Héber:

Yakiri - drágám

Matok sheli - kicsim

Olasz:

Mostra gli artigli - mutasd a karmaidat

Rimani qui. Non strappare il laboratorio mentre non ci sono. - Maradj itt! Ne szedd szét a labort, míg távol vagyok!

Tesoro - drágám

Bellissimo - gyönyörű

- Amit titokban tartottam a gyerekkorommal kapcsolatban az a két ember, akikkel mindenkinél jobban törődtem, ők voltak Ana és Jarvis. Peggy és Maria voltak a harmadikak, aztán jött Obadiah a negyedikként és végül Howard az ötödikként. Számos oka van annak, hogy ezt magamban tartottam. Először is tizennégy évesen elvesztettem az első két helyen szereplő személyeket, másodszor nem hiszem, hogy valaha is törődött volna velem valaki annyit, mint ők. Bár, hogy őszinte legyek féltem csak azért vannak velem, mert fizetést kapnak érte vagy valami elcseszett lojalitás miatt Howard iránt. Ez hülyeség, igaz? Tudom, hogy hülyeség, mert elég világossá tették, hogy szeretnek.

A felnőtt Tony hangjának forrását keresve, a Bosszúállók megdöbbentek, hogy nem látnak át a kavargó színeken. Amikor a színörvény alábbhagyott a gyermek Tonyval találták szemben magukat, látszólag egy-két évvel volt idősebb, mint a nyomtatott áramkörös emlékben, két kísérletet csinált egyszerre. Az első, az áthúzott terv alapján egy robbanóanyag az SI-nak. A vegyi folyadék az asztal egyik oldalán, egy Bunsen-égő felett bugyborékolt. Azonban úgy tűnt a másodikra jobban figyel. Az egyik fogaskereket csavargatta a kis eszközön, majd benyomta a helyére.

Ana imádni fogja ezt.

Az asztal túlsó felén egyre vadabbá vált a bugyborékolás, amit mind veszélyesnek ítéltek.

Francba.Elfejtettem figyelni rá.

Megragadva az újonnan gyártott eszközt, Tony lebukott az íróasztal mögé, pont a vegyi anyag felrobbanása előtt. Bumm! Üvegdarabok és egy vékony füstcsík szállt mindenfelé. Hirtelen nagyon hálásak voltak az anyagi természetükért, de önkéntelenül összerándultak mikor az üveg feléjük repült. Hála Istennek Tony az íróasztal mögött volt. Vízió megkönnyebbülten elmosolyodott, amikor kissé megperzselődött hajjal kikukucskált az asztal mögül.

- Ó Jarvis ki fog akadni. - mondta meglátva a füstöt és a lyukat az asztalban.

- Miért? - kérdezte egy ismeretlen női hang. Tony megfordult és kezeit a háta mögé dugta.

- Ana mit keresel itt? Én csak kísérleteztem és hát...

- Felrobbant - Ana elmosolyodott. - Látom.

Tony kinézete elég árulkodó volt. Dacára annak, hogy az arca maszatos lett a hamutól, elmosolyodott kezeit továbbra is a háta mögött tartva. A nő összeszűkült szemmel, szemtelenül mosolyogva előrelépett.

- Mit dugdosol a hátad mögött matok sheli?

- Semmit. - felelte Tony túl gyorsan, kerülve a szemkontaktust, ez a Tony még egyértelműen nem volt a hazugság mestere.

- Tony. - ügyetlenül kinyitotta a kezét. A többiek előrehajoltak, hogy lássák a félig kész zsebórát. Aranyszínű volt, rózsákkal, héber nyelven bele volt írva egy szó דודה amely azt jelentette nagynéni, fölötte pedig, a középpontban egy Dávid csillag. Ana ragyogó mosollyal nézett rá. - Tony, én...

- Nyisd ki!

Kinyitotta a fedelét, több képet látott magáról, Jarvisról és az édesanyjáról.

- Ez az egyik dolog, amit Hanukkahra készítettem neked, még nincs kész, de sikerült szereznem képeket rólad és a szeretteidről és én...

- Tony nincs itt mindenki. Magadat kihagytad te butus. - Tony elpirult arccal tátogott, néhány percig szótlan maradt, Ana ezt látva elmosolyodott.

- Öhm, akkor ezzel mi van?

- Imádom. - egy apró fénykép volt Tonyról, Jarvis mellett állva - aki elég kimértnek tűnt - békejelet mutatott egy tudományos kiállításon.

- Ideje ágyba bújni matok sheli. - arcon puszilta mielőtt suttogva folytatta volna - vagy elmondom Edwinnek, hogy megint itt vagy hajnali négykor és felrobbantottál valamit. - pajkosan megcsillant a szeme, ahogy Tony rámosolygott.

