Byulbae

- Minden oké? – tettem a kezemet Hyunjin vállára, akinek mióta ideértem csak a nyomottságot véltem felfedezni az arcán, az általános jókedve helyett.

- Ja, persze. – tolt magára egy mosolyt, de vagy én ismertem őt túl jól, vagy ő nem volt mestere a színészkedésnek. Félre billentve a fejemet jeleztem neki, hogy nem hiszem el, amit mond, amitől kényszeresen felsóhajtott. – Oké, van egy kis baj.

- És el is árulod, hogy mi az, vagy mehetek hátra a raktárba egy harapófogóért, hogy kihúzzam belőled? – fontam össze magam előtt a kezemet a szememet forgatva. Hyunjin felkacagott és intett nekem, hogy kövessem a dolgozók konyhájáig. A konyhába érve leültünk az egyik asztalhoz, ő öntött mindkettőnknek egy pohár gyümölcslevet én pedig türelmesen vártam, hogy belekezdjen a dolgokba.

- Ma van a húgom születésnapja. – forgatta ujjai közt a poharat, és inkább keltette, annak a látszatát, hogy, ahhoz beszél nem hozzám.

- Igen, és... - próbáltam tovább vonni a sztorit, hiszen Hyunjin óriási szünetet tartott, amivel kezdte felcseszni az agyamat. Szeretem én a srácot meg minden, de ezzel, hogy állandóan húzni kell belőle ki a szavakat, néha az idegeimre megy.

- És felajánlottam neki, hogy szabadnapot veszek ki, ha ő se dolgozik, tudod, hogy együtt töltsük a napot, de nem élt vele. – Hyunjin letette a poharat az asztalra és beletúrt a hajába, ahogy a hátát neki vetette a székének. – Kérdeztem, hogy legalább a barátaival megünnepli-e este, mert, akkor adok neki pénzt, vagy elviszem őket, de erre kijelentette, hogy neki nincsenek barátai... Érted, Byul? A húgomnak, huszonévesen nincsenek barátai és bulizás, meg minden helyett állanódan a munkahelyén porosodik. Végtelenül aggódom érte...

- Hányadik születésnapja van ma? – érdeklődtem az ajkamhoz emelve a poharamat és kezdtem átérezni a fiú aggodalmát.

- Huszonegy. Azt hiszem veled egyidős. – ráncolta a szemöldökét. Aprót biccentettem, hiszen én is egy hónapja – azaz áprilisban – töltöttem be a huszonegyet. – Mit tanácsolsz? Mit csináljak? Van értelme aggódnom?

- Hol dolgozik a húgod?

- Ő a titkárnője, annak a nagyvállalati alelnöknek. – gondolkozott el egy pillanatra a fiú, látszólag keresve a nevet, ami nem akart a szájára kúszni. – Kim Taehyung! Igen! Neki a titkárnője...

Kikerekedtek a szemeim, ahogy a férfi neve betöltötte a szobát és görcsbe rántotta a gyomromat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az alelnök nem jutott eszembe az elmúlt napokban, és még nagyobb kamu lenne, ha letagadnám, hogy szinte számolom vissza a napokat szombatig, hogy újra láthassam őt. Nem tudom miért, az elképesztően férfias megjelenése miatt, a végtelenül jóképű önmaga miatt vagy a játékos személyisége végett, de szó szerint beleégette magát a lelkembe, még, annak dacára is, hogy tudtam, felesége van.

- Mi lenne... - helyeztem én is a terítőre a poharamat, ahogy görbületet helyeztem a számra és a fiúra sandítottam, aki kíváncsian várta a folytatást. – Szóval mi lenne, ha felhívnám a húgodat és Sornnal elvinnék őt iszogatni? Na? Mit szólsz hozzá?

- Komolyan megtennéd? – derültek fel Hyunjin szemei, amint végig gondolta a dolgokat. Vidáman bólintottam egyet, és esküszöm, hogy Hyunjinnak, mintha könnyeket véltem volna felfedezni a szemében. – Igen, koszönöm, Byul! Máris megadom a számát...

- Ne fáradj, már beszéltem vele. – legyintettem. Hyunjin értetlenül nézett rám, így gyorsan megmagyaráztam a dolgot. – Kim Taehyung volt a fószer a pomerániai kutyussal múlt szombaton, és a titkárnője egyeztetett velem időpontot...

- Igen? Érdekes... - vakarta meg a nyakát meglepetten Hyunjin. – Nem is tudtam, hogy a faszinak van kutyája, és, hogy kutyasuliba kell neki hoznia. Nem is értem, hogy Yeji miért nem nekem szólt...

- Azt hiszem Jungkook ajánlott neki engem, mert Kim alelnök Jimin legjobb barátja. – emlékeztem vissza a Jungkookal való beszélgetésemre. Valamiért mosoly futotta el az arcomat a gondolatra, hogyha Jungkook nem lenne az egyik legjobb barátom, akkor nem tudott volna engem ajánlani a férfinek, aki feltehetőleg megadta a számomat a titkárnőjének, és így nem a bátyját hívta fel, hanem engem. – Mindegy is. Yejinek hívják a húgod, igaz? – tereltem el a témát, hogy mihamarabb intézkedhessek és mehessünk vissza dolgozni...

°°°°°

Yejit ugyan győzködnie kellett a bátyjának és nekem is, de végül belement, hogy velem és thai barátnőmmel töltse születésnapját. Este nyolcra beszéltük meg, hogy érte megyünk Sornnal az irodaházhoz, így előtte még haza szerettem volna menni, átöltözni, de legjobb barátnőm kijelentette, hogy hozzá megyünk készülődni.

- Hova akarod vinni a csajszit? – tett le elém az asztalra egy üvegpoharat, amibe már belekeverte a vodkanarancsot.

- Ugye tudod, hogy a „csajszi" – rajzoltam macskakaparásokat a levegőbe. – velünk egyidős?

- Igen tudom. – legyintett, miközben a szekrényéhez sétált, hogy kivegyen mindkettőnknek valami laza outfitet estére. – Csak, amikor azt mondod, hogy Hyunjin húga, mindig valami tizenéves kis cuki csajszi jut eszembe, akinek fagyit veszünk.

- Te bolond vagy! – ráztam a fejemet nevetve, de Sorn csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy tudja. – Azt hiszem, abban az utcában van egy tök jó csirke étterem, ahol nyolc után akciós a soju és a sör.

- Meggyőztél! – villantotta rám a mosolyát. Kivett két farmert a szekrényből, amiket lehajította az ágyára. – Milyen felsőben tervezel ma pasikat felszedni?

- Leginkább semmilyenben. – vágtam rá meggondolatlanul.

- Ó, szóval meztelenül bulizunk? Zsír! – dörzsölte össze szőke barátnőm a kezét játékosan.

- Sorn! – nyögtem fel a fejemet hátra vetve. – Nem pasizni megyek! Csupán megünnepeljük Yeji születésnapját egy kis csajpartival. Ennyi. Normális ruha, minimális smink és sok alkohol.

- Unalmas vagy. – legyintett felém és kikotort a szekrényéből két hosszú ujjú felsőt, ami bár kis egyszerű volt, egy kis játkos plusz is volt benne, amitől nem tűnt unalmasnak. – Megfelel?

Bólintottam és végre elkezdtünk készülődni, hiszen szorított minket az idő. Alig negyven percet vett igénybe a sminkelés és egyebek, ami meglepett, ugyanis Sorn imád hosszan készülődni, habár nem tudnám megmondani miért, mivel barátnőm alapjáraton gyönyörű.

Sorn immáron tizenöt éve boldogítja a mindennapjaimat a túlcsorduló személyiségével. Hat évesek voltunk mindketten, amikor a szüleit áthelyezték Thaiföldről Koreába és az utcánkba költöztek. Valami véletlen folytán ugyanabba az osztályba kerültünk és, amikor a lány megtudta, hogy egy utcában lakunk, ragaszkodni kezdett hozzá, hogy együtt járjunk haza. Eleinte nem értettük egymást, mivel Sorn nem beszélt koreaiul én meg nem beszéltem thaiul, de valamiért az összhang már, akkor is megvolt köztünk. Később persze eltűntek a nyelvi korlátok és az óta is elválaszthatatlanok vagyunk.

Nyolc óra után tíz perccel már a Kim&Kim irodaház előtt álltunk és vártuk a fiatalabbik Hwang lányt, hogy csatlakozzon hozzánk. Be kell, valljam kissé ideges voltam a gondolattól, hogy esetleg összefuthatok véletlenül az irodaház alelnökével, de egy másik számomra ismeretlen kisördög látni szerette volna a férfit.

- Hé, miért vagy ilyen feszült? – bökte meg Sorn az oldalamat a könyökével. – Valamit nem mondasz el nekem?

Sorn nem tudott Kim Taehyungról. Akárhogyan is szerettem volna a legjobb barátnőmnek beszámolni a nős alelnökről, aki beférkőzött a fejembe, valahogy nem vitt rá a lélek. Egyedül Baekhyun tudott a dologról, és én be kell, valljam ezt is soknak éreztem.

- Nincs semmi baj. – vigyorogtam a lányra vidáman. – Csak elgondolkoztam rajta, hogy jövő hét végén kezdődik a vizsga időszak...

- Aha, értem. – biccentett, de tudtam, hogy nem hisz nekem.

Elfordítva a fejemet észrevettem, hogy nyílik az automataajtó és két személy lépett ki rajta. Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt, ahogy feltűnt; Kim Taehyung lépked a születésnapos Yeji mellett.