Byulbae

Úgy engedtem ki a tüdőmben eddig benn tartott levegőt, mintha már órák óta nem lélegeztem volna. Hosszan, hangosan sóhajtottam, amit a mellém lépő Hyunjin is meghallhatott, mert egyből felém fordulva rá is kérdezett;

- Minden oké?

- Persze. – válaszoltam azonnal és megeresztettem egy félszeg mosolyt a fiú felé. – Csak hosszú napom volt. – sepertem ki a szemembe hulló hajtincseimet. Hyunjin félre billentette a fejét, így egyből levágtam, hogy nem hisz nekem. Azonban ismertem őt – ahogy ő is engem – így tudtam, hogy pontosan emiatt nem fog rákérdezni mi is a bajom.

- Akkor gondolom ma se lesz rá időd, hogy el gyere velünk inni. – illesztette össze mindkét ajkát és csalódottan pislogott rám.

- Eltaláltad. – bólintottam, de azért most már igazán elvigyorodtam. – Megyek öltözni, közben meg felhívom Baekhyunt, hogy tolja ide a seggét is vigyen haza, nincs kedvem metrózni.

- Én is eldobhatlak, ha akarod. – ajánlotta fel rögvest Hyunjin, de én csak megingattam a fejemet.

- Nem fontos, Baekhyun, amúgy se dolgozik, hétvégén csak terpeszkedik a videójátéka előtt és nem mosogat el. – forgattam a szememet, ahogy rádöbbentem, hogy nekem bizony ma még helyette azt is meg kell csinálnom. – Menjetek csak nyugodtan iszogatni, majd talán jövő héten veletek megyek.

- Megígéred?

- Megígérem. – kacsintottam és egy lágy intéssel magára hagytam a fiút, akinek pimasz mosolyát még úgy is kiszúrtam, hogy már elfordulva tartottam az öltözők felé.

Valóban megejtettem a telefonhívást a fiúnak, aki bár dünnyögött egy sort, hogy miért csinálom ezt vele, belement, hogy értem jön. Amíg vettem vissza a saját ruháimat, amikben reggel érkeztem, egyszerűen végig a mai délelőtt járt a fejemben, amit, az alelnökkel töltöttem. Letagadhatnám ugyan, de felesleges hazudnom magamnak; a szívem rögvest megdobbant, ahogy a férfi szemébe néztem és csoda, hogy nem ájultam el helyben. Annyira vonzó volt, kedves arcú és viccesen normális, hogy valamit megmozgatott bennem, amit már évek óta senkinek nem sikerült.

Emellett a kutyája teljesen elvette az eszemet és, amíg az ismerkedős feladatokat játszottam vele végig az agyaltam, hogy vajon miért van neki szüksége tanításra. Okos kutyának tűnt, így sejtettem, hogy kevés dolgom lesz vele. Ráadásul mivel, mint kiderült ezelőtt kísérleti állatnak használták – amibe még most is belefajdul a szívem – tudtam, hogy okosabb már az átlagnál.

De nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az alelnöknek felesége van! Oké, sejthettem volna, hogy egy gazdag, elképesztően jóképű, huszonnégy éves férfi nem lehet nőtlen. Viszont meglepett, hogy ennyire komoly kapcsolata van, ami bevallom kissé csalódottá tett. De hát ez Do Byulbae szerencséje a férfiakkal!

Másrészt, annyira úgy vettem le az elején, hogy flörtöl velem, hogy elkezdtem reménykedni benne, hogy nincs senkije. Erre benyögi, hogy házas és még utána az én családi állapotomat is firtatni kezdte.

Valahol ott halt meg a nyugodt hangulat közöttünk, amikor a szerelmi életemről kezdett kérdezősködni. Tudom, igen, hogy már két év telt el, azóta de én még mindig megdermedek és kiver a víz, ha bele gondolok. Az első komoly kapcsolatát senki nem felejti el könnyen...

A vállamra kaptam a táskámat és miután elköszöntem a munkatársaimtól, kilibegtem a parkolóba, ahol Baekyhun már a kocsijának dőlve várt rám.

- Késtél. – jegyezte meg, amitől megtorpantam és a mellem alatt összefontam a karomat.

- Honnan? – ráztam a fejem értetlenül, nem is értve, hogy mégis milyen késésről beszél. Baekhyun fejével a karomra bökött jelezve, hogy nézzem meg az órámat, így kérésének megfelelően is cselekedtem. A számat elhúzva vettem tudomásul, hogy majdnem fél órámba került, amíg visszavedlettem a ruháimba, így szegény barátom már biztosan régóta várhatott rám. – Most mondjam, hogy sajnálom? Te állandóan késel!