- Nem tennéd.

- Oké, megfogtál, de aludnod kell yakiri.

- Jól van. - Tony jókedvűen forgatta a szemét, miközben az órát a kezébe fogva követte a nőt az emeletre.

***

- Gyerünk J, tudsz te ennél jobbat is. - az Ana által legyőzött,szőnyegen heverő Jarvist nézve, egy fiatal, sérült, viharvert Tony jelent meg az ajtókeretben.

- Uram, miért van talpon? Nem a székében kéne ülnie?- Tony egy elutasító mozdulatot tett a kezével, de a fájdalmas kifejezéséből ítélve meg is bánta.

- Idióta. - sziszegte Ana odatolva hozzá a tolószéket.

- Nem vagyok gyenge. Jól vagyok.

- Uram, három napja mindkét karja kificamodott, mindkét csuklója eltört, kificamodott három lábujja, két bordája megrepedt és eltört egy lába. Üljön le! - mindannyian rábámultak. Mi történt vele? Tony sajnálkozva leereszkedett a székbe.

- Sajnálom J. - egy kis vigyorral folytatta. - Megérte látni,hogy Ana elgyepál.

-Akkor minden mérkőzésünkre el kéne jönnöd. - felelte Ana,miközben kinyújtotta a kezét. - Ne tagadd Edwin. - Tony felé fordult és leereszkedett hozzá. - Gyere el, ha jobban vagy, de most csak a székben közlekedhetsz.

- Ó, még nem is próbáltam semmi trükköt csinálni ebben a cuccban. Kösz, hogy emlékeztettél Ana. - azzal kinyitotta az ajtót az új tolószékével, míg a többi Bosszúálló kuncogott.

- Nem! - futott utána Jarvis, Ana pedig felnevetett. - Úrfi, ne legyen felelőtlen.

A nosztalgikusan mosolygó Ana cicegett és utánuk indult.

- Engedd, hogy kicsit szórakozzon Edwin. Ne légy ünneprontó.

***

Tony laborjában vándorolva Jarvis körbenézett.

- Úrfi teaidő van - Ana a kedvencét készítette Cholent csirkével és marhával.

Dorombolás hallatszott és valami szőrös ért az arcához, Jarvis döbbenten felnézett és egy rendkívül férfiatlan hang hagyta el a torkát. Egy kicsi, nagyon szőrös, vörös macska nézett Jarvisra természetellenesen zöld szemekkel, füleit érdeklődve a férfi felé fordítva.

- Ó, megijesztettél. - mosolyodott el és kinyújtotta a kezét felé. - Tony mester gondoskodik rólad picur?

- Nem, én csináltam. - Tony kimászott az asztal alól, ahol eddig bujkált és vidáman elmosolyodott.

- Ez nem egy igazi macska? - kerekedtek el Jarvis szemei.

- Nem J, Amico mostra gli artigli. - azzal a macska kiengedte a karmait, amik tiszta acélból voltak.

- Anthony barátunk már akkor is nagyon tehetséges volt. - Thor arca megtelt büszkeséggel. - Ebben nagyon hasonlít az öcsémre. - Clint halkan horkantott, képtelen volt ellenállni a késztetésnek.

- Nem mond ez neked valamit?

- Nem tetszik amire utalgatsz Clinton barátom. - Thor arckifejezése viharosra váltott. - Nem helyénvaló becsmérlő dolgokat mondani vagy sugallni Anthony barátunkról, aki nincs itt, hogy megvédje magát vagy az öcsémről, aki meghalt miközben engem mentett.

Clint rögtön megbánta, amit mondott, míg a többiek együttéreztek az Istennel.

- Bocs haver, nem tudtam. - a pörölyt forgatva a kezében beszélni kezdett.

- Egyikőtök sem tudhatta. Senki sem kérdezte Anthonyn kívül. Miután hallottam a megállapodásról és aláírtam, megkérdezte hogy érzem magam és hogy mi történt. Elmeséltem neki mi történt Asgardon. - Thor rövid időre megállt. - Meglepődtem milyen együtt érző és megértő volt. - A többiek épp próbálták megemészteni a hallottakat, amikor folytatódott az emlék.

- Úrfi nem várhat itt lent, míg felmegyünk vacsorázni? Miután ettünk megmutathatjuk Ananák.

- Persze Jarvis. Amico rimani qui. Non strappare il laboratoriomentre non ci sono. - A labor elsötétedett, ahogy Tony és Jarvis elhagyták a szobát.

***

- Tizenhárom éves fiú, lőtt seb a gyomron, vérnyomás 155/97.

Ana és Jarvis a nővérek mögött mentek, a Bosszúállók döbbenten nézték az ágyon fekvő tinédzser Tonyt. Hirtelen nem tudtak továbbmenni, amikor a nővérek megállították Jarvisékat.

- Kérem várjanak itt.

Ana megragadta Jarvis kezét, közben meredten nézett utánuk.

- Gyerünk Edwin. Átvészeli, elvégre a mi fiunk erős.

Megnyugtatóan a Shield várótermének egyik székéhez kísérte,mielőtt Peggy és Maria berohant volna a terembe.

- Hogy van az én tesorom? - rohant eléjük Maria, aggódva próbálva felmérni a reakciójukat. Hamar nyilvánvalóvá vált,amikor Edwin nem felelt, inkább a kezére száradt vérre meredt.Ana előrelépett és megfogta Maria kezét.

- Még nem tudjuk kedvesem. - Ana hangja lágy és megnyugtatóvolt, ahogy Peggyre nézett, aki próbálta elrejteni az aggodalmát.A következő mondatot mindkettejüknek intézte. - A mi Tonynk egy harcos, át fogja vészelni.

Maria szomorú arcát látva, Ana átölelte a nőt, Peggy azonban Jarvisra nézett, akinek a látványa rendkívül aggasztotta.Valamit motyogva arról, hogy kezet mos Jarvis gyorsan felkelt Peggy pedig követte. („Utána megyek. Azóta nem láttam ilyennek,amióta meglőttek téged Ana." Ana elfintorodott az emlék hatására. Még mindig Mariát ölelve bólintott Peggynek, aki Jarvis után indult.)

Pár perccel később Peggy visszatért, Jarvis kezei vörösek, de tiszták voltak, a szemei is szomorúbbnak tűntek, de senki nem hozta szóba. Tökéletes időzítéssel egy nővér jelent meg a folyosón.

- Anthony Stark családja és barátai most már bejöhetnek. Per pillanat még nincs magánál, de teljesen fel fog épülni. -Peggyn kívül mind felálltak.

- Margaret? - kérdezte Jarvis, amikor észrevette, hogy a többiekkel ellentétben még mindig ül.

- Menjen csak Mariaval és Anaval Jarvis, mindannyian tudjuk mennyit jelent magának. - mosolygott, viszont a szeme nem tűnt vidámnak.- Valakinek meg kell várnia Howardot, épp a lövöldözővel beszél. - Jarvis kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Peggy megelőzte. - Nekem is fontos, de önre most nagyobb szüksége van.

Jarvis bólintott, az arca hálát tükrözött, ahogy megfogta Ana kezét és eltűnt az ajtó mögött. Maria mereven elmosolyodott,mielőtt utánuk ment volna. Amikor magára maradt, Peggy arcáról leolvadt a maszk és felfedte milyen ideges valójában,hátrahajtotta a fejét és a mennyezetre meredt. Néhány perccel később Howard jelent meg idegesen harapdálva a száját.

- Pegs, hogy van? - Felemelve a fejét, Howardra nézett, akin határozottan látszott mennyire aggódik a fiáért, ezért Peggy igyekezett megnyugtatni.

- Jól lesz Howard. - Howard lehuppant az egyik székre. - Még mindig eszméletlen.

- Az... az jó. - kiheverve a korábbi aggodalmát és megkönnyebbülését Howard magabiztosan folytatta, ismét magára öltve az álarcát. - Persze hogy jól van. Az én fiamat nem fogja leteríteni egy kis golyó. Menjünk Peg! - intett a nőnek, hogy kövesse, ahogy bement az ajtón.

***

- Bassza meg!

A dühös olasz, majd angol káromkodás után Clint érezte, ahogy Tony áthajítja a szobán az eddig használt szerszámot. Clint felsóhajtott, mielőtt meglátta a csavar és fémhalmazt az asztalon. Csak akkor ismerte fel a robotmacskát, amivel Jarvis egy korábbi emlékben találkozott. Nem látszott hibásnak.Szomorúság, düh és vereség érzésével Tony lehunyta a szemét.

- Tony. - figyelmen kívül hagyva az ajtónyílást és a hangot,Tony durván az ajkába harapott. - Ó Tony, mi történt? - annak ellenére, hogy Ana átölelte, Tony még mindig a macskára meredt.

Hazudj! Fiatal Tony hangja szólalt meg Clint fejében,felkeltve ezzel a kíváncsiságát és a félelmét. Mit rejtegetsz Stark?

- A lépcsőn játszottunk és leesett a szerszámok közé,próbáltam megjavítani, de hiába... - Clint még látta, hogy a világ elhomályosodik, mielőtt teljesen sötétté vált. Érezte Ana karját maga körül, majd a simogatást a hátán.

- Tudom, hogy mindent megtettél, amit csak tudtál yakiri.

***

Fények villantak Scott arca előtt, amik szinte elvakították,ahogy a ragyogóan vigyorgó, keselyűszerű riporterek között ment.

- Mr. Stark, hogy érzi magát? Büszke a fiára, ő...?

- Howard, úgy tűnik a fia követni fogja a....

- ...ilyen fiatalon létrehozni egy ilyen eszközt, biztosan büszke Mr. Stark. Mire számíthatunk a jövőben...?

- Tony, hogy érzed magad pajtás? - egy mikrofon közelített a szájához, ahogy a riporter lehajolt hozzá.

- Büszke vagyok, azt hiszem. A legtöbb normális gyerek nem tud ilyeneket készíteni, de én szeretem ezeket a dolgokat... - Scott hirtelen észrevette mennyi riporter figyeli, most már idegesnek érezte magát, elpirult és a padlót bámulta. Ez elindította az árvizet, fölé magasodtak és mind kérdések áradatát zúdították rá. Scottnak be kellett ismernie, hogy ezt még felnőttként sem tudta volna kezelni, Isten tudja Stark hogy csinálta. Még szuperhősként és ex-tolvajként is kimaradt a reflektorfényből a szakmája vagy a ruha miatt, ami eltakarta az arcát. Ez teljesen idegen volt számára.

- Hagyják levegőhöz jutni szegény fiút. - a vállán nyugvó kéz érzésére, Scott felnézett a magas, meglehetősen ijesztő,kopasz, mosolygó férfira. Obie volt az, apa üzlettársa. Hála Istennek. A másik oldalára nézett, látta hogy az apja rákacsint Obiera, aki elvezette Tonyt.

***

- Tesoro, nagyon bellissimo. - átugorva Tony felett, Amico büszkén ült Maria vállán, aki rámosolygott, majd Tonyra. Ezután leült a zongoraszékre, hogy szembenézzen a nővel.

- Hát, biztos vagyok benne, hogy megnyerem vele a versenyt. - Amico erre mosdani kezdett, Tony felhorkant.

- Ne mondd ezt, a végén még a fejébe fog szállni. - Amico méltatlankodva nyávogott, mielőtt Tony megvakargatta volna a nyakát. - Megígérem Tesoro, ezúttal elmegyek a versenyre. -félelem és izgatottság lett úrrá rajta.

- Biztos vagy benne, hogy elég jól vagy hozzá? Pár napja még beteg voltál...

- Már jól vagyok tesoro. - fiatal Tony figyelte egy ideig, majd szélesen elvigyorodott.

- Akkor jó lesz téged ott látni. - a doromboló Amico hozzádörgölőzött.

***

Amikor Natasha újra kinyitotta a szemét egy nagyon extravagáns szülinapi bulin találta magát. Csapdába esve Tony fejében rájött, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a környezetét, mint általában, abból amit látott szalagok, villódzó fények és különböző korú emberek vették körül.

- Hello Gilligan tábornok. - Hála az égnek hogy Peggy kimondta, nem emlékezhetek mindenki nevére egész életemben.Hálásan Peggyre mosolygott, aki válaszul rákacsintott.

- Mrs. Carter-Sousa. - a tábornok udvariasan bólintott neki,mielőtt Tonyra mosolygott és előhúzott egy kis dobozt a háta mögül. - Boldog születésnapot Tony.

Átvéve a kis dobozt a kedves tábornoktól, Natasha érezte, hogy Tony kezeibe fájdalom nyilal súlyosbítva a sebeket, amik beterítették a kézfejét. Natasha összezavarodott Stark gondolataitól, amiket egyre nehezebb volt elviselni. Dobd el! DOBD el! DOBD EL MOST!

- Köszönöm tábornok. - mosolygott a férfira, aki összeborzolta a haját, majd eltűnt. Amikor elégedetten megállapította, hogy a férfi eltűnt, kiment a szobából elfeledve, hogy Peggy követi.Letette az asztalra az ajándékot, mielőtt levette a kötést a tenyeréről. A vérző sebeket vizsgálva, mindkettejüknek egyértelművé vált, hogy a nyomástól a sebek csak még jobban felszakadtak.

- Miért nem mondtál semmit? - Tony ijedtében megugrott.

- Peggy néni, öhm, nem olyan vészes, tényleg. Nem gondoltam,hogy ez fog történni. - Peggy arca szigorú és makacs kifejezést öltött, ahogy a keresztfiára nézett.

- Hozom az elsősegély dobozt. Maradj itt! - Natasha ismeretlen melegséget érzett a mellkasában, zavar és szeretet áradt Tonyból, aki az ajándékokkal szemben támaszkodott az asztalra.Mihez kezdenék nélküled Peg?