Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni rá, de sajnos nem igazán van időm fordítani. Köszönöm mindenkinek aki ennek ellenére is olvassa. :D

- Mi az Mr. Rhodes? - a Lény aggódó pillantást vetett rá, a többiek is Rhodes felé fordultak, aki a homlokát ráncolta, a Lényre nézett, ahogy belekezdett a magyarázatba.

- Amióta ismerem Tonyt, nem gondoltam volna, hogy figyelmen kívül hagy egy figyelmeztetést, ráadásul egy számára fontos embertől. Tudom, hogy nem jöhetett rá, hogy Jarvis milyen hatással volt rá, csak később, de fotografikus memóriája van, nem felejtené el ezt – szóval miért hagyta figyelmen kívül? Tony közel került Stanehez. - Rhodey megrázta a fejét. - A pasastól a hideg futkos a hátamon. Ráadásul Tony sosem említette nekem Anat vagy Jarvist, még akkor sem amikor rákérdeztem JARVIS nevére. Ennek ellenére úgy tűnik nagyon közel álltak egymáshoz, szóval miért nem említette őket soha? Nem tudom elképzelni, hogy Ana vagy Jarvis önként elhagyták volna, de korábban azt mondta tizennégy évesen elvesztette őket. Mi történt, hogy mindkettejüket elvesztette és nem beszél róluk sohasem?

Mindannyiukban sötét érzések kavarogtak.

Remélem nem haltak meg. Gondolta Bucky, tudván, hogy ez nem jelenthet semmi jót.

Nem látok rá más magyarázatot, te igen? Csattant fel izgatottan a Tél Katona, az ösztönei megsúgták mi fog történni. A nyafogásod nem változtat semmin.

- A következő emlékek tisztázzák a dolgokat. - a Lény csettintett és a terem feloldódott.

- Ana?

Az ősz hajú nő Peter előtt, majdnem kétrét görnyedt ahogy a gyomrát szorította. Úgy tűnt Tony laborjában vannak, ahol Tony egy felismerhetetlen gépen dolgozott, amely fémek és kábelek zűrzavarának látszott. Ana hirtelen mozdulata után, Tony odarohant hozzá, az eszközeit az asztalra dobta.

- Ana? Még mindig fáj? Azt hittem jobban vagy... - Ana fáradtan nézett rá vállára omló haja mögül, ami kilógott védjegyévé vált beszárított frizurájából, szeme fehérje véreres és sárgás volt – ami nem tompította a heves pillantást, amit vetett rá. Peter megdöbbent beteges kinézetétől. Egyértelművé vált az Ana hajában lévő ősz csíkokról és Tony hajlékonyabb, magasabb megjelenéséből az idő múlása, kb. 13-14 éves lehetett, de az öregedés nem okozhatta Ana beteges kinézetet.

- Jól vagyok... - Peter érezte, hogy Tony felhúzza a szemöldökét, de Ana folytatta: - Amikor előre hajolok enyhül a fájdalom.

- Ez nevetséges Ana. - csattant fel Tony, ahogy egy kanapéhoz vezette a nőt. - Csak ezen a héten körülbelül tízszer le kellett feküdnöd a fájdalom miatt. Folyton fáradt vagy, fogytál és ne hidd, hogy nem hallottalak hányni tegnap. Jarvis és én aggódunk, épp elég ideje tart már.

- Sajnálom Tony, - Ana összevonta a szemöldökét miközben sóhajtott és megdörzsölte az arcát, majd elhallgatott, Peterre nézett és folytatta. - Nem akarom, hogy te és Edwin aggódjatok, beszélek Edwinnel és egyeztetek időpontot az orvossal. - fáradság költözött Ana hangjába és bűnbánat jelent meg a szemében.

- Nem, ne aggódj emiatt. - felelte gyengéden Tony ahogy megfogta a kezét. - Elmondom J-nek és hozok neked borogatást. Nem ebédet csinál odafent? - Ana bólintott, lehunyta a szemét és hátradőlt a kanapén. Elengedte Tony kezét és a gyomrára szorította. - Szeretnél valamit enni?

Ana megrázta a fejét. Aggodalom hasított Peter gyomrába és látta ahogy Tony felmegy a lépcsőn.

A jelenet Starkék konyhájában folytatódott, amit megvilágított a nap. A hajnal eljövetelével, a Nap úgy nézett ki, mintha meglőtték volna: rubin sugarai áthatoltak a látóhatáron és visszaverődtek a fenséges ébenfa konyhabútorról, olyan színnel világítva meg Mariat és Tonyt, ami Brucet vérre emlékeztette. A képek felbosszantották Hulkot. Bruce a homlokát ráncolta érezve a másik nyugtalanságát és az ajkába harapott.

Remélem Ana rendbe jön. Fontosnak tűnik Tony számára, de úgy tűnt még a természet is baljós hangulatot sugároz. Tony ujjai az asztalon kopogtak és áfonyás zabkásája mellett Maria telefonjára meredt. A nőt úgy szorongatta a kávéját mintha egy életmentő kötél lenne.

- Egyél passerotto! (kis veréb) – Maria mobiljának csörgése megdöbbentette Tonyt és a Bosszúállókat is – voltak akik felugrottak a hangra. Scott felnyögött, miközben átment egy széken. Sam és Bucky a feszült hangulat ellenére csendesen felnevetett, közben Sam azt motyogta:

- Tic Tac, most komolyan ember! - Bucky megrázta a fejét, mosoly jelent meg az arcán ahogy a többiekén is, miközben Scott esetlensége elhalványult a feszültség pedig nőtt az előttük lejátszódó emlékben.

- Edwin, nagyszerű végre hallani felőled. Tony aggódott értetek. Hogy van? - Maria arca ami eddig szorongásról árulkodott, most valami sokkal szomorúbb kifejezést öltött. - Hogyan?

Fülüket hegyezve Tony és a Bosszúállók csak Jarvis hullámzó hangját hallották a telefonban.

- ... figyelmen kívül hagyta a tüneteket... elterjedt az egész... kérem, jöjjenek ide, szükségünk van magukra... hívja fel Mr. Starkot biztosan tudni akarja! - a hívás megszakadt.

- Madre, hogy van? Jarvis volt az, már vissza kellett volna érniük, igaz? - Tony zabkásája elfeledetten hevert az asztalon, miközben az anyjára fókuszált.

- Antonio, - Maria nyelt egyet és felállt, gyorsan megkerülve az asztalt. - Most be kell mennünk a kórházba. - megragadva Tony kezét, Maria kihúzta őt a szobából és a jelenet egy kórházi szobába fordult.

Egy kórházi ágyban fekve, látszólag eszméletlenül, Ana olyan fehér volt, mint a lepedője sápadtabbnak és törékenyebbnek nézett ki mint amilyennek Tony valaha látta. Úgy érezte mintha egy része zuhant volna Tony Ana ágya felé araszolt és leült mellé.

- A rák elég szívás, nem igaz? - érezve hogy figyelik, tudta, hogy valaki áll mögötte.

- Igen, az. - felelte Jarvis nyers hangon. Az hogy nem szólt a durva szóhasználatért bizonyítéka volt annak, hogy elérte a korlátait. A Bosszúállók érezték hogy valami sötét érzés kavarog Tonyban.

- Mióta van...? - nyelt egyet, nem tudta folytatni, de Jarvis megértette.

- Nem régóta. Azt mondták az egyes stádiumban van – Jarvis megtörölte a szemét, miközben az ágyhoz húzott egy széket és leült. Mind látták milyen nehéz neki tovább beszélni. - A hasnyálmirigytől a nyirokcsomóig terjedt és elkezdte megfertőzni a tüdejét is.

- Tudnak tenni érte valamit? - Tony megkínzott arccal nézett a férfira, ami sokkal idősebbnek mutatta tizennégy évesnél.

- Nem. - felelte Jarvis csendes, lágy hangon és gyászos kifejezéssel nézett a feleségére. Egy csattanással hátralökve a székét, Tony felállt és járkálni kezdett.

- Nem, nem, nem, nem – végighúzta a kezét a haján. - Tudok csinálni valamit, készíteni valamit, hogy jobban legyen. - ujjai a fejbőrébe vájtak, ahogy felidézte amit a biológiáról tudott. Mindenki összerezzent.

- Uram, üljön le! Ana nem akarná így látni...

- Tony? - a fiú véreres szemei Ana felé fordultak, az arcán szomorú mosoly ült.

- Nem szabadott volna figyelmen kívül hagynod azt a gyomorfájást Ana - szidta meg, de a hangjában nem volt erő, majd a hangja lággyá vált. - Hogy érzed magad?

Ostoba kérdés! Zseni vagy, nem igaz? Haldoklik te idióta!

Kényelmetlenül érezve magukat, hogy behatoltak ebbe az emlékbe, a Bosszúállók nagy része elfordult.

- Olyan, mintha megint meglőttek volna. - Ana és Jarvis egymásra mosolyogtak.

- Azt hiszem már egy kicsit késő lenne kutyát szerezni. - felelte Jarvis szomorúan, kezét a nő keze köré fonta. Ana ajkai mosolyra húzódtak.

- Akkor jó, hogy nem akarok kutyát. Már megvan a család, amire vágytam. - Tony elmosolyodott, majd elpirult és a padlót kezdte bámulni.

Ne merj bőgni! Mondta magának, miközben erősen megdörzsölte a szemét, hogy ne lássák a könnyeket a szemében.

- Esküszöm Ana. Megtalálom a gyógymódot. Egykettőre jobban leszel, mesélhetsz az életedről és szétrúghatod J fenekét küzdősportban, amit mindig élvezet nézni. Tovább taníthatsz, tudom az alapokat, de... - Tony mosolya gyorsan lehervadt, amikor Ana nem viszonozta.

- Tony, ne hagyd hogy ez felemésszen! Elfogadtam mi fog történni velem. - Jarvis megsebzett hangot hallatott, ahogy a fejét a kezébe temette.

- Sosem lehettek gyermekeim, de te olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél. Tudom, hogy kevés idő adatott meg nekünk, de mindig kincsként fogom őrizni és mindig vigyázni fogok rátok, még ha fizikailag nem is lehetek jelen. A végrendeletemben rátok hagytam a legtöbb dolgomat. Tony, viseld gondját ha elmentem!

- Ha te meghalsz, akkor én is, de nem fogsz meghalni. Erről magam gondoskodom. - még egyszer utoljára megpaskolva Ana kezét, Tony arcon csókolta, megfordult és elindult az ajtó felé.

A bosszúállók tudták, hogy Tony tagadásban van és ezt fájdalmas volt nézni.

- Viszlát Tony.

- A pokolba. - morogta Clint, meglepett kifejezéssel nézte a jelenetet. A bánat és a tagadás letaglózta a Bosszúállókat. Peter emlékezett a bácsikája, Ben halálára, ugyanígy érzett és kényszerítenie kellett magát hogy csendben maradjon.

- Stark nem talált gyógymódot, igaz? - kérdezte Scott.

- Minden tudományos folyóiratban megjelent volna, ha talált volna. - válaszolt Bruce lehangoltan.

- Persze, hogy nem. Valami AJ Hart nevű doktor járt hozzá a legközelebb, nanotechnológiát használna a beteg sejtek izolálására, majd koncentrált gamma-sugarakkal kellene őket bombázni. De csak akkor működne, ha a beteg szervet rendbe lehetne hozni vagy ha átültetnének egy másikat. Talán... talán ez mentette meg Mrs. Jarvist. Vízió kinyitotta a száját, majd becsukta. Úgyis látni fogják.

Tony két hete látta utoljára Anat. Pont úgy nézett ki, mintha már két hete nem aludt volna. Ismét a laborjában volt jegyzetekkel körülvéve.

Mi a rák?

Milyen fajtáji vannak?

Hogyan lehet minimalizálni a tüneteket?

Lehetséges kezelések.

Nanotechnológia és nanorobotok.

Sugárterápia és gamma sugarak.

Nanobuborékok.

Nanobuborékok és sugárterápia kombinációja=gyógymód?

Elkerekedett a szemük, ahogy az öröm és megkönnyebbülés végigsöpört rajtuk. Annak ellenére, hogy egyesek ellenszenvet éreztek Tony iránt, elmosolyodtak a mámorító gondolatai hallatán.

Megcsináltam!

Ana megmenekült!

Megcsináltam!

Natasha megdöbbent, mégis örült. AJ Hart valójában Tony Stark volt. Nem értette miért használt álnevet, de úgy gondolta ez úgyis kiderül később. Mindenki vigyorgott és magukról megfeledkezve pacsiztak és beszélgetni kezdtek, de Vízió továbbra sem mosolygott – sőt az ajkait lebiggyesztette. Tudta mi fog történni.

- Viz, mi a baj? - kérdezte Wanda zavarodottan, nem értette a barátja miért nem ünnepel, mint mindenki más.

- Szerintem megkapod a választ, ha továbbnézed a jelenetet.

A Tony asztalán lévő vezeték nélküli telefon csörögni kezdett. Tony vidáman felvette és a füléhez tartotta.

- Hé, Jarvis, nem fogod kitalálni mi történt! Találtam gyógymódot. A nanobuborékok és a gamma sugarak kombinációja meggyógyítja. Őssejtekkel együtt, amik rendbe hozzák a sérült részeket. Nehéz lesz, de fel fog épülni... - a hangja egyre kevésbé hangzott büszkének és egyre aggodalmasabb lett, amikor nem hallott választ. - Jarvis?

Egy hosszú perc után Jarvis válaszolt, úgy hangzott, mintha nehezére esne nem zokogni.

- Tony, Ana állapota romlott az éjjel. Ma reggelre... eltávozott... Ana... meghalt... sajnálom. - A Bosszúállók elsápadtak, lesújtotta őket a hír.

- De megtalálta a gyógymódot. - suttogta Peter. Kegyetlen volt az élettől, hogy ezt tette vele. Megtalálta a gyógymódot, de az ember, akit próbált megmenteni, meghalt. Megtámaszkodva a háta mögötti falban, Tony lecsúszott a padlóra, egyre erősebben szorította a telefont.

- Ne légy ostoba J. - a keze hevesen remegett, nem tudta a hangjából kiszorítani a remegést. - Miért kéne bocsánatot kérned? Ez nem a te hibád.

Hanem az enyém.

Tony élesen beszívta a levegőt a gondolatra, szorosan behunyta a szemét hogy visszatartsa a könnyeket és összehúzta magát mint egy teknős, ami visszahúzódik a páncéljába.

- Láthatom? - Muszáj. Kérlek.

- Hát persze, uram. Margaret úton van a ház felé, hogy felvegye és elhozza.

- Madre tudja? Ma elment meglátogatni, de még nem tért vissza. Ott van veled?

- Igen, most itt van velem. Ott volt amikor Ana... - nyelt egyet. Elhallgatott, Jarvis próbált erőt vinni a hangjába. - Mr. Stark és Mr. Stane is értesült róla.

- Jó. Nekem, nekem mennem kell. - kinyomta a telefont és észrevette a fegyvert, amit készített nem sokkal Ana halála előtt, gúnyolódott vele. Odalépett az asztalhoz és a kezébe vette a fegyvert. Öngyűlölet és bánat keveredett a mellkasában.

Nem tettél eleget. Meghalt, mert te nem voltál elég jó.

- Srácok, - Peter tekintete aggódva ugrált Tony és a fegyver között, a félelemtől egy kényelmetlen csomó költözött a torkába. - Nagyon nem tetszik, ahová ez az egész tart...

BUMM!

Mindannyian megijedtek, mielőtt látták, hogy Tony megfordult és közvetlenül a tükörre irányította a pisztolyt, amit eddig nem vettek észre.

- Jóságos ég! - nyelt egyet Peter és pár lépéssel hátrébb lépett. Mindenki grimaszolt vagy hasonló apró lépéseket tett a sokk hatására, de Brucera volt a legnagyobb hatással. Egészségtelenül fehér lett az arca, ami kiemelte az újonnan megjelent króm zöld szemét.

- Dr. Banner, jól van? - Steve kérdésére mindenki Brucera nézett.

- Jól vagyok, kösz Steve, - felelte Bruce hamis mosollyal. - csak a másik fickó egy kicsit aggódik Tony miatt, ez minden. És emlékeztetett néhány dologra, amit inkább elfelejtenék. - ez rossz téma volt Bruce számára, ezért nem erőltették.

- Ez hét év balszerencse. - mindenki Peggy felé fordult, aki csendben bevonult a szobába vörös és duzzadt szemekkel, a szempillaspirálja elkenődött.

- Ennél rosszabb már nem lehet. - Tony dühösen forgatta a fegyvert a kezében.

- Tedd le a fegyvert Tony! - Peggy szemei riadtan figyelték a pisztolyt, miközben közelebb húzódott, úgy tűnt képes lenn kiütni a kezéből, ha arra kerülne a sor. A fegyver kicsúszott a kezéből és az egyik tükördarabra esett.

- Az isten szerelmére édesem! - Peggy megkönnyebbülése érezhető volt a hangján, ahogy a magassarkújával távolabb rúgta a pisztolyt. - Ne merj soha többé így rám ijeszteni! - a hangja nagyon szigorúvá vált, miközben leguggolt elé és felemelte a fejét kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Hallod? Ana nem akarná, hogy így viselkedj, igaz?

- Nem, de már halott és pont most találtam meg a gyógymódot Pegs. Jobban lett volna.

- Hogy ér... - Tony a szavába vágott, az asztal felé intett amin a kísérlete hevert és a kezébe temette az arcát.

- Ó Istenem, - Peggy elámulva és elszörnyedve szívta be a levegőt. - Édesem, te... - egyik szemét a szájára szorította, ahogy a szemei megteltek könnyekkel. - Ezt közzé kell tennünk.

- Nem, - nézett fel rá. - De te megteheted. Te és apa közzé tehetitek. Egy hamis névvel, így a kutatás napvilágra kerül, de vezessétek vissza rám... kérlek. Nem akarom, hogy emlékeztessen rá.

- Rendben... - lassan visszatette a kutatást az asztalra, magához húzta, amikor a fiú megrázkódott, képtelen volt visszatartani a zokogást. - sshh, úgy lesz Tony, így lesz a legokosabb mindkettőtök tiszteletére. Ana büszke volt rád, mind nagyon büszkék vagyunk rád, ezt ne feledd! Nem a te hibád volt.