Lance:

Sosem voltam az a szociális tipus, de ez nem is igazán zavart. Szeretem a csendet és a nyugalmat. Barátaim sem nagyon voltak. Igazából csak egy volt, Pidge. Kicsit visszahúzódó, de nagyon kedves fiú. Vagyis lány. Ezt a titkot csak nekem mondta el és én sírba viszem a titkát. Így kerülrünk igazán közel egymáshoz. A kiképzésen sok időt próbált velem tölteni, hogy ne legyek mindig egyedül. Így elrángatott az idióta barátaival szórakozni.
-Naa! Gyere már (T/n)!-húzott kézen fogva egyetlen barátosném.
-Várjál már Pidge. Ez nem biztos, hogy jó ötlet. Nem hinném, hogy a barátaid bírni fognak.
-Én is bírlak szóval ők is fognak.-sóhajtottam egyett, majd hagytam, hogy a lány elhúzzon barátaihoz. Mikor oda értünk nagyon zavarban voltam, így a szokásos reflekszeimet be is vetettem ami a földet érdeklődően nézése, ha összehúzzuk magunkat talán eltűnök és a tegyünk úgy mintha itt sem lennénk hátha nem vesznek minket észre. Sajnos, vagy nem, a két fiú nagyon is észrevettek.
-Szia Pidge! Ő lenne az új hús?-kérdezte az egyik fiú aki egy kabátban volt.
-Igen ő lenne.-mondta mosolyogva Pidge. Hirtelen a nagyobbik darab fiú a másik fiú elé rakta a kezét.
-Lance kérlek ne mozdulj egyből rá.
-Nyugidj meg haver. Még a nevét sem tudom.
-Nem mintha ez téged zavarna. De tényleg. Mi a neved?-nézetek rám kérdőn.
-(T/n).... (teljes neved) vagyok.-mondtam miközben a földet pásztáztam. Hirtelen a két fiú átkarolt és együtt elindultunk.... valahova.

Keith:

Az utolsó emlékem az volt, hogy Alfor király engem, Allurát és Korant belökött egy kis szűk helyre. Abban a pillanatban sok dolog járt a fejemben. Először is nagyon aggódtam a hercegnő miatt. Én voltam a szobalánya és a legjobb, egyben az egyetlen barátja. Másodszor azon gondolkodtam, hogy mégis mire készül a király. Viszont nem töprenghettem ezen olyan sokat, hiszen amint bezáródtam a kis helyiségbe és valamilyen gáz áramlott be, majd egyre nagyobb lett rajtam a nyomás és éreztem, hogy a szemhélyaim csukódnak le, majd minden elsötétült...
Egyszer csak megéreztem, hogy levegő áramlik a tüdőmbe. Lassan kinyitottam a szemem és rádöltem valakire. Jó illata volt. A személy kedvesen lelökött magáról én meg a földre puffantam. Ekkora már kinyitottam a szememet. A hátamra fordultam és láttam, hogy öt ismeretlen néz engem meg Koran. Allura mikor észrevette, hogy a földön fekszek elindul felém és közben egy rövid fekete hajú fiú leszid egy vékonyka fiút.
-Keith... Értem én, hogy hirtelen dölt rád, de azért nem kellett volna lelöknöd a földre.
-De Shiro! És ha negtámad.-erre felnevettem. Mindenki furcsálón nézett rám.
-Mi ilyen vicces?-kérdezte egy vékonyka barnahajú fiú.
-Semmi csak így belegondolva életemben nem bántottam semmit.-nevettem fel megint.
-Ch...-mondta a fiú és kezet nyújtott nekem, amit el is fogadtam és felhúzott a földröl.
-Sajnálom. Jó?-mondta kicsit ingerülten.
-Persze. Meg van bocsájtva.-mosolyogtam rá.
-Amúgy én (teljes neved) vagyok. Ti kik vagytok?-kérdeztem kedvesen.
-Én Lance vagyok és azért jöttem hogy elraboljam a szíved.-nyomott egy csókot a kézfejemre, de én csak eltoltam a az arcát és egy palotában nevelkedett személlyel ellentétben borzasztóan udvariatlanul nyilatkoztam.
-He?-ebben benne volt minden: alany, állítmány, tárgy, minden. Szerencsére a fiú is megértette és búsan hárébbhúzódott, de valaki felnevetett.
-Én Keith vagy. Örülök, hogy megismerhetlek.-mondta nevetve a fiú. Már nem volt olyan zabos.
-Én is örülök.-és kezet fogtunk.

Shiro:

Az űrügynökségen mindenki felnézett rá. Ő volt a hős, a legjobb. Lányok tömkelege volt szerelmes ebbe a férfiba, köztük én is. Mondjuk nekem annyival több esélyem volt, hogy ugyanott dolgoztunk. Ez igazából nem jelentett semmit. Sosem volt elég önbizalmam ahoz, hogy leszólítsam. Viszont amikor megtudtam, hogy az utolsó küldetésére én is vele mehetek hihetetlen boldog lettem. Nagyjából fél évet készűltünk. Az utolsó három hónapban már együtt edzettünk. Végül elérkezett a nagy nap. Borzasztóan izgultam, de próbáltam valamennyire magabiztosnak tűnni, ami egy olyan jelenséget alakított ki, mintha leszarnám a küldetést. Az emberek elkezdtek sugdolózni a megjelenésemről, pedig ők nem tudták, hogy én éppen hasi görcsökkel szenvedek az izgalom miatt. Így amikor végül Shiro is megérkezett gyorsan el tudtam surrani mosdóba. Mikor végeztem próbáltam minél láthatatlanabbúl visszamenni, de ez nem teljesen sikerült így kaptam néhány furcsálló tekintetet. Végül teljes épségben eljutottam az űrhajómig. Felszálltam és beültem a kormány mögé. Már épp megnyugottam volna, amikor egy másik félelem kezdett növekedni bennem. Mondhatni kicsit lesokkoltam, amiatt, hogy én fogom elvezetni azt a hajót, amin Takashi Shiro is utazik. Megpróbáltam nyugottan lélegezni, amikor valaki megfogta a vállam. A kéz tulajdonosára néztem és éreztem, hogy az összes vér az arcomba szökik. Shiro állt elöttem és rám mosolygott.
-Nem kell félned. Nem hiába választottak téged erre a feladatra, mert te vagy a legjobb.-mondta nekem és úgy éreztem, hogy ha nem ment az összes vér az arcomba akkor mostmár biztosan. Viszont a beszéd hatott és sikeresen elindultunk a Plútó felé.

Hunk:

Egy egész bolygón uralkodni nem egy nagy élvezet. Ezzel most nem azt mondom, hogy utálom a népemet csak olyan szívesen elmennék egy hónapra, de ez nem lehet. Ma a környező bolygók fognak találkozni, hogy szövetséget kössünk a Voltronnal. Idegesítő. Na mindegy. Elvégeztem még néhány teendőmet, majd elkezdtem rendbe szedni magam. Egy (kedvenc szín)-ű homoki selyemruhát vettem fel. Egy virágos topánkát és (haj szín) fürtjeimet egy kontyba fogtam és beleszúrtam egy arany varjút ábrázoló hajtűt és elindultam. Mikor megérkeztem egy nagy darab, sárga páncélos lovag fogadott. Egy kedves mosoly terült el az arcán.
-Ah. (Bolygód neve) úrnője. Kérem kövessen.-mondta borzasztóan kedvesen. Fura de a hangja egy kellemes érzést indított el bennem. Elvezetett a tárgyaló terembe, ahol már volt néhány uralkodo. Mikor elkezdődött a tárgyalás velünk szembe leültek a lovagok is kivéve a sárga. Egyszer csak hirtelen megjelent mögöttem.
-Ma földi ételt szolgálok fel önöknek a béke megkötése érdekében.-ez a fiú hihetetlen. Olyan kedvesen beszél és olyan mintha tényleg ilyen kedves lenne és nem csak egy dróton rángatott baba akit belekényszerítettek ebbe a szerepbe. A megbeszélés vége úgy zárult, hogy a piros lovag dühöngve kiment a teremből és elmondta nekünk, hogy nincs Voltron. Na ezért felesleges volt idáig eljönnöm. Haj. Megint csak vesztegetem az időmet-gondoltam, amikor a sárga lovag lerakott elém (meg a többiek elé is, de az kit érdekel) egy tányért. Volt rajta valamilyen rózsaszín valami, meg valami sárga, ami úgy nézett ki, mint a bolygónkon elő revritruxok fejbőrén lévő zsír. Remek. Hát ha már eljöttem idáig megkostolom. A villámra és a számba raktam. Az íze csodás volt. Mintha az ízlelőbimbóimat egy burgatóriumi kirándulásra hívták volna. Egyszerüen csodálatos volt.
-Ízlik őfelsége?-hajolt oda hazzám a sárga lovag.
-Hmmm igen nagyon.-mondta mosolyogva. Erre a fiú is elmosolyodott.
-Nagyon örülök neki.-csapta össze a kezét boldogan. Lassan elindultam vissza a bolygómra. Éppen szálltam volna fel a hajómra, de valaki utánam szólt.
-Hé felség.-hátranéztem és a sárga lovagot láttam felém futni. Egyik kezével integetett, másikban meg egy nagy dobozt tartott. Megálltam és mikor beért először kifújta magát majd mondandójába kezdett.
-Köszönjül, hogy szövetségre lépett velünk. Ez nekünk nagyon sokat jelent. Erre a kijelentésére csak felhúztam a szemüvegem. Lehet, hogy mégis csak egy báb. Felémnyújtotta a dobozt.
-Kérlek fogadd el ezt hálám jeleként.-gyanakodva nyúltam a doboz teteje felé, amit le is vettem róla, de amikor megláttam, hogy mi van benne egyből felragyogott a szemem, de aztán visszatértem a szokásos arc mimikámhoz. Visszaraktam a doboz tetejét éss elfogadtam a dobozt.
-Köszönöm szépen!-mondtam majd elindultam fel a hajómra, de megálltam az ajtóban.
-Mi a neved?-kérdeztem.
-Hunk vagyok a sárga lovag!-húzta ki magát. Az arcán egy büszke mosoly terült el. Én is elmosolyodtam.
-Majd meg kell tanítanod elkészíteni ezt az ételt, Hunk!-jelentettem ki, majd megfordultam és elindultam vissza a királyságomba.

Lotor:

Amikor még csak kiképeztek minket rengeteg barátom volt. Jóban voltam az osztállyal, különösen Pidgel, Hunkkal, Lancel. Megpróbáltam Keithel is beszélgetni mert mindig olyan magányos volt. De aztán Shirot megmentettük, megtaláltuk a kék oroszlánt, elmentünk Alteára és Allura beosztotta az oroszlánokat. Pontosan öt oroszlán van, de mi hatan vagyunk ezért engem kiraktak a csapatból. Az elején még próbáltam tartani velük a tempót. Megtanultam jól vezetni a hajókat, de nem mehettem küldetésre, mert hogy túl ügyetlen vagyok és egy idő után már teljesen el lettem felejtve. Ezt egy idő után megszoktam. Álltalában csak az anyahajón voltam vagy gyakoroltam a vezetést aztán jött Lotor. Az elején sok port kavart, mert Shiro eltünt és Keith lett a vezető. Sok fura döntést hozott, majd egyszer Lotor bejelentette, hogy nála van Shiro.... Itt mindenki megfagyott, viszont a feltétel amiért vissza adja eléggé fájdalmas volt. Igazából a többieknek nem volt az, mert egyértelmű volt, hogy mit akarnak... Mondjuk nem mintha lett volna jogom a döntéshez de azért fájt, hogy ilyen könnyen lemondtak rólam. El is jött a csere napja. A hajó leszállt. Lotor és a legénysége már ott volt.
-Elhoztátok.
-Hol van Shiro?-köpködte ki kíméletlenül a szavakat Keith.
-Hahaha. Nem így mennek itt a dolgok. Ti kezdtek.-Keith hátra nézett és Lance meg Hunk karon fogva vezettek oda a herceghez.
-Sajnáljuk (T/n).-mondta halkan Lance. Hunk bólogatott, majd Lotor színe elé kerültem.
-Remek.-mondta a fél Galra és az egyik tábornokával elvezetett. Hallottam, ahogy megmondja nekik, hogy hol van Shiro és azt is, ahogy a volt barátaim nagyon örülnek a visszajöttének. Eddig bírtam és halkan kieresztettem a könnyeimet.
-Jaj szegény pára! A gonosz lovagok megbántottak. Egyet se félj. Nállunk minden csodálatos.-mondta az egyik tábornok és felvittek a hajóra. Mikor megérkeztünk elengedtek engem én meg összeestem. Egy senkinek éreztem magam. A barátaimnak már nincs rám szüksége. Eldobtak maguktól, mint egy elromlott játékot és egyedül maradtam az Univerzumban. Valaki elém jött és én fel akartam nézni rá, de valaki lenyomott a földre.
-Acxa ne legyél ennyire gonosz az új tagunkal.
-Mi?-kérdeztem hallkan, de választ nem kaptam rá. Elindultunk valahova. Amikor megérkeztünk bevezettek egy nagy terembe.
-Mindenki menjen a dolgára!-mondta Lotor herceg. Mindenki kiment, kivéve az a lány aki lenyomott a földre, azt hiszem Axca.
-Ez rád is igaz, Axca.-ooohoho. Mennyire igazam volt. Ezen egy kicsit elmosolyodtam. A lány elment és kettesben maradtam a trónörökössel.
-Biztos fáj ami történt. Nem becsültek meg eléggé.-mondta Lotor egy mosollyal az arcán.
-Ezt hogy érted. Semmire sem voltam jó.-hangomban némi szánalom volt észlelhető magam iránt, ami csak még jobban folytogatni kezdett.
-Dehogy nem. Emlékszel amikor belekerültél egy galaktikus meteoresőbe?-bólintottam
-Akkor ott voltam én is és ott voltam mögötted. Először azt hittem, hogy csak egy szerencsétlen vagy aki belekeveredett abba a helyzetbe, de aztán megláttam, milyen ügyesen és gyorsan cikázol a darabok között. Egy sem talált el téged. Ilyen álltalában a szerencse műve, de nállad nem az volt. Ez tehetség. Ezért hoztalak magammal. Mert szeretném ha az oldalamon harcolnál. Lennél a vadász pilótám.-teljesen leesett az állam, de össze kellett szednem magam.
-Hmmm... és ha... nemet mondok...
-Megölünk.-mondta teljes egyszerűséggel.-a vér megfagyott az ereimben. Olyan kedvesen beszél, de érzem, hogy nem viccel.
-Úgy tűnik nincs más választásom.-mondtam, mintha nem döntöttem volna már el az elején, hogy bele megyek, bármi is lesz.
-Egyböl gondoltam.-csapta össze boldogan a kezét, majd közelebb jött hozzám. Hátráltam egy lépést de megragadta a kezemet és megcsókolta azt.
-Üdvözöllek az Új Galra Birodalmamban.-mondta miközben kék szemeivel az én (szem szín)-emiet vizslatta.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Na hello! Ez lenne az első rész. Megpróbálok minél több részt írni, hisz most úgy is lesz egy kis szabadidőm. Remélem tetszett. <3