Inkább mondhatni a jelentése az, ami ide vezetett. -közli a szemembe nézve. Próbálja kifürkészni az árulkodó vonásokat, de én csak egy apró színészi mosolyt fordítok vele szembe. Nem fog tudni átlátni az álcámon. Kezeimet az asztalra fektetem összefűzve, jelezve, hogy nem fog egy könnyel megszerezni. Legalábbis nem fogok köpni. -Ha minél előbb túl esünk ezen az ügyön, akkor a szüleidnek is csak kisebb bonyodalmat okozol.

Ez az ember nagyon humoros, mikor végre leesik, hogy mit mondott hasamat fogom a nevetéstől. A kellemetlenség és a zavar miatt menekülök a felszabadító nevetésbe. Bordáim addig tágulnak még a csontok engedik, szinte már fáj az egész felsőtestem. Hirtelen hagyom abba a nevetést és el is komorodok azonnal.

-A bonyodalom már elmúlt, a családomnak mindegy, hogy mit csinálok. -legyintek a kezemmel. Az arca, hirtelen elszomorodik. Meglepődők ezen az együtt érző arckifejezésen. -Semelyikünk sem elég épelméjű ahhoz, hogy a szerencsétlenséget felfogja.

-Pontosan miért is, Sky? -Ahogy kimondta a nevemet kirázott a hideg. Recés mély hangja zengte be az apró szobát. Mintha valami megparancsolta volna, hogy beszéljek és én gondolkodás nélkül meg is szólaltam.

-Az apám három éve meghalt családi összetűzésbe. Ettől az anyám megbolondult, diliházba szállították. Van kettő kistestvérem egy fiú és egy lány, ikrek. Mind a ketten paranoiájuk van, aludni csak altatóval tudnak. Az öcsim többször próbálkozott öngyilkossággal. A húgom egyszer végig nézte, ahogy felakasztja magát, mozdulni sem bírt. Akkor még időben haza értem, de a következő alkalommal teljesen elvérzett. Nem tudtam mit kezdeni a húgommal, nem akarta, hogy segítsek neki, csak azt, hogy hadd maradjon velem. Fél éve élünk ketten. -Ezt mind egy levegőre hadartam el, éreztem, hogy az emlékek miatt ingerültség tölti el az elmémet. -Így már elégedett? -nézek rá dacosan. De még mindig azzal a szomorú tekintettel figyel. A tollat lerakja a lapra, majd ismét visszakomolyodik.

-Akkor végezzünk itt minél előbb, hogy haza tudj menni a húgodhoz! Mi van a VoN mögött, mi ez valami szervezet? -kérdezi, ismét kezébe kapva a tollat és kopogni kezd vele a füzeten. Szóval erre ment ki a játék, ez a rendőrség legújabb érdeklődési köre. Ennek nagyon örülni fog az Ász.

-Szervezet? Talán. -Minél több nyitott mondatot kell hagynom, de a hibás elméleteket el kell oszlatnom. Ez volt a megállapodásomba, ha egyszer elkapnak. Bár azt mondták nem túl felkapott a szervezetünk után való kutatás. Már mégis elérte azt a méretet, hogy a rendőrség szaglászni kezdjen. -Tudja mi az a „Kék bálna"? Ha nem akkor nézzen utána, nagyon érdekes éveket tudhat maga mögött. -Bólogat és lejegyezi a „Kék bálna" szavakat.

-A VoN, betűösszetétel? Vagy rövidítés gyanánt lett így összerakva? -Teljesen nyíltan kérdezget, észre vette rajtam, hogy egyszerűen válaszolok és nem kell megnyúzni minden egyes mondatért. „Ha az ember hallgat, akkor bármit rá lehet gyanúsítani, te csak akkor hallgass, ha megfigyelsz." Csengenek a fejemben a nemrégen tanult friss tanácsok. Próbálok minél feloldott stílust magamra ölteni. Érdekes elméleteket mond, és nevetnem is kell az előző feltevés hallatán.

-Nem igazán, az egy toldaléknak mondhatnánk. Bár a keletkezése folyamán lehet, hogy van valami mélyebb jelentése. Most felkeltette az érdeklődésemet! -vallom az igazat, de magát a szó jelentését nem árulom el neki. Elég egyszerű, németül van. Csak annyit jelent, hogy -tól, -től. Mivel nem létezünk a normál hétköznapok elméiben, elég annyit tudni, hogy valakitől kapták, s anélkül keltünk érzéseket valakiben, hogy tudná, hogy mi kik is vagyunk valójában.

-Mit tudsz ezekről az iratokról? -tol elém az asztalon egy fekete szórólapot fehér betűrengeteggel rajta. - „A Márvány lódarazsak ABC-je", -olvassa fel a lap tetején álló szavakat. Elégedett mosolyt húzok az arcomra, a négyes is aktivizálta magát. -más a cím, de az aláírás helyén ott áll a VoN. Több csoport összessége lenne ez a szervezet?

-Több nagyobb városban is megjelenik a VoN, nem igaz? És amúgy a V-t f-nek kell ejteni. -javítom ki.

-A szervezetben mindenkinek megvan az, amit neki kell csinálnia? Amolyan kasztrendszer vezeti a csoportot? -Ráhibázott, valóban a nyakunkban lógó apró fém kártya szerint van elosztva az elvégezni való munka. Valamit mégis csak kapizsgál ez az ember, vagy csak nagyon nagy szerencséje van.

-A munkahelyeken a legújabb munkaerő végzi el a legpiszkosabb munkát, de van, ahol ez fordítva van. Vannak helyek, ahol a piszok munka hordozza a legnagyobb elismerést. De ahhoz, már több tapasztalatra van az embernek szüksége. Vágja, amit mondok? -nézek rá kérdőn fülig érő vigyorral.

-Azt mondod, hogy a fiataloknak nem kell veszélyes munkát végezniük, csak az öregeknek, tapasztaltaknak tapadjon vér a kezéhez? -nagyokat bólogatok, közben remélve, hogy vége a kérdéssorozatnak. Szívesen hazamennék már, kezdek álmos is lenni! Olyan fél kettő felé lehetünk, de hogy ennek a zsarunak sincsen jobb dolga, mint engem faggatni. Biztos van barátnője, akár felesége is. Erre szerencsétlen, nyomozóként berakják éjjeli műszakra. Nem igazán akarnék rendőr lenni. Ha egyszer nem jutsz elég magas posztra, akkor örökké azt lesheted, hogy a felettesed mit óhajt. Mintha, te is csak egy kutya lennél.

-Te is tagja vagy a VoN-nak? -Itt is van a legfontosabb kérdés, amire már azóta várok, hogy az erdőben ráestem arra a göcsre. A betanult, kedvenc kérdésemet mondom vissza.