Visszanyerve a tájékozódási képességét, Steve megrázta magát, amikor meglátta maga előtt a régimódi nyomtatott áramkört. Mi történik? Hol vannak a többiek? Steve aggodalmasan próbált körülnézni, de látása csak a műanyag táblára koncentrálódott. Egy pillanatra pánikba esett, aztán eszébe jutottak a Lény szavai arról mit fognak tapasztalni. „Látni fogjátok innen, Mr. Stark szemén keresztül vagy szellemalakként mellette állva." Ez mindent megmagyaráz.

Hibátlan, fiatal, napbarnított kéz, amiről most már tudta, hogy Tonyé, de látszólag a sajátja felvette a nyomtatott áramkört és vizsgálni kezdte. Steve érezte hogy mosolyog, egy pillanatra a többiekről is megfeledkezve egyfajta büszkeség terjedt szét a mellkasában. Stark megérdemelte, hogy büszke lehessen magára, hiszen négyévesen elkészítette ezt a komplex eszközt. El kell mondanom Apának. A fiú hangja Steve fejében visszhangzott. Stark megragadta az eszközt, kinyitotta az ajtót és kirohant a folyosóra.

- Úrfi, nincs futkosás a folyosón! - megfordulva Steve látta, hogy a szigorú, brit hang egy középkorú, barna hajú komornyikhoz tartozott, aki furcsán hasonlított Vízióhoz.

- Sajnálom Jarvis. - Steve megdöbbent. Jarvis egy ember volt? - Meg akartam mutatni Apának mit készítettem.

- Mit készített, Úrfi? - Jarvis hangja ellágyult, ahogy lehajolt, hogy Steve szemébe nézhessen. Steve látta, hogy Tony kezei szétnyílnak, hogy megmutassák az újonnan készített nyomtatott áramkört. Érezte Tony szorongását, miközben próbálta felmérni Jarvis reakcióját.

- Ez lenyűgöző Úrfi! Stark mester nagyon büszke lesz magára. Én is az vagyok. - Tony arcán olyan széles mosoly jelent meg, hogy Steve attól félt beletörik az arca. Fél karjával átölelte a komornyikot.

- Köszönöm Jarvis, most megyek a műhelybe.

Számtalan ismeretlen folyosón és emeleten elhaladva, Tony megállt Howard műhelyének ajtaja előtt. Lehunyva a szemét mély lélegzetet vett, mintha próbálná összeszedni magát, mielőtt beüti a kódot a fémajtóba. Kinyílt. Stevet olyan nyugtalanság és félelem járta át, ami nem volt mérhető a korábban érzett nyomtatott áramkör miatti büszkeséghez. Nem értette Tony miért érzi nyugtalannak magát az apja társaságában.

- Apu? - elszántan nézett az apjára és belopózott a szobába az áramkörrel a kezében. Howard idősebb és kissé őszebb volt, mint amire Steve emlékezett, az íróasztalánál ült és egy térképet tanulmányozott amin piros keresztek és körök voltak egy bizonyos területen. A helyek ahol el lehettem temetve - döbbent rá Steve. A barátom sosem adta fel a keresésemet.

Steve szívét melegséggel töltötte el a barátja iránti szeretet és bűntudat, amiért hiába kereste. Tony a Howardot körülvevő dolgokat vette szemügyre: fegyverek, sarki fotók, fegyverek tervei, eszközök és több pohárnyi scotch. Megmutassam neki? Feszültnek tűnik. Tony gondolatai ismét felhangzottak Steve fejében. Mindig dolgozik, megérdemel egy kis szünetet.

- Apa... csináltam valamit. - Steve átérezte Tony hezitálását és szorongását.

- Ne most Anthony. - Howard lehúzta a félig teli poharat. Érezte, hogy ifjú csapattársa hátralép egyet. Nem mintha ez elrettentette volna a fiatal Tonyt, kissé ugyan elkenődöttnek tűnt, de hamar összeszedte magát.

- Én... Ez egy... nyo... nyomtatott áramkör... Én csináltam... láttam pár műszaki könyved... ne... ne légy dühös.

Howard felsóhajtott, egyik kezét végighúzta az arcán, mintha megpróbálná kisimítani a ráncokat, majd intett a fia irányába. Tony gyorsan előrelépett és letette a kis találmányt egy fegyver tervére, majd visszalépett. Howard percekig mogorván nézett, Tony visszatartotta a késztetést, hogy idegesen mozgolódni kezdjen. Közben Steve furcsa késztetést érzett arra, hogy megvigasztalja csapattársát, akire egyáltalán nem vallott ez a félénkség. Megrázta magát és ismételten emlékeztette magát, hogy ezt nem teheti meg, mivel Stark még mindig nem bocsátotta meg neki az egész polgárháborús malőrt. Ez már évekkel ezelőtt történt, Stark biztos túltette magát a történteken.

- Nem hatékony és túl nagy, a ragasztás itt nem jó, inkább ezeket kéne összekötni. - Howard hátradőlt a székében és sorban rámutatott a területekre, ahol hibát talált. Meg akarta rázni Howardot, ahogy Tony látása egyre jobban elhomályosult. De olyan keményen próbálkoztam, hogy jó legyen. MÉGSEM ELÉG. A szavak kegyetlensége és szomorúsága miatt Steve úgy érezte mintha gyomron vágták volna.

- De okosabb vagy, mint a legtöbben a te korodban. - Steve érezte hogy a remény felcsillan Tonyban, mint egy apró fényforrás. Talán Apa megdicséri.

- Sajtótájékoztatót kell tartanunk hogy bemutassuk ezt. - Howard elutasítóan mutatott a találmányra és Tony reménye a dicséretre fájdalmasan elszáradt és meghalt. - Dolgozhatsz a laborban, ha már tudsz összetettebb dolgokat csinálni ennél.

Steve még látta Howard gúnyos mosolyát, mielőtt hirtelen elsötétült a látása. Érezte ahogy forró könnyek gördülnek le az arcán.

- Anthony. - Steve érezte, ahogy régi barátja nagy, kemény kezei fájdalmasan megragadják a karját. - Anthony, nézz rám!

Steve látása hirtelen visszatért, amikor Tony elvette a kezét a szeme elől. Szembesült Howard kőből faragott pillantásával.

- Emlékezz erre Anthony - Howard szünetet tartott, hogy biztos legyen abban Tony emlékezni fog a szavaira, majd kicsit lassabban, tisztán érthetően folytatta volna. - A Starkok vasból vannak, nem sírunk, törünk meg vagy mutatunk gyengeséget mások előtt. Erősek vagyunk. Minden gyengeséget ki lehet használni és ki is fogják használni. - mondta miközben gesztikulált a karjával - de NEM A MIÉNKET, mert nem mutatjuk meg nekik. Nem engedhetjük meg magunknak. Az emberek cápák és ha alkalmuk adódik széttépni, akkor megteszik. Szóval mondd utánam: A Starkok vasból vannak.

Steve elsápadt, ahogy rádöbbent mennyire tönkreteszi ez Tonyt a jövőben. Mi történt veled Howard?

- A Starkok vasból vannak. - ismételte Tony csendesen.

- Jól van, most kifelé!

Stevet megrázta régi barátja viselkedése, akiről tudta, hogy sosem beszélne így egy gyerekkel, főleg nem a sajátjával. Olyan gyorsan ahogy csak a lábai bírták, Tony befutott a szobájába és becsukta az ajtót. Lerogyott a padlóra az ajtóval szemközt levő Amerika Kapitány poszterre meredve, miközben próbálta magába temetni a szomorúságát, félelmét és a csalódottságát.

- Te büszke lennél rám, ugye?

Steve döbbenten felsóhajtott a szobában levő sok Amerika Kapitányos dolog láttán, mint pl. játékok, könyvek kártyagyűjtemények és poszterek, csakhogy említsünk párat. Az összes ember közül akit ismert, nem gondolta volna, hogy Tony Stark a rajongója volt. Az üveges szemű Kapitány a plakátokon és a többi árun még akkor is csendben maradt, amikor a fiatal fiú rázkódni kezdett a zokogástól, amit képtelen volt tovább visszatartani. A tornádó megint körbevette Stevet, nem akart mást csak megvigasztalni a volt barátját és megnyugtatni, hogy büszke rá. Még mindig teljesen a felnőtt Tony ellentéte, egy teljesen más ember volt. Ez a Tony szerette, csodálta és felnézett rá. Ennek ellenére tudta, hogy a felnőtt változata nem tűrné ezt a viselkedést Steve semelyik változatával szemben. Különösen nem azok után, ami történt kettejük között.