Lance:

Nagy nehezen, de megtaláltátok a kék oroszlánt, ami Lancenek egyből elindunlt. Fel is szálltatok rá mindannyian és a fiú elkezdte vezetni. Egy idő után az oroszlán átvette az irányítást és elvezetett minket egy palotába. Út közben Keith kiabállt Lancel, hogy vegye át az irányítást, Pidge erősen kapaszkodott, Hunk hányt, Shiro fapofával nézett előre, Lance élvezte ezt a hatalmas sebességet és én.... én pánikoltam. Nagyon. Ennek az volt az oka, hogy egy idő után kiértünk az űrbe és fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni. Lehet, hogy megáll és mi kint fogunk lebegni az űrben, lehet, hogy nekicsapódunk egy meteornak és elkezd kiáramlani a levegő vagy nekicsapódunk egy másik szabadon száguldó oroszlánnak. Szóval igen. Erősen pánikoltam. Ehez képest ott álltam Lance mögött, az arcomon a halál félelem pontos mása tükröződött és szorosan fogtam a vállát. A fiú rámnézett, majd Keith rákiáltott, hogy figyelje az utat, mert egy meteor záporba kerültünk. Ekkor Lance már újra tudta irányítani az oroszlánt és kis hijján, de megúsztuk a meteor záport. Végül leszáltunk és mindenki egyből kiszaladt. Lance elégedetten sétált ki, de én egyből letámadtam. Átöleltem a derekát és szorosan húztam magamhoz. Először nem fogta fel, hogy mi történik, de aztán visszaölelt.
-Ne félj. Az én kezem alatt egy szép hölgynek sem esik bántódása. Mint látod, neked sem lett semmi bajod.-ölelt szorosabban magahoz. A remegésem kezdett csillapodni és veszívtam az illatát, ami teljesen megnyugtatot. Még egy fél percet így álltunk amikor is realizáltam a helyzetett és paradicsom piros fejjel eltoltam magamtól a fiút.
-Ez most nem azért volt... csak én... ez túl... én hiszek benned és egy percig sem kételkedtem abban, hogy meghalunk.-mondtam a végét már kiabálva pedig egyáltalán nem volt igaz amit mondtam. A fiú csak felnevetett, majd elindultunk átkutatni az elöttünk lévő kastélyt és választ találni a milliónyi kérdésünkre.

Keith:

Újra az első éjszakam a palotában csodálatos volt. Így nagyon boldogan keltem. Egyből felpattantam az ágyamról. Felöltöztem a szokásos (kedvenc szín) ruhámba, egy laza kontyba összefogtam a hajamat és egy szalaggal összekötöttem. Felvettem még a kedvenc topánkámat és kimentem a palota kertjébe. Körbejártam az egész kertet, megnéztem a virágokat, a fákat, néztem a vízesést, majd megéreztem, hogy borzasztóan fázok így felfrissülve elindultam vissza a palotába. Mikor beértem ránéztem az órámra és csak akkor tudatosult bennem, hogy korán reggel van. Halkan elindultam a konyhába, hogy készítsek mindenkinek reggelit, amikor is megláttam, hogy a piros barátom épp kijött a szobájából és elindult edzeni. Én halkan mögéosontam és megöleltem.
-Hé!!-kiáltott fel, majd megfogta az egyik kezemet és ádobott maga felett a földre.
-Auu!-nyüszítettem fel.
-Miért csináltad ezt (T/n)?
-Csak meg akartalak ölelni.-mondtam miközben megnyomkodtam a bőröm, hogy megnézzem hol fáj. A nagy csend miatt felnéztem és láttam, hogy a fiú vörös arcal nézi a falat. Ezen elnevettem magamat, majd felálltam, leporoltam a ruhámat.
-Na akkor sziaa.-mondtam és indultam volna el.
-Szia.-mondta ridegen, majd megölelt. Az elején kicsit meglepődtem, de visszaöleltem egy nagy mosoly kíséretében.
-Öhm (T/n). Szerintem mostmár megyek.
-Jah persze. Szia Keith.-integettem neki, majd elmentem reggelit csinálni.

Shiro:

Miután a Galrák megtámadtak minket az egész legénységet elvitték rabszolgának. Külön-külön helyekre kerültünk, kivéve Shirot és engem. Nem volt túl sok remény, de legalább mi ott voltunk egymásnak. Sokáig csak a cellánkba voltunk. Először megpróbáltunk kijutni, de rá kellett jönnünk, hogy ez lehetetlen. Naponta egyszer kaptunk valami fura sárgás zselét, amit ők ételnek neveznek és egy pohár vizet. Shiroval sokat beszélgettünk ez idő alatt. El kell, hogy mondjam, még jobban beleszerettem, hisz ismertem már őt és ő tényleg egy csodálatos ember. Csak az a kár, hogy ilyen körülmények között ismertük meg egymást. Jobb lett volna egy szép étteremben, pezsgővel a kezünkben, csak ketten. A lényeg az, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Aztán jött az a borzalmas nap. Nagyjából harminc katona jött a cellákhoz és elvitt tíz embert, köztük Shirot és engem, valahova. Belöktek minket egy terembe, ahol volt pár fegyver. Elöttünk egy nagy, vastag vasajtó volt, ami mögűl hangos kiabálások szűrődtek ki. Ránéztem Shirora és próbáltam visszafogni a könnyeimet. Shiro aggódva nézett rám és bátorítóan megfogta a vállam. Egy kis idő után bejött egy katona és nagy sikoltozások közepette kirángatott egy embert. Hallottunk néhány puffanást és a kinti tömeg nagy üdvrivalgásba kezdett, majd bejött ugyan az a katona aki elöbb és kivitt egy másik fegyencet. Ez a folyamat megtörtént még háromszor amikor a katona Shirohoz lépet.
-Ne!-kiáltottam fel és meg akartam ütni a katonát, de ő a kardjával felém suhintott és vagy két métert repültem hátra. A karomat védekezés közbem felvágta a kardjával, de inkább azt mint a melkasomat.
-(T/n)! Jól vagy?-hallottam meg Shiro hangját, amire felnéztem, de épp hogy el tudtam kapni a tekintetét, mert a katona már ki is vitte az ajtón, ami elzárta Shirot a látóteremből. Nagyon izgultam érte. Hallottunk nagy kardcsapásokat, majd egy nagy puffanást és a teljes csönd lett. Ekkor megéreztem a karomban lévő lüktető érzést. Lenéztem rá és konstantáltam magamban, hogy majdnem az egész ruhám véres. Letéptem a ruhámból egy hosszabb darabot és szorosan bekötöttem a kezemet. Az ajtó újra kinyílt és egy katona hozta vissza a félig kiütött Shirot. Gyorsan odarohantam hozzá és belecsapódtam a melkasába. Szorosan öleltem át és szabadon eresztettem a könnyeimet. Lehet, hogy most el fogok vérezni, de legalább Shiro él. Érzetem, hogy két kar körém zárul. Újra biztonságba éreztem magam és hagytam, hogy a maradék könnyeim kifollyanak.

Hunk:

A Voltronnal való szövetségre lépésem óta eltelt pár hónap. Éppen nagyban unatkoztam, ezért járkáltam a palotában. Minden teendőmmel végeztem már és két napon belűl nem is fogok kapni semmit. Már éppen azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha a Galra támadna, amikor is megláttam azt a dobozt. Ekkor eszembe jutott az a beszélgetés. Végülis, egyszer élünk. Szóval hívtam a voltront. Balszerencsémre nem... azthiszem Hulk vette fel, hanem a bajszos, fura fazon.
-(Bolygód neve) királynője! Baj van?-kérdezte a szokásos fura mozdulataival
-Nem-nem, szó sics erről, csak szeretnék beszélni a sárga lovaggal.-először furán nézett rám, de végül odahívta a fiút.
-Beszélni szeretne velem hercegnő?-jött oda egy mosoly kiséretében, ami valami fura érzést keltett bennem.
-Igen! Emlékszel az igéretedre?
-Természetesen! Csak nem be akarja váltani?
-Hát... de!
-Rendben! Akkor indulok is, ha önnek jó.
-Persze!-mondtam, makd leraktuk a hívást és vártam, hogy megjöjjön. Egy kis idő után az őreim jelentették, hogy megjött a sárga oroszlán.
-Üdvöz légy birodalmamban!
-Örülök, hogy láthatom királynő! Nagyon szép királysága van.
-Igen, de most azért jött, hogy megtanítson sűlt szalonnát készíteni, a palotát, majd máskor megmutatom önnek.-mondtam és elindultunk a konyhába. Útközben beszélgettünk és kezdett kicsit oldódni a hangulat. Mikor a konyha helyiségbe értünk kiküldtem az őröket és csak ketten maradtunk. Elövette az alapanyagokat, majd az edényeket is.
-Nos akkor kezdhetjük is.-majd elkezdte mutogatni, hogy mit hogyan kell csinálni. Egy kis gyakorlás után már ment is. A legnehezebb része a sütés volt hiszen a serpenyőben lévő olaj állandóan kicsapott, de ez a fiút nem érdekelte. Egy-két óra múlva le is főztünk száz darab sült szalonnát. Hulk elégedetten mosolygott rám, amitől kicsit zavarba jöttem, de olyan büszke voltam magamra, hogy ez az érzés gyorsan el is nyomta az elöbbit. Olyan boldog voltam, hogy hirtelen felindulásból megöleltem a fiút. Egyből vissza ölelt és így voltunk addig amíg le nem nyugottam. Amikor visszatértem a rendes kerékvágásba elváltam tőle, megigazítottam a ruhámat, majd megköszöntem a segítségét. Végül megettük az alkotásainkat. Ez idő alatt a srác próbálta oldani a hangulatot, ami úgyszint sikerült neki. A borzasztó viccein valami oknál fogva jó ízűen nevettem és olyan furán viselkedtem. Végül elváltunk a lovaggal, de megbeszéltük, hogy legközelebb megtanít (kedvenc étel)-t készíteni. Miután elment vissza mentem a szobámba az őreim kíséretében.
-Királynő! Ha szabad megjegyeznem, ez a fiú jó hatással van önre.-mondta az egyik őr, Zack.
-Ezt mégis hogy érted?
-Úgy vettem észre, hogy a lovag társaságában felszabadultabb és élénkebb. Mintha levenné minden súlyt az ön válláról.
-Hmm. Lehet, hogy így van.

Lotor:

Amióta a Lotor csapat tagja vagyok az életem folyamatos edzésből áll. Nem maradhatok le. Nem okozhatok csalódást nekik. Igen. Mégegyszer nem ronthatom el. Alapból sokat edzettünk együtt, de úgy éreztem, hogy le vagyok maradva tőlük, így esténként is gyakoroltam. Ilyen este a mai este is. Vacsora után megvártam míg a többiek elaludtak, majd kiosontam az edzőterembe.
Lotor szemszöge:
Este nem igazán tudtam aludni ezért elmentem sétálni a palotámban. Ilyenkor a legnyugalmasabb és néha szükségem van egy kis csendre. A sötét falak ugyanúgy álltak, mint mindig és az ajtók is pont úgy választották el a szobákat, mint álltalában. Szép lassan sétáltam egyik sötét folyosóról a másikra, amikor is megláttam, hogy az egyik szobából fény szűrődik ki. Résnyire kinyitottam az ajtót és belestem. A teremben csak egy ember volt, aki néhány gyakorló robottal kardozott. Végül legyőzte mindet, ami bele telt egy negyed órába, de én nem mozdultam. Megfogott a mozgása, az alakja. Megbabonázott. Meg kell tudnom, hogy ki ő. Erre sor is került, hisz levette a maszkját, hogy több levegőhöz jusson. A maszk alól kibomlottak (H/sz) tincsei és kezével letörölte, homlokárol az izzadságot. Arca egy kicsit ki volt pirulva. Miért csinálja ezt ilyenkor. Talán... fejleszti képességeit. Hmm nem is gondoltam volna, hogy ennyire szorgalmas lesz. Akkor hagyom is, had gyakoroljon tovább.
Reader szemszöge:
Három robot támadást csináltam, majd elmentem lefeküdni, de csak azért mert már nem bírtam állni. Remegő lábakkal elmentem a szobámhoz, majd egyből elnyomott az álom. Másnap reggel Ezor hangjára keltél.
-Jó reggelt újonc. Kész van a reggeli.-mondta az ajtó túloldaláról azzal a barátságos hangján, majd elment(gondolom, mert nem hallottam többett). Feltápászkódtam az ágyamon. Borzasztóan szédültem. Muszáj eljutnom az étkezőig, hogy valami táplálékot jutassak a szervezetembe. Egy fél óra múlva oda is értem, ami miatt Acxa le is szidott. Végül csak annyit mondott, hogy gyorsan egyek, majd menjek az edzőterembe. Igen. Itt az idő, hogy bizonyítsak. Most jónak kell lennem. Nem hibázhatok. Gyorsan ettem egy kis fura galra reggelit, fura galra itallal és meg kell hogy mondjam nagyon finom volt. Miután végeztem vettem egy mély levegőt, majd elmentem az edző terem felé.
-Ma is az összehangolt mozdulatokat fogjuk gyakorolni. Gondolom mindenki emlékszik arra, hogy mit is kell most csinálni. Kezdjük is el.-mondta Lotor, majd mind beálltunk a helyünkre. A robotok elindultak és mi is. Az elején minden jól is ment és az első hullámot sikeresen levertük. Az eredmények azt mutatták, hogy a leghatékonyabb tag a csapatban most én voltam. Axca elengedett egy ch-t, jelezve a nem tetszését, de nem érdekelt mert végre nem okoztam csalódást.
-Rendben! Mindenki, mégegyszer!-adta ki a parancsokat a herceg. Megint felálltunk és minden úgy ment ahogy mennie kellett, kivéve a vége. Megint kezdtem érezni, hogy szédülök és véletlen elestem ami miatt felborult a formáció. Végül valaki leállította.
-Nem tudunk, úgy jó eredmény elérni, ha ezt így folytatpd. -mondta lenézően Axca.
-Sajnálom.-mondtam, miközben (sz/n) szememmel a földet pásztáztam.
-Ide ez nem elég. Jobb lenne, ha összeszednéd magad.-mondta. A szívem összeszorult. Nem akarok gondot okozni. Miért csinálom ezt folyamatosan. Miért?
-Legalább ő próbálkozik.-lépett oda hozzám Lotor. Axcának leesett az álla.
-Na de...
-Semmi de. Lehet, hogy most elesett, de fejlődött és ha hozzá szok akkor legyőzhetetlenek leszünk. Most nem a bántalmazó szavakra van szüksége, hanem segítségre, hogy stabil maradjon. Egy csapat vagyunk és senkit sem hagyhatunk hátra, értve?-mondta a herceg. Axca csak nézett, majd elmormogott egy rendbent és odébb ment. A többiek hátul próbálták visszatartani a nevetésüket kevés sikerrel. Akkor vettem csak észre, hogy a herceg körém fonta a kezeit. Megfordultam és visszaöleltem.
-Köszönöm.-motyogtam a melkasába. A ruháján keresztül is éreztem, ahogy izmos karja a hátamon pihen. Éreztem kidolgozott melkasát és pontosan tudtam, hogy az arcszínem már nem evilági színekben pompázik.   Megéreztem szíve dobbanását, a meleget amit magából árasztott, az illatát amit már akkor éreztem, hogy sosem fogom tudni elfelejteni. Egyszerűen csodálatos volt.
-Semmiség kölyök. Viszont ma este aludj rendesen.-mondta és megsimogatta a fejem, majd elvált tőlem.
-Oké. Akkor most elölről az egészet.-mondt, mire elmosolyodtam, majd újból felálltunk a kezdő pozícióba.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Na itt lenne a második rész. Remélem tetszett ez a rész. Nemsokára hozom a következőt.<3