- Szállj inkább be és menjünk haza. – sóhajtott fel és beszállt a kocsiba. Én is beugrottam az anyósülésre, így végre elindulhattunk hazafelé. – Milyen napod volt? Sorn kétszer hívott, hogy miért nem veszed fel a telefonod.

- Dolgoztam. – vontam vállat, fejemet az ülésnek támasztva. – Ilyenkor sose telefonozok.

- Ne nézz hülyének, Byul! – rázta meg a fejét Baek, le sem véve szemét az útról. – Általában nálad van a telefonod munkaközben, mivel sokszor nincs mit csinálnod kivéve, ha... - összevonta a szemöldökét és meglepetten pislantott rám egy másodperc erejéig. – Új kutya tanítványod volt ma?

- Aha. – válaszoltam röviden és reménykedtem benne, hogy nem kell, jobban kifejtetem a dolgokat. – Ma a kutyával és a gazdájával kellett foglalkoznom, szóval nem nagyon telefonoztam. De ha hazaértünk visszahívom Sornt és...

- Várj, várj – állított meg – miért akarsz terelni?

- Én nem terelek! – tiltakoztam túl gyorsan, ami szerintem neki is feltűnhetett. – Illetve...

- Do Byulbae mit titkolsz előlem! – állt meg egy piroslámpánál és félkarjával a kormányra támaszkodva fordult felém. – Ne nézz rám a nyomorult kiskutyaszemeiddel! Jobban ismerlek, mint bárki ezen a világon! Szóval? Mi volt?

Sóhajtottam egyet és tudván, hogy legjobb barátom, addig úgysem fog leszállni rólam, amíg el nem mondom neki mi történt ma velem, körvonalakban beszámoltam neki a történtekről. Időközben újra elindultunk a kocsival és a kis sztorizásom majdnem a házunk előtti parkolóig kitartott.

- Ennyi. – fejeztem be az ajkamba harapva, amikor Baekhyun leállította a kocsit. Pár pillanatig agyalt rajta, hogy mit mondjon én meg közben elmerengtem rajta, hogyha kipattanok a kocsiból, felfutok a negyedik emeletre és magamra zárom a szobaajtómat, akkor megúszom-e a folytatást...

- Meddig akarod még ezt csinálni magaddal? – tett fel egy olyan kérdést hosszas töprengés után, amire nem számítottam.

- Tessék? – pislogtam rá, mintha egy vízből kifogott bamba, hal lennék. – Miről beszélsz?

- Két év telt el, Byul. – mondta egy nagyobb levegő kiengedés közepette. – Tudom, hogy szar még mindig, de nem gyászolhatod azt a kapcsolatot életed végéig.

- Én nem gyászolom azt a kapcsolatot! – akadtam ki a feltételezésen, amire kaptam egy sokatmondó pillantást a fiútól. – Komolyan nem! Csak...

- Én tudom, hogy ő volt az első szerelmed, akivel azt hitted leéled az életed, de...

- De ő nem ezt akarta! Vágom! – szakítottam félbe, mielőtt elemezni kezdte volna a múltamat. – És esküszöm túl is vagyok a dolgon, illetve – sóhajtottam egyet – folyamatosan, azon vagyok, hogy túl legyek rajta.

- Sorban állnak a fiúk, Byulbae, hogy randizz velük! – csapta össze a kezét Baekhyun, majd a fejét rázva hozzá tette. – Sőt, azt is hallottam, hogy néhány lány is járna veled szívesen. A múltkor az egyik csaj, akit felhoztam, kiderült, hogy csak, azért jött fel, mert reménykedett benne, hogy hármasozhatunk veled...

- Fúj. – ráztam meg a fejemet, de, azért elmosolyodtam az abszurd gondolattól. – Tudom én is, oké? És hidd el nem olyan könnyű, hogy tudom rajtad és Jungkookon kívül minden fiú barátom belém van esve, de egyszerűen nem megy a dolog. Csak rá gondolok még mindig, és mint egy hülye reménykedek benne, hogy visszajön és mégis...

- Nem, Byul! – tette Baekhyun kezét az enyémre. – Nem fog megváltozni, te is tudod. Akárhogyan szeretnéd, ő nem azt akarja, amit te.

Ismét az ajkamba haraptam és elfordítottam a fejemet a fiúról, mert féltem, hogyha tovább nézem, őt el fogom sírni magam. Annyira buta vagyok. Síratom a volt barátomat, de közben elszomorít, hogy ma egy olyan férfi mozgatta meg a szívemet jobban, akinek felesége és olajozott élete van.

Do Byulbae és a szerencsés szerelem nem fér meg egy mondatban...