Scott volt az aki megszólalt, amikor visszakerültek a szobába. Ana Jarvis halálának emléke és a Tony tanulmánya gyanút keltett benne.

- Mi motiválta Howard Starkot arra, hogy megpróbálja reprodukálni a Hangya ruhát?

Scott beleharapott az ajkába, miközben várta a Lény válaszát. Abból amit Starkról tudott, a SHIELD katasztrofális reprodukciója Hank ruhájáról egy évvel Ana halála után történt. Lehetetlen volt még Howard Stark elméjével is, hogy nanobotokat építsenek és hogy sikeresen felhasználják az őssejteket a szervek meggyógyításához 1988-ban, ezt még Tony munkája sem tehette lehetővé. A ruha segítségével kerülhettek volna hozzá a legközelebb – Hank '89-ben rájött, hogy Stark megpróbálta lemásolni. A Lény kiegyenesedett és bólintott Scott felé, mielőtt a többiekhez fordult.

- Igaza van Mr. Lang. Howard Stark azért akarta lemásolni a ruhát, mert be akarta bizonyítani Tony tanulmányát. Nem volt meg a technológiájuk ahhoz hogy létrehozzák a nanobotokat, sem az őssejtek kivonásához és felhasználásához szükséges módszerek, de Howard úgy gondolta Hank technológiája legalább félig bizonyítani tudná Tony elméletét. Nem mondta el Hanknek mit akar tenni valójában, ez visszafordíthatatlanul megrontotta a barátságukat és ellenségekké váltak. Hank úgy gondolta, hogy Howard elárulta őt.

Scott a padlót nézte, hirtelen nagyon bűnösnek érezte magát azért, ahogy Starkkal viselkedett a Raftban.

- Hank Pym mindig azt mondta, sohasem bízhatsz meg egy Starkban. - az volt a legdurvább, hogy az idősebb Stark a saját gyereke érdekében „árulta" el Hanket, de Scott esélyt sem adott Tonynak, az apja alapján ítélte meg. Scott elfintorodott.

Ez egy nagyon szemét húzás volt.

Remélte jóváteheti a dolgot amint kijutottak innen. Elvégre Stark csak biztonságba helyezte a családját Ross elől.

- Honnan tudod? - lehelte Bruce. - Ez nem lehetett Tony emlékei közt. A Lény felhúzta a szemöldökét, majd Thorhoz fordult.

- A Föld előtt, megálltam Valhallaban és Helheimben, hogy összegyűjtsek néhány háttéranyagot a halottaktól, amit aztán felhasználhatok, hogy jobban megértsétek a dolgokat.

- Akkor végig Anthony volt a célpontod. Miatta jöttél Midgardba, igaz? - a Lény elmosolyodott.

- Nagyszerű, Mennydörgés Istene. Azonban kezdünk eltérni a beszélgetéstől. Szeretnék tudni mi történt Mr. Jarvissal, nem igaz?

***

A világ megfordult körülöttük, úgy tűnt temetővé változott, ahol épp temetés folyt. Zárkózott kifejezéssel nézve, Tony egy meglepően szelíd támogatási gesztusként megfogta Jarvis kezét. Ana friss sírját különféle virágokkal halmozták el, a szertartás befejezéseként a Rabbi megáldotta. Ezután a gyászolók nagy részét elvezette az autókhoz, hogy folytassa a Nichum Avelimet. Jarvis halálos szorítással fogta a zsebkendőjét, de nem tett semmit hogy elrejtse az arcán lecsorgó könnyeket vagy a remegését. Peggy állt Jarvis másik oldalán, tekintetét Jarvis és a sír között váltogatta, hogy lássa szükség van-e a támogatására. Felnézve, látszólag a visszavonuló tömeget keresve, Tony szeme összeszűkült, mintha csak most venné észre, hogy Howard hiányzik.

Meg fogom ölni.

- Tonio? - suttogta Maria gyengéden, a fiát figyelte amint észrevette, hogy az arckifejezése megváltozik. - Jól vagy? Szükséged van egy kis szünetre?

- O-oh, azt hiszem baj lesz. - jegyezte meg Rhodes, amint meglátta Tony arcát. Azonban a dühös kifejezés hamar eltűnt a sztoikus maszk mögött amit korábban viselt. - Hol van Howard?

- Apád pár nap múlva hazajön. - Maria ismét a sírra nézett, miközben törékeny hangon válaszolt, egyértelműen ugyanannyi rosszallással, mint Tony.

***

Majdnem rögtön észrevették, hogy a következő jelenet ugyanaznap játszódik, Tony még mindig ugyanazt a ruhát viselte, bár gyűröttnek tűnt és most a zakóján ült, amit a zongoraszékre terített. Úgy tűnt későre jár. A szobát csak a kintről jövő kékes fény töltötte be. Ennek ellenére Tony nem kapcsolta fel a villanyt. Látszólag elégedett volt azzal, hogy lyukakat bámul az ajtóba és a mellette lógó órába. Néhány csapattag kissé megdöbbent, amikor az ajtó kinyílt, de Tony nem vett róla tudomást, csak a szeme szűkült össze annyira, hogy a többiek elgondolkoztak rajta vajon lát-e még.

- Hol a faszban voltál? - morogta, felnézve az apjára, aki épp belépett az ajtón.

- Heló neked is Anthony - vágott vissza Howard szarkasztikusan, majd a hangja komollyá vált. - Ne beszélj velem így! Az apád vagyok. - Howard hezitálás nélkül berúgta az ajtót, miközben ledobta a bőröndjét a társalgó asztalára, majd belépett a konyhába. Tony követte, mint egy sötét, dühös árnyék, majd nekidőlt az ajtókeretnek és nézte ahogy az apja italt készít magának.

- Talán apaként kéne viselkedned és én is úgy kezelnélek. Hol voltál? - sziszegte Tony maró hangon.

- Hát akár tetszik, akár nem, az apád vagyok és nem ilyen tiszteletlen kölyöknek neveltem a fiamat. - Tony alig tudta visszafogni magát.

Egyáltalán nem neveltél.

- Maria értesített a haláláról, de az Északi-sarkon voltam, a keresőcsapatot vezettem. Nem dobhatok el mindent Anthony! A másik csapatot is meg kellett szerveznem, hogy ne legyen rám szükségük és visszajöhessek.

- Akkor add fel! - Tony összerándult és elhallgatott és gúnyosan elmosolyodott. - Szerelmes voltál bele vagy mi?

Mindenki Stevere nézett, akinek az arca vakítóan vörössé vált és elkeseredettnek tűnt.

- Nem, mi a franc... - Howard lesújtó tekintettel nézett rá, mintha nem hitte volna el, hogy Tony ilyen butaságot mondott. A csapattagok úgy érezték összeszorul a mellkasuk, de Tony folytatta.

- Nagyon különleges lehetett, ha szinte állandóan ott vagy, hogy állandóan őt választod az élő barátaid és családod helyett, akiknek szükségük van rád!

Howard felbőszülve nézett rá, már tudták Tony honnan tanulta azt a nézést, nem mintha felemlegetnék neki. Felhajtotta az italát mielőtt az asztalra csapta a poharat.

- Az egyik legjobb barátom volt. Nemrég vesztetted el a tiédet... - köpte Howard, miközben Tony lesütötte a tekintetét és inkább az apja lábát figyelte. - Mit tennél azért, hogy visszakapd?

Tony haragja eltűnt, az arckifejezése fájdalmassá vált és a csapat érezte ahogy az Ana halála okozta seb ismét felszakad, a gyász és a szomorúság ismét felszínre tört.

- Meghaltak, apa. - mind Tonyt figyelték, amikor kimondta a szavakat. Egyikük sem halotta még ilyen sebezhetőnek. Felismerve mit tett a fiával, Howard elkomorodott és levett egy újabb poharat a polcról és egy nagy adag whiskyt öntött bele.

- Próbáld ki Tony! - Howard apró mosollyal az arcán Tony kezébe nyomta az italt és megpaskolta a vállát. - Jobban fogod érezni magad tőle.

***

A világ fekete volt, míg Bucky meg nem érezte, hogy valaki megrázza.

- Még öt perc Ana. - Bucky hallotta Tony morgását.

- Uram. - kinyíltak a szemei, Jarvis arca nagyon sápadt volt. A szomorúságtól és bűntudattól elszorult a torka.

- Úgy sajnálom J. Azt hittem...

- Azt hitte Ana vagyok. - Jarvis arca kifejezéstelenné vált, bár ez nem sokat segített a vörös, puffadt szemek elrejtésében, amikből látni lehetett milyen feldúlt – és keveset alszik. - Érthető, hiszen egymást váltogatva keltettük fel.

- Igen, um... - Tony a takaróját babrálta, miközben lenézett rá, markolászta és eltorzította a Kapitány arcát a lepedőn, aki ettől úgy nézett ki mint egy rossz plasztikai sebészet végterméke. Bucky, ha önmaga lett volna ebben a pillanatban, mosolygott volna, mert elképzelte Steve elborzadt arckifejezését.

- Menjünk a laborba? - kérdezte Jarvis, a mosolyra tett kísérlete kudarcba fulladt. Ha Bucky őszinte akart lenni, Jarvis arckifejezése így még fájdalmasabbnak tűnt, mintha engedte volna, hogy az érzései látszódjanak az arcán. - Ma nem kell semmi fontosat csinálnunk és tudom mennyire szeret lemenni oda.

- Kövess! - Tony fel akart állni, de Jarvis megállította.

- Uram, nem reggelizett és még fel sem öltözött, ragaszkodom hozzá, hogy minkét dolgot elintézze mielőtt lemegyünk. - arany színeket látott és hirtelen normális ruhákban találta magát Tony laborjában, Jarvissal a nyomában. Hetek óta először mindketten szívből mosolyogtak, ahogy Tony bemutatta a találmányait. Körüljárva a szobát, rápillantott a füzetre amibe az ötleteit írta, látszólag önmagával harcolva végül átnyújtotta.

- Mindig sikerül lenyűgöznie úrfi. - Jarvis lenyűgözöttnek tűnt, ahogy a könyvben lapozgatott, a szemei végigjárták a lenyűgöző ötleteket. Bucky úgy érezte Tony vigyora kárt tesz az arcában.

***

- Jarvis jól van, madre? Rosszul néz ki. - Jarvisra nézve, aki épp a konyhaasztalt takarította, Bucky látta, hogy Tonynak igaza van. A korábban egészséges komornyik most úgy nézett ki, mint egy csontváz. A szemei, amik egykor világosbarnák voltak, most sötét karikákkal egészültek ki és fakónak tűntek sápadt arcán, védjegyévé vált öltönye lógott görnyedt alakján.

- Nem tudom. - Maria összevont szemöldökkel nézett barátjára, megigazította a táskája pántját és gyengéd kifejezéssel Tonyra nézett. - Antonio, lehet nem kellett volna hagynom, hogy rögtön dolgozni kezdjen. Tudom hogy te meggyászoltad és ez az egészséges viselkedés – de Jarvisnak nem volt ideje. Egyre jobban beletemetkezik a munkába és ránk koncentrál, mert az igazság az, hogy valaki akit szeretett és akiről 40 évig gondoskodott, meghalt.

- Nem tudom elképzelni. - Bucky érezte, hogy Tony arcán megjelenik az aggodalom, ahogy feldolgozta Maria szavait.

- Figyelj rá ma, rendben? Azt hiszem megsérült a karja, amikor a felső polcon porolta a díszeket. - búcsúcsókot adva a fia arcára, kisietett a szobából. Amikor Tony közelebb lépett akkor látta, hogy Jarvis egyik karját mereven az oldalánál tartja és úgy tűnt fájdalmai vannak.

- J? Jarvis?

- Úrfi. Tudna hozni nekem egy jeges borogatást? - Jarvis megragadta a karját és mély lélegzetet vett, majd leült egy székre.

Mennyire sérült meg a karja?

- Tessék. - Tony odaadta neki a jeges borogatást, Jarvis a karjára fektette. Tony figyelte és az arca belsejét harapdálta. - J vigyáznod kell magadra. Ana nem akarna így látni.

- Ő nincs itt uram. - Tony összerándult. Jarvis felnyögött és megszorította a karját mielőtt Tonyra nézett volna, bűnbánóan. A szavak vonakodva hagyták el a száját. - Néha azt szeretném... tudom hogy önzőség, hülyeség és rendkívül ésszerűtlen, de azt kívánom bárcsak ne hagyott volna itt... egyedül. Az utóbbi hetekben úgy éreztem mintha egy lyuk tátongana a szívemben.

Tony megdöbbent, miközben Jarvis a mellkasát dörzsölte. Megszólaltak a riasztók Bucky fejében. Ezek a szívroham tünetei voltak. Francba! Starknak egy kis nyugalma sem lehet?

- Gyászolsz J, jobban mint bármelyikünk. - Tony szünetet tartott, majd komoly hangon folytatta: - Mi itt vagyunk neked, Madre, apa, Pegs és én. - Jarvis lélegzete elakadt ahogy viszonozta a mosolyt.

- Mondtam, hogy butaság Úrfi. - gyorsan megpaskolva Tony karját, Jarvis hirtelen összeszorított fogakkal fájdalmasan felszisszent, az ingét szorongatta miközben az arca szürkévé vált.

Starknak akkor állt össze a kép.

- Szívroham. - Bucky érezte ahogy mozog a szája ahogy Tony kifutott a folyosóra és megragadta a telefont, hogy tárcsázza a segélyhívót. Leültette Jarvist a padlóra, figyelte ahogy a férfi zihál és sziszeg, közben gyorsan elmondta az operátornak hol él és hogy küldjenek egy mentőt minél hamarabb. Lehúzta a kabátját és a komornyik feje alá tette, próbálta szabaddá tenni a légutakat.

- T-t-Tony, maradj velem. - Jarvis megragadta a kezét, miközben levegőért kapkodott, minden lélegzetvétel egyre gyorsabbá és fájdalmasabbá vált. Tony bólintott, összeszorította a kezét miközben a találmányairól beszélt, Mariaról és a jótékonysági szervezeteiről és az Anaval és Jarvissal kapcsolatos emlékeiről.

- Ö-örülök hogy találkoztam magával, uram. Be-beragyogta az életünket, ezt ne-nem láttam előre.

- Jobban teszed ha nem búcsúzol J. - Tony hangja gyengédebbnek hallatszott mint valaha.

- Pe-persze hogy nem. Sosem hagynám el. - megpróbálta még egy utolsó mosolyra húzni a száját Tony kedvéért, de fanyar grimaszba torzult, ami megmutatta milyen fájdalomban van része. A keze amely Tony kezében pihent elernyedt, ahogy minden erő elhagyta. Jarvis sötét szemei elkerekedtek, fájdalmas kifejezésbe fagyott és egyre fátyolosabb lett a tekintete, míg a teste még egyszer utoljára megremegett, majd teljesen mozdulatlanná vált. Bucky úgy érezte a pánik és horror egyenesen felfut a gerincén. A Tél Katonája már hosszú ideje ezt érezte a halál látványától.

- J! Jarvis! Ne, ne tedd ezt velem. - Tony keze szorosan nyomódott a csuklójára, majd a nyakára. Bucky zsibbadtnak érezte magát, hallotta hogy Stark magában és hangosan is átkozódik, miközben azt gondolta: Bárcsak az első csókom más körülmények között történt volna, de vágjunk bele.

- Úgy sajnálom J. - Tony Jarvis szájára nyomta a száját és annyi levegőt fújt bele amennyit csak tudott, mielőtt 30-szor megnyomta a mellkasát. Eredetileg akkor tanult meg elsősegélyt nyújtani, amikor rájött Ana állapotára. Legalább most hasznára válik. Tony megállt, hogy megragadja Jarvis csuklóját és Bucky érezte a csalódást az arcán, amikor továbbra sem érzett semmit akkor sem amikor Jarvis nyakához nyomta az ujját. A konyha hirtelen tele lett mentősökkel, akik átvették Jarvist. Az egyikük kivezette Tonyt a szobából, de még látta ahogy Jarvis teste a defibrillátortól természetellenesen felemelkedik. Leült a falhoz és egy istenhez imádkozott, akiben nem hitt. Jeges félelmet érzett a gyomrában.

- Hátra! - a defibrillátor megint sokkolta Jarvist. A teste nem reagált.

- Hátra. - miután a gép működésbe lépett és miután valaki megpróbálta újraéleszteni, kimondták a rettegett szavakat.

- Kék kód, a halál időpontja 12:25 perc.

- Nem. Nem. Nem! - Bucky érezte, hogy Tony elindul a barátja felé a másik szobába. Pár mentős az útjába állt és megakadályozták, hogy továbbmenjen, de a főorvos mondta nekik, hogy álljanak félre. Tony kikerülte őket, a padlóra zuhant Jarvis lábánál.

- 5 percre magadra hagyunk. - Bucky látta, hogy az orvos elhagyja a szobát.

- J? Ez nem vicces. Kérlek, kelj fel. - Tony erősen megrázta a komornyikja vállát, nem törődve a könnyekkel amik útnak indultak az arcán. Szorosan a mellkasához ölelte Jarvist. Fokozatosan tudatára ébredt annak, hogy valaki a közelben fojtottan felsikoltott, ami úgy hangzott mintha haldoklott volna. Tonynak pontosan egy percébe telt ráébredni, hogy ő volt a sikoly forrása. Soha nem érezte magát ilyen üresnek.

Apa ezt értette gyengeség alatt.

Döbbent rá, miközben a mentősök magukkal vitték. Távolról érzékelte, hogy egy pokrócot tekernek köré, kivezették a házból Jarvis testével együtt, szavakat suttogtak, ahogy a világ elkezdett sötétedni.

- Sokkot kap...

- Mr. Stark tudna...

- Nem válaszol...

- Megemelkedett a pulzusa, a légzése.

A világ teljesen elsötétült és Bucky érezte, hogy az egyik mentős elkapja erőteljesen remegő testét ugyanabban a pillanatban amikor érezte, hogy a lelke elszakad az emléktől. Elég idő volt rá, hogy meghalljon egy utolsó kísértő gondolatot.

Úgy érzem én is meghaltam